Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A félelmek kezelésének két módja

2019. június 25. 03:00 - csmsdvd

„A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet” (1Jn 4:18)

abe58b14-308b-482d-aca9-f1c52fd4eaaa.png

Mindenkinek vannak félelmei. A probléma nem azzal van, hogy félsz valamitől. Inkább az a kérdés, hogy mit teszel azzal a félelemmel, ami igazán számít.

Jézus azt mondja, „megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket” (Jn 8:32).

A félelem leküzdésének legalább egy tucat módját tudnám elmondani, amit a Bibliában olvashatunk. Ebből két azonnal használhatót mondok:

  1. Gyakorold Jézus jelenlétét. Tanuld meg emlékeztetni magad a nap minden pillanatában, hogy Isten velem van! Folyamatosan beszélj hozzá, amikor sétálsz az utcán, amikor beülsz az autódba, vagy amikor éppen fürdesz. Amikor így teszel, érezni fogod, hogy ő mindig ott van veled. Minden időd isteni idő. Amikor megtapasztalod Isten jelenlétét az életedben, a félelmed elmúlik.

Amikor Isten közel van hozzád, elmúlik a félelmed. Miért? Mert Isten a szeretet, és a Biblia azt mondja: „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet” (1Jn 4:18). Minél inkább érzed, hogy Isten szeret, annál kevésbé félsz.

  1. Nézz szembe a félelemmel. A félelmedet nem tudod megkerülni, elkerülni, kikerülni. Szembe kell nézni vele. Azt kell tenned, amitől legjobban félsz. Ezt hívják hitnek. Csak ha kinyitod a szekrényajtót, látod meg igazán, hogy mekkora is a mumus valójában.

A félelem mindig rosszabb, mint a valóság. A tévedéstől való félelem rosszabb, mint a tévedés. A tévedés nem nagy dolog. Újra nekiállhatsz, és kezdheted elölről. Az elutasítástól való félelem rosszabb, mint az elutasítás. A megszégyenüléstől való félelem rosszabb, mint a megszégyenülés. Miért? Mert a félelem órákon, heteken vagy éveken át tart. A félelem hamis bizonyosság a valóságról. A félelem hamisság.

Ezek a megoldások nem csak rajtad segítenek, hogy leküzd a félelmeidet. Másokon is tudsz ezáltal segíteni. Biztos ismersz olyan embereket a környezetedben, akik félelemmel küzdenek. Add át nekik ezeket a gyakorlatokat!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mik azok a félelmek, amik kísértenek téged?
  • A fenti két stratégia közül melyik alkalmazását érzed szükségesnek ezen a héten?
  • Ki az az életedben, aki félelemmel küzd, és ezt az áhítatot át tudnád neki adni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.06.18.)

Szólj hozzá!

Jézus azért jött, hogy segítsen a megsebzetteknek

2019. június 24. 03:00 - FAmelita

Az ÚR Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy örömhírt hirdessek a szegényeknek. Azért küldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és szemük megnyílását a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az ÚR kedves esztendejét” (Lukács 4:18-19 NIV fordítás).

Nem tudod végigolvasni az evangéliumokat, hogy ne látnád, Jézus mennyire törődött a megsebzett emberekkel.

Csak nézd meg, hogyan prédikált. Mindig a megsebzettekkel kezdte – a szegényekkel, vakokkal, összetörtekkel, bebörtönzöttekkel. Sokat elárul egy prédikátorról, hogyan foglalkozik a fájdalommal.

Jézus folyamatosan foglalkozik vele. Miért? Mert azért jött, hogy megossza a jó hírt a megsebzett emberekkel.

Amikor az emberek Jézushoz jöttek, annak az oka mindig a következő három közül valamelyik volt: valamilyen szükség, sérülés vagy egy kérdés. És Jézus nem rázta le őket. Soha nem mondta nekik, hogy komolyabb hitelvi okokból kellene jönniük. Egyszerűen csak betöltötte a szükségeiket.

Tény, hogy már a legelső igehirdetésében, a nyilvános szolgálatának a legelején kijelentette, miért jött a földre:

„Az ÚR Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy örömhírt hirdessek a szegényeknek. Azért küldött, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak és szemük megnyílását a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az ÚR kedves esztendejét” (Lukács 4:18-19 NIV fordítás).

Figyeld meg az utolsó sorát ennek az igeszakasznak: „hirdessem az ÚR kedves esztendejét”, amelyet úgy is neveznek, hogy az „Ünnep éve”.

Ez volt az az év, amikor minden adósságot eltöröltek, minden bebörtönzöttet szabadon engedtek, minden rabszolgát felszabadítottak, és minden föld, amit az elmúlt 50 évben eladtak, visszaszállt az eredeti tulajdonosára.

Van azonban egy érdekes részlet az Ünnep évéről. Izrael egész történelmében Izrael gyermekei soha, egyetlen egyszer sem tartották meg.

Ez haragra indította Istent. Jeremiás könyvében Isten azt mondta Izraelnek, hogy az egész népet azért küldte fogságba, mert nem engedelmeskedtek ennek. Amíg a fogságban voltak, Ézsaiás írta le ezeket a szavakat, melyeket Jézus az első prédikációjában idéz.

Jézus tehát felolvasta Ézsaiás szavait szülővárosának zsinagógájában, és nyomatékosan kijelentette: „Én vagyok az Ünnep éve, amikor mindenki bűne és adóssága eltöröltetik”.

Jézus azért jött, hogy segítsen a megsebzett embereknek – akár adósságban, akár a bűn megkötözöttségében, akár börtönben vagy mindháromban vannak.

Ezeket a megtört embereket Isten gyógyulni hívja 2000 év óta egészen mostanáig.

Jézus pedig azt várja, hogy szolgáljuk ezeket az embereket. Azt mondja: „Példát adtam nektek, hogy kövessétek. Cselekedjetek úgy, ahogy én tettem” (János 13:15 NLT fordítás).

Követed Jézus példáját a megsebzett emberek segítésében?

Segítő kérdések elmélkedéshez beszélgetéshez

  • Az Ünnep éve háttértörténetének ismerete hogyan hat rád a Lukács 4:18-19 megértésében?
  • Mit gondolsz Jézus első, a megsebzett emberekkel való törődésről szóló prédikációjának jelentőségéről?
  • Hogyan segíthetsz a megsebzett emberek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.06.17.)

Szólj hozzá!

Amikor a Fiú szabaddá tesz…

2019. június 23. 03:00 - FodorImi

„Ha a Fiú megszabadít titeket, teljesen szabadok lesztek” (János 8:36 The Message fordítás)

Isten törődik azokkal az emberekkel, akik fizikailag börtönbe vannak zárva szerte a világon. Ezért teszünk nagy erőfeszítéseket a Saddleback Gyülekezetben az „Ünnepeljük a gyógyulást” program keretében, amelyet Krisztus központú helyreállító szolgálatként kezdtünk a börtönökben a világ sok pontján. Az elmúlt 15 évben láttuk Istennek a rabok szívében végzett hihetetlen munkáját.

Isten törődik a börtönlakókkal, ezért nekünk is kell.

Amikor azonban a Lukács 4:18-ban Jézus azt mondja, hogy azért jött, hogy „szabadulást hirdessen a foglyoknak”, akkor ő nem csak a fizikai börtönökre gondolt. Beszélt mind arról, ami megakadályoz minket, hogy azzá váljunk, amivé ő akarja, hogy legyünk.

Melyek ezek a börtönök?

Függőségek és kényszerek: Amikor azt mondod, „Úgy érzem, hogy csapdába kerültem”, akkor az életed egy börtönéről beszélsz. Lehetséges, hogy egy tárgy, egy személy, egy esemény vagy épp a pornográfia börtönében vagy. Szabadulni, változtatni akarsz, de nem tudsz.

Titkok: Akár családi vagy személyes titkok, melyekről senkivel nem beszélhetsz, a saját magad által emelt börtönbe zárnak. Magadban tartod ezeket.

Tudatlanság: A világ fele nem tud írni, olvasni. Megfelelő oktatás nélkül megragadnak a szegénységben. Még ha az egész világot is behálózza az internet, a műveltség nélkül el lesznek akadva.

Félelem: Ez egy nagy dolog. A félelem visszatart attól, hogy a lehetőségeink szerint éljünk. Amikor félünk kipróbálni valamit, amit még sosem tettünk, azzal korlátoljuk Istent és magunkat.

Jézus azért jött, hogy kiszabadítson ezekből a börtöneinkből – nem számít, miért, vagy hol vagyunk bezárva. Tudnod kell teljes bizonyossággal: Jézusnak gondja van rád! Szabaddá akar tenni!

És van egy csodálatos jó híre számodra. Jézus maga mondja: „Ha a Fiú megszabadít titeket, teljesen szabadok lesztek.” (János 8:36).

Ez a szabadság most elérhető számodra.

Életed minden napján növekedsz vagy a szabadságban vagy a megkötözöttségben. Sosem fogsz megállni. Életed vagy egyre inkább kiszélesedik vagy egyre jobban beszűkül.

Ma hallani fogod a törvénykezőket, a perfekcionistákat, az alkalmazkodókat, akik el akarják venni a szabadságodat. Vagy figyelhetsz Jézusra, aki a „teljes szabadságot” kínálja neked.

Kinek az üzenetére hallgatsz ma?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • A mai áhítatban említett börtönök közül melyikből a legnehezebb szabadulnod? Miért?
  • A Jézusban kapott szabadságodat hogyan próbálják elvenni az életedben levő emberek?
  • Mit értesz az alatt, hogy „teljes szabadság”? Van az életednek olyan területe, ahol megtapasztaltad ezt a fajta szabadságot?

(Daily Hope by Rick Warren, 2019.06.16.)

Szólj hozzá!

Jézus a megtört szívűekért jött el

2019. június 22. 03:00 - Erika1832

„Elküldött, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket” (Lk 4,18 NKJV fordítás).

sziv.jpg

Gondolkoztál már azon, hogy az „összetört szív” kifejezés honnan ered?

A Bibliából származik, és több ezer éves. Dávid a Zsolt 69,20-ban ezt mondja: „A megvetés megtörte szívemet, és tehetetlenségben hagyott engem.” (NIV fordítás)

Dávid évszázadokkal ezelőtt írt erről, de az orvosok azt mondják, ez egy egészségügyi helyzet. Amikor traumatikus, megrázó dolgok történnek veled, az agyad olyan vegyi anyagokat bocsát ki, amik átsegítenek téged a traumán. Ugyanakkor ezekből a vegyi anyagokból néhány a szív szöveteit gyengíti. Ezt nevezik úgy, hogy megtört szív szindróma.

Mitől törhet meg egy szív? Íme, a leggyakoribb esetek, amikor a szívünk összetörik:

  • Csalódunk, mert a dolgok nem úgy alakultak, ahogy mi elképzeltük.
  • Valaki, akit szeretünk, vagy azt gondoljuk, hogy szeret minket, visszautasított.
  • Neheztelünk másokra az által, hogy ragaszkodunk múltbeli fájdalmakhoz.

De van itt néhány csodálatos hír. Nem számít, hogy mit nevezel megtört szívnek, vagy, hogy hogyan lett ilyenné a szíved: Jézus segíteni tud! Jézus rögtön az első prédikációjában elmondja, hogy valójában ez az egyik oka, amiért ő eljött.

Függetlenül attól, hogy csalódtál, visszautasítottak vagy neheztelsz, Jézus azért jött, hogy meggyógyítsa a szíved.

Jézus ezt mondja az Atyáról: „Ő küldött engem, hogy gyógyítsam a megtört szívűeket” (Lk 4,18 NKJV fordítás).

Ha fájdalom ért, Isten segíteni akar. A Biblia azt mondja a Zsolt 147,3-ban: „[Isten] gyógyítja meg a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket” (The Message fordítás).

Soha nem vagy közelebb Istenhez, mint amikor fájdalom ér. Ő itt van, hogy segítsen.

Megengeded neki?

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Amikor elgondolkozol a mai üzenetben említett három okon, melyek miatt megtörik a szív, számodra melyik a legérzékenyebb, és miért?
  • Hogyan látod, hogy Isten meggyógyítja a megtört szíveket?
  • Milyen egyéb módon tud Isten téged használni abban, hogy mások megtört szívét meggyógyítsa?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2019.06.15.)

Szólj hozzá!

Az édesség, ami feltölt

2019. június 21. 03:00 - ReveSz

„Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az Úr az én osztályrészem – mondom magamban –, ezért benne bízom.” (Jeremiás siralmai 3:22‭-‬24 RÚF)

kobby-mendez-1394362-unsplash.jpg

Az érzelmi kimerültség nem egy újkeletű dolog. Nem is idegen a Bibliától. Olvasd csak el Jeremiás siralmait!

Mikor Jeremiás írta ezt a könyvet, Jeruzsálem körbe volt kerítve. Az Izraeliták száműzetésben éltek. Mindent, amit Jeremiás szentnek tartott, elpusztítottak. 

Érzelmileg teljesen ki volt égve, és egy egész könyv a Bibliában arról szól, hogyan önti ki érzelmeit és csalódottságát Isten számára.

Ezen panaszok közepette, mégis Istenre összpontosít, és ezt írja: „De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek” (Jeremiás siralmai 3:21 RÚF).

Mi tartotta a reményt Jeremiásban ezekben a nagyon nehéz időkben? Hamar választ ad erre:

Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az Úr az én osztályrészem – mondom magamban –, ezért benne bízom.” (Jeremiás siralmai 3:22‭-‬24 RÚF)

Jeremiás öt olyan Istentől jövő igazságra összpontosít, amelyek segítettek neki feltöltődni a legkimerültebb helyzeteiben.

 Mégpedig ezekre:

  • Isten Élénk szeretetére
  • Isten El nem múló kegyelmére
  • Isten Sérthetetlen hűségére
  • Istenben Stabil reményére
  • Isten Garantált jóságára

 

Mikor az élet megpróbál téged, ne a problémáidra koncentrálj! Ne ess kétségbe!

Koncentrálj magára Istenre.

Igen sok ember csoki után nyúl, amikor érzelmileg kimerült, de ez nem igazán nagy vigasz.

Annál inkább ez a fenti mozaikszó. Ez segíthet, hogy könnyebben emlékezz ezen igazságokra. Ez az a fajta ÉdESSéG, amire szükséged lesz, mikor fel kell töltődnöd. Nem lesz tőle magas a cukrod. Nem hízol el tőle. Nem fog még depressziósabbá tenni. (Nem úgy mint a bejegyzés képén lévő fánk.)

Építsd életedet Isten ígéreteire, szeretetére, és bármiféle nehézség jön az életedben, kész leszel rá hogy keresztül menj rajtuk.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, te hogyan reagáltál volna egy olyan katasztrófára, mint ami Jeremiással történt, ahol szülővárosa elpusztult, és az emberei száműzték?
  • Amikor érzelmileg kimerült vagy, Istennek mely tulajdonsága az (a mai igei bátorításból), ami a legnagyobb hatással volt most rád? Miért?
  • Amikor legközelebb kiégettnek érzed magad, milyen módokra tudsz emlékezni, amelyek segítenek arra koncentrálni, hogy kicsoda is Isten?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2019.06.14.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása