Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Az első lépés, hogy kijöjj egy krízisből: figyelj és hallgasd Istent szavát!

2020. augusztus 26. 03:00 - Besther

ideas-5366945_1920.jpg

„A médek közül származó Ahasvérus fiának, Dáriusnak az első évében, miután ő a káldeusok országának a királya lett, az ő uralkodásának első évében én, Dániel, megértettem az írásokból, hogy mit jelent azoknak az éveknek a száma, amelyekről az ÚR igéje szólt Jeremiás prófétának, hogy hetven évnek kell eltelnie a romba dőlt Jeruzsálem fölött” (Dán 9,1–2).

A kulcs ahhoz, hogy legyőzz egy válságot, az imádság.

Sokat tanulhatunk Dánieltől és imádságos életéből. Amikor közeledett az idő ahhoz, hogy a zsidók visszatérjenek hazájukba, Dániel, már idős emberként tudta, hogy népe még nem áll erre készen. A zsidóknak még mindig nem volt megfelelő kapcsolatuk Istennel. Ez fájdalmat okozott Dánielnek, ezért imádkozott.

A Bibliában Dániel próféta könyve 9. fejezete hat imádságos részen keresztül mutatja be, hogy miként lehet úgy imádkozni válság idején, hogy Isten válaszoljon. Ezt a hat lépést fogjuk megvizsgálni a következő néhány napban.

Először hagyd, hogy Isten beszéljen hozzád, mielőtt te szólnál.

Hallanod kell Isten hangját. Ő mindig meg fogja tenni az első lépést. Sosem vár el tőled semmi olyasmit, amit ő már nem tett volna meg korábban. A Biblia azt mondja, hogy szeretjük Istent, de ő előbb szeretett minket. Szolgáljuk őt, mert először ő tett szolgálatot értünk.

Isten kezdeményez. Mi válaszolunk.

Hogyan tudod meghallani Istent hangját? Úgy, hogy olvasod a Bibliát. Azért tudsz szólni Istenhez, mert az Igén keresztül Ő már szólt hozzád.

Dániel ezt tette: „A médek közül származó Ahasvérus fiának, Dáriusnak az első évében, miután ő a káldeusok országának a királya lett, az ő uralkodásának első évében én, Dániel, megértettem az írásokból, hogy mit jelent azoknak az éveknek a száma, amelyekről az ÚR igéje szólt Jeremiás prófétának, hogy hetven évnek kell eltelnie a romba dőlt Jeruzsálem fölött” (Dán 9,1–2).

Addig nem tudsz igazán hatásosan imádkozni, amíg nem tanulmányozod az Igét, és nem hallgatod meg Istent. Minél jobban ismered a Bibliát, annál hatásosabbak lesznek az imáid.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor tapasztaltad meg, hogy Isten kezdeményezett a te életedben?
  • Mi teszi nehézzé számodra, hogy odafigyelj az Úrra, amikor az Igét tanulmányozod?
  • Miért fontos az imádkozás krízis- vagy válsághelyzetben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.08.19.)

Szólj hozzá!

Amit tudnod kell, és amerre menned kell

2020. augusztus 25. 03:00 - daniella_89

207b12a00e9c3858bbfbfebfb82343e0.jpg

„Mikor eljön az igazság Lelke, elvezet majd titeket minden igazságra” (Jn 16,13 NCV fordítás).

Mielőtt Jézus felemelkedett a mennybe, megígérte a követőinek, hogy segítőt küld számukra, a Szentlelket. Ő az a segítő, aki mindig Isten népével van beleértve téged és engem.

A Szentlélek sok szerepet betölt, ezek egyike, hogy elmondja, amit tudnod kell, és megmutatja az utat, amerre menned kell.

A Szentlélek sok dolgot megtanít neked fontos dolgokról, amiket tudnod kell az életben. Például hagyja, hogy megtudd, mi igaz, és mi nem.

Látást ad pillanatról pillanatra. Ahogyan megtanulod, hogyan engedd, hogy a Lélek vezessen, elmondja neked, mit kell tudnod, ahogyan csak szükséged van rá.

A Biblia azt mondja János evangéliuma 16. fejezetének 13. versében: „Mikor eljön az igazság Lelke, elvezet majd titeket minden igazságra” (NCV fordítás).

Néha Isten ezt a te javadért teszi, de néha másvalaki javáért. Isten hagyja, hogy megoszd az igazságot, amit megmutatott neked.

Isten Lelke abban is segíteni fog, hogy eljuss oda, ahová menned kell.

Egy álmot helyezett Isten a szívedre, amit sosem tudnál magadtól elérni? Ha engeded, hogy a Szentlélek vezessen, olyan helyekre fogsz eljuthatni, amiről álmodni sem mertél.

A Biblia tele van olyan emberek példáival, akik követték Isten vezetését.

A Lukács evangéliuma 2. fejezetének 27. verse ezt mondja: „A Lélek elvezette Simeont a templomba” (NCV fordítás). Mikor aznap Simeon megérkezett a templomba, a legnagyobb megtiszteltetés érte: ő ajánlotta fel Istennek a kisbaba Jézust.

Az apostolok cselekedeteiben egy másik ember történetét is láthatjuk, aki engedelmeskedett Isten Lelkének. Egy férfi, akit Fülöpnek hívtak, egy poros úton ballagott lefele, mikor egy etióp vezető ment arra a hintóján. Az apostolok cselekedetei 8. fejezetének 29. verse azt írja: „A Lélek azt mondta Fülöpnek: »Menj, és csatlakozz ehhez a hintóhoz!«” (ESV fordítás).

Fülöp engedelmeskedett a Léleknek, a férfi pedig Ézsaiás könyvében a Messiásról olvasott. Fülöp elmondta neki, hogy a Messiás már eljött. A férfi azonnal azt kérte, hogy bemerítkezhessen, és magával vitte a kereszténységet Etiópiába.

Fülöp hallgatott a Szentlélek ösztönzésére, ezért részesévé vált Isten munkájának. Amikor odafigyelsz Isten Lelkére, be fog engedni téged abba a munkába, amit végez.

Amikor odafigyelsz, és követed a Szentlélek iránymutatását, a hited növekedni fog, mert állandóan látni fogod Istent, ahogy munkálkodik az életedben. Meg fogod tanulni, hogy számíthatsz rá, mert elmondja, amit tudnod kell, és megmutatja az utat, amerre menned kell.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor mondott el neked valamit Isten Lelke, amiről szükséges tudnod? Talán egy nagy életleckében vagy egy kis megérzésben, ami pont a megfelelő pillanatban jött?
  • Mikor mutatta meg neked a Szentlélek, merre szükséges menned? Ösztönöz most Isten, hogy kövesd őt valamerre?
  • Megtanultad felismerni Isten hangját? Milyen hangon hallod a Szentlelket az életedben?

(Daily Hope by Rick Warren, 2020.08.18.)

Szólj hozzá!

Mit kellene tenned Sabbátkor?

2020. augusztus 24. 03:00 - Lilla:)

rest_1.jpg

„Hat napod van arra, hogy dolgozz, azonban a hetedik nap a pihenés napja, ami számomra van fenntartva” (2Móz 20,9–10 GNT fordítás).

Mindannyiunknak tudatos döntést kell hoznunk, hogy másra is szánjunk időt, ne csak a munkára. Ha nem tesszük, akkor sosem pihenünk. Én határozott döntést hoztam arra vonatkozóan, hogy heti hány órát dolgozom, és tartom is magam ehhez. Mindenkit erre bátorítok. Máskülönben nagyon gyorsan kiégnénk.

Ez olyan, mint az íj és a nyíl. Amikor folyamatosan túlfeszítik az íjat, veszít az erejéből. Időnként lazán kell hagyni. Rá kell kényszerítened magad, hogy reális óraszámokat határozz meg a munkára, és aztán tartsd magad ahhoz. Légy számonkérhető! Kérj meg valakit, hogy ellenőrizze, betartod-e.

Az, hogy iktass be pihenést, nem valami felkapott pszichológiai dolog vagy jó tanács. Ez annyira fontos Istennek, hogy a tízparancsolatba is belefoglalta azzal együtt, hogy „Ne ölj!”, „Ne hazudj!” és „Ne lopj!” „Tarts pihenőt minden hetedik napon!” Ez benne van Isten erkölcsi viselkedésre vonatkozó top tízes listájában. Nem kellene, hogy a miénkben is szerepeljen?

A Biblia azt mondja: „Hat napod van arra, hogy dolgozz, azonban a hetedik nap a pihenés napja, ami számomra van fenntartva” (2Móz 20,9–10 GNT fordítás). Ezt hívjuk mi Sabbátnak, ami azt jelenti, hogy pihenőnap. Te mit csinálsz Sabbátkor?

1. Pihentesd a tested! Ha te nem iktatsz be pihenőket, majd a szervezeted gondoskodik róla. A hátad felmondja a szolgálatot, fájni fog a fejed, megfázol. Isten nem úgy tervezte a testünket, hogy megállás nélkül működjön. Emiatt néha a legszellemibb dolog, amit tehetsz vasárnap, hogy szunyókálsz egy kicsit.

2. Töltődj fel érzelmileg! Ezt mindenki másképp csinálja. Valakit a csendesség tölt fel. Másokat a szórakozás frissít fel. Megint másokat a kapcsolatok fiatalítanak meg. Találd meg, hogy a te érzelmeidet mi tölti fel, és iktasd be minden Sabbátodba!

3. Fókuszáld újra a lelked! Szükséged van dicsőítésre is Sabbátkor. Szánj időt arra, hogy Istenre koncentrálj a problémáid helyett! A dicsőítés mindent más megvilágításba helyez. Lekicsinyíti a problémáid. Emlékeztet rá, hogy Isten uralkodik továbbra is. Ő átsegít bármilyen küzdelmes időszakon. Hirtelen azok a gondok, amik miatt egész héten aggódtál, már egyáltalán nem tűnnek olyan közelinek és nagynak.

Mindannyiunknak szüksége van pihenőnapra. Nem feltétlenül kell, hogy ez a vasárnap legyen. Lehet ez a hét bármely napja, de szükséged van egy napra, amikor a tested pihenhet, érzelmileg feltöltődhetsz és újrafókuszálhatod a lelked.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen mentális, érzelmi, lelki és fizikai jeleket érzékelsz, amikor nem pihensz eleget?
  • Mik azok a dolgok, amik akadályoznak abban, hogy hetente tarts egy pihenőnapot?
  • Mi a legjobb módja annak, hogy érzelmileg feltöltődj?

(Daily Hope by Rick Warren, 2020.08.17.)

Szólj hozzá!

Te nem Isten vagy - ne viselkedj úgy!

2020. augusztus 23. 03:00 - Anika Enikő

„Csak az túl ostoba ahhoz, hogy megtalálja a hazavezető utat, aki kikészíti magát a munkával” (Préd 10,15 GNT fordítás).

Nem vagy Isten. Nem tudod mindenre a választ. Nem tudsz bármit megtenni. Ha küzdesz azzal, hogy egyensúlyban legyen az életed, akkor ezek az elismerések mindent átalakíthatnak.

A Biblia ezt mondja: „Csak az túl ostoba ahhoz, hogy megtalálja a hazavezető utat, aki kikészíti magát a munkával” (Préd 10,15 GNT fordítás).

Bolondság kikészítened magad a munkával. Tudod, hogy ha túlhajszolod magad, akkor Istent játszol? Erre mondhatjuk, hogy minden tőled függ, hogy minden összeomlik, ha nem tartod fenn a világ forgását.

Ez egyszerűen nem igaz! Nem vagy a világmindenség vezérigazgatója. Az univerzum nem fog darabjaira hullani, ha pihensz egy kicsit, és ha időt szánsz arra, hogy egyensúlyt teremts az életedben. Isten mindent a kezében tart.

Gyakran tesszük ezt magunkkal, mert megpróbáljunk mindenkinek a kedvében járni. Tanuld meg ezt a leckét ma: Nem tudsz mindenkinek a kedvében járni. Még Isten sem tud mindenkinek a kedvében járni! Mert egyikünk azt szeretné, hogy essen, a másikunk pedig azt, hogy süssön a nap. Képtelenség megpróbálni megtenni azt, amire Isten sem képes.

Amikor mások elvárásai szerint élsz, akkor válladra veszel egy csomó „kellene” dolgot. Lehet, hogy az gondolod, hogy: „Többet kellene dolgoznom”, vagy „Olyan aktívnak kellene lennem, mint az összes többi szülő”, vagy „Önkéntesnek kellene jelentkeznem”. Vedd észre azonban a következőt: Senki nem kényszerít arra, hogy mindezeket megtedd. Ha túlhajtod magad, az a te döntésed. Te döntesz úgy, hogy túlórázol vagy nem; és a döntésed részét képezik a következmények.

Amikor megtagadod az emberségedet, és mindent megpróbálsz megcsinálni, akkor megfosztod Istent az ő dicsőségétől. A Biblia kijelenti: „Ez a kincsünk cserépedényekben van, hogy megmutassa, ez az egészen kimagasló hatalom Istentől van, nem tőlünk” (2Kor 4,7 NIV fordítás).

Pál emlékeztet bennünket arra, hogy emberi lények vagyunk. Törékenyek és esendők. A cserépedények könnyen törnek. Ha elejted őket, összetörnek. Az agyag edényekkel megfelelően és gondosan kell bánni. Ha nem, akkor tönkre fognak menni.

Ám a jó hír az, hogy gyengeségeinken keresztül Isten hatalma és dicsősége keresztülragyog. Nem kell elrejteni az emberségünket. Helyette ünnepelheted Isten hatalmát, ami a korlátaidon keresztül munkálkodik.

Tehát valld be: Ember vagy. Hála Istennek ezért!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
  • Mi késztet arra, hogy túlhajszold magad?
  • Figyeld meg a reakciódat, amikor ezt az állítást olvasod: „Megfosztod Istent az ő dicsőségétől, amikor megpróbálsz mindent magad csinálni.”
  • Miként és hogy vezethet a túl sok munka rossz munkamorálhoz?
(Daily Hope by Rick Warren, 2020.08.16.)
Szólj hozzá!
Címkék: munka

A kulcs a kiegyensúlyozott élethez: Jézus

2020. augusztus 22. 03:00 - Anika Enikő

„Keressétek először az Isten országát és az ő akaratát, majd minden más szükségetek is betöltődik” (Mt 6,33 NCV fordítás).

Ha valóban kiegyensúlyozott életet szeretnél élni, akkor csupán egyetlen egy ember van a történelemben, akit mintaként magad elé állíthatsz, és ő Jézus. Ha ő áll az életed középpontjában, akkor az életed kiegyensúlyozottabb lesz.

Gondolj úgy az életedre, mintha ez egy kerék lenne. A keréknek a központja a kerékagy. Az életed minden küllője, amelyek a kapcsolataidat jelentik, a családodat, a munkádat, a céljaidat, ebből a középpontból ered. Mi mindannyian egy bizonyos középpont köré építjük az életünket. A kérdés az, hogy mi is ez a középpont. A családod jelenti a középpontot, a munkád vagy a pénz?

Vagy Jézus?

Honnan tudhatod meg, hogy mi köré építed az életedet? Vess egy pillantást azokra a dolgokra, amikről és amikre a leggyakrabban gondolsz. Ezek azok, amik vezetnek és motiválnak téged.

Az életed középpontja kritikus tényező a kiegyensúlyozott élet kialakításához. A szilárd középpont szilárd élethez vezet. A gyenge, laza középpont gyenge élethez vezet. Amikor az emberek azt mondják nekem, hogy az életük szétesett, akkor számomra ez azt jelenti, hogy hiba van a középpontban, és Isten helyett valami más foglal ott helyet.

A középpont nem csupán megteremti a stabilitást, hanem irányítja, és befolyással bír minden másra az életünkben. Bármi is az, amit az életed középpontjába helyezel, az képezi és adja az erődnek a forrását is. A kerék ereje mindig a közepéből kifelé fordul, soha nem fordítva.

Tedd Jézust az életed középpontjába, és ő gondoskodni fog a stabilitásról, az irányításról és a szükséges erőről. A Biblia ezt mondja: „Keressétek először az Isten országát és az ő akaratát, majd minden más szükségetek is betöltődik” (Mt 6,33 NCV fordítás).

Amikor úgy döntesz, hogy Jézust teszed az életed középpontjába, akkor minden más terület, a család, a munka, a célkitűzések egyensúlyt fognak találni benne. Isten vezetni fogja az életedet, hatással lesz rá, megerősíti és stabillá teszi.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
  • Ha úgy tekintesz az életedre, mintha az egy kerék lenne, akkor mi lenne a középpontban?
  • Mik a legnagyobb zavarok, amelyek visszatartanak a kiegyensúlyozott élettől?
  • Mit gondolsz, hogy mi jelenti a legnagyobb akadályt arra nézve, hogy Jézust tedd az életed középpontjába?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.08.15.)
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása