Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten baráti köréhez tartozol

2019. február 22. 03:00 - Erika1832

„Nem neveztelek többé benneteket szolgáknak, mert a szolga nem ismeri a gazdája dolgait. Inkább barátaimnak nevezlek benneteket, mivel amit az Atyámtól tanultam mindent tudtul adtam nektek.” (János 15.15. NIV fordítás)

Az ebben a versben szereplő barát szó eredeti görög jelentése nem egy alkalmi ismerőst jelent, hanem egy szoros, bizalmas kapcsolatra utal. Ugyanezt a szót használják  a vőfélyre az esküvőkön, (János 3:29) valamint azokra a bensőséges, bizalmas barátokra, akik egy uralkodó belső körét képezik. Egy királyi udvarban a szolgáknak távolságot kellett tartaniuk az uralkodótól, de a belső körbe tartozó, megbízható, közeli barátok szoros kapcsolatot, közvetlen hozzáférést és a bizalmas információkhoz való hozzájutást élvezték.

Nehéz megérteni, hogy Isten azt akarja, hogy legyünk a közeli barátai. De a Biblia ezt mondja: „Ő egy féltőn szerető Isten a velünk való kapcsolatában.” (2Móz 34:14, NLT fordítás)

Isten igazán arra vágyik, hogy megismerjük Őt. Valójában azért alkotta meg a világegyetemet, és irányította a történelmet, a mi életünk részleteit is beleértve, hogy a barátai lehessünk. A Biblia ezt mondja: „Ő alkotta az emberiséget és tette a földet egy barátságos hellyé, hogy időben és térben élhessünk azon, hogy kereshessük Isten, és hogy ne csak a sötétben tapogatózzunk, de valóban találjunk rá.” (ApCsel 17:26-27, The Message fordítás)

Ismerni és szeretni Istent, ez a mi egyik leghatalmasabb kiváltságunk, és hogy Isten ismer és szeret minket, ez a mi legnagyobb örömünk.

Isten azt mondja: „Ha bárki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy ismer és megért engem… Mert ezek a dolgok tetszenek nekem.” (Jeremiás 9:24 GNT fordítás)

Nehéz elképzelni, hogy hogyan lehetséges egy meghitt barátság egy tökéletes, mindenható, láthatatlan Isten és egy véges, bűnös emberi lény között. Könnyebb megérteni a mester-szolga viszonyát vagy a teremtő és teremtett kapcsolatát, vagy akár az apa-gyermek viszonyát. De Isten azt akarja, hogy a barátai legyünk, és ez egy hihetetlen megtiszteltetés.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mi a válaszod arra az igazságra, hogy a Teremtő, az univerzum alkotója,  egy meghitt barátságra vágyik veled?
  • Milyen módon igyekszel egy bensőségesebb kapcsolat kialakításra Istennel?
  • Milyen bizonyítékait látod a szenvedélynek az Istennel való kapcsolatodban – és hol találsz emlékeztetőket az Isten irántad való szenvedélyére?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.02.15.)

Szólj hozzá!

Megtapasztalhatod Isten barátságát

2019. február 21. 03:00 - Besther

„Mert ha akkor, amikor ellenségei voltunk, megbékéltettünk Istennel Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által." (Róma 5:10)

Istennel való kapcsolatodnak sokféle nézőpontja van: Isten a te Alkotód és Teremtőd, Urad és Tanítód, Bírád, Megváltód, Atyád, Üdvözítőd és még sok más (lásd Zsoltárok 89:26, 95:6, 136:3; Ézsaiás 33:22, 47:4; János 13:13; 1János 3:1; Júdás 1:4). De a legmegdöbbentőbb igazság az, hogy: a Mindenható Isten vágyakozik, hogy a te barátod legyen!

Az Édenkertben láthatjuk az ember és Isten közötti tökéletes kapcsolatot: Ádám és Éva egészen bizalmas kapcsolatot élvezhetett Istennel. Nem voltak szertartások, ceremóniák vagy vallás, csak egyszerű szeretetkapcsolat volt Isten és teremtményei között. Nem akadályozta őket bűn vagy félelem, Ádám és Éva gyönyörködött Istenben, és Ő gyönyörködött bennük.

Azért lettünk teremtve, hogy Isten folytonos és szakadatlan jelenlétében éljünk, de a bűnbeesés után ez a tökéletes kapcsolat elveszett. Az Ószövetség idejében csak pár embernek adatott meg az a kiváltság, hogy Istennel baráti kapcsolatuk legyen. Mózest és Ábrahámot Isten barátainak nevezték, Dávid Isten szíve szerinti férfi volt, továbbá Jób, Énók és Noé is bensőséges kapcsolatban voltak Istennel (lásd 1Mózes 5:22, 6:8; 2Mózes 33:11, 17:2; Krónikák 20:7; Jób 29:4; Ézsaiás 41:8; Apcsel 13:22; Jakab 2:23).

De az istenfélelem (nem barátság), sokkal gyakoribb volt az Ószövetségben. Jézus aztán megváltoztatta ezt a helyzetet. Mikor ő a kereszten megfizette bűneink árát, a templomban a kárpit teljes hosszában széthasadt. A kárpit jelképe volt a különválásnak, de Jézus halála után, ismét közvetlen kapcsolatban lehetünk az Úrral.

Ellentétben az ótestamentumi papokkal, akik órákat töltöttek az előkészületekkel, hogy Istennel találkozzanak, mi most bármikor elérhetjük Őt. A Biblia azt mondja, „Sőt ezen kívül még dicsekszünk is Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által most részesültünk a megbékélésben." (Róma 5:11) Az Istennel való barátság lehetséges Isten kegyelme és Jézus áldozata által. „Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát." (2Kor. 5:18) 

Egy régi egyházi ének mondja: „Mily hű barátunk Jézus", valójában Isten hív, hogy csatlakozzunk a három személy szövetségébe a Szentháromsághoz: az Atya (1János 1:3), a Fiú (1Kor 1:9) és a Szentlélek (2Kor 13:14) szövetségébe.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Saját életedben hogyan tapasztaltad meg Isten barátságát?
  • Hogyan változik Istennel való kapcsolatod, ha hiszel és bízol benne, mint a legjobb barátodban?
  • Mit jelent a Szentháromságban lévő három személy barátsága?

*(Daily Hope by Rick Warren 2019.02.14.)

Szólj hozzá!

Hogyan békélhetek meg Istennel?

2019. február 20. 03:00 - daniella_89

 „Ha tehát nyíltan Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, üdvözülsz. Mert a megigazulást azáltal nyerjük hogy szívünkben hiszünk, és a nyílt hitvallás által üdvözülünk.” (Rómaikhoz írott levél 10:9-10 NLT fordítás, második kiadás)

adobestock_92483283.jpeg

 

A Biblia ezt írja: „A Jó Hír mutatja meg nekünk, hogy Isten hogyan békült ki az emberekkel.” (Róm. 1:17 NCV fordítás)

Tehát: hogyan is kötött békét velünk az Úr? Ezt hívjuk Evangéliumnak, és három pontban foglalható össze:

Először is: nem tehetjük igazzá önmagunkat

A menny tökéletes hely. Nincs bűn, szomorúság, gonoszság vagy igazságtalanság. Van ugyanakkor mégis egy probléma – mi magunk. Mi vagyunk tökéletlenek. Isten pedig nem engedhet bűnösöket a mennybe, hiszen akkor ez a tökéletes hely is megtelne bűnnel.

A Rómaiakhoz írott levélben ez áll: „Mert a törvény cselekedeteiből senki sem fog megigazulni őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik.” (Rómaiakhoz írott levél 3:20 NLT fordítás)

Éppen azok nem ismerik Isten törvényeit, akik azt gondolják, maradéktalanul megtartják őket. A törvény ugyanis tökéletes – amit egyikünk sem mondhat el magáról. Nem igazulhatunk meg önmagunk által, így Istennek elő kellett állnia egy tervvel.

Másodsorban: Isten elküldte Jézust, hogy fizesse meg bűneink árát, ezáltal téve minket igazzá

Ha emberi törvények ellen vétesz, emberek által kiszabott büntetés jár érte. Ha Isten törvényét sérted meg, Isten büntet meg érte – ez a büntetés pedig az örök kárhozat. Valakinek meg kell fizetnie mindazért, amit elkövetsz az életed során: a magadnak, másoknak és az Istennek okozott fájdalmakért. Az Úr válasza erre az, hogy elküldi a fiát, Jézust, hogy megfizesse ezt a büntetést. Átveszi a helyed hogy ne kelljen a pokolba menned. Te pedig mindörökké az Úrral maradhass.

Érted már miért hívjuk az Evangéliumot Jó Hírnek? Azt jelenti, hogy minden, amit eddig elrontottál vagy ezután fogsz elrontani az életed során – minden ilyen bűnért Jézus Krisztus fizetett meg a kereszten. Istennel el vannak rendezve az ügyeid.

 „(…) nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket.” (Tituszhoz írott levél 3:5a)

Végül: hit által kell elfogadnunk azt, amit az Úr tett értünk.

Hogy végleg rendezd a soraidat Isten előtt, mindössze hinned kell, és hittel fogadnod Krisztus áldozatát. Innentől Isten családjának tagja vagy. Úgy élhetsz, ahogy azt ő szánta neked, és részed lehet az öröklétből a mennyben. Ez a megigazulás.

A Rómaiakhoz írott levél 10. részében ezt olvashatjuk: „Ha tehát nyiltan Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, üdvözülsz. Mert a megigazulást azáltal nyerjük hogy szívünkben hiszünk, és a nyílt hitvallás által üdvözülünk.” (Róm. 10: 9-10)

Mindannyian megmenekülhetünk – tekintet nélkül arra, hogy kik vagyunk, mit tettünk, vagy mióta tesszük.

Ma kell ezt megalapoznod. Ha nem vagy biztos abban, hogy halálod után a mennybe kerülsz, imádkozz ma így: „Uram, köszönöm, hogy megalkottál, hogy terved van életemmel, hogy célokat adtál nekem, és megismerhettelek. Köszönöm, hogy hagyod, magam dönthessek arról, elfogadom vagy elutasítom megváltásodat. Alázattal kérlek Uram, hogy ments meg. Nem a saját cselekedeteim okán, hanem azért, mert Krisztus értem is az életét adta a kereszten. Nem foghatom fel teljesen, ugyanakkor szeretném a bizalmamat a te Fiadba helyezni. Meg akarlak ismerni. Szeretni akarlak, szomjazni és éhezni akarom az igazságot a hátralévő életemben. Minden bizalmam a kegyelmedben és a megbocsátásodban van. Azt akarom, hogy te légy az életem ura. Ámen.”

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2019.02.13. Ford.: noemiblogol)

Szólj hozzá!

Hogyan imádkozz hatékonyan?

2019. február 19. 03:00 - Lilla:)

"Kérlek emlékezz, mit mondtál a szolgádnak, Mózesnek: "Ha hűtlenek lesztek hozzám, szétszórlak titeket a nemzetek között. De ha visszatértek hozzám, és engedelmeskedtek az én parancsaimnak, és azok szerint éltek ... visszahozlak titeket arra a helyre, amit  nevem dicsőségére kiválasztottam. " (Nehémiás 1,8-9 NLT, második kiadás)

Alább található a megválaszolt imák négy titka Nehémiás élete alapján:

  1. Kérésedet Isten jellemére alapozd! Úgy imádkozz, mint aki tudja, hogy Isten válaszolni fog neked!-"Azért várom, hogy válaszolsz erre az imára, mert tudom milyen vagy. Hűséges Isten vagy. Nagyszerű Isten vagy. Szerető Isten vagy. Csodálatos Isten vagy. Tudod kezelni ezt a problémát, Istenem."
  2. Valld meg azokat a bűneidet, amikkel tisztában vagy! Miután Nehémiás arra alapozta az imáit, hogy milyen is Isten, megvallotta a bűneit. Azt mondta: "Mevallom, hogy vétkeztünk ellened. Igen, még a saját családom és én is vétkeztem! Szörnyű vétket követtünk el azzal, hogy nem engedelmeskedtünk a parancsolataidnak, előírásaidnak és rendeléseidnek, amit adtál nekünk." (Nehémiás 1:6b-7 NLT, második kiadás) Nem Nehémiás hibája volt, hogy Izráel rabságba esett. Nem is született még meg, amikor ez történt, valószínűleg már a fogságban született. Mégis magát is beleszámítja a nemzeti vétekbe. Azt mondja: "Én is része voltam a problémának."
  3. Kérd Istentől, hogy tartsa be ígéreteit! Nehémiás így imádkozik az Úrhoz: "Kérlek emlékezz arra, mit mondtál a szolgádnak, Mózesnek!" (Nehémiás 1:8./a) El tudod képzelni, hogy azt mondod Istennek, "emlékezz"? Nehémiás emlékezteti Istent egy ígéretére, amit Izráel népének tett. Valójában így imádkozik: "Isten, Mózesen keresztül figyelmeztettél minket, hogy ha hűtlenek vagyunk, el fogjuk veszíteni Izráel földjét. De azt is megígérted, hogy ha megbánjuk amit tettünk visszahozol minket." Kell Istent emlékeztetni? Nem. Elfelejti amit ígért? Nem. Akkor miért tesszük mégis ezt? Mert ez nekünk segít emlékezni arra, amit Isten megígért.
  4. Fogalmazz pontosan, amikor kérsz! Ha pontos választ akarsz az imáidra, akkor pontos kérésekkel fordulj Istenhez. Ha az imáid általános kéréseket tartalmaznak, honnan tudhatod, hogy tényleg megválaszolta -e őket Isten?

Beszéljetek róla:

  • Mit kértél mostanában Istentől, amire még nem kaptál választ?
  • Imádkozz újra érte és kövesd a fenti négy lépést! Hogyan változik meg az imád?
  • Mely ígéreteire kell emlékeztetned Istent?

* (Daily Hope by Rick Warren — 2015.10.24., Ford.: Á. Bözse)

Szólj hozzá!

Isten mindig jelen van, függetlenül attól, hogy hogyan érzel.

2019. február 18. 03:00 - gabormel

„Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, és meztelenül is térek oda vissza. Az Úr adta, és az Úr elvette. Legyen áldott az Úr neve!” (Jób 1:21, NIV fordítás)

88x_light-in-darkness1.jpg

Keresztény kisgyermekként Isten sok általa megerősített érzelmet ad neked, és gyakran válaszol a legéretlenebb énközpontú imáinkra azért, hogy tudassa veled létezését. Ahogy azonban hitben növekedsz, úgy fog elválasztani téged ezektől a függőségektől.

Isten mindenhatósága és jelenlétének kinyilvánítása két különböző dolog. Az egyik tény, a másik gyakran egy érzés. Isten mindig jelen van, még akkor is, ha nem tudsz róla, és jelenléte túl mélységes ahhoz, hogy azt pusztán érzésekkel mérni lehetne.

Igen, azt akarja, hogy érzékeld a jelenlétét, de jobban érdekli az, hogy bízz benne, mint az, hogy érezd Őt.  Hit által élünk, nem pedig a látással vagy az érzéseinkkel.

Azok a helyzetek, amelyek a hitedet megpróbálják, leginkább azok az idők lesznek, amikor úgy érzed, hogy az életed darabjaira hullik, és Istent sehol sem találod. Ez történt Jóbbal is. Egyetlen nap alatt mindent elvesztett – a családját, az üzletét, az egészségét és minden vagyonát  és ezt követően 37 fejezeten keresztül Isten semmit sem szólt.

Hogyan dicsérd Istent, ha nem érted, hogy mi történik az életedben és Ő csendben van? Hogyan maradsz Vele kapcsolatban kommunikáció nélkül válság idején? Hogyan tartsd szemed Jézuson, ha könnyekkel van tele? Azt teszed, amit Jób tett: „Azután földre borult, imádkozott, és így szólt: Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, és meztelenül is térek oda vissza. Az Úr adta, és az Úr elvette. Legyen áldott az Úr neve!” (Jób 1:20-21, NIV fordítás)

Mondd el pontosan Istennek, hogyan érzel! Öntsd ki Neki szívedet! Adj ki magadból minden érzést, ami benned van! Jób is ezt tette, mikor ezt mondta: „Nem tudok csendben maradni! Dühös vagyok és keserű. Beszélnem kell!" (Jób 7:11, GNT fordítás)

Kiáltott, mikor úgy tűnt, hogy Isten távol van: „Ó ifjú korom napjai, mikor Isten bensőséges barátsága megáldotta házamat” (Jób 29:4 NIV fordítás)

Isten kezelni tudja a kétségedet, a dühödet, a félelmedet, a fájdalmadat, az összezavarodottságodat és kérdéseidet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ki az a személy, akihez mégy, mikor az élet túl nehéz? Mit mondasz nekik, amit Istennek is el kell mondanod?
  • Amikor nehézségeken mégy keresztül, milyen az Istenbe vetett hited kívülről nézve?
  • Istent miért érdekli jobban a hited, mint az érzéseid?

"(Daily Hope by Rick Warren, 2019.02.11.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása