Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Úton a munkában? Engedd Jézust a csónakba!

2019. június 11. 03:00 - Anika Enikő

"Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mindent az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala. " (Kolossé 3:17)

 

Csodálkoztál azon valaha, hogy miért nem áldja meg Isten a munkádat?
A válasz meglehetősen egyszerű lehet; hisz soha nem hívtad meg Istent, hogy része legyen annak.

Tegnap András és Simon Péter történetéről, az üres halászhálókról beszéltünk a Lukács5 -ből. Egész éjjel ki voltak vetve a hálóik, de egyetlen egy halat sem fogtak.

Ám, amikor Jézus beült a csónakjukba, és azt tették, amit mondott nekik ( "Vessétek ki a hálóitokat a fogásra!") Isten megtette a többit.

Mi volt a különdség aközött az idő között, amikor nem fogtak semmit és azon pillanat között, amikor alíg bírtak a fogással?

Ugyanabban a tóban, ugyanabban a csónakban, ugyanazokkal a hálókkal, ugyanazok a halászok és ugyanazok halak. A különbség az üres hálók és a bőség között az volt, hogy Jézus jelen volt a csónakban.

Milyen a te csónakod? Bármit megteszel, hogy élj?

Ha szeretnéd, hogy Isten megáldja a munkádat, akkor meg kell hívnod Istent, hogy része legyen annak.

Ez nem a megváltás. Sok embert ismerek, akiknek Jézus része az életüknek, ám a munkájuknak nem. Ahhoz, hogy Jézus a csónakodba kerüljön, neki kell szánnod a karrieredet.

Amikor Simon Péter és András ezt megtették, Isten sokkal több halat adott hálójukba, mint amit ki tudtak vonni.

Nem imádkozunk aképpen Istenhez, hogy sikeressé tegyen bennünket azért, hogy a karrierünkkel szolgáljuk őt; hanem az ellenkezőjét tesszük. De ha azt mondjuk Istennek: " Hanyatlik a karrierem, de bármit odaadok, akármilyen telületet, csak munkálkodj!"

Ez az, amikor Isten csodát tesz.

Bármit is akarsz, hogy Isten megáldjon; add neki az első helyet. Ez azt jelenti, hogy többé nem vagy ingatlanügynök, tanár, kertész vagy könyvelő; hanem misszionárius vagy elrejtve, mint aki ingatlanügynök, tanár, kertész vagy könyvelő. Függetlenül a karrieredtől, elköteleződsz az iránt, hogy első körben misszionárius vagy.

A Biblia ezt mondja"Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mindent az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala!  ( Kolossé 3:17)

A minden azt jelenti, hogy minden; beleértve a karrieredet is.

Lehet, hogy olyan helyzetben vagy jelenleg, hogy ötletbörzézel minden lehetőséget, hogy a karriered más irányt vegyen. Fontolgatod a költözést, az új állást, vagy egy teljesen más területet, amiben kipróbálnád magad. Lehet, hogy ezt is kell tenned.

De tedd ezt meg először. Kérd meg Jézust, hogy irányítsa a csónakod! Kötelezd el magad arra, hogy a munkádat Isten dicsőségére végzed!

És azután figyeld Jézust, amint csodát tesz!

 

Segítő beszélgetések elmélkedéshezbeszélgetéshez:

  • Miért gondoljuk azt, hogy bizonyos állások - különösen a lelkészeké és misszionáriusoké - spirituálisabbak, lelkibbek mint más állások?
  • Ha a munkádat Isten szolgálatára szánnád, az hogyan nézne ki?
  • Mi a legnagyobb akadálya annak, hogy a munkád Isten szolgálatára legyen?

 

*(Daily Hope by Rick Warren,) 2019.06.04

Szólj hozzá!

Engedd, hogy Isten a kudarcaidból újra fellendülést munkáljon ki!

2019. június 10. 03:00 - Anika Enikő

"S amikor ezt megtették, olyan nagy tömeg halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik." ( Lukács 5:6)
Ha a munkádból adódóan valaha csalódottan érezted magad, akkor jó társaságban vagy. Lehet, hogy kimerültél a túlórázások miatt; vagy lehet hogy szívvel-lélekkel beletetted magad egy olyan projektbe, ami nem sikerült.  

Munkánk során mindannyian kudarcot vallhatunk időnként, ám ami ez után következik, az az igazán fontos. 

Csak gondolj Simon Péterre és Andrásra.

A Lukács 5-ben olvassuk, hogy a testvér pár egész éjjel halászott; és mint hivatásos halászok, ha nem fogtak, akkor nem volt pénzük. És itt olvassuk, hogy semmit nem fogtak. Mai nyelvre fordítva olyan ez mintha a tó gazdasági hanyatlásnak indult volna. A testvérpár elbátortalanodott és fáradtak voltak.

Majd érkezik Jézus, aki megteszi a lehetetlent.  

Miután kölcsönkéri a csónakjukat, hogy tanítson arról, Jézus ezt mondja Simon Péternek: "Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!" (Lukács 5:4)  

Péternek a válasza tipikusan olyan válasz, melyek azokból az időkből valók, amikor  a csalódottság hománya beáll: " Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat." (Lukács 5:5)  

Mindannyian álltunk már ezen a ponton. Munkánkat a legjobb tudásunk szerint végeztük, és üresnek éreztük magunkat. Mindent jól végeztünk és még azt is gondoltuk, hogy Isten engedte ezt meg; ám nem kaptunk érte semmit.

Aztán Isten csodát tesz. Jézus nem csak betölti ezeknek a srácoknak a szükségit, hanem teljességgel elkápráztatja őket a halászat közben.  

A Biblia azt mondja: " S amikor ezt megtették, olyan nagy tömeg halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik." (Lukács 5:6)  

Nem csupán a maguk számára fogtak elég halat, hanem Isten elegendőt adott arra, hogy meg is osszák mindazt, amit fogtak.

Miután Simon Péter és András azt tették, amit Jézus mondott nekik, így 10 percen belül több halat fogtak, mint az előző 10 órában.  Isten a kudarcokat fellendüléssé formálja. 

Elképzelhető, hogy a te fellendülésed is itt van a sarkon.  

Legyen az akár egy olyan helyzet, hogy hónapok vagy évek óta munka nélkül vagy, vagy az, hogy sorozatosan sikertelenségekkel küzdesz; egyik sem számít.   

Isten átsegít a kudarcokon és "hallal telik meg hálód". És akkor elképzelhető, hogy nagyobb csónakra lesz szükséged.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen csodákat tett Isten az életedben? És mindez mit mond el arról, hogy a jövőben mit tehet Isten?
  • Mi rémít meg legjobban, hogy bízni tudj Istenben, hogy csodát tesz az életedben?
  • Ki az akinek ezt az áhítatot el kell ma olvasnia, mert kudarcokat él meg a munkájában? Vállalj kötelezettséget azért, hogy valakinek átküldöd, vagy valakivel megosztod ezt az üzenetet.
 
*(Daily Hope by Rick Warren) 2019.06.03

 

Szólj hozzá!
Címkék: kudarc bőség

Az aggódás haszontalan és szükségtelen!

2019. június 09. 03:00 - ReveSz

"Aggódással pedig ki tudná közületek meghosszabbítani az életét csak egy perccel is?" Máté 6:27 RÚF

 

Nem titok, hogy manapság nagyon sokat aggódunk. Aggódunk a pémz miatt. Aggódunk kapcsolatok miatt. Aggódunk gyermekeinkért, házunkért, kis házi kedvenceinkért.

Majdhogynem mindenért aggódunk. De az aggódás nem egy új keletű dolog. Jézus tudta, hogy az aggódás egy igen fontos téma ezért leghíresebb tanításának a hegyi beszédnek a fő részét ez a téma tette ki. 

Valójában, a hegyi beszédben Jézus négy okot adott nekünk, hogy miért nem kéne aggódnunk.

Először is, az aggódás ésszerűtlen!

Az aggódásnak nincs értelme. A Máté 6:25-ben Jézus mondja: "Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? " (Máté 6:25 Új fordítás)

Az aggódás eltúlozza a problémákat. A problémák nem mennek össze mikor gondolkodsz rajtuk hanem megnőnek.

Második: az aggódás természetellenes.

Mi vagyunk az egyetlen teremtmények az egész világon akik aggódunk. A tehenek nem aggódnak. A macskák sem aggódnak. A kutya se aggódik csak az emberek. Nem arra születtünk, hogy aggódjunk! Megtanultuk hogyan csináljuk.

 "Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? " (Máté 6:26 RÚF)

Harmadik: az aggódás haszontalan.

"Aggódással pedig ki tudná közületek meghosszabbítani az életét csak egy perccel is?" Máté 6:27 RÚF

Az aggódás nem tud egy centivel se nagyobbá se kisebbé tenni. Az aggódás nem tudja meghosszabbítani az életed. Az aggódás nem tudja megváltoztatni a múltat és nem tudja irányítani a jövőt. Ma csak elrontani tud dolgokat. Az egyetlen dolog amit az aggódás okoz: nyomorulttá tesz. 

Negyedik: az aggódás szükségtelen.

Jézus mondja, "Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?" (Máté 6:30, Új fordítás)

Isten gondoskodni fog a szükségeidről. Ő alkotott, ő mentett meg téged. A saját lelkét helyezte beléd mikor Jézus mellett döntöttél. Nem kell aggódnod!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Az előbbi négy érv közül melyik mozgatott meg leginkább? Miért?
  • Ha az aggódás annyira ésszerűtlen, nem segít és szükségtelen, mégis miért aggódunk olyat sokat?
  • Mi az az egyetlen dolog, amin változtatni tudsz, hogy kevesebbet aggódj a héten?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.06.02.)

 

Szólj hozzá!

Kapcsolatainkon keresztül tanuljuk a szeretetet

2019. június 08. 03:00 - Besther

"azaz hogy együtt nyerjünk vigasztalást nálatok egymás hite által, a tietek és az enyém által" (Róm 1:12).

Nem élhetünk saját magunknak, ha Isten áldását kívánjuk életünkre. Isten megáldja az életedet, ha részt veszel a közösségben. Légy része az egyház családjának, és lépj kapcsolatba más hívőkkel!

A Biblia azt mondja: "azaz hogy együtt nyerjünk vigasztalást nálatok egymás hite által, a tietek és az enyém által" (Róm 1:12).

Más szavakkal, Pál azt mondja a keresztényeknek Rómában: "Buzdítalak titeket a hitetekben. Ti buzdítotok engem a hitemben. Ebben a folyamatban áldjuk meg egymást."

Az áldások többségét, amiket Isten tartogat a következő hónapokra, évekre, embereken keresztül fogja adni neked. Ha ezeket a kapcsolatokat nem alakítod ki, akkor sosem kapod meg az áldásokat.

A legfontosabb dolog, amit Isten meg akar tanítani neked az életben, az nem az, hogy miként légy gazdag vagy sikeres, vagy miképp tedd a világot jobb hellyé.

Isten azt akarja, hogy szeretni tanulj. A szeretetet pedig a kapcsolatokban tanulhatod. Mindegy, hogy iskolában, templomban, a szomszédodban vagy a munkahelyeden. Kapcsolatokra van szükséged, melyek segítenek abban, hogy olyanná válj, amilyenné Isten akar formálni.

Ha nem vagy tagja egy helyi gyülekezetnek, akkor találnod kell egyet. Ez legyen a legfontosabb. Ha templomba jársz, de nincs kapcsolatod a hívekkel, akkor légy tagja egy kis csoportnak vagy vasárnapi iskolának.

Nem lehet áldott életed elszigetelten, függetlenül az egyháztól. Együtt jobbak vagyunk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen áldásokat kaptál már a helyi gyülekezetben?
  • Milyen módon lehet mélyebb, szorosabb kapcsolatokat építeni az egyházban?
  • Miként lehet áldás valakinek, ha segítesz neki egy közösséget találni a gyülekezeten belül?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.06.01.)

 

Szólj hozzá!

Beszélgess az alkotóddal!

2019. június 07. 03:00 - daniella_89

"Szeretem Istent, mert meghallja hangomat és azt, amikor irgalomért imádkozom. Mivel lehajol hozzám, imádkozom hozzá amíg csak élek" (Zsoltárok 116:1-2 NLT, második kiadás)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Beletelt egy időbe, de aztán rájöttem, hogy ez a házasság nevű dolog a kommunikációról szól. Felfedeztem, hogy azokon a napokon, amikor mély, őszinte beszélgetéseink voltak Kay-jel - és nem csak annyi, hogy "Hello, hogy vagy, szeretlek, majd később találkozunk" -, akkor fejlődött igazán a kapcsolatunk. Azokon a napokon, amikor alig vagy semennyire nem kommunikáltunk, akkor a kapcsolatunk sérült. Egy kapcsolat sosem stagnál. Vagy épül, vagy leépül. Ugyanez a helyzet Istennel. Azokon a napokon, amikor mély, jelentős beszélgetésed van Istennel, akkor a kapcsolatotok mélyül. Amikor csekély vagy semmi kommunikációd nincs Istennel, akkor sérül. Ez ilyen egyszerű.

Amikor szeretsz valakit, akkor nem egyszerűen csak vele akarsz lenni, hanem szeretnél vele beszélgetni. Emlékszel még milyen volt, amikor először voltál tiniként szerelmes, és a szüleid azért haragudtak, mert állandóan csak a telefonon lógtál? Csak beszélgettél és beszélgettél és beszélgettél, mert meg akartad ismerni a szerelmed. A kommunikáció segítségével ismerünk meg másokat. 

Miről beszélj Istennek, ha ki szeretnéd mutatni a szereteted? Mindenről, amiről a legjobb barátodnak is: a reményeidről, a félelmeidről, az álmaidról, az aggodalmaidról, azokról a dolgokról, amikre büszke vagy, és azokról, amiket szégyellsz, a céljaidról, az ambicióidról, a fájdalmadról, a szükségeidről - életed minden részletéről.

A Biblia ezt mondja a Zsoltárok 116:1-2-ben: "Szeretem Istent, mert meghallja hangomat és azt, amikor irgalomért imádkozom. Mivel lehajol hozzám, imádkozom hozzá amíg csak élek" (Zsoltárok 116:1-2 NLT, második kiadás).

Ha nem érzed magad közel Istenhez, mert a hitéleted napi rutin lett, unalmas, örömtelen és élettelen, akkor azt könnyű orvosolni: kezdj el újra beszélgetni Istennel! 

Az imádság nem egy feladat, amit le kell tudni. Az imádság kiváltság, amit megtehetsz. Elkezdhetsz beszélgetni a világmindenség teremtőjével. Várja a beszélgetéseiteket, hogy aztán a kapcsolatotok mélyülhessen.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen gyakran beszélgetsz a legjobb barátoddal? Istennel ez ennél több, vagy kevesebb?
  • Volt már olyan, hogy az Írás szavaival imádkoztál Istenhez? Mit gondolsz, ez miért fontos? 
  • Ha az imádság beszélgetés, akkor hogyan reagálsz arra, ha Isten mond neked valamit?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2019. 05. 31. Ford.: sema22)

Szólj hozzá!