Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten Szelleme dolgozik benned

2021. május 18. 03:00 - FodorImi

light-5315917_1920.jpg

„Isten dolgozik bennetek, ő adja az akarást és az erőt is, hogy azt tegyétek, ami neki tetszik.” (Fil 2,13 NLT)

Ez a Szent Szellem munkája, hogy létrehozza benned a krisztusi jellemet.

A Biblia azt mondja: „Az Úr... egyre inkább hasonlóvá tesz hozzá, amint elváltozunk az ő dicsőséges képmására.” (2Kor 3,18 NLT). A változásnak ezt a folyamatát hívjuk megszentelődésnek, amint egyre inkább hasonlóvá válunk Jézushoz.

A magad erejéből nem vagy képes lemásolni Jézus jellemét. Az újévi fogadalmak, az akaraterő, a legjobb szándék sem elég ehhez.

Egyedül a Szent Szellemnek van ereje véghez vinni az életedben azt a változást, amit Isten akar. A Biblia azt mondja: „Isten dolgozik bennetek, ő adja a vágyat és a hatalmat, hogy azt tegyétek, ami neki tetszik” (Fil 2,13 NLT).

A Szent Szellem erejének említésére sok ember csodák megnyilvánulására vagy intenzív érzelmi kitörésekre gondol. Rendszerint azonban a Szent Szellem csendben árasztja ki erejét az életedben olyan módon, amit nem is feltételezel, sőt tudatában sem vagy. Gyakran csak gyengéden oldalba bök, egy „szelíd suttogással” (1Kir 19,12 NIV).

A krisztusi jellem nem utánzással, hanem bentlakással alakul ki: amikor megengeded Krisztusnak, hogy benned és általad éljen. A Biblia mondja: „Ez a titok: Krisztus bennetek él.” (Kol 1,27 NLT).

Hogyan történik ez a való életben? A te döntéseid által.

Dönts úgy, hogy a helyes dolgot teszed; aztán bízz Isten Szellemében, hogy megadja neked a hatalmat, szeretetet, hitet és bölcsességet, hogy megvalósítsd. Mivel Isten Szelleme benned él, ezek a dolgok mindig elérhetőek, amikor kéred.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Szerinted miért ad Isten választási lehetőséget, hogy eldöntsd, hogy a Szent Szellem beköltözzön az életedbe vagy sem?
  • Ha a Szent Szellem gyakran csendben, szerényen dolgozik, mit tehetsz, hogy érzékenyebbé válj az életedben végzett munkájára?
  • Tölts néhány percet imában Istennel, és kérd, hogy jobban tudatában légy a Szent Szellemnek! Kérd, hogy dolgozzon benned, és tegyen még inkább Jézushoz hasonlóvá! Kérd, hogy vegye el a félelmeidet, és tegyen bátorrá, hogy betölthesd az életed célját Isten Szellemének hatalmával!

(Daily Hope by Rick Warren, 2021.05.11.)

Szólj hozzá!

Isten célja: a jellemed, nem a kényelmed

2021. május 17. 03:00 - Besther

20210517.jpg

„Vegyétek fel az egészen új életmódot – az Isten-mintázatú életet, amely egy belülről megújult élet, és amely beépül a magatartásotokba, amint Isten pontosan kiformálja bennetek az ő jellemét.” (Ef 4,22–24 The Message)

Sok vallás és filozófia hirdeti azt a régi hazugságot, hogy az emberek istenszerűek, vagy istenekké válhatnak. Hadd legyek teljesen világos: sosem válsz Istenné, még kisistenné se!

Ez a gőgös hazugság a Sátán legősibb kísértése. A sátán megígérte Ádámnak és Évának, hogy ha követik tanácsát, akkor olyanná „lesznek, mint az istenek” (1Móz 3,5 KJV).

Ez a vágy, hogy isten legyél, mindig megjelenik, amikor irányítani próbálod a körülményeidet, a jövődet és a körülötted lévő embereket. De te egy teremtmény vagy, sosem leszel Alkotó. Isten nem akarja, hogy kisistenné válj; azt akarja, hogy istenfélő legyél. Azt akarja tőled, hogy kifejlődjenek benned az ő értékei, az ő hozzáállása és jelleme.

Az a feladat, hogy „Vegyétek fel az egészen új életmódot – az Isten-mintázatú életet, amely egy belülről megújult élet, és amely beépül a magatartásotokba, amint Isten pontosan kiformálja bennetek az ő jellemét.” (Ef 4,22–24 The Message).

Isten végső célja földi életedben nem a kényelmed, hanem a jellemed kifejlesztése. Azt akarja, hogy lelkileg növekedj, és Krisztushoz hasonlóvá válj.

Krisztushoz hasonlóvá válni nem jelenti azt, hogy elveszíted személyiséged és gondolkodásra képtelen hasonmássá válnál. Isten teremtette egyediségedet, ezért biztosan nem akarja lerombolni azt. A krisztusi képmás a jellemed átformálásáról szól, nem a személyiségedéről.

Isten azt akarja, hogy olyan jellemed legyen, amilyent leírnak Jézus boldogmondásai (Mt 5,1–2), a Lélek gyümölcsei (Gal 5,22–23), Pál szeretetről szóló nagy fejezete (1Kor 13), valamint Péter felsorolása az eredményes és gyümölcsöző élet jellemvonásairól (2Pt 1,5–8).

Amikor elfelejted, hogy a jellemformálás Isten egyik célja az életedben, akkor csalódott leszel a körülményeid miatt. Lehet, hogy csodálkozol: „Miért történik ez velem? Miért van ilyen nehéz időszakom?” Az egyik válasz az, hogy az életnek az a dolga, hogy bonyolult legyen. Ez az, ami lehetővé teszi számodra a növekedést.

Sok keresztény félreértelmezi Jézus ígéretét a bőséges életről (Jn 10,10), mintha az tökéletes egészséget, állandó boldogságot, az álmok valóra válását és a problémák azonnali kezelését jelenti hit és imádság által.

Azt várják a keresztény élettől, hogy könnyű legyen. A mennyet várják a földön.

Ez az önmagával elfoglalt látásmód úgy kezeli Istent mint egy dzsinnt, aki egyszerűen azért létezik, hogy szolgáljon téged személyes beteljesedésed önző törekvésében. De Isten nem a szolgád. Ha bedőlsz annak az eszmének, hogy az életnek az a dolga, hogy könnyű legyen, akkor vagy súlyosan ki fogsz ábrándulni, vagy a valóság tagadásában fogsz élni.

Soha ne felejtsd el, hogy az élet nem rólad szól! Isten céljai miatt létezel, és nem fordítva. Miért adná Isten a mennyet a földön, amikor az igazi dolgot az örökkévalóságban tervezte el számodra? Töltsd úgy az idődet a földön, hogy krisztusi jellemed építése által felkészíted magad a mennyre.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Néha nehéz meglátni, hogy Isten miként dolgozik a jellemeden a nehéz körülmények közepette. Mit gondolsz, mit akar tőled Isten, amikor nem érted, hogyan működik az életedben?
  • Az öröklét távlati képe – összpontosítva a menny jutalmára – hogyan változtatja meg a nehéz időkhöz való hozzáállásodat?
  • Milyen módon lehetnek hatékonyabbak az ajándékaid és képességeid, amikor azok Isten céljaihoz igazodnak?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.05.10.)

Szólj hozzá!

Használd a tapasztalataid mások bátorítására!

2021. május 16. 03:00 - daniella_89

woman-wearing-plaid-shirt-facing-sun-during-golden-hour.jpeg

„Bátorítsa egyik a másikat, és segítse egyik a másikat!” (1Thessz 5,11 GNT).

Isten azt akarja, hogy építs, motiválj és inspirálj másokat. A Biblia azt mondja Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 5. fejezetének 11. versében: „Bátorítsa egyik a másikat, és segítse egyik a másikat!” (GNT).

Hogyan teszed ezt? Amikor megosztod a tapasztalataid, és arról beszélsz, Isten hogyan munkálkodott az életedben, az embereknek reményt adsz. Amikor te már keresztülmentél ugyanazon a szituáción, amivel éppen valaki más is szembekerül, biztathatod, hogy Isten ugyanúgy át fogja vinni őt is, mint téged. Képes vagy segíteni nekik felülkerekedni a félelmeiken, és akadályokat ledönteni.

Amikor megosztod a tapasztalataid másokkal, segítesz nekik megszabadulni a félelmeiktől. Ez olyan, mint hullámvasútra ülni. Amikor elmész egy vidámparkba, és először állsz sorba egy ilyen hatalmas hullámvasút előtt, azt gondolod magadban: „Okos döntés ez?” Aztán az előtted álló hozzád fordul, és azt mondja: „Ez egy nagyon jó hullámvasút. Már ötször felültem.” Szóval azt gondolod: „Jól van, túl fogom élni. Ő már ötször volt. Jónak kell lennie.”

Inspiráló attól az embertől hallani, aki már keresztülment azon, amivel te most szembenézel. Motiválóan hat.

Hány kezdő szülő rémült már halálra attól, hogy felkészületlen és alkalmatlan? Az összes! Mindannyian hálásak, amikor valaki jön, és azt mondja: „A babák sírnak. Ez teljesen oké és normális.” A félelmeik már nem tűnnek olyan ijesztőnek, mikor mások megosztják, hogyan mentek keresztül ugyanazon az élethelyzeten. Reményt ad számukra.

Amikor az embereket a saját tapasztalataid elmondásával motiválod, ezzel segítesz nekik akadályokat is ledönteni. 1954. május 6-án Roger Bannister lett az első ember, aki képes volt lefutni egy mérföldet (1,6 km-t) 4 percen belül. Mielőtt megcsinálta, mindenki azt mondta, hogy ez lehetetlen. A következő hónapban mégis egy másik ember is csatlakozott hozzá, ugyanúgy négy percen belül. A következő évben három férfi teljesítette ugyanezt egy verseny során. Azért, mert az emberek rájöttek, hogy ez nem volt lehetetlen, és ez reményt adott nekik arra, hogy ők is meg tudják csinálni.

Vannak tapasztalataid az életben, amik akadály-repesztőek, inspirálóak és motiválóak más emberek számára – de csak akkor, ha készséges vagy arra, hogy megoszd.

Ne vesztegesd el egy tapasztalatodat sem! Használd őket arra, hogy bátoríts másokat, és adj nekik reményt!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen rémisztő dolog kipróbálására váltál képessé azért, mert valaki megosztotta veled a tapasztalatait? Hogyan jelentett a története bátorítást és reményt számodra?
  • Milyen múltbeli fájdalmas vagy bonyolult tapasztalat segíthet másokat és adhat számukra reményt?
  • Szeretnéd, ha Isten használná a tapasztalataidat, hogy reményt adjon másoknak? Ha igen, szánj időt arra, hogy megkérd, adjon lehetőségeket a tapasztalataid megosztására azokkal az emberekkel, akiknek szükségük van rá, hogy hallják azokat.

(Daily Hope by Rick Warren, 2021.05.09.)

1 komment

Vizsgáld meg az életed, hogy kipróbált légy!

2021. május 15. 03:00 - Tomes Lívia

szamadas.jpg

„Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok” (2Kor 13,5 NLT).

Az a tapasztalat, amelyik nincs kipróbálva, nem ér semmit.

Vannak olyan emberek, akik már 50 évesek, de nem igazán éltek 50 évet. Ehelyett 50-szer éltek egy évet. Ugyanazokat a hibákat követik el újra és újra, mert sohasem állnak meg, és nem vonják le tanulságokat. Soha nem kérdezik: „Mi történt ebben az évben? Mit tehetnék másképp, hogy a jövőben jobban élhessem az életemet?”

A Biblia azt mondja, hogy időt kell szánnod arra, hogy életed áttekintsd: „Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok” (2Kor 13,5 NLT).

Amikor megvizsgálod életed tapasztalatait, két dolgot keress:

Keresd meg az előnyöket! Minek örültél igazán az életedben? Ne csak annyit mondj: „Nagyon élveztem azt a munkát.” Kérdezd meg: „Mi volt abban a munkában, amit igazán szerettem?” Ne csak annyit mondj: „Nagyon tetszett ez a tanóra.” Kérdezd meg: „Mi volt pontosan azon az órán, ami igazán tetszett? Miért volt ennyire kielégítő számomra?” Így kapsz néhány támpontot arról, hogy merre tart az életed.

Keress mintákat! Keress a kudarcaid között! Ha valami nem sikerült, akkor mindig ugyanúgy oldod meg. Tehát vizsgáld meg, és kérdezd meg: „Hol buktam el a múltban? Milyen mintákat ismételgetek folyamatosan?” Ne azért keress, hogy ostorozd magad, hanem azért, mert másképp akarod tenni!

Ha nem figyelsz a múltban elkövetett hibáidra, valószínűleg újra és újra megismétled azokat. Ez volt a probléma az izraelitákkal, amikor Mózes kivezette őket Egyiptomból. Az Ígéret Földjére elérhettek volna néhány hét alatt, ehelyett 40 évbe került, mert nem tanultak a tapasztalataikból és a próbákból, amit Isten adott az életükben. Minden sikertelen próba még egy kört jelentett a sivatag körül.

A Biblia azt mondja Jób könyve 32. fejezetének 7. versében: „Minél tovább élsz, annál bölcsebb leszel” (The Message). Ez a vers lehetőség, nem ígéret. Van, aki öreg, de mégis ostoba. A bölcsesség nem automatikusan jár együtt az életkorral.

De a bölcsesség mindenki számára elérhető. Nem számít az életkorod, az érettség akkor következik be, amikor hagyod, hogy Isten tanítson a mindennapi élet tapasztalatai által.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Egy különleges évet éltünk át. Milyen konkrét tapasztalatokat szereztél az elmúlt évből, amelyekből tanulsz? Hogyan láttad Isten munkáját az életkörülményeidben?
  • Hogyan segítettek a kudarcok abban, hogy lelkileg, érzelmileg és mentálisan is érettebb legyél?
  • Mik lehetnek az életedben az érettség és a bölcsesség bizonyítékai?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.05.08.)

Szólj hozzá!

Ragadd meg életed tapasztalatait, a jókat és rosszakat egyaránt!

2021. május 14. 03:00 - Lilla:)

notebook-1840276_1920.jpg

„Emlékezzetek ma mindazokra, amiket megtanultatok az Úrról a vele való tapasztalataitok által!” (5Móz 11,2 GNT).

Érdemes megragadnod életed tapasztalatait – a jókat, a rosszakat, a szégyenteljeseket, a boldogokat és a szomorúakat is.

Pál levele a galatákhoz 3. fejezetének 4. versében azt olvassuk: „Minden tapasztalatod hiábavaló volt? Remélem, nem!” (NCV).

Ne fuss a múltad elől! A fájdalom miatt nagyon sok ember figyelmen kívül hagyja, alulértékeli és nem szereti a múltját. Sokszor megváltoztatják és kiszínezik a múltjukat; boldogabbak a hazugsággal, mint a tapasztalat fájdalmával.

Ha abbahagyod a menekvést, Isten minden élettapasztalatot a javadra tud fordítani. Lehet, hogy a szüleid nem voltak valami csodásak, lehet, hogy nem voltál olyan menő a suliban vagy sikeres az üzleti életben – és akkor mi van? Ezek a te tapasztalataid. Ne tagadd, tedd magadévá őket!

Mózes 5. könyve 11. fejezetének 2. verse azt mondja: „Emlékezzetek ma mindazokra, amiket megtanultatok az Úrról a vele való tapasztalataitok által!” (GNT).

A legjobb módja emlékezni a leckékre és tapasztalatokra, ha naplót vezetsz. Nem olyan naplóra gondolok, amiben csak lejegyzed mivel töltötted a napodat: „Ma elmentem a boltba, és tejet vettem.”

Ez egy másfajta napló. Nem feltétlenül kell minden nap írnod valamit. Azonban minden alkalommal, amikor megtanulsz egy fontos leckét, azt írd le, hogy később ne felejtsd el: „Ez fájdalmas volt. Nehezen tanultam meg ezt a leckét, és nem akarom elfelejteni.”

Sokféleképpen vezethetsz naplót. Használhatsz jegyzetfüzetet, ahol leírhatod a dátumokat és az imakéréseidet a bal oldalra, a jobb oldalra pedig a leckéket, melyet megtanultál és Isten válaszait.

Vezess naplót, hogy emlékezhess rá, mi mindent tanultál az Úrtól! Ilyen módon, még az igazán nehéz időkben is bátorítást nyerhetsz tudva, hogy Isten mindig a javadra munkálkodik.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért fontos emlékezni arra, hogyan mutatta meg számodra Isten az ő kegyelmét és hogyan gondoskodott rólad?
  • Hogyan emlékezhetsz és tanulhatsz a múltadból anélkül, hogy a keserűség és a bosszúság növekedne benned?
  • Nem mindenki akar a fentebb leírt módon naplót vezetni. Milyen kreatív módokon rögzítheted még Isten leckéit a papíron és tollon kívül?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.05.07.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása