Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Jézus megment a halálfélelemtől

2021. március 19. 03:00 - Lilla:)

cross-3254876_1280.jpg

„Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak” (Zsid 2,14–15).

A halálfélelem egyetemes dolog; senki sem mentesül alóla.

Azonban tudod, hogy Jézus ettől is megmentett téged? Bizony, nem csak a bűneidtől mentett meg, hanem a halál hatalmától és az attól való félelemtől is.

„Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak” (Zsid 2,14–15).

János evangéliuma 19. fejezetének 30. versében azt olvassuk, hogy amikor Jézus meghalt a kereszten, azt kiáltotta: „Tetelestai!” Ez egy görög szó, azt jelenti, hogy „elvégeztetett”, ez volt az ő csatakiáltása. A „Tetelestai!” annak a győztesnek a kiáltása, aki azt mondja: „Legyőztem a halált. Bebizonyítottam neked, hogy nem kell félned a haláltól, mert vissza fogok térni az életbe. Én vagyok a Megváltás, és te is megváltást nyerhetsz azzal, ha hiszel bennem. A halál nem a vég. Nem kell többé félned!”

Mivel Jézus helyettem halt meg a kereszten, én nem félek. A halálnak nincs hatalma felettem. Tudom, hogy a halál csak egy átszálló hely az utazás közben, és tudom, hogy hova megyek, amikor meghalok. Ez veled is épp így lehet. Sőt veled is így kellene lennie, amikor elfogadod Jézust mint Megmentődet.

Pál levele a rómaiakhoz 5. fejezetének 17. verse azt mondja: „Ha pedig az egynek elbukása miatt uralkodhatott a halál egyetlen ember által, akkor még inkább igaz, hogy azok, akik bőségesen kapják a kegyelem és az igazság ajándékát, uralkodni fognak az életben az egy Jézus Krisztus által.”

Amikor kereszténnyé leszel, a bemerítés jelképezi a meggyőződésedet afelől, hogy meghaltál a bűnnek, és új életet nyertél. Az is, ahogyan az életedet éled, megmutatja az embereknek, hogy bizonyos vagy afelől, hogy egy napon feltámadsz, hogy örökké Jézussal legyél. 

Egy új életet nyertél az örök élet bizonyosságával. Ez a legjobb dolog, ami valaha történhetett veled. Ezáltal pedig élheted úgy az életed, hogy segítesz másoknak is, hogy elnyerhessék ezt a bizonyosságot. Úgy beszélj a halálról és a Jézusban való életről, hogy mások is bízni akarjanak Jézusban mint Megváltójukban!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért félsz a haláltól? A mai áhítat hogyan segíthet számodra ezzel kapcsolatban?
  • Nehézséget jelent számodra a halálról beszélni? Miért igen vagy miért nem?
  • Ahogy az életről és a halálról beszélsz, az hogyan vezet másokat Jézushoz?

Biztos vagy benne, hogy hová kerülsz, amikor meghalsz?

Nagyon sokan félnek a haláltól, egy részük azért, mert nem tudja, hogy hová kerül, amikor meghal. Jézus azonban eljött, hogy megmentsen a halálfélelemtől.

A Biblia azt mondja, hogy mindannyian bűnösök vagyunk, emiatt pedig a büntetésünk a halál. Isten viszont annyira szeret minket, hogy elküldte a Fiát, Jézust, hogy megfizessen a bűneink miatt, és így Isten családjába kerülhessünk. Ezáltal pedig megmentett minket a halálfélelemtől.

Ha készen állsz Isten családjához tartozni, akkor ezzel az imádsággal megteheted az első lépést:

„Drága Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, közvetlenül neked kell elszámolnom az életemmel. Megvallom, hogy figyelmen kívül hagytalak téged. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját terveim szerint éltem, nem a tieid szerint. Azt akarom, hogy ez megváltozzon, mégpedig most rögtön. El akarok fordulni a bűneimtől, és csak rád akarok tekinteni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit én elrontottam, és így nekem nem kell értük megfizetni. Tudom, hogy nem érdemlem meg, hogy megbocsáss nekem. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg engem, Uram.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz engem, hogy magadra vetted minden vétkem. Elfogadhatóvá tettél engem a menny számára. Alázatosan kérlek, hogy ments meg engem! Kérlek, ments meg a bűneimtől és a halálfélelemtől! Hiszek benned Jézus. Elhiszem, hogy megtartod az ígéreteidet, és megmentesz engem azonnal, biztosan, teljesen, örökké. Jézus nevében. Ámen.„”

Ha elmondtad a fenti imádságot, kérlek írd meg nekem ( rick@pastorrick.com ), mert szeretnék küldeni neked néhány anyagot, ami segítségedre lesz a Jézussal való közös utad megkezdésében.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.03.12.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása