Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Okkal vagy megmentett!

2018. október 23. 03:00 - daniella_89

„Nem látjátok, hogy nem élhettek úgy, ahogy kedvetek tartja, eltékozolva azt, amiért Isten olyan nagy árat fizetett?... Engedjétek tehát, hogy az emberek meglássák Istent bennetek és általatok." (1Kor 6,20 - MSG fordítás)

mary_redemption.jpg


Egy csodálatos ellentmondás van Isten kegyelmében. Teljesen ingyen van azok számára, akik hitben Jézus elé járulnak, mégis Isten kegyelme a legdrágább ajándék, amit valaha kaphatunk.

Ez Isten fiának életébe került.

Tehát annak fényében, amit Jézus tett értünk, hogyan kellene reagálnunk? Hálásnak kell lennünk. Az egyik módja hálánk kimutatásának Isten felé az, hogy az életünket céllal és hasznosan éljük.

Nem tudod igazán megérteni Isten kegyelmét és az árat, amit fizetett, hogy ez számodra elérhető legyen, ha úgy élsz, ahogy te akarsz, ha Jézus parancsait figyelmen kívül hagyod és az életedet olyan dolgokra pazarolod, amik nem számítanak. A Biblia ezt mondja: „Nem látjátok, hogy nem élhettek úgy, ahogy kedvetek tartja, eltékozolva azt, amiért Isten olyan nagy árat fizetett?... Engedjétek tehát, hogy az emberek meglássák Istent bennetek és általatok." (1Kor 6,20, MSG ford).

Emlékszem, amikor Ronald Reagan elnök egy ellene elkövetett sikertelen merénylet kapcsán ezt mondta: "Úgy érzem, oka volt annak, hogy megmenekültem, és azután minden időmet átadtam Istennek."

Mindannyiunkban meg kellene legyen az elhivatottság érzése. Jézus azért halt meg a kereszten és azért mentett meg minket, hogy változást idézzünk elő az életünkkel. Jézus nem azért halt meg a kereszten, hogy csak éljünk, ahogy mi akarunk. Célja volt azzal, hogy megteremtett minket. Egy feladatra hívott el, és azt akarja, hogy azt teljesítsük.

A Biblia így szól az 1Péter 4,10-ben: „Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai." (NIV fordítás). Okkal kaptatok szellemi ajándékokat, képességeket, oktatást és kapcsolatokat – hogy másoknak segítsetek és beszéljetek nekik Jézusról.

Isten megváltott, hogy használhasson!

A Biblia azt mondja, egyedül Istenben bízva, Fián, Jézus Krisztuson keresztül juthatunk a Mennyországba. Nem kell kiérdemelnünk Isten szeretetét vagy megdolgoznunk a Mennybe kerülésért. A Biblia azt mondja, "Kegyelemből van üdvösségetek, hit által - ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka - nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedhessen." (Efézus 2:8-9, NIV fordítás).

Ha nem bíztad még rá az életed Jézusra és még nem döntöttél amellett, hogy követed őt, miért várnál tovább? Ha készen állsz átlépni a határt és döntést hozni amellett, hogy hiszel Jézusban és követed őt, mondd el neki ezt az imát:

"Drága Jézus, te megígérted, hogy ha hiszek benned, minden, amit valaha elrontottam, megbocsátod, hogy megtudom az életem célját és hogy egy nap te majd befogadsz az örökkévaló otthonodba a Mennyben.

Megvallom a bűneimet, és hiszem, hogy te vagy a Megmentőm. Azt ígérted, ha bevallom a bűnömet és benned bízom, megmenekülök. Megbízom a te Igédben, ami azt mondja, hogy a megváltás kegyelemből van, hit által, és nem bármi olyasmiért, amit én teszek. Befogadlak az életembe mint Uramat. Ma visszahelyezem a te kezedbe az életem minden részének irányítását. Jogod van beleszólni az életembe.

Jézus, szeretnék megnyugodni a te szeretetedben. Köszönöm, hogy nem kell kiérdemelnem vagy dolgoznom érte. Arra akarom használni az életem hátralevő részét, hogy téged szolgállak, nem önmagamat. Alázattal rád bízom az életem és arra kérlek, ments meg és fogadj be a családodba. A Te nevedben imádkozom. Ámen."

 Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Láttál másokat eltékozolni az ajándékaikat?
  • Aggódsz amiatt, hogy te is eltékozolod az ajándékaid? Kérdezd meg Istent, hogy mit akar, hogy tegyél, hiszen céllal kaptál tőle ajándékokat.
  • Milyen szellemi ajándékokat és képességeket adott neked Isten, hogy másoknak tudj segíteni?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.10.16.)

Szólj hozzá!

Hogyan érez Isten irántad?

2018. szeptember 24. 03:00 - csmsdvd

„Jóval azelőtt, hogy a föld alapjait lehelyezte volna, (Isten) már gondolt ránk, és úgy döntött, hogy mi leszünk az Ő szeretetének középpontjában.” (Efezus 1:4, MSG fordítás)

milky-way-1655504_1920.jpg

Amikor a három gyermekem még kicsi volt, éjszaka belopakodtam a szobájukba, leültem az ágyuk szélére, és csak néztem, ahogy alszanak. Ilyenkor nagy örömöt éreztem. Néztem, ahogy emelkedik és süllyed a mellkasuk. Azért okozott örömöt, hogy láttam őket békésen aludni, mert én voltam az édesapjuk. Őket az én szeretetem teremtette.

A te mennyei Atyád is hasonlóan érez irántad. Rád néz, és egyszerűen azért szeret, mert ő teremtett téged.

A Biblia szerint „Jóval azelőtt, hogy a föld alapjait lehelyezte volna, (Isten) már gondolt ránk, és úgy döntött, hogy mi leszünk az Ő szeretetének középpontjában.”  (Efezus 1:4, MSG fordítás) Isten már azelőtt számolt veled, mielőtt megteremtette a világmindenséget. A Bibliában azt olvassuk, hogy az egész univerzum azért teremtetett, hogy Isten megteremthesse az emberiséget és szerethessen bennünket. Mi vagyunk szeretetének célpontja, nem más teremtmények, nem az állatok, az angyalok, a csillagok vagy más teremtett dolgok. Minket embereket Isten azért teremtett, hogy szeressen bennünket.

Ha valaha megérted ennek az igazságnak a mélységét, amit most megosztottam veled, és hagyod, hogy a lelked mélyéig hatoljon, akkor sosem bizonytalanodsz el és nem lesznek önértékelési problémáid. Mert amikor felismered, hogy Isten az egész világmindenséget azért hozta létre, hogy olyan feltételeket teremtsen, amiben az ember létezni tud, és hogy meg tudjon alkotni téged, sőt szeretni tudjon téged, akkor meg fog szűnni minden bizonytalanság érzés benned. Isten azért teremtett, hogy szerethessen.

Isten azt mondja a Hóseás 6:6-ban: "Nem az áldozataitokat akarom, hanem a szereteteteket; nem az adományaitokat akarom, hanem azt, hogy megismerjetek engem." (TLB ford.)  Ez az életünk elsődleges célja. A legfontosabb dolog, amit tudnod kell az, hogy Isten azért teremtett téged, hogy szeressen. És a legfontosabb dolog az életedben az kell, hogy legyen, hogy megismerd Istent és viszonozd az Ő szeretetét. Ez az első és legfontosabb célja az életednek.

Tragikus, hogy a legtöbb ember úgy éli le az életét, hogy nem ismeri fel saját élete értelmét. Mindenféle dolgokat tudnak, tudják a részvények árfolyamát, a sporteredményeket, a bulvárlapok vezető híreit, de nem ismerik Istent.

Lehet, hogy te már hallottál Istenről ...  De ismered-e Őt személyesen? Barátságban, szeretetkapcsolatban vagy-e vele? Tedd meg az első lépést még ma, hogy ez így legyen!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A te életedben mit jelent szeretetkapcsolatban lenni Istennel? Mi tart vissza, ha nincs ilyen szeretetkapcsolatod?
  • Isten szeretetében egyre jobban elmélyülve, hogyan változik az életed?
  • Milyen szokások segíthetnének téged Isten jobb megismerésében?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.09.17.)

Szólj hozzá!

Ne hagyd elterelni a figyelmedet! Hozd ki magadból a legtöbbet!

2018. augusztus 14. 03:00 - K. Juc

„Szerezz bölcsességet és fejleszd az ítélőképességed!” (Példabeszédek 4:5, NLT fordítás)

winners-dont-do-different-things.png

Miközben igyekszünk megvalósítani, amire Isten elhívott bennünket, mindannyian szembesülünk napjaink kultúrájában olyan dolgokkal, amelyek el akarják terelni a figyelmünket - és ezzel az egyik legnagyobb próbatételt jelentik. Megtörtént már veled, hogy a következők közül valamelyik elvonta a figyelmed?

Elterelheti a figyelmedet a népszerűség: ha mindig azon aggódsz, hogy mit gondolnak rólad mások, az el fogja vonni a figyelmedet az elhívásodról.

Az élvezetek: semmi gond a szórakozással és a kényelemmel, de ha ezek a legfontosabbak az életedben, akkor sosem fogod betölteni az életed célját.

Az anyagi javak: ha az alapján ítéled meg a sikereidet, hogy mennyi mindened van, akkor azzal leszel elfoglalva, hogy mindezeket megtartsd és fenntartsd.

Ha be akarod tölteni a küldetést, amelyet Istentől kaptál, akkor merned kell különbözni a többiektől. Maradjon a figyelmed középpontjában mindig az, ami a legfontosabb: a kapcsolatod Jézus Krisztussal.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A fentiek közül mi az, ami elterelte a figyelmed arról, hogy megvalósítsd Isten legjobb tervét az életedben?
  • Milyen gyakorlati lépéseket kell tenned, hogy csökkentsd ezeket a figyelemelterelő tényezőket?
  • Kérd Istent, hogy adjon neked bátorságot, hogy merj különbözni másoktól és merj szembemenni napjaink kultúrájának elvárásaival!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.07.)

  

Szólj hozzá!

A célok segítenek megvalósítanod azt, ami a legfontosabb

2018. március 05. 03:00 - K. Juc

 „Isten bármit megtehet – sokkal többet, mint amit valaha is el tudnátok képzelni, ki tudnátok gondolni vagy a legmerészebb álmaitokban kérni." (Efézus 3:20, The Message fordítás)

istock_000002746663_small.jpg

A Bibliából tudjuk, hogy Jézus mindig kitűzött maga elé célokat, és a szolgálata következő szakaszának célját gyakran nyilvánosan is kihirdette.

Hogy miért kellene neked is célokat megfogalmaznod? Ma és holnap három-három nyomós érvet osztok meg ezzel kapcsolatban.

Egyrészt azért kell célokat megfogalmaznod, mert szellemileg ez a te felelősséged.

Ha nincsenek céljaid, az azt jelenti, hogy úgy döntöttél, átadod másoknak az életed irányítását. Ugyanis ha nem határozod meg előre, hogy mi a fontos számodra, akkor hagyod, hogy azt mások döntsék el helyetted. Így végül elpazarolod az életedet, csak azért, mert nem tisztáztad le, hogy Krisztus követőjeként miben szeretnél növekedni.

A Biblia szerint ahhoz, hogy szellemileg érett légy, ki kell tűznöd egy célt, amely felé folyamatosan haladsz úgy, hogy közben mindig rajta tartod a szemed.

„Még nem értem el a célomat, és nem vagyok tökéletes. De Krisztus megragadott, ezért tovább futok és küzdök, hogy megszerezzem a díjat. [...] Futok a cél felé, hogy megnyerjem a díjat: a belépést a mennybe. Isten ezt a díjat annak köszönhetően ajánlja fel, amit Jézus Krisztus tett. Mindannyiunknak, akik érettek vagyunk, hasonlóan kellene gondolkodnunk." (Filippi 3:12, 14-15, CEV fordítás)

Másrészt azért fontos célokat megfogalmaznod, mert rajtuk keresztül kimutatod a hitedet.

Ha hiszel Jézus Krisztusban, és meghatározol egy célt, azzal a következőt fejezed ki: „Hiszek abban, hogy Isten szeretné, hogy eddig az időpontig ezt megvalósítsam, és hiszem, hogy éppen ez az, amit Isten el fog végezni az életemben."

A célok nemcsak megmutatják a hitedet, de növelik is azt. Minél nagyobb a célod, annál jobban növekszik a hited – ez pedig tetszik Istennek.

Az Efézus 3:20 szerint: „Isten bármit megtehet – sokkal többet, mint amit valaha is el tudnátok képzelni, ki tudnátok gondolni vagy a legmerészebb álmaitokban kérni." (The Message fordítás).

Továbbá azért szükséges célokat megfogalmaznod, mert így összpontosítani tudod az erődet.

A hatékony élet kulcsa az összpontosítás: ha ugyanis ezer felé szakadsz és egy rakás különböző dologba fektetsz energiát, akkor nem leszel hatékony. Ha viszont összpontosítva élsz, akkor erőteljes lesz az életed és megváltoztatja a világot.

Nincs időd mindent megtenni – a jó hír pedig az, hogy Isten nem is várja el, hogy mindent megtegyél! Ha Isten hatékony embere akarsz lenni, akkor a lényeg, hogy azt tedd, ami a leginkább számít, és felejtsd el a többit. A célok pedig segítenek, hogy folyamatosan ilyen szinten tudj összpontosítani.

„Nem cél nélkül futok. Úgy küzdök, mint egy bokszoló, aki eltalálja az ellenfelét – nem pedig csupán a levegőbe üt." (1 Korinthus 9:26, NCV fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tükrözik vissza a céljaid azt, amit Istenről hiszel?
  • Szoktatok családként célokat kitűzni? Miért lenne fontos családként megfogalmaznotok célokat?
  • Milyen tevékenységekre fordítasz időt és energiát, amelyek valójában nem igazán számítanak?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.02.26.)

Szólj hozzá!

Három dolog, amire szükséged van céljaid elérésében

2018. március 04. 03:00 - csmsdvd

„Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását." (Péld 16:9)

A Példabeszédek könyve 16:9 versében azt olvassuk, hogy „Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását.”.

Miközben megtervezed, hogy akarod élni az életed, jó tudnod, hogy csak Isten adhatja az erőt és az energiát a valódi változáshoz. Kérdezheted, miért? Azért, mert három dologgal mindenképp rendelkezned kell, hogy elérd céljaidat és az életed megváltozzon.

Isten Szentlelkének erejére van szükséged.

Azokhoz a dolgokhoz, amiket saját erődből nem tudsz megtenni, a Szentlélek erejére van szükséged. Ez az Isten erején múlik. Erődön felül nem, csak felülről jövő erővel bírhatod le.

Zakariás próféta könyve 4:6 szerint „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek Ura.".

Isten igéjének az útmutatására van szükséged.

A Biblia az életed használati utasítása. Minél többet olvasod, tanulmányozod, jegyzel meg belőle és elmélkedsz rajta; annál teljesebb és boldogabb életet élsz.

Amikor Józsué megkapta a lehetőséget, hogy bevonuljon az Ígéret Földjére – az élete céljának beteljesülése – Isten ezekkel a szavakkal látta el: „Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz.” (Józs 1:8).

Istenben hívő társakra van szükséged.

Egyedül nem fogod tudni elérni céljaidat. Társaság nélkül nem válnak valóra.

A tömeg nem tud segíteni, de a kis csoport igen. Ők tudják, mikor vagy beteg, mikor van szükséged támaszra, mikor kell pihenned. Megoszthatod velük a céljaid, örömöd és bánatod; együtt örülnek veled és biztatnak, hogy folytasd. Mindezekre szükséged lesz, amikor helyes célokat tűzöl ki, és teljes elkötelezettséggel dolgozol értük.

A Prédikátor könyve 4:12 versében azt olvassuk, hogy: „Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar.“.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor nehéz hinned a Szentlélek életváltó erejében?
  • Hogyan teheted életed részéve Isten igéjét úgy, hogy általa tudj növekedni, bölcsebbé válni?
  • Kik azok az emberek körülötted – beleszámítva a kis csoportod tagjait –, akikre számíthatsz, miközben a céljaid beteljesítésén dolgozol?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.02.25.)

Szólj hozzá!