Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Fektesd a pénzed Isten kincstárába, dicsőítésként

2018. augusztus 12. 03:00 - managercoach.hu

"Tiszteld meg az URat azzal, hogy bevételedből először neki adsz” (Péld. 3:9 TLB fordítás)

Azért adjuk oda Istennek a pénzünket - azért fektetünk Isten kincstárába - hogy kifejezzük tiszteletünket. Igazából mi semmit nem adhatunk az ÚRnak, mert minden az övé és Istennek bizonyosan nincs szüksége a mi pénzünkre.

Amikor Istennek adakozunk – egy tervezett, arányos (tized – a fordító megjegyzése), és nem meghatározott célra szóló, hanem általános felhasználású összeget ajánlunk fel az Istentiszteleten –, akkor azt mondjuk: „Istenem szeretlek”. Az élet fő célja: megismerni és szeretni Istent. Téged is arra terveztek, hogy gyönyörködjön benned az ÚR.

A Biblia azt mondja "Tiszteld meg az URat azzal, hogy bevételedből először neki adsz” (Péld. 3:9 TLB fordítás). Az ÚR iránti tiszteletünket fejezzük ki, amikor tizedet adunk. Ez a dicsőítés egyik módja.

Az ÚR azt akarja, hogy először ebbe a kincstárba adakozz, mielőtt bármi másba fektetnéd a pénzed. Miért? Ő minden másnál jobban akarja a szíveinket. Neki nem kell a pénzünk, neki az kell, amit az jelez.

Bármikor, amikor költök a pénzemből, kimutatom prioritásaimat és, hogy mi értékes a számomra.

Ezen a héten nézd végig kiadásaidat vagy bankkártya költéseid kivonatát! Mit mondanak ezek, hol van a szíved mostanában?

Mit szeretnél, hol legyen a szíved? Tedd oda a pénzed!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha az emberek részletesen ismernék az összes kiadásodat, azok azt mutatnák, hogy a szíved teljesen Istennek szentelted? Miért vagy miért nem?
  • Könnyű vagy nehéz úgy tekintened az tized fizetésre, mint a dicsőítés egy fajtájára? Miért?
  • Hogyan tudnád még jobban megismerni és szeretni Isten?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.05)

 

Szólj hozzá!

A munkád értéke és a te értéked két különböző dolog

2018. július 02. 03:00 - FAmelita

Azt is megtanultam miért dolgoznak olyan keményen a sikerért az emberek, mert irigylik azt, amije a szomszédjaiknak van. (Prédikátorok 4:4 GNT fordítás)

Rengeteg kifogást tudunk mondani miért dolgozunk annyit. Gyakran ráfogjuk arra, hogy csak a családunkról szeretnénk gondoskodni. Máskor ragaszkodunk ahhoz, hogy munkánk olyan fontos, hogy a lassulás gondatlanság lenne a részünkről. 

De általában ez egy érték probléma. Ugyanis elkezdjük a rossz dolgokat felértékelni. Legfőképp az anyagi dolgok megszerzését, de ezt képesek vagyunk minden fölé emelni.

A Biblia azt mondja "Azt is megtanultam miért dolgoznak olyan keményen a sikerért az emberek, mert irigylik azt, amije a szomszédjaiknak van." (Prédikátorok 4:4 GNT fordítás)

Isten azt mondja két lehetőségünk van: Eltölthetjük minden időnket azzal, hogy mindig a toppon legyünk az 'Eladó a családom' című sorozattal, vagy elfelejthetjük őket és így csökkenni fog a bennünk lévő stressz, amit ez  a hajtás okozott. De egyszerre a kettő nem fog menni.

És itt van, hogy fog ez egy érték kérdéssé válni. Még több dolgot akarsz, vagy kevesebb stresszt és több időt a családoddal és a barátaiddal? Ez a te döntésed.

Jézus ezt így fogalmazta meg " Mit ér az embernek ha az egész világot megnyeri, de saját lelkében kárt vall?" (Márk 8:36 NIV fordítás). Ha  a mai nyelven akarom megfogalmazni akkor, 'Mi a jó abban, hogy te leszel a vállalat vezér igazgatója, de elveszíted a gyerekeidet, vagy a házastársadat?'

Egyszerű választ szeretnél? Egyáltalán nem jó.

A te személyes és a munkád értéke két különböző dolog. Talán úgy nőttél fel, hogy mindenki azt mondta értéktelen vagy, és most egy munkahelyen próbálod bizonyítani, hogy ez nem igaz. Az agyadban hátul mindig ez szól 'Befogom bizonyítani, hogy nincs igazuk! Meg fogom mutatni nekik!'. És egyre keményebben és keményebben dolgozol, de nem számít mennyire keményen dolgozol, mert sosem elég. Amikor végre elkezdenél pihenni egy hang el kezd üldözni és azt mondja ' Pedálozz tovább. Valaki kezd utolérni!'. Meg kell szabadulnod attól a hangtól, mert hazugsággal etet téged.

Mint pásztor rengeteg halálos ágy mellett ott voltam már. Sokszor láttam az utolsó leheletüket, amit néha kórházban, néha otthon, vagy akár egy baleset helyszínén vettek. De egyetlen egy ember se mondta azt az utolsó lélegzetükkel közülük, hogy ' Bárcsak több időt töltöttem volna az irodában.'

Egyetlen egy sem.

Nem gondolod, hogy itt az ideje újra értékelni a dolgokat? Ne légy patkány. Ugorj ki a mókus kerékből.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Láttál 'túldolgozást' a családodban?
  • Amikor a túlzott munkával küzdöttél, mi volt az elsődleges oka?
  • Milyen módon szoktad a munkádat egyenlővé tenni a saját értékeddel?


(Daily Hope by Rick Warren, 2018.06.25.)

Szólj hozzá!

Isten értékesnek tart

2018. március 27. 03:00 - csmsdvd

„Áron vétettetek meg: ne legyetek emberek rabszolgái!.” (1 Kor 7:23)

Isten azt mondja, nem csak elfogad, hanem értékes is vagy számára.

Mit gondolsz, mennyit érsz? Nem arról beszélek, mennyid van, hanem mennyire tartod magad. Sose keverd össze vagyonod értékét a saját emberi értékeiddel. Lehetsz gazdag vagy szegény, ez azonban nincs kapcsolatban a magad értékeivel.

Mi határozza meg valami értékét? Két lényeges szempont van:

1.Attól függ, ki mennyit hajlandó fizetni érte. Mennyit ér a házad, lakások? Valószínű nem annyit, amennyit te szeretnél érte kapni, és lehet nem annyit, mint amennyit tavaly ért. A házad annyit ér, amennyit valaki hajlandó megadni érte.

Mennyit ér egy levelező lap? Sokan szemétbe dobják. Egy gyűjtőnek lehet nagyon sokat. Egy ritkaságért lehet százezret is megadnak.

Mennyit ér egy műalkotás? Amennyit valaki fizet érte.

2.Attól függ, kié volt a múltban. Sokszor valami azért értékes, mert valakié volt. Elvis Presley autója értékesebb a tiednél? Valószínű igen. John Lennon gitárja a tiednél? Egy izzadt, büdös mez, ami Messié volt, mennyit érhet?

Ennek a két szempontnak a figyelembe vételével, te mennyit érsz? Kérdezd meg magadtól, hogy kié vagy és, hogy mennyit fizetett érted. A Biblia azt mondja „Áron vétettetek meg: ne legyetek emberek rabszolgái!.” (1 Kor 7:23)

Krisztus vett meg téged, ő fizette a váltságot. Őhozzá tartozol. Mennyire tesz ez téged értékessé?

És most kérdezd meg magadtól: „Kihez tartozom én valójában?". A Biblia azt mondja Istené vagy. Isten elküldte egyetlen fiát érted. A kereszt mutatja az értéked. Jézus nem egy értéktelen miatt halt meg. Te igenis értékes vagy. Senki más nem fizetne többet annál, mint amilyen áron Isten megváltott téged. Elfogadott vagy és igen értékes!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

Másképp látod-e az embereket, ha figyelembe veszed azt, hogy Isten számára mindenki értékes?

  • Milyen helyzetben keresed magad értékét Isten előtt?
  • Büszkeségedtől és félelmedtől hogyan tudsz elvonatkoztatni, ha tudod Isten mire tart?
  • Hogyan tudod megláttatni másokkal, Isten milyen értékesnek tartja őket?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.03.20.)

Szólj hozzá!

Érdemes kereszténynek lenni?

2017. június 05. 03:00 - FodorImi

„Mi haszna van, ha az egész világot megnyered – és elveszted az örök életet?  Mi hasonlítható az örök élet értékéhez?” (Máté 16:26, TLB fordítás)

Pál azt mondja az 1 Korinthus 15:19-ben „Ha a Krisztusban való reménységünk csak erre az életre szól, és nem több, akkor mi [keresztények] a világon mindenki másnál inkább sajnálatra méltók vagyunk.” (GNT fordítás)

Miért mondja ezt Pál? Az egyik oka, hogy nem könnyű keresztényként élni egy olyan világban, amely nagyon nem hasonlít Krisztusra.

Ezért aztán az egyik legfontosabb kérdés, amit meg kell válaszolnod, vajon a kereszténység megéri? Érdemes kereszténynek lenni?

Az életben mindennek van egy árcédulája. Bármikor, ha valamire igent mondasz, azzal más valamire nemet mondasz.  Amit nyersz Krisztus követésével, az megéri az árát?

Máté 6:16-ban Jézus mondja: „Mi haszna van, ha az egész világot megnyered – és elveszted az örök életet?  Mi hasonlítható az örök élet értékéhez?”

Némely emberek eladják a lelküket világi dolgokért – mint pénz, hírnév, anyagiasság. Lelked azonban sokkal értékesebb.

Pál felismerte ezt. Amikor Pál megosztja bizonyságtételét a Filippi 3:7-8-ban, „Mindezeket a dolgokat egykor nagyon értékesnek gondoltam, most azonban értéktelennek tartom az miatt, amit Krisztus tett értem. Igen, minden más értéktelen, összehasonlítva Jézus Krisztusnak, az én Uram ismeretének kifejezhetetlen gazdagságáért. Minden mást félredobok, szemétnek tekintek, hogy Krisztus enyém lehessen.” (NLT fordítás)

Pál megértette, hogy semmi – sem pozíció, sem gazdagság, sem élvezetek – semmi sem értékesebb Jézusnál.

A siker új meghatározására van szükségünk. A valóságos, jelentőségteljes siker nem azon alapul, hogy mit érünk el, milyen a megjelenésünk, vagy hogy „jól érezzük magunkat”. A valódi siker abból fakad, hogy életünket Isten értékei szerint éljük – és a végső jutalomként élvezzük az örökkévalóságot a Mennyben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért gondolod, hogy sokan eladják a lelküket pénzért, hírnévért élvezetekért?
  • Ha családod, barátaid a kereszténység értékéről kérdeznek, mi a válaszod?

 

*(Daily Hope by Rick Warren – 2017.05.29.)

 

1 komment

A kereszt bizonyítja, hogy értékes vagy

2017. január 05. 03:00 - mirjam07

"Jöjjetek az Úrhoz, az élő Kőhöz, akit az emberek mint értéktelent elutasítottak, de akit Isten mint értékeset kiválasztott." (1Pét 2:4, GNT-fordítás)

Isten azt mondja, Ő nemcsak elfogad téged, de értékesnek is tart!

Mit gondolsz, mennyit érsz? Nem arról beszélek, hogy milyen érték van a birtokodban, hanem arról, hogy szerinted te magad mennyire vagy értékes. Soha ne keverd össze azt, amid van, azzal, hogy te mint személy, mennyit érsz. Lehetsz gazdag vagy szegény, de ennek semmi köze ahhoz, hogy te magad mennyit érsz.

Az életben általában két dologtól függ valaminek az értéke.

1. Attól, hogy valaki mennyit hajlandó fizetni azért, illetve

2. attól, hogy kié volt az a dolog korábban.

Ezt figyelembe véve, te mennyit érsz? Kérdezd meg magadtól, "Kié vagyok?" és "Mit fizettek értem?" A Biblia azt mondja, "Krisztus vásárolt meg, és fizetett értetek, tehát az Övéi vagytok." (1Kor 7:23, TLB-fordítás)

Te Istené vagy, és Jézus az életével fizetett érted. Isten elfogad, és értékesnek tart.

Péter egy épületet vesz példaként, és úgy mutatja meg nekünk, hogy milyen értékesek vagyunk. Isten építi ezt az épületet, az egyházat, Isten családját, és te is egy építőkő vagy. "Jöjjetek az Úrhoz, az élő Kőhöz, akit az emberek mint értéktelent elutasítottak..." (1Pét 2:4, GNT-fordítás) Jézus az élő Kő. Tökéletes volt, de mégis voltak, akik elutasították. Néhányan talán ezt gondoljátok. "Ha én tökéletes lennék, akkor elfogadnának." Nem! Jézus tökéletes volt, mégsem fogadta el mindenki. Viszont Őt "Isten mint értékeset kiválasztotta".

Isten építi az Ő egyházát, de ez nem templomokat, imaházakat vagy gyülekezeti épületeket jelent. Isten az emberekben él, és te az Ő lelki háza vagy. Péter azt mondja, hogy élő kő vagy. Amikor átadod az életedet Krisztusnak, akkor Isten nagy tervében egy építőkő leszel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha megérted, hogy keresztényként milyen értékes vagy Isten szemében, ez hogyan befolyásolja azt, ahogy önmagadat és a többi hivőt kezeled?
  • A te életedben miben nyilvánul meg az, hogy megértetted és megragadtad azt a szabadságot, ami abból ered, miszerint Krisztus kifizette a váltságdíjat érted?
  • Ha végre többé nem akarod elnyerni Isten vagy bárki más tetszését, hogyan tudnád az energiádat ehelyett arra fordítani, hogy megosztod másokkal is azt, miszerint Isten elfogadja őket?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.12.29.)

 

Szólj hozzá!