Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Bibliai kötelességünk figyelmeztetni másokat

2024. április 19. 08:27 - Evelyn

stop-634941_640.jpg„Erre fölkelt Jónás, és elment Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive pedig nagy városa volt Istennek: háromnapi járóföldnyi volt. Elindult Jónás, és bement a városba egynapi járásra, és így kiáltott: Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” Jón 3, 3-4 CEV fordítás

Mikor Isten Jónást Ninivébe küldte, azt a feladatot adta neki, hogy figyelmeztesse az embereket engedetlenségük súlyos következményeiről. Az Úr azt akarta, hogy tudják, hogy az ítélete közeleg, de még van egy esélyük, hogy megbánják bűneiket és engedelmeskedjenek neki.

Isten egy második esélyt akart adni Ninive lakosainak.

De ugyanakkor Jónás számára is kellett adnia egy második esélyt, mert a próféta úgy végezte, hogy megfutamodott az Úr küldetése elől és egy nagy hal gyomrában ülve kötött ki. Mikor az Úr megmentette őt, a Biblia azt mondja, hogy „Erre fölkelt Jónás, és elment Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive pedig nagy városa volt Istennek: háromnapi járóföldnyi volt. Elindult Jónás, és bement a városba egynapi járásra, és így kiáltott: Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” Jón 3, 3-4 CEV fordítás

A figyelmeztetés, az nem más, mint egy óva intő tanács veszélyre, csapdára, vagy problémára vonatkozóan. Isten néha küld embereket az életünkbe, hogy figyelmeztessenek, mert az Úr figyelmeztetésére nem hallgatunk.

Az Újszövetségben több, mint száz igevers mondja, hogy figyelmeztessünk másokat. Ez Jézus követőiként a kötelességünk része.

Az Apostolok cselekedetei 20. részének 31. versében Pál így ír: „… emlékezzetek arra, hogy én három évig nem szűntem meg éjjel és nappal könnyek között inteni mindenkit.”

Figyeld meg, hogy Pál azt mondja, hogy „könnyek között” intette az efézusiakat. Miért sírt, miközben figyelmeztette őket? Mert szerette őket!

Isten minden hívő számára adja a küldetést, hogy figyelmeztessünk másokat. Amikor figyelmeztetsz valakit, az azt mutatja, hogy szereted Istent és szereted azt az embert. Például, ha tudod, hogy egy híd leomlott és látsz valakit 80 km/h sebességgel haladni arrafelé, akkor a szeretetteljes dolog az lenne, hogy figyelmeztesd.

Ha szereted az embereket az életedben, akkor figyelmeztetni fogod őket az oktalan döntéseik következményeire – mert az istenfélő figyelmeztetés, a szeretet megnyilvánulása.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ismertess egy alkalmat, amikor valaki figyelmeztetett téged azzal kapcsolatban, amit az életedben látott, és ezzel megmentett egy rossz döntéstől.
  • Könnyen és szívesen fogadod mások figyelmeztetését? Miért igen vagy miért nem?
  • Mi a legnehezebb része mások figyelmeztetésének?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024. 04. 12.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezek a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a "Rövidítések - angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Amikor Isten ad neked egy második esélyt, ragadd meg

2024. április 18. 03:00 - Antal Péter Dávid

simple-mountains-landscape_s.png"Mivel Isten munkatársai vagyunk, arra kérünk benneteket, hogy ne hagyjátok, hogy Isten jósága kárba vesszen." (2Kor 6,1 GW)

Amikor Isten újabb esélyt ad számodra, hogy teljesítsd küldetésed az életben, ragadd meg azt. Ne dobd el. Itt az ideje, hogy Isten elhívására figyelj, ami az egész életedre szól.

Pál ezt írja a 2Korinthus 6:1-ben: „Mivel Isten munkatársai vagyunk, arra kérünk benneteket, hogy ne hagyjátok, hogy Isten jósága kárba vesszen.” (GW). Isten nagyon sokat tett érted. Megbocsátotta bűneidet. Nem csak egy második esélyt adott neked.

Ad még egy lehetőséget, hogy szolgáld őt.

Vessünk egy pillantást Pálra. Keresztényeket ölt meg, mert azt hitte, hogy olyan eretnekek, akik egy halott és megszégyenült vezetőt követnek.

Ezután Jézus Pál elé állt a damaszkuszi úton – és felajánlott neki egy második esélyt, hogy teljesítse valódi küldetését a földön. Pál elfogadta a megbízatást, 180 fokos fordulatot tett és soha nem felejtette el a második esélyt, amelyet Isten adott neki.

Pál később ezt mondta szolgálata során: „Nem érdekel a saját életem. A legfontosabb dolog az, hogy teljesítsem küldetésemet, azt a munkát, amelyet az Úr Jézus adott nekem – hogy elmondjam az embereknek a jó hírt Isten kegyelméről” (ApCsel 20,24 NCV).

Mivel Pál annyira hálás volt, hogy Isten használja őt, semmi más nem számított neki.

Bármennyire is elrontottad, Isten nem változtatta meg a küldetésedet. Talán egy kicsit elkezdtél sodródni. Isten még mindig nem változtatta meg küldetésedet.

Inkább térj vissza hozzá. Kezdd el még ma. Amikor Isten ad még egy esélyt, ne késlekedj – engedelmeskedj.

Isten ezekben a második esélyekben megmutatja az ő kegyelmét és irántad érzett szeretetét.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Volt olyan terület az életedben, amelyben késleltetted az Istennek való engedelmességet? Meg tudod magyarázni, hogy miért?
  • Mi akadályoz meg abban, hogy megragadd a lehetőséget és megtedd azt, amire Isten elhívott?
  • Ki lehet számodra elszámoltatható és imapartnered, amikor Isten elhívását akarod követni az életedben?

 

Nem számít, mit tettél vagy hol voltál, van helyed Isten örökkévaló családjában, amely készen áll és vár rád. Az ajtó tárva-nyitva van. Csak higgy és fogadd el.

Bízz Isten jellemében és az általa nyújtott kegyelemben. Valld meg bűneidet, és kérd Istent, hogy bocsásson meg neked. Váltsd be Jézus ígéretét, hogy az üdvösség ingyenes és nyitott mindenki számára, aki elfordul bűneitől, és vállalja, hogy Uraként és Megváltójaként követi őt. Alázatosan kérd Istent, hogy fogadjon be örökkévaló családjába.

Kész vagy? Akkor kezdd az utat ezzel az egyszerű imával: „Kedves Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, számot fogok adni neked az életemről. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját akaratom szerint éltem, nem a tiéd szerint. Azt akarom, hogy ez megváltozzon, most azonnal. El akarok fordulni a bűneimtől és feléd akarok fordulni.

„Köszönöm, hogy elküldted Jézust meghalni mindazért, amit rosszul tettem, hogy ne kelljen kifizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg a megbocsátásodat. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg, Uram. Soha nem lehettem elég jó ahhoz, hogy egy tökéletes helyre kerüljek.

„Jézusom, köszönöm, hogy annyira szerettél, hogy minden bűnömet magadra vállaltad. Elfogadhatóvá tettél a menny számára, és alázatosan kérlek, ments meg. Hiszek benned, Jézus. És hiszem, hogy be fogod tartani az ígéretedet, hogy azonnal, biztosan, teljesen és örökre megmentesz engem. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

 

Ha az imént elmondott imával befogadtad Jézust a szívedbe, akkor kérlek, hogy írj nekem angolul a Rick@PastorRick.com címre, mert szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, mely segít elindulni Jézussal közös utadon. 

*Daily Hope by Rick Warren 2024.04.11.)

Szólj hozzá!

Hála Istennek a második lehetőségekért!

2024. április 17. 03:00 - Olajfa

"Milyen jó hálát adni az Úrnak, és zengeni neved dicséretét, ó Felséges, hirdetni reggel szeretetedet, hűségedet minden éjjel." (Zsolt 92,1-2)

Isten szeret második esélyt adni. Gondoljunk csak Jónásra. Isten azt a küldetést adta neki, hogy mondja meg Ninive népének, hogy térjenek meg. Jónás azonban nem szerette Ninivét, és azt akarta, hogy az emberek megtapasztalják Isten ítéletét.

Jónás tehát elfutott Istentől, és egy hal gyomrában végezte.

Isten mégis adott neki egy második esélyt!

Neked is ad egyet. Mit kezdesz ezzel a lehetőséggel?

Élj hálásan

Jónás így reagált, legalábbis eleinte. Valójában már azelőtt hálát adott Istennek, hogy megmentették volna: "Ami engem illet, hálaadással áldozom neked" (Jón 2,9 CSB).

Amikor Isten ad neked egy második esélyt, tedd azt, amit Jónás tett. Ébredj minden nap mélységes hálával azért a lehetőségért, amit Isten adott neked.

A Biblia azt mondja: "Milyen jó hálát adni az Úrnak és zengeni neved dicséretét, ó Felséges, hirdetni reggel szeretetedet, hűségedet minden éjjel." (Zsolt 92,1-2)

Ez nem csak egy egyszeri ima. Ez a hála életmódja. A zsoltáros minden reggel és minden este Isten dicséretét énekelte.

Ha életben vagy, és vér folyik az ereidben, a küldetésed még előtted áll. Nem számít, mi történt a múltban, hálát adhatsz Istennek egy második esélyért, hogy beteljesítsd az életedre vonatkozó tervét.

Érdemes erről énekelni!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen konkrét második esélyért lehetsz ma hálás?
  • Hogyan nézne ki, ha hálásabban élnél? Mit csinálnál másképp? Milyen szokások válnának az életed részévé?
  • Szükséged van most egy második esélyre? Tarts bűnbánatot, és beszélj erről Istennel! Aztán döntsd el, hogy minden nap mélységes hálával ébredsz az Isten által adott lehetőségért!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.04.10.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezek a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a "Rövidítések - angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt további információk találhatók.)

 

Szólj hozzá!

Időben hálát adni Istennek

2024. április 16. 03:00 - Lencsés Tamás

pexels-mitbg-17827043.jpg„Hálaadó énekekkel áldozom neked. Megtartom fogadalmamat. A győzelem az Úré!”

(Jón 2,10 GW fordítás)

Amikor reménytelennek érzed magad, kontraproduktívnak tűnik a hála kifejezése. Miért éreznél hálát, amikor a mélyponton vagy?

Csak kérdezd meg Jónást. A nagy hal gyomrából, mielőtt Isten megmentette volna, imádságának végén megmutatja nekünk, hogyan kell előre megköszönni Istennek, hogy meghallgatja imáinkat: „Hálaadó énekekkel áldozok neked. Megtartom fogadalmamat. A győzelem az Úré!” (Jón 2,9 GW fordítás).

Mi a különbség az előtte és az utána való hálaadás között? Amennyiben megvárom, hogy hálát adjak Istennek, amíg nem válaszol az imámra, az hálaadás. De ha előre hálát adok Istennek, mielőtt válaszolna az imámra, az a hit. Mindig akkor akarunk hálát adni Istennek, amikor válaszol az imáinkra, de akkor mutatjuk ki az Istenbe vetett hitünket, ha ezt előre is megtesszük.

Hogyan adsz hálát Istennek előre? Jónás három módszert mutat nekünk:

Jónás hálát adott Istennek azzal, hogy dicsérte őt. A Zsidókhoz írt levél 13. fejezetének15. versében ezt olvassuk: „Általa vigyük Isten elé a hálaadás áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét." .

Jónás úgy adott hálát Istennek, hogy visszatért a küldetéséhez. Jónás tudta, hogy elszúrta a dolgot. Mindannyian voltunk már így, de ez nem állítja meg Isten küldetését. Jónás életfeladata ugyanaz maradt. A Te életfeladatod is ugyanaz marad, még akkor is, ha elszúrod.

Jónás megköszönte Istennek, hogy bízott a sikerben. A Példabeszédek 3. fejezetének 5-6 versei így tanítanak: „Bízzál az Úrban teljes szívedből, ne hagyatkozz a saját értelmedre. Keresd az ő akaratát mindenben, amit teszel, és ő megmutatja neked, hogy melyik utat válaszd” (NLT fordítás).

A Jónás 1. fejezetében azt látjuk, hogy Jónás menekül Isten elől. Jónás könyvének 2. fejezetében pedig azt látjuk, hogy Jónás Isten és az ő kegyelme felé fut. A következő fejezetben azt látjuk, hogy Jónás Istennel együtt fut.

Isten soha nem hagy el téged, még akkor sem, ha nem engedelmeskedsz az akaratának. Ezért még azelőtt is hálát adhatsz neki, mielőtt imáid meghallgatásra találnának.

 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan néznek ki az imáid, amikor előre megköszönöd Istennek a választ?
  • Mikor adott Isten neked egy második esélyt? Hogyan hatott rád az a tapasztalat?
  • Magyarázd el a különbséget az imádság előtti és az imádság utáni hála között.

  

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.04.09.)

 

Szólj hozzá!

Ne érd be hamis megoldásokkal

2024. április 15. 03:00 - gerbeaud

"Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak, azok elhagyják jótevőjüket." (Jón 2,8)

Amikor bajban vagyunk, gyakran kísértésbe esünk, hogy valami gyors megoldást találjunk - vagy legalábbis olyasmit, ami enyhíti a feszültségünket.

Az emberek családja szétesőben lehet. A pénzügyeik talán szétesőben vannak. A karrierjük lehet, hogy szétesőben van. Lehet, hogy az egészségük is szétesőben van. Hátukat a falnak vetve mindent megpróbálnak, ami csak elképzelhető, hogy megoldják a problémát. Mindent, kivéve, hogy Istentől kérjenek segítséget.

Jónásnak volt ideje elgondolkodni ezen, amikor egy nagy hal gyomrában ragadt. Itt van, amit imádkozott: "Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak, azok elhagyják jótevőjüket" (Jón 2,8).

Ma már nem faragunk bálványokat. De még mindig megvannak. Néhányan közülünk az autóikat bálványozzák. Mások az otthonunkat vagy a ruháikat bálványozzák. Néha az emberek a szerencsét, a gazdagságot vagy a hírnevet bálványozzák. Bármi, amit Isten fölé helyezünk, az bálvány.

Az egyetlen megoldás a problémáinkra Isten kegyelme. Bármikor, amikor valami máshoz fordulunk, bálványozzuk.

Évekkel ezelőtt a családom nyaralni volt, és mivel szeretek a kőzetekről és ásványokról tanulni, bementünk egy boltba, ahol olyan kőzeteket árultak, amilyeneket az emberek gyűjtenek. Volt egy egész részleg kvarckristályokból, amelyek állítólag különféle problémák megoldására alkalmasak. A leírások szerint a kristályok például elégedettséget és bizalmat adnak, vagy állítólag védőpajzsot hoznak létre, sőt, valamiféle pszichés intuíciót is adnak.

De én tudtam, hogy ezek a kristályok nem segítenének nekem egyikben sem.

Valójában a kristályok és a róluk szóló ígéretek Pálnak a rómaiakhoz írt levelének egy mondatára (1,25) emlékeztettek: "Az ilyenek Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, és a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett".

Amikor úgy döntesz, hogy azt hiszed, Isten helyett valami más fogja megoldani a problémáidat, akkor egy élettelen tárgyba helyezed a bizalmadat. Inkább a "teremtett dolgokat" szolgálod, mint magát a "Teremtőt".

Amikor Jónás az óceán fenekén volt egy nagy halban, nem fordult bálványhoz. Istenben bízott, hogy segít - és Isten meg is cselekedte.

Isten ugyanezt megteszi érted is.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mely bálványok "imádása" a legcsábítóbb számodra, amikor reménytelennek érzed magad?
  • Mi a legnehezebb abban, hogy feladd a bálványaidat?
  • Milyen bálványok tűnnek a legelterjedtebbnek a közösségedben?

 *(Daily Hope by Rick Warren – 2024.04.08.)

Hol fogod tölteni az örökkévalóságot? 

A Biblia azt mondja, hogy csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Isten Fiában, Jézus Krisztusban.
Nem érdemelheted ki a mennybe jutást: "Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék" (Efe 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak átadd, kezdd azzal, hogy ezt az imát imádkozod:

"Drága Istenem, megígérted, hogy ha hiszek a Fiadban, Jézus Krisztusban, minden, ami rosszat tettem, megbocsátást nyer, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.

Megvallom, hogy vétkeztem, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye bűneimet, és hogy te feltámasztottad őt az életre. Bízni akarok Jézusban mint Megváltómban, és a mai naptól fogva Uramként akarom követni őt. Vezesd életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt (angolul) a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása