Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan bízz Istenben a nagy álmodért?

2024. március 26. 03:00 - gerbeaud

"Egyszer József álmot látott, és elmondta testvéreinek. Emiatt ők meggyűlölték. ... Amikor [a második álmát] elmesélte apjának és testvéreinek, apja megdorgálta, és ezt mondta neki: Hogy álmodhattál ilyet?" (1Móz 37,5 és 10, NIV fordítás)

Ha karriert akarsz csinálni, akkor merésznek kell lenned! Néha, Isten életedre vonatkozó álmának követése szintén merészséget igényel! A merészség valójában bátorság arra, hogy nagyban gondolkozz, hogy legyen kezdeményezőképességed, és vállalj kockázatot egy vágyálomért, úgy, hogy közben számolsz a kudarc lehetőségével is.

A Mózes 1. könyvének 37. fejezetében olvashatjuk József történetét, akinek olyan hihetetlen, és olyan merész álma volt, hogy a világon senki sem hitt neki. Azt álmodta, hogy egy nap olyan nagy vezető lesz, hogy minden testvére hajbókolni fog előtte.

Vajon igaz volt ez? Igen. Istentől jött az álom? Igen. Beteljesült? Igen. József volt olyan bolond, hogy elmondta álmait testvéreinek? Igen.

Amikor József megosztotta vakmerő álmát a családjával, "Emiatt ők meggyűlölték. ... Amikor [a második álmát] elmesélte apjának és testvéreinek, apja megdorgálta, és ezt mondta neki: Hogy álmodhattál ilyet?" (1Móz 37,5 és 10, NIV fordítás)

Józsefhez hasonlóan, neked is ki kell mutatni hitedet - még akkor is, ha úgy tűnik, hogy nincs értelme, még akkor is, ha az emberek nevetségesnek tartanak, még akkor is, ha félsz, még akkor is, ha az esélyek ellened szólnak. Ha Isten egy vágyálmot tesz a szívedbe, meg fogja jutalmazni, ha kimutatod hitedet, hogy megvalósítd azt.

Amikor megírtam A céltudatos élet c. könyvet, a kiadó azt mondta, hogy teljesen rossz, és nem fog fogyni. Senki sem olvas el 40 fejezetet; nincs benne elég történet; túl sok benne a Szentírás; túlságosan nehézkes. Erre azt mondtam neki, én hiszem, hogy Isten irányította ilyenre a könyv megírását, és nem ragaszkodom, hogy ők adják ki.

Kitartottam álláspontom mellett, és végül azt mondták, hogy mégis ki akarják adni. Mit gondolsz, örülnek, hogy megtették? Néha csak egy kis merészségre van szükség, hogy kimutasd hitedet abban, amit Isten mondott, hogy megtegyél.

József hitben hozta meg egyik merész döntését a másik után. Ennek eredményeként megkapta élete nagy előléptetését és végül nagyszerű vezető lett, olyan, hogy egész Egyiptom felett uralkodott.

Hol kell merésznek lenned? Hol kell bíznod Istenben? Talán hitedet kimutatva kezdeményezned kellene, vagy nagyban kéne gondolkodnod, vagy kockázatot kéne vállalnod! Amikor Isten álmát követed, biztos lehetsz abban, hogy Ő értékelni fogja azokat a nagyszerű lépéseket, amiket hitben teszel.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan nézne ki, ha merészséget mutatnál a munkádban?
  • Azt gondolod, hogy arrogánsnak kell lenned ahhoz, hogy merész legyél? Miért igen, vagy miért nem?
  • Mit szeretnél, Isten hogyan használjon téged? Mit akarsz elérni az életben? Hogyan kell merésznek lenned ahhoz, hogy elérd ezeket a dolgokat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.19.)

Követni fogod-e Jézust ma?

A Biblia azt mondja, hogy csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Istenben és az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Nem érdemelheted ki az utat a mennybe: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek, hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Efézus 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak szenteld, kezd ezzel az imával:

„Kedves Istenem, megígérted, hogy ha hiszek Fiadban, Jézus Krisztusban, mindent, amit valaha hibáztam, megbocsátasz, megismerem életem célját, és egy nap befogadsz örök otthonodba a mennybe.
Megvallom, bűnös vagyok, és kérem a bocsánatodat. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye bűneimet, és te életre-támasztottad őt halottaiból. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva Uramként követem őt. Vezesd életemet, és segíts beteljesíteni akaratodat! Jézus nevében imádkozom. Ámen.

Ha imádkoztál, hogy elfogad Jézust, kérlek, tudasd velem ezt és írj nekem (angolul) a Rick@PastorRick.com címre! Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni Jézussal.

Szólj hozzá!

Bízz Istenben a hit hat szakaszában

2023. szeptember 25. 03:00 - daniella_89

"Isten mindent a maga idejében tesz megtörténtté. De közülünk senki sem tudja teljesen megérteni azt, amit tett" (Prédikátor 3:11 CEV fordítás)

305036-stars-night-sky-scenery-silhouette-8k.jpeg


Előfordult már, hogy neked sürgős volt valami, Istennek viszont nem? Sosem könnyű Isten várószobájában ülni és csak várni, hogy megadjon valamit. Nem tudunk tenni semmit, hogy hamarabb kapjunk választ az imánkra, mert Isten mindent az általa elhatározott időben tesz. 

Ábrahám megértette ezt. Isten adott neki egy lehetetlennek tűnő álmot - azt, hogy egy nemzet atyja lesz majd. Mindez őrültségnek látszott, hisz Ábrahám 75 éves volt és gyermektelen.

De Isten időzítése tökéletesnek bizonyult, ahogy századokkal később Salamon írta: "Isten mindent a maga idejében tesz. De közülünk senki sem tudja teljesen megérteni azt, amit tett" (Prédikátor 3:11 CEV fordítás).

Nem érthetünk meg mindent, amit Isten tesz, de biztosak lehetünk abban, hogy az Ő időzítése tökéletes. Valójában Isten mindig végigvisz minket a hit különböző szakaszain. Ábrahám is ugyanezen a hat szakaszon ment át.

Ha megérted ezeket, az segít majd abban, hogy bízz Istenben, amikor nem tudod, hogy Ő épp akkor hogyan munkálkodik az életedben.

 A hit hat szakasza:

Álom: Isten ad egy álmot a családodra, a gyülekezetedre, vagy a környezetedben élőkre vonatkozóan. Isten adott egy álmot Ábrahámnak arról, hogy nagy nemzetté lesz, és ez még csak a kezdet volt. (1Mózes 12:2-3)

Döntés: Ki kell lépned hitben, és döntened kell, hogy az Istentől kapott álom szerint cselekszel. Ábrahám mindent kockára tett, amikor elhagyta a szülőföldjét, hogy egy olyan helyre menjen, amit sosem látott és amiről sosem hallott.

Késedelem: Isten sosem teljesít be egy álmot azonnal. A késedelem szakaszában úgy tűnik, semmi sem történik. A Biblia azt mondja, tizenegy évvel azután, hogy Isten ezt az álmot adta Ábrahámnak, neki és Sárának még mindig nem született gyermeke (1Mózes 16:1). Mi történt ebben a 11 évben? Semmi. Ábrahám egyszerűen várt. Ő és Sára csak várakoztak.

Nehézség: Ahogy az Istentől kapott álmot követed, problémákkal szembesülsz majd. A kilátásaid egyre rosszabbak lesznek, szinte már lehetetlennek látod a helyzetet. Ábrahám 99 évesen már túl van azon a koron, amikor egy gyermek nemzése lehetséges lenne. Azonban annak ellenére, hogy az álom lehetetlennek tűnt, Isten végül adott neki és Sárának gyermeket.

Vakvágány: Isten megengedi, hogy az álmod látszólag meghaljon. Isten arra kérte Ábrahámot, hogy mondjon le a gyermekéről. Arra kérte Ábrahámot, hogy áldozza fel az álmát.

Megszabadulás: Minél reménytelenebb a látszólagos helyzet, annál nagyszerűbb lesz Isten szabadítása. Utána fel fogod ismerni a szívedben, hogy ezt egyedül csak Isten tudta megtenni.

Te most melyik szakaszban vagy? Isten ezeken az állomásokon újra- és újra végigvisz majd az életben, ahogyan növeli a hitedet.

 Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mi az az álom, amit Isten adott neked? Honnan tudod, hogy Isten adta ezt az álmot?
  • Az út melyik részén tartasz most? Mi a legnehezebb rész ebben a szakaszban?
  • Mit gondolsz, Isten miért késleltet minket, mikor az Ő álmát követjük? Miért nem teljesíti be a tőle kapott álmot azonnal?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2023.09.18.)

 (A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A bátor hit kockázatot vállal

2023. szeptember 21. 03:00 - R.K.A.

 2023_09_14_kep_1.jpg

„Dicsőség Istennek, aki a bennünk munkálkodó hatalmas ereje által sokkal többre képes, mint amit valaha is kérni merünk, vagy amiről álmodunk - végtelenül meghaladja minden imánkat, vágyunkat, gondolatunkat vagy reményünket.” Efézus 3:20 (TLB fordítás)

Mit jelent a bátor hit? Azt jelenti, hogy kockázatot vállalunk.

A Biblia azt mondja: „Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni” (Zsidók 11:6).

A kockázatvállalásra a talentumokról szóló példázatban láthatunk példát. Máté evangéliuma 25. fejezetében Jézus elmeséli egy ember történetét, aki elutazott egy időre, és odaadott néhány „talentumot” – jelentős mennyiségű pénzt – a szolgáinak. Az egyiknek egy talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig öt talentumot.

Az az ember, aki öt talentumot kapott, befektette a pénzt, és megduplázta. A két talentumos ember is befektette a pénzt, és keresett még két talentumot. Amikor a gazda visszajött, és látta az eredményt, azt mondta nekik: "Jól van, jó és hű szolgám" (Máté 25:23).

De az, aki egy talentumot kapott, megijedt, ezért a földbe rejtette a talentumát. Amikor a gazda ezt látta, így szólt: „Te gonosz, lusta szolga... a bankároknál kellett volna letétbe helyezned a pénzemet, hogy amikor visszatérek, kamatostól visszakapjam” (Máté 25:26-27, NIV fordítás).

A lecke, amit Jézus meg akar tanítani nekünk, a következő: Isten azt akarja, hogy kockáztassunk a hitben. Ha a legtöbbet hozod ki abból, amit neked adott, akkor még többet fog rád bízni. De ha félsz, és nem vállalsz kockázatot, akkor hűtlen vagy – nem cselekszel hitből – azzal, amit Isten adott neked. És ez a képességeidre, a kapcsolataidra, a pénzügyeidre és a karrieredre is vonatkozik.

Emlékszem, amikor a Saddleback Church megvásárolta a 120 hektáros területünket a kaliforniai Orange megyében. A helyi lakosok kérdezgetni kezdték: „Mit képzelnek ezek az emberek, hogy ennyi földet vesznek Orange megyében?”.

Amikor hallottam őket, azt gondoltam: „Rossz kérdés”. A helyes kérdés: „Kinek tartjuk Istent?”. Aztán hagytuk, hogy Istenünk mérete határozza meg a célunk méretét.

Az Efézus 3:20 azt mondja: „Dicsőség Istennek, aki a bennünk munkálkodó hatalmas ereje által sokkal többre képes, mint amit valaha is kérni merünk, vagy amiről álmodunk – végtelenül meghaladja minden imánkat, vágyunkat, gondolatunkat vagy reményünket.” (TLB fordítás).

Szóval gyerünk, vállalj nagy kockázatot, és legyen bátor hited! Isten képes megragadni a legnagyobb álmodat ... és túlszárnyalni azt!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

- Milyen akadályok gátolják az életedben a bátor hit gyakorlását?

- Gondolj egy nehéz körülményre vagy egy megterhelő kapcsolatra az életedben. Miben lenne más, ha a saját erőd helyett Isten hatalmas erejére hagyatkoznál?

- Ki az, akire a bátor hite miatt példaképként tekinthetsz az életedben? Hitének melyik jellemvonása a legmeghatározóbb?

 

(*Daily Hope by Rick Warren, 2023.08.07.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hat lépés a bölcs döntéshozatalhoz

2023. április 19. 03:00 - Olajfa

"Bolond az az ember, aki önmagában bízik! De biztonságban vannak, akik Isten bölcsességével élnek."

Pédabeszédek 28,26 (TLB fordítás)

Ebben a sorozatban arról tanulunk, hogyan vezet Isten a hit 6 szakaszán át - álom, döntés, késlekedés, nehézség, zsákutca, szabadulás - életünk során újra és újra ezeken megyünk keresztül, hogy növekedjen a hitünk és fejlődjön a jellemünk.

A második szakasz, amit Isten a hited növelésére használ, amikor eldöntöd, hogy követed azt az álmot, amit hited szerint Istentől kaptál. Semmi sem fog megvalósulni az álmodból, amíg nem indulsz el hittel előre.

Isten adta Mózesnek az álmot, hogy Izrael fiait kivezesse a 400 éves rabszolgaságból, de Mózesnek kellett döntést hozni, hogy szembeszáll a Fáraóval.

Isten adta Noénak az álmot, hogy mentse meg a földet az özönvíztől, de Noénak kellett döntést hozni, hogy megépíti a bárkát.

Isten adta Ábrahámnak egy új nemzet felépítésének az álmát, de Ábrahámnak kellett meghozni a döntést, hogy ott hagy mindent és elindul az ismeretlenbe.

Éppen úgy, ahogy ezek az emberek a Bibliában, te sem fogod soha megvalósítani Isten álmát az életedben, amíg el nem éred a döntéshozatal szakaszát és úgy döntesz, hogy hittel kilépsz.

Van egy egyszerű, jól működő terv, ami a helyes nyomvonalon tartja az életed az Isten álmának követésében.

1. Imádkozz útmutatásért

Mielőtt bármit is tennél, ismerd meg Isten nézőpontját a témában. "Bolond az az ember, aki önmagában bízik! De biztonságban vannak, akik Isten bölcsességével élnek." (Példabeszédek 28,26 TLB fordítás)

2. Ismerd meg a tényeket

Nincs ellentmondás hit és tények között. Mielőtt döntést hoznál, tudj meg mindent, amit csak lehetséges. A Példabeszédek könyvének 13. részének 16. verse azt mondja, "Minden eszes ember okosan cselekszik."

3. Kérj tanácsot

Beszélgess olyan emberrel, aki hasonló döntést hozott, mint te és a barátaiddal, akik ismerik a gyengeségeidet. "Minél több jó tanácsot kapsz, annál valószínűbb a sikered." (Példabeszédek 24,6 GNT fordítás)

4. Számolj a költségekkel

Minden döntésnek ára van; lehet, hogy az idődbe, pénzedbe, energiádba, hírnevedbe, tehetségedbe vagy erőforrásaidba fog kerülni. A Példabeszédek könyvének 20. részének 25. verse azt mondja: "Csapdába esik az, aki könnyelműen tesz fogadalmat, mert azután már hiába bánkódik."  Amikor az emberek nyomást gyakorolnak rád, hogy hozzál döntést, nem baj, ha azt mondod, "Térjünk vissza erre később". Sokkal fontosabb, hogy bölcs döntést hozzál, mint hogy gyorsan döntsél.

5. Készülj fel a problémákra

A hiteddel várd a legjobbat. Várd, hogy Isten munkálkodik az életedben. De készülj fel a problémákra is, amik minden döntés részét képezik. Salamon azt mondta a Példabeszédek könyvének 22. részének 3. versében, "A megfontolt ember előre látja az előtte álló nehézségeket és felkészül rájuk, a bolond ember vakon megy tovább és elszenvedi a következményeket" (TLB fordítás).

6. Nézz szembe a félelmeiddel

A perfekcionizmus miatt könnyen kihagyhatsz lehetőségeket. Isten mindig is a tökéletlen embereket használta fel tökéletlen helyzetekben, hogy betöltsék az akaratát. A Prédikátor könyvének 11. részének 4. verse azt mondja, "Ha a tökéletes körülményekre vársz, soha nem fogsz semmit megtenni." (TLB fordítás) A problémáid, kétségeid, vagy félelmeid ellenére is bízz Istenben és kezdj el haladni az álmod irányába!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hezitálsz azon, hogy Istentől kérj útmutatást a nagy döntéseid előtt? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
  • Mi a különbség a hitbéli ugrás és a bibliai lépések megtétele között, hogy bölcs döntést hozhass?
  • A mai áhítat hat lépése közül melyik a legnehezebb számodra? Kérd Istent, hogy segítsen bízni a hited minden lépésében!

(*Daily Hope by Rick Warren 2023.04.12.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

Szólj hozzá!

Az elégedettség a lelki érettség jele

2023. február 26. 03:00 - papk

pexels-pixabay-269138_1.jpg

"Jobb megelégedni azzal, amid van, mint mindig valami másra vágyni” (Prédikátor 6,9 GNT fordítás)

Siránkozás helyett, légy inkább hálás. Panaszkodás helyett, emlékezned kell arra, hogy minden Isten ajándéka.

A Biblia azt mondja a Korinthusiakhoz írt 1. levél 4. fejezetében, a 7-8 versben: „Nem Isten ajándéka-e minden, ami vagy, és minden, amid van? Tehát mi értelme az összehasonlítgatásnak és versengésnek? Már megvan minden, amire szükséged van.” (Message fordítás).

Az irigység mindig azt kérdezi: „Miért ők? Miért jobb az ő egészsége? Miért neki van munkája és férje, nekem pedig egyik sincs?

A hála azt kérdezi: „Miért pont én? Miért én ihatok tiszta vizet, ha a világ nagy része nem? Én miért nem vagyok üldöztetés alatt? Miért nem engem vetnek börtönbe a hitemért?”

Az irigység azon a tévhiten alapszik, hogy több kell, ahhoz, hogy boldogabb legyél. De ez egyszerűen nem igaz. A boldogság döntés kérdése. Ha most nem vagy boldog, többel sem leszel elégedett. Sok bizonyságot tudnék mondani olyan emberekről, akiknek sokkal többjük van, mint neked, de ez nem teszi őket boldogabbá. Annyira vagy boldog, amennyire elhatározod.

A Prédikátor könyvének 6. fejezet 9. versében a Biblia azt mondja: „Jobb megelégedni azzal, amink van, mint mindig valami másra vágyni” (GNT fordítás). Ezt nevezik elégedettségnek – és ezt mindannyiunknak meg kell tanulnunk.

Miért? Mert természeténél fogva senki sem elégedett! Az elégedettség nem jön természetesen. De az érett ember tud elégedett lenni. A kisgyerekek elégedetlenek. Hacsak nem megy minden az ő akaratuk szerint, akkor nem elégedettek. Az érettség azt jelenti, hogy megtanulsz elégedettnek lenni akkor is, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogyan te akarod. Jobb elégedettnek lenni azzal, amid van, mint mindig valami többre vágyni.

Hadd pontosítsam. Az irigység nem vágy, mert a vágy jó. Az irigység nem ambíció, mert az ambíció jó. Légy ambiciózus, és dolgozz jó dolgokért. Az irigység nem álom; kell, hogy legyen egy álmod az életedre. Az irigység nem tűz ki célokat. Az álmok, ambíciók, a célok és a vágyak mind olyan dolgok, amiket Isten helyez beléd.

Az irigység azt jelenti, hogy neheztelsz másokra, akiknek már van valamije, és elhiszed azt a hazugságot, hogy te nem lehetsz boldog addig, amíg te is meg nem kapod ezeket. Ehelyett inkább tanulj meg hálásnak lenni azért, aki vagy és amid van! Mindez Isten ajándéka.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit tehetsz ma, hogy gyakorold a hálaadást?
  • Amikor kísértést érzel, hogy neheztelj valakire azért, amije van, vagy azért, hogy ő kicsoda, hogyan tudod az irigységet hálává változtatni?
  • Mit gondolsz, Isten miért adta döntésnek a boldogságot, ahelyett, hogy mindenki állandóan csak boldogságot érezne?

Mit választasz Jézussal kapcsolatban?

A Biblia azt mondja, hogy csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Istenben és az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Nem érdemelheted ki az utat a mennybe: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek, hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Efézus 2. 8-9).

Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak szenteld, kezd ezzel az imával:

„Kedves Istenem, megígérted, hogy ha hiszek a Fiadban, Jézus Krisztusban, mindent, amit valaha hibáztam, megbocsátasz, megismerem életem célját, és egy nap befogadsz örök otthonodba a mennybe.

Megvallom, hogy vétkeztem, és megbocsátásodat kérem. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye a bűneimet, és hogy te feltámasztottad őt halottaiból. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva Uramként akarom követni őt. Vezesd életemet, és segíts beteljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha imádkoztál, hogy elfogad Jézust, kérlek, írj nekem (angolul) a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.02.19.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása