Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A szellemi érettség önmagában sohasem a befejezés

2019. augusztus 24. 03:00 - csmsdvd

„A hozzáállásodnak olyannak kell lennie, mint a sajátomnak, mert én, a Messiás, nem azért jöttem, hogy engem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak, és életemet adjam váltságdíjként sokakért” (Mt 20,28 TLB fordítás).

szolgalat.jpg

A szolgálat nem olyan valami, amit a napirendedhez, mint szabadidőd kitöltésére valót, hozzáírsz. Ez a keresztyén életed lényege. Jézus azért jött, hogy szolgáljon és adjon, ez a két ige kellene, hogy meghatározza földi életedet.

Jézus azt tanította, hogy a lelki érettség sosem egy befejezés. Az érettség a szolgálatért van. Ahogy lelkileg növekedsz, úgy tudsz egyre inkább másoknak is adni. Nem elég csak egyre többet és többet tanulni. Tenned kell valamit azzal, amit tudsz, és gyakorolnod azt, amiről azt állítod, hogy hiszed. Lelki stagnáláshoz vezet a Biblia tanulmányozása szolgálat nélkül.

A régi összehasonlítás a Galileai-tenger és a Holt-tenger között most is helytálló. A Galileai tele van élettel, mivel víz folyik át rajta. Ezzel ellentétben a Holt-tengerben nincs élet, mert semmi sem folyik ki belőle, ezért stagnáló állóvíz.

Az igazság az, ha követed Jézust egy ideje, akkor valószínűleg több igét ismersz, mint amennyit gyakorlatba átültetsz. Lehet, szükséged van valamilyen formában gyülekezeti szolgálatra, ami által edzeni tudod a lelki izmaidat.

Ahogyan éretté válsz Krisztusban, a figyelmed egyre inkább a szolgáló élet felé tud fordulni. Jézus azért jött, hogy szolgáljon, és ő segít abban, hogy te is szolgáló légy.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Az utóbbi időben mire tanított Isten? Hogyan használtad ezt a bibliai igazságot a szolgálatodban?
  • Hogyan segíti a szolgálat a hívőket, hogy kitűnjenek a világban?
  • Ki az az ember jelenleg, akin látod, hogy szolgálat az élete? Mit tanulhatsz az ő életviteléből?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.08.17.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.