Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Több képesség több felelősséggel jár

2024. március 28. 03:00 - csmsdvd

20240322nr.png

Potifár… Józsefet azután háza felügyelőjévé tette, és rábízta egész vagyonát. Attól fogva, hogy házának és egész vagyonának a felügyelőjévé tette, megáldotta az Úr az egyiptomi ember házát Józsefért, és az Úr áldása volt egész vagyonán, ami a házban és a mezőn volt.” (1Móz 39,4-5)

Miben van lehetőséged fejlődni?

Olvasol könyveket az elkövetkező években? Részt veszel a jövőben valamilyen tanulásodat elősegítő eseményen? Szándékozol fejlődni? Fogod-e fejleszteni valamilyen készséget? Tanulsz-e valamilyen kapcsolatépítési készséget? Vagy 10 év múlva is ugyanolyan leszel, mint most?

A képességeid egyúttal a fejlődési lehetőségeid is. Ezt azért fontos tudni, mert azok az emberek, akiknek növekszik a szakértelme, nagyobb felelősséget kapnak a munkájukban.

Minden vezető tanuló is egyben. Abban a pillanatban, amikor abbahagyod a tanulást, abbamaradsz igazi vezetőnek lenni. A fejlődő vállalkozásoknak olyan emberekre van szükségük, akik maguk is fejlődni akarnak. Abban a pillanatban, amikor az emberek leállnak a fejlődéssel, a vállalkozásuk sem tud növekedni.

Emlékszem, voltak olyan munkatársaim a Saddleback gyülekezetben, akiknek fő jellemzőjük az volt, hogy képesek voltak folyamatosan fejlődni és tanulni. Nem ragaszkodtak ahhoz, hogy ugyanazt csinálják, amit mindig is csináltak, hanem új módszereket próbáltak ki, és új ötletekkel álltak elő.

Ez történt Józseffel is. Azáltal gazdagodtak képességei, hogy erőltette magát, tanult és fejlődött. Mózes első könyvének 39. fejezetének 4. és 5. verse szerint: „Potifár… Józsefet azután háza felügyelőjévé tette, és rábízta egész vagyonát. Attól fogva, hogy házának és egész vagyonának a felügyelőjévé tette, megáldotta az Úr az egyiptomi ember házát Józsefért, és az Úr áldása volt egész vagyonán, ami a házban és a mezőn volt.

Megáldja-e Isten azt a céget, ahol dolgozol? A gyülekezeted, a vállalatod, a szervezeted azért virágzik, mert te ott vagy? Van-e ilyen képességed?

Amikor Józsefet kinevezték, az Úr elkezdte megáldani Potifárt Józsefért: „megáldotta az Úr az egyiptomi ember házát Józsefért, és az Úr áldása volt egész vagyonán, ami a házban és a mezőn volt.”  (1Móz 39,5). Miért? Mert Józsefnek voltak képességei.

Amikor Józsefet először rabszolgaként Egyiptomba vitték, nem volt képes kezelni mindezt. Meg kellett tanulnia, hogyan gazdálkodjon és hogyan vezessen egy egész udvartartást. Tanulnia és fejlődnie kellett, ahogy egyre több felelősséget kapott.

Ha abbahagyod az új készségek tanulását, és azt mondod, hogy "csak ennyit kell tudnom", akkor bekorlátozod a képességeidet. De ha folyamatosan tanulsz, akkor folyamatosan fogsz fejlődni, és Isten folyamatosan meg fog áldani.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen gyakorlati lépéseket tudsz megtenni ezen a héten, hogy új készséget tanulj, vagy új ismereteket szerezz a szakterületeden vagy a munkáddal kapcsolatosan?
  • Képességeid fejlesztése gyakran kezdeményezőkészséget igényel, sőt néha még áldozattal is jár. Miért fontos, hogy a munkáltatód meglássa benned ezeket a tulajdonságokat?
  • Azért fontolgatod a pályamódosítást, mert úgy gondolod, hogy a jelenlegi munkahelyeden már eljutottál a végsőkig? Tölts egy kis időt imádságban, és kérd Istent, hogy mutassa meg neked, hogyan fejlődhet személyiséged és hogyan fejlődhetsz szakmailag.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.21.)

Szólj hozzá!

A szerethetőség titka

2024. március 27. 03:00 - Lencsés Tamás

„Amikor Józsefet elvitték Egyiptomba, megvásárolta őt azoktól, akik odavitték egy egyiptomi ember: Potifár, a fáraó főembere, a testőrök parancsnoka. De az ÚR Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett, így aztán egyiptomi gazdájának a házába került. Látta a gazdája, hogy vele van az ÚR, és mindazt eredményessé teszi az ÚR, amihez hozzáfog. Megnyerte hát József a jóindulatát, és házának vezetőjévé tette. (1Móz 39,1-4 EVC fordítás)

Amennyiben ki akarsz tűnni a munkahelyeden, szerethetőnek, szeretetreméltónak kell lenned. Ha az emberek nem kedvelnek, akkor nem bíznak meg benned, és nem is fognak támogatni.

Sokan azt gondolják, hogy a szeretetreméltóság velünk született tulajdonság: vagy szerethető vagy, vagy nem.

Pedig semmi sem áll távolabb az igazságtól. A szerethetőség nem személyiség, hanem jellem kérdése. Egy viselkedésmód. Az, hogy hogyan viszonyulsz másokhoz. A szerethetőség egyrészt, döntés arról, hogy mások számára megnyerő lesz a viselkedésed, másrészt olyan kapcsolat-kezelési készségeket használata, aminek eredményeként mások veled akarnak dolgozni.

Szeretnéd, ha mások kedvelnének? Íme a nagy titok: szeresd te őket! Ennyi az egész! Amennyiben szereted az embereket, tudod mi lesz? Ők is szeretni fognak. Amennyiben nem szereted az embereket, ők sem fognak szeretni. Ahhoz, hogy szerethető légy, egyszerűen csak szeretned és kedvelned kell az embereket. De őszintén kell szeretned őket. A szeretet döntés: többet foglalkozol mások dolgaival és kevesebbet gondolsz magadra.

József jó példa a szerethetőségre. Mózes első könyvének 39. fejezetében található 1-4 igevers szerint „Amikor Józsefet elvitték Egyiptomba, megvásárolta őt azoktól, akik odavitték egy egyiptomi ember: Potifár, a fáraó főembere, a testőrök parancsnoka. De az ÚR Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett, így aztán egyiptomi gazdájának a házába került. Látta a gazdája, hogy vele van az ÚR, és mindazt eredményessé teszi az ÚR, amihez hozzáfog. Megnyerte hát József a jóindulatát, és házának vezetőjévé tette.” Potifár megvett egy embert, aki rabszolgaként kezdte, és előléptette a háza vezetőjévé, mert észrevette, hogy Isten segíti, hogy sikeresen végezze dolgát, és meg is kedvelte őt.

Mik azok a vonzó viselkedésmódok, amik valakit szerethetővé tesznek?

Mit szólsz a szerénységhez? Inkább olyan valakivel lennél együtt, aki arrogáns, vagy olyannal, aki szerény?

Mi a helyzet a vidámsággal? Inkább olyan emberrel lennél együtt, aki vidám vagy, aki mogorva?

Mi a helyzet az empátiával? Amikor elmondod másoknak, hogy nem vagy jól, inkább azt választ kapnád, hogy „Hát ez nagyon rossz!”, vagy azt, hogy „Nagyon sajnálom. Mi a baj?” Amennyiben empatikus vagy valakivel, aki kínlódik valamivel, tudod mi történik? Szerethető leszel. A is főnökök szeretik azokat az embereket, akik empatikusan megérzik, amikor a főnök stresszes, akik megértőek, és akik képesek egy helyzetet valaki más szemszögéből is megvizsgálni.

Amennyiben segítesz valaki másnak, hogy ő sikeres legyen, akkor szeretetreméltó leszel, és ha szeretetreméltó vagy, akkor te is sikeres leszel.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen jellemvonások kellenek ahhoz, hogy együttérző légy, és támogass olyan embereket, akiket általában ellenszenvesnek tartanak?
  • Mit szeretnél, mások milyennek tapasztaljanak meg téged?
  • Milyen módon tudod kimutatni ezen a héten az emberek iránti érdeklődésedet a munkahelyeden?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.20.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hogyan bízz Istenben a nagy álmodért?

2024. március 26. 03:00 - gerbeaud

"Egyszer József álmot látott, és elmondta testvéreinek. Emiatt ők meggyűlölték. ... Amikor [a második álmát] elmesélte apjának és testvéreinek, apja megdorgálta, és ezt mondta neki: Hogy álmodhattál ilyet?" (1Móz 37,5 és 10, NIV fordítás)

Ha karriert akarsz csinálni, akkor merésznek kell lenned! Néha, Isten életedre vonatkozó álmának követése szintén merészséget igényel! A merészség valójában bátorság arra, hogy nagyban gondolkozz, hogy legyen kezdeményezőképességed, és vállalj kockázatot egy vágyálomért, úgy, hogy közben számolsz a kudarc lehetőségével is.

A Mózes 1. könyvének 37. fejezetében olvashatjuk József történetét, akinek olyan hihetetlen, és olyan merész álma volt, hogy a világon senki sem hitt neki. Azt álmodta, hogy egy nap olyan nagy vezető lesz, hogy minden testvére hajbókolni fog előtte.

Vajon igaz volt ez? Igen. Istentől jött az álom? Igen. Beteljesült? Igen. József volt olyan bolond, hogy elmondta álmait testvéreinek? Igen.

Amikor József megosztotta vakmerő álmát a családjával, "Emiatt ők meggyűlölték. ... Amikor [a második álmát] elmesélte apjának és testvéreinek, apja megdorgálta, és ezt mondta neki: Hogy álmodhattál ilyet?" (1Móz 37,5 és 10, NIV fordítás)

Józsefhez hasonlóan, neked is ki kell mutatni hitedet - még akkor is, ha úgy tűnik, hogy nincs értelme, még akkor is, ha az emberek nevetségesnek tartanak, még akkor is, ha félsz, még akkor is, ha az esélyek ellened szólnak. Ha Isten egy vágyálmot tesz a szívedbe, meg fogja jutalmazni, ha kimutatod hitedet, hogy megvalósítd azt.

Amikor megírtam A céltudatos élet c. könyvet, a kiadó azt mondta, hogy teljesen rossz, és nem fog fogyni. Senki sem olvas el 40 fejezetet; nincs benne elég történet; túl sok benne a Szentírás; túlságosan nehézkes. Erre azt mondtam neki, én hiszem, hogy Isten irányította ilyenre a könyv megírását, és nem ragaszkodom, hogy ők adják ki.

Kitartottam álláspontom mellett, és végül azt mondták, hogy mégis ki akarják adni. Mit gondolsz, örülnek, hogy megtették? Néha csak egy kis merészségre van szükség, hogy kimutasd hitedet abban, amit Isten mondott, hogy megtegyél.

József hitben hozta meg egyik merész döntését a másik után. Ennek eredményeként megkapta élete nagy előléptetését és végül nagyszerű vezető lett, olyan, hogy egész Egyiptom felett uralkodott.

Hol kell merésznek lenned? Hol kell bíznod Istenben? Talán hitedet kimutatva kezdeményezned kellene, vagy nagyban kéne gondolkodnod, vagy kockázatot kéne vállalnod! Amikor Isten álmát követed, biztos lehetsz abban, hogy Ő értékelni fogja azokat a nagyszerű lépéseket, amiket hitben teszel.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan nézne ki, ha merészséget mutatnál a munkádban?
  • Azt gondolod, hogy arrogánsnak kell lenned ahhoz, hogy merész legyél? Miért igen, vagy miért nem?
  • Mit szeretnél, Isten hogyan használjon téged? Mit akarsz elérni az életben? Hogyan kell merésznek lenned ahhoz, hogy elérd ezeket a dolgokat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.19.)

Követni fogod-e Jézust ma?

A Biblia azt mondja, hogy csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Istenben és az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Nem érdemelheted ki az utat a mennybe: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek, hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Efézus 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak szenteld, kezd ezzel az imával:

„Kedves Istenem, megígérted, hogy ha hiszek Fiadban, Jézus Krisztusban, mindent, amit valaha hibáztam, megbocsátasz, megismerem életem célját, és egy nap befogadsz örök otthonodba a mennybe.
Megvallom, bűnös vagyok, és kérem a bocsánatodat. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye bűneimet, és te életre-támasztottad őt halottaiból. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva Uramként követem őt. Vezesd életemet, és segíts beteljesíteni akaratodat! Jézus nevében imádkozom. Ámen.

Ha imádkoztál, hogy elfogad Jézust, kérlek, tudasd velem ezt és írj nekem (angolul) a Rick@PastorRick.com címre! Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni Jézussal.

Szólj hozzá!

Ne add fel, hogy helyesen cselekedj!

2024. március 25. 03:00 - Erika1832

"Ne fáradjunk bele abba, hogy csapat01.jpgazt tegyük, ami helyes, mert egy idő után áldást fogunk aratni, ha nem csüggedünk el és nem adjuk fel." Gal 6,9 TLB fordítás

Ha a dolgok nem történnek meg azonnal, vagy nem akkor, amikor úgy gondolod, hogy meg kellene történniük, az nem jelenti azt, hogy fel kellene adnod. Légy odaszánt és fejlődj a kitartásban.

A Biblia azt mondja: Ne fáradjunk bele abba, hogy azt tegyük, ami helyes, mert egy idő után áldást fogunk aratni, ha nem csüggedünk el és nem adjuk fel.(Gal 6,9 TLB fordítás)

Van valami, amiről úgy érzed, hogy legszívesebben feladnád? Talán a házasságod; úgy tűnik, hogy halott és nem vezet sehova. Talán a karriered; próbáltál és próbáltál és próbáltál, de egyszerűen nem megy. Talán úgy érzed, hogy fel akarsz adni egy álmot vagy egy célt - vagy akár önmagadat is.

Van egy fontos dolog, amit tudnod kell. Ezer évvel azelőtt, hogy megszülettél volna, Isten tudta már, hogy ma ezt az üzenetet el fogod olvasni, így Isten lehetővé tette számomra, hogy barátodként ezt mondjam neked: Ne add fel!

Lehet, hogy az alagút most rendkívül sötétnek tűnik, de a végén mindig ott a fény. Lehet, hogy már a következő kanyar után ez következik! Isten ismer és szeret téged – és Isten olyan egyedülálló módon alkotott meg téged, hogy  a számodra kitűzött célt elérd.

Ne gondold, hogy nem számít, amit csinálsz. Ne add fel, hogy helyesen cselekedj. Ne gondold, hogy mindenkinek jobb lenne nélküled. Ezek hazugságok, magának az ördögnek a szájából származnak. Emlékezz arra, amit Isten mondott rólad. Ne felejtsd el, hogy meg akar áldani.

Ne add fel. Nézz fel Istenre! Keress egy lelki családot – egy gyülekezetet és egy kis csoportot, – amely átsegít a nehéz időkön. Gondolkozz Isten Igéjén, hogy bátorságot meríts belőle.

A legfontosabb, hogy ne mondj le Istenről, mert Ő soha nem fog lemondani rólad!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen helyzetet az, amit ma fel akarsz adni? Miért tűnik számodra zsákutcának?
  • Hogyan segíthet át egy spirituális család, például egy kis csoport a sötét időkön? Hogyan sikerült korábban már valakit bátorítanod, aki hasonló helyzetben volt?
  • Úgy érzed, hogy fel akarsz adni egy olyan területet, ahol tudod, hogy Isten azt akarja, hogy folytasd? Mi jut eszedbe a mai áhítatból, ami bátoríthat téged?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.18.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hogyan nézz szembe a félelmeiddel és a határozatlanságoddal

2024. március 24. 03:00 - Anita.B

pexels-karolina-grabowska-4386156.jpg“Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” Péld 3,5-6

Minden határozatlanság gyökere a félelem. Mindannyian más-más félelmekkel küzdünk. Félünk, hogy hibát követünk el és szégyenbe hozzuk magunkat. Félünk, hogy nem tudjuk befejezni, amit elkezdtünk. Félünk, hogy nem vagyunk elég jók.

Az egyik félelem, amely visszatart bennünket a döntéshozataltól, az a rosszallástól való félelem. A Példabeszédek könyve 29. részének 25. verse azt mondja “Az emberektől való rettegés veszélyes csapda, de az ÚRban való bizalom biztonságot jelent” (TLB).  Abban a pillanatban, hogy elkezdesz aggódni amiatt, hogy mások mit gondolnak, vége, mert a rosszallástól való félelem mindig rosszabb, mint maga a rosszallás.

Tehát hogyan szabadulhatsz meg egy bizonyos félelemtől? Csak egy út van: Nézz szembe vele, és tegyél ellene. Tedd azt, amitől a legjobban félsz!

De hogyan tedd meg ezt a lépést? Hitben. A félelem egyetlen ellenszere a hit. Hittel kell lépned. Bíznod kell Istenben és meg kell tenned az első lépést.

Minden nagyobb döntéshozatalnál, miközben a Saddleback Gyülekezet növekedett, féltem. De így is haladtam előre.

A bátorság nem a félelem hiánya; a bátorság az, hogy a félelmed ellenére is tovább haladsz. Ha nem félsz, nincs szükséged bátorságra. A bátorság azért jön, mert halálra vagy rémülve, de ugyanakkor biztos vagy abban, hogy Isten mit vár el tőled, így mégis megteszed.

A Példabeszédek könyve 3. részének 5. és 6. versei ezt mondják, “Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet”.

Isten támogatja azokat, akik hitben mozognak. Tehát a kérdés, amit fel kell tenned: Hol kell bíznod Istenben? Addig nem bíztál benne igazán, amíg nem próbáltál valami olyasmit, amire saját erődből nem vagy képes.

Nem tudom, milyen döntést kell meghoznod, de fel kell rá készülnöd, majd hittel meglépned. Miért? Mert a döntéseid határozzák meg a jellemedet és a sorsodat. Kötelezd el magad az Úr mellett, és ő megadja neked a bölcsességet és a bátorságot, hogy meghozd azt a döntést, ami közelebb visz ahhoz, akivé teremtett.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tartottak vissza a félelmeid az életben attól, hogy lépj?
  • Van olyan meghozandó döntés amely megköveteli, hogy bízz Istenben? Milyen hitbeli lépésről gondolod, hogy várja tőled, hogy megtedd?
  • Ha minden döntésedet az Úrra bíztad volna, mit gondolsz, miben lenne más az életed, mint ma?

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.03.17.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása