Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Négy mód, ahogyan Isten szól hozzád

2020. március 31. 03:00 - FodorImi

20200331.jpg

„Isten igenis szól – néha így, máskor úgy – még akkor is, ha lehet, hogy az emberek nem értik” (Jób 33,14 NCV fordítás).

Isten szól hozzád, a kérdés az, hogy figyelsz-e a hangjára. A mai igevers azt mondja, hogy Isten egyszer így, máskor úgy szól.

A kérdés, amit fel kell tennünk az az, hogy hogyan hangolódhatok rá arra, hogy meghalljam őt.

Íme itt van négy csatorna, melyeket Isten használ:

1. Isten szól hozzánk a Biblián keresztül.
Ez az útikönyved az élethez. Megmutatja a megfelelő lépést, amit meg kell tenned. Ezért kell olvasnod Isten Igéjét minden nap. Ha nincs napi csendességed és Biblia olvasási időd, úgy Isten „foglalt” jelzést kap, amikor szólni akar hozzád. Állandó kapcsolatban kell maradnod, mert Isten akarata Isten Igéjében található meg.

2. Isten szól hozzánk a tanítókon keresztül.
Nincs mód arra, hogy én vagy bármely másik tanító, meg tudjuk határozni azt, hogy pontosan mit mondjunk, hogy minden hallgatónk igényét kielégítsük. Isten azonban tudja. Ezért minden szolgálatom előtt imádkozom: „Istenem, te ismered az embereket, és tudod, mire van szükségük. Add a helyes szavakat a számba!” Valahogyan, olyan módon, amit csak ő tud, Isten használja az én tanításomat és más lelkipásztorok tanításait, hogy betöltse azoknak az embereknek a szükségeit, akik hallgatják.

3. Isten szól hozzánk a benyomásainkon keresztül.
Két véglete van ennek. Az egyik véglet a racionalista, aki azt hiszi, hogy Istentől nem jöhet benyomás, mindennek logikusnak kell lennie. A másik véglet a misztikus, aki azt hiszi, hogy minden benyomás Istentől van. Meg kell találnod a középutat, és fel kell ismerned, hogy ha egy benyomás Istentől ered, akkor annak egyeznie kell Isten Igéjével.

4. Isten szól hozzánk a körülményeink által.
Ha jelentőségteljes életet akarsz élni, akkor Istennek folyamatosan korrigálnia kell, ennek pedig egyik módja, hogy ezt az életkörülményeiden keresztül teszi.

Amikor elkezdesz figyelni Istenre a körülményeiden, a benyomásaidon, a tanítókon és a Biblián keresztül, néha olyan utakon fog vezetni, amit nem értesz.

Ne hagyd abba! Isten követése nem mindig könnyű, de sokkal több áldást fog hozni az életedbe, mint ahogy el tudod képzelni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor használta Isten ezeket a csatornákat arra, hogy megossza veled az életedre vonatkozó akaratát?
  • Hogyan vizsgálhatsz meg egy benyomást, hogy meglásd, vajon Istentől ered-e?
  • Hogyan kell megváltoztatnod a látásmódodat a körülményeidre vonatkozóan, hogy Isten szólni tudjon hozzád ezeken keresztül?

Ma van az a nap. Az a nap, amikor szükséges átlépned a határvonalat, és ezt mondanod Jézus Krisztusnak: „Kapcsolatba akarok lépni veled." Hogyan tedd ezt meg? Kezdd azzal, hogy imádságban szólsz hozzá. Ő most is figyel rád. Ő már mindent megtett, amit meg kellett tenni. Emiatt jött el a földre, halt meg a kereszten és támadt fel. Jézus szeretne megajándékozni téged. Ahhoz pedig, hogy ezt az ajándékot elfogadd, így kell imádságban szólnod hozzá: „Ma, Jézus, szeretném megtenni az első lépést feléd. Meg akarlak ismerni téged. Beismerem, hogy nem értek mindent. De, Jézus, amennyire csak tudom, szeretném megnyitni az életem előtted. Szeretném elfogadni az ajándékodat. Cseréld fel a bűntudatomat a te megbocsátásod ajándékával, az aggodalmamat a te békéd ajándékával és a halálfélelmemet az örök élet ajándékával. Meghívlak most téged, hogy tedd otthonoddá a szívem. A te nevedben imádkozom. Ámen!"

Ha elmondtad ezt az imádságot, akkor küldj egy angol nyelvű emailt Rick Warren lelkipásztornak erre az email címre: Rick@PastorRick.com Szeretne küldeni neked néhány ingyenes (angol nyelvű) anyagot a Jézussal való utad megkezdéséhez.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.03.24.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása