Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Az vagy, amit gondolsz.

2019. január 31. 03:00 - Lilla:)

"Inkább hagyjátok, hogy a Szent Szellem megújítsa gondolataitokat és hozzáállásotokat!" (Efézus 4:23., NLT fordítás).

A változáshoz új gondolkodásmód szükséges. Hogy megváltozzunk, meg kell tanulnunk az igazságot és el kell kezdenünk jó döntéseket hozni, sőt fontos, hogy a gondolkodásmódunkat is át kell formálnunk.

Erről már beszéltünk korábban: a bűnnel való küzdelem az elmédben kezdődik, nem a viselkedésedben. Az ahogy gondolkodsz, hatással van az érzelmeidre és ahogy érzel, hatással van a cselekedeteidre. Tehát ha a tetteiden akarsz változtatni, neki kell állnod máshogy gondolkodni. Sőt, ha változtatni akarsz azon ahogy érzel, akkor azt is a gondolataiddal kell kezdened.

Gondolkodj - Érezz - Cselekedj

Például mondhatnám azt, hogy "Jobban kéne szeretnem a gyermekeimet", ez viszont nem fog működni. Vagy bárki mondhatná, hogy "Jobban kéne szeretnem a házastársam", de ez sem működik majd, amíg az érzelmeiddel küzdesz. Azon kell változtatnod, ahogy a gyermekeidre vagy a házastársadra gondolsz és ez majd magával hozza az érzéseid változását is, ami aztán a tetteidet is átformálja. A Biblia azt mondja, "Inkább hagyjátok, hogy a Szent Szellem megújítsa gondolataitokat és hozzáállásotokat" (Efézus 4:23., NLT fordítás).

Hadd foglaljam így össze: Nem az vagy, akinek gondolod magad, inkább az vagy, amit gondolsz. A bűnnel való harcod, az életed azon területeivel való küzdelmed, amiket nem szeretsz,. Ha bármit meg szeretnél változtatni a viselkedésedben vagy az érzelmeidet illetően, kezdd a gondolataiddal és a hozzáállásoddal.

Az elméd megújítására leírható a bűnbánat szóval. Tudom, hogy a bűnbánat egy mocskos szó sok ember számára. Azt gondolják, hogy ez valami rosszat jelent, valami olyat, amit nem akarsz, valami fájdalmasat. Egy olyan srácra gondolnak, aki a sarkon áll egy táblával: "Bánd meg bűneidet, mert közeleg a világ vége!"

A bűnbánat nem tud mit kezdeni a viselkedéseddel. Ezzel az elmédet tudod formálni. Megtanulhatsz másképp gondolkodni. A "megbánás" egyszerűen egy mentális pálfordulást jelent. Valami, amit az elméddel, nem pedig a viselkedéseddel végzel. A gondolkodásmódod átformálása eredményezi az érzelmeid és a viselkedésed változását.

A megbánással egy mentális pálfordulatot teszek. A bűntől a megbocsátás felé fordulok. A céltalanság helyett a céltudatos élet felé veszem az irányt. A reménytelenségből a reményteljes életbe lépek. A félelmeimből felszabadulok. A sötétségből a fénybe érek. A pokol helyett a menny felé veszem utamat. A gyűlölet helyett a szeretet veszi át az uralmat.

Így az Istenről alkotott képem is megváltozik. Ő nem mérges rám a hibáim miatt, hanem szeret.

Megváltozik a többiekhez való hozzáállásom is, másképp gondolok a gyermekeimre, a házastársamra, a világra, a környezetemre, illetve a múltamra, jelenemre és jövőmre is.

Tehát az, hogy megújulsz az elmédben sokkal többet jelent annál mint hogy másképp gondolkodsz Istenről és Jézusról; ez azzal is jár, hogy megváltozik a saját hibáidhoz való hozzáállásod is. A Biblia azt mondja nekünk, "Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt" (Filippi 2:5.).

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Hogyan segít Isten Szelleme a gondolkodásod megújításában?
  • Ha a bűnbánat azt jelenti, hogy a sötétségből a fény felé fordulsz, akkor mégis miért gondolja annyi ember, hogy ez rossz dolog?
  • A bűnbánat hogyan formálja át az Istenről alkotott látásmódodat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.01.24.)

Szólj hozzá!

A véletlenek nem hoznak változást

2019. január 30. 03:00 - gabormel

„Dobd el régi bűnös természetedet és korábbi életmódodat, melyet a vágy és a megtévesztés romlásba döntött.” (Efezusiaknak írt levél 4:22, NLT)

radikalis-change_jpg.jpeg

A változáshoz döntésekre van szükség. Nem elég csak álmodozni a változásról és vágyni a változásra. Ehhez mindenképp döntéshozatal szükséges. Azt kell választanod, hogy megváltozol.

A változás tudatos: lesz valami változás benned hat hónap múlva? Egy év múlva jobb leszel? Egészségesebb, erősebb és még érettebb? Boldogabb leszel? Kevesebb lesz az adósságod? Jobban szeretnél arra hasonlítani, mint amilyennek Isten akar látni téged?

Már most megmondom a választ: csakis akkor fognak ezek bekövetkezni, ha a változást választod, mert véletlenül egyik sem fog megtörténni. Már előre el kell gondolkodnod azon, hogy hol kell lenned ez év végén, három, hat vagy akár tíz év múlva. Azt akarom, hogy tíz év múlva jobban legyél, azonban ezt nem érheted el, hacsak nem úgy döntesz.

A változáshoz döntés kell.

Sokszor vagyunk abban a tévedésben, hogy Istenre kell várni, hogy megváltoztasson bennünket. De nem Istenre kell várnod, hanem Ő vár rád! Arra vár, hogy azt mondd: „Igen, Uram, hajlandó vagyok megváltozni.”

Ahhoz, hogy növekedni tudjunk, tudatos döntéseket kell hoznunk. Változás nélkül nincs fejlődés, veszteség nélkül nincs változás, és fájdalom nélkül nincs veszteség. Ha növekedni szeretnél, változnod kell, ami azt jelenti, hogy néhány régi dolgot el kell hagyni ahhoz, hogy újakat szerezhess meg.

Ez ahhoz hasonlít, mintha egy trapézon hintáznál: a légtornásznak úgy kell lendülnie, hogy elengedve az egyik rudat, elérje, és megragadja a másikat. Van egy pont, ahol el kell engednie az egyiket, hogy meg tudja fogni a másikat, különben nem jutna át a másik oldalra. Ha azt hiszi, hogy mindkettőt egyszerre tudja tartani, mi történik? Középen ragad és leesik.

Talán te középen ragadtál, és lefele zuhansz, mivel nem hagytál fel a régi mintákkal, a régi szokásokkal, és a régi gondolkodásmódoddal. El kell engedni a régi útjaidat.

A Biblia azt mondja: „Dobd el régi bűnös természetedet és korábbi életmódodat…” (Efezusiaknak írt levél 4:22, NLT) Más szóval, hadd menjen! Azok a régi szokások, régi fájdalmak, régi minták, azok a régi bűnök az életedben – engedd el őket! A Biblia azt mondja, hogy dobd el magadtól, és bízz Istenben, aki azon dolgozik, hogy „felébressze benned a szándékot, a cselekvést, ahogy tetszésének megfelel.” (Filippieknek írt levél 2:13, NIV)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A veszteségek miért követelik meg a változást? Hogyan igaz ez az életedre?
  • Milyen régi szokásoktól és mintáktól kell megszabadulnod ahhoz, hogy növekedést és változást hozzon még ebben az évben?
  • Milyen ígéreteket teszel meg Isten igéjéből, ami abban segít dönteni, hogy minden nap fejlődj és változz?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2019.01.23.)

 

Szólj hozzá!

Ha meg akarsz változni, szembe kell nézned az igazsággal!

2019. január 29. 03:00 - magyarosijulia

„Hallottatok Jézusról és megtudtátok az igazságot, ami tőle származik.” (Efézus 4:21, NLT fordítás)

truthlies.jpg

A személyes változás titka nem az akaraterőben rejlik. A titok az, hogy tudd az igazságot és nézz szembe vele! Ismerned kell és szembe kell nézned az igazsággal saját magaddal, az emberi kapcsolataiddal és a természeteddel kapcsolatban, ha változni akarsz.

Addig semmi nem változik az életedben, amíg meg nem ismered az igazságot a gyengeségeiddel, a kapcsolataiddal, a sikereiddel, a bukásaiddal, a múltaddal és a jövőddel kapcsolatban, és amíg szembe nem nézel azzal.

Semmi sem változik, amíg ezt nem teszed meg. Az igazságot pedig Jézus Krisztusban találod.

Miért van szükség arra, hogy először megtudjuk az igazságot, hogy aztán megváltozhasson az életünk? Azért, mert minden önpusztító szokás mögött egy hazugság áll, amit elhiszünk. Ha adósságba kerültél, valószínűleg azért van, mert elhittél néhány hazugságot, például hogy 'nyugodtan költekezhetek, nem lesz semmi baj' vagy hogy 'bármikor vissza tudom fizetni'. Lehetséges, hogy túlbecsülted, hogy mennyit fogsz keresni, vagy esetleg elhitted azt a hazugságot, hogy nagyobb házra van szükséged.

De tényleg így van? Biztos vagy benne, hogy ez az igazság? Be is tudod bizonyítani? Teljesen biztos vagy benne, hogy amit az anyagi helyzetedről állítasz, az igaz?

Mi a helyzet a kapcsolataiddal? Mi a helyzet azokkal a dolgokkal, amiket saját magadról állítasz? Igaz, amit a múltadról vagy néhány eseményről gondolsz? Ugyanezt mondja róla Isten is?

A Biblia azt tanítja, hogy a személyes változás az igazsággal kezdődik. Mert az igazság az, ami megszabadít. Pál apostol ezt mondja: „Hallottatok Jézusról és megtudtátok az igazságot, ami tőle származik." (Efézus 4:21, NLT fordítás). Ki az igazság? Jézus. És mivel ő maga az igazság, ezért ő mindig az igazat mondja neked. Az ő szava igaz. A Biblia az ő Szava, ez pedig azt jelenti, hogy a Biblia az igazság (2Tim 3:16-17).

Amit a tévében látsz vagy a könyvekben olvasol, nem mindig segít, mert azokban nem mindig az igazságot mutatják. Ezt már tapasztaltad? Amit viszont Isten mond neked, az mindig igaz lesz. Isten Szava megmutatja neked, hogyan térj vissza ahhoz az élethez, amit ő rendelt el számodra, és megmutatja azt is, hogyan maradj ezen az úton.

Ezért olyan fontos, hogy naponta tarts csendességet, amikor Isten Igéjét olvasod. Semmi sem változik, amíg nem jut el az igazság a szívedbe. Amíg hazugságokra, téves elképzelésekre és féligazságokra alapozod az életed, nem fogsz megváltozni. De amikor szembenézel az igazsággal és annak megfelelően cselekszel, elkezdesz majd változásokat látni az életedben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Honnan tudod, hogy valami igaz, vagy nem? Életed minden területén választ ad erre a Biblia?
  • Hogyan változott meg az életed, amikor Isten Szavát hitted el, és nem azokat a hazugságokat, amit más emberek vagy napjaink kultúrája próbált elhitetni veled?
  • Gondolkodj el, hogyan tudnád jobban megválogatni, hogy mit olvasol, mit hallgatsz vagy mit nézel. Oszd meg valakivel az ötleteid, aki majd számon kérhet!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.01.22.)

Szólj hozzá!

Hogyan küzdd le az óriásaid?

2019. január 28. 03:00 - csmsdvd

„Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a mindenható ÚR nevében jövök ellened...” (1Sám 17:45-46)

Image result for overcoming hardship

Te hogyan győzöd le az óriásokat, akik akadályoznak abban, hogy olyan nő legyél, amilyennek Isten szeretne látni? Vagy hogyan győzöd le a félelmeidet, hogy olyan férfi legyél, amilyennek Isten akar látni?

Ha olyan ember szeretnél lenni, akinek erős a hite, vannak nagy tervei és élete célt ér, tedd azt, amit Dávid tett, hogy legyőzz olyan óriásokat, mint a késleltetés, az elbátortalanítás, a rosszallás vagy a kételkedés.

  1. Emlékezz arra, hogyan segített eddig is Isten.

Dávid ezt mondta az 1 Sámuel 17:37 szerint: „Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is.”

Ha arra gondolsz, hogy Isten hogyan segített meg a múltban, az erőt ad a jövőre nézve is.

  1. Használd azokat az eszközöket, amiket Isten adott.

Dávid is azokat az eszközöket használta, amiket Isten adott neki: „Felöltöztette Saul Dávidot a saját páncéljába... ekkor Dávid ezt mondta Saulnak: "Nem tudok én ezekben járni, mert nem vagyok én ilyenekhez szokva." Levetette azokat, a kezébe vette a botját és kiválasztott a patakból öt sima kövecskét és beletette a tarisznyájába.” (1Sám 17:38-40).

Ne várj arra, amid nincs. Ne várj arra a pénzre, végzettségre vagy kapcsolatokra, amelyekkel még nem rendelkezel. Használd inkább azokat az eszközöket, amiket Isten már megadott neked, hogy szembenézhess az óriásaiddal.

  1. Ne foglalkozz az ellendrukkerekkel.

Dávid élete későbbi szakaszában, amikor mások ellene fordultak, Ő Istenhez ment bátorításért: „Dávid nagyon aggódott, mert annyira el volt keseredve az egész nép a fiai és lányai miatt, hogy elkezdtek arról beszélni, hogy megölik őt. Dávid azonban erőt kapott az Úrtól.” (1Sám 30:6)

Amikor megerősíted Istenbe vetett bizalmadat, akkor az nem csak azt jelenti, hogy pozitívan látod a dolgokat.  Azt is jelenti, hogy megingathatatlan és sziklaszilárd bizalmad van Isten kegyelmében, erejében és abban, hogy ő gondot visel rád és nála biztonságban vagy.

  1. Tudd azt, hogy Isten megsegít téged az ő dicsőségéért.

Dávid a csatatéren ordítva ezt mondta: „Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a Seregek Urának, Izrael Istenének nevében megyek ellened…Még ma kezembe ad az Úr …és az egész világ tudni fogja, hogy van Isten Izraelben.” (1 Sám 17:45-46)

Fiatal koromban én is hoztam egy döntést. Egy éjszaka Észak-Kaliforniában a hegyekben letérdeltem és azt mondtam: Istenem, nem én vagyok a legokosabb, a legjobban képzett és a legtehetségesebb ember. De bízom benned. Bármikor, bárhol és bármit megteszek hittel, még akkor is, ha nem értem. És az életem eddig tele volt kalandokkal.

Minden héten óriási tömeg elé állok ki – ötször annyi ember elé, mint ahányan abban a városban laknak, ahol felnőttem. Pedig én csak egy vidéki fiú vagyok – parittyával.

Isten bárkit tud használni, aki hisz, bízik őbenne és várja, hogy Isten használja –  és nem azért, aki vagy, hanem azért, mert ez dicsőséget szerez neki.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen „óriások” állnak közötted és az álmaid, terveid között?
  • Gondolj azokra az "eszközökre", amiket Isten adott neked, hogy elvégezd a feladatodat. Mennyire használod őket?
  • Mit szeretnél, Isten mire használjon téged? Várakozással vagy felé, hogy ezt meg is teszi?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.01.21.)

Szólj hozzá!

Azok az óriások, amik közted és a hatalmas hit között állnak

2019. január 27. 03:00 - FAmelita

 „És megtudja az egész egybegyűlt sokaság, hogy nem karddal és lándzsával szabadít meg az ÚR. Mert az ÚR kezében van a háború, és ő ad a kezünkbe benneteket.” (1Sámuel 17:47 NLT ford.)

Image result for david and goliath

 

Sámuel első könyvében mielőtt Dávid szembe nézett volna Góliáttal, négy másik óriással is szembe kellett néznie. Nem szemmel látható óriásokkal, hanem az elméjében lévőkkel.

Nagyobb a valószínűsége, hogy te is ilyenekkel találkozol és nem egy igazi Góliáttal, viszont ezek is legalább olyan nagyok és legalább annyira meg tudnak félemlíteni. Sőt, képesek távol tartani attól, hogy azzá válj, akivé Isten akar formálni, vagy attól, hogy beteljesítsd azt az álmot, amit a szívedbe helyezett.

Az első óriás, akivel szembe kell nézned a késleltetés. Egy álom se valósul meg azonnal. Isten ad neked egy álmot egy nap, de nem fogja azt másnap beteljesíteni. Talán évekbe is telhet, mire teljesen megvalósul életed álma. Mindig van egy várakozási idő.

Dávidot apja késleltette és tartotta vissza. Miután Sámuel felkente királynak, apja visszaküldte juhokat őrizni!

Amikor Isten terve ellentmond valaki más tervének, akkor mindig lesz egy késleltetési fázis és az emberek majd megpróbálnak visszatartani - gyakran pont azok, akik a legjobban szeretnek. De Isten hűséges és elvégzi benned, amit eltervezett az általa elrendelt időben.

A második óriás, amivel valószínűleg szembe fogsz nézni az elbátortalanítás. Góliát egy félelemmel teli  légkört alakított ki Izraelben, és mindenki meg volt győződve, hogy veszíteni fognak a harcban.

Kik azok az emberek, akik azt mondják neked, hogy úgysem fog sikerülni? Kik azok, akik csak lehúznak és azt szajkózzák, hogy az álmod soha nem fog megvalósulni?

Néha csak egy új hangra vagy egy új látásra van szükség, arra, hogy valaki más nézőpontból, frissen lássa a dolgokat és ezt mondja ’ Ez semmi, ezt le fogjuk tudni győzni.’

A harmadik óriás, aki az utadba fog állni a rosszallás. Dávid esetében a saját testvére kérdőjelezte meg Dávid indítékát, és nem tartotta helyesnek, hogy kiálljon Góliáttal.

Amikor Isten egy olyan tervet ad neked, amit mások nem mernek megvalósítani, akkor az emberek majd ítélkeznek, rosszindulatúak lesznek vagy félreértenek.  Ilyenkor el kell döntened, hogy kinek a véleménye számít, az embereké, vagy Istené.

A negyedik óriás a kételkedés.

Senki sem volt tapasztaltabb harcos, mint Saul király, és mégis azt mondta Dávidnak, hogy őrült, ha azt hiszi, hogy egy fiú legyőzhet egy olyan erős harcost, mint Góliát.

Talán neked is azt mondja egy tapasztaltabb ember, hogy nem fog sikerülni, amit csinálni akarsz, és ez persze már elég ahhoz, hogy te magad is elkezdj kételkedni.

Amikor a Céltudatos élet című könyvemet írtam, kaptam a szerkesztőtől egy levelet (amit később be is kereteztettem), amiben ezt írta: ’Ez a könyv nem lesz siker soha. Kizárt, hogy bárki is 40 fejezetet elolvasson erről a témáról.’ De a szakértők gyakran tévednek.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit tanultál magadról és Istenről, amikor várnod kellett arra, hogy megvalósuljon egy álmod?
  • Kinek a hangja bátortalanít el? Kinek (vagy kiknek) a hangjára kellene hallgatnod helyette?
  • Isten Igéjéből mely ígéretekre tudsz támaszkodni és bátorítást nyerni, amikor kezdesz kételkedni magadban vagy az álmaidban?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.01.20.)

Szólj hozzá!