Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Életedben minek van a legnagyobb tekintélye?

2017. június 03. 03:00 - Erika1832

“Az emberi elme mindennél jobban meg tud téveszteni. És ezen nem lehet segíteni. Senki sem tudja felfogni, mennyire meg tudja téveszteni az embert." (Jeremiás 17:9 GW)

Az életben van egy alapvető kérdés, amely minden kérdésnél lényegesebb: Mi a legnagyobb tekintély az életünkben?

Az értékrendünket milyen forrásokból merítve alakítjuk ki? A szüleink vagy más emberek példájából merítünk? Esetleg abból, amit az iskolában tanultunk vagy könyvekből olvastunk? Vagy talán a moziban látott filmekből, a TV műsorokból, vagy a dalokból, amiket szívesen hallgatunk?

Isten lehetővé teszi, hogy döntéseinket mi hozzuk meg önállóan, mivel szabad akaratot adott nekünk.

Többnyire három dologra támaszkodhatunk, amikor  választunk vagy döntünk.

1. önmagunkra: Támaszkodhatunk a megérzéseinkre azzal kapcsolatban, hogy mit tegyünk, de ezzel van egy kis gond. Több  tanulmány is bebizonyította, hogy érzékeink inkább  rossz és nem a jó irányba visznek minket, sőt előfordul, hogy időnként hazudunk is önmagunknak. A Biblia a Jeremiás 17:9-ben ezt mondja: „Az emberi elme mindennél jobban meg tud téveszteni. És ezen nem lehet segíteni. Senki sem tudja felfogni mennyire meg tudja téveszteni az embert." (GW)

2. a világra: Értékrendünk felállításakor meríthetünk más emberek véleményéből vagy értékrendjéből is. Ezzel azonban az a probléma, hogy a világ gyakran a nem értékes dolgokat tartja értékesnek. Például a világ inkább a fizikai szépségre teszi a hangsúlyt és nem a jellemre, azt mondja, hogy azt tegyük, amitől jól érezzük magunkat, és azt állítja, hogy az a nyerő, aki a leggazdagabb. A különböző médián keresztül világi értékrenddel bombáznak minket - olyannyira, hogy könnyen úgy gondolhatjuk, hogy Isten azért helyezett minket erre a bolygóra, hogy jól nézzünk ki, jól érezzük magunkat, és hogy anyagi javakat halmozzunk fel. Pedig semmi sem áll távolabb az igazságtól!

3. Isten Igéjére: Isten igéje objektív és igaz - ellentétben saját érzékeinkkel vagy a világ véleményével. Isten Igéje azt mondja, "Ha továbbra is az én Igémben maradtok ... meg fogjátok ismerni az igazságot, és az igazság szabaddá fog tenni benneteket". (János 8:31-32, NASB ford.)

A fenti három forrás közül te melyikre építed az értékrended? Melyiket választod legfőbb tekintélynek az életedben?

Mi lesz a legfőbb tekintély az életedben?

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Láttál már olyan esetet, hogy más emberek rossz döntést hoztak, mert Isten helyett valami mást tekintettek értékesnek vagy legfőbb tekintélynek az életükben?
  • Miért olyan fontos, hogy mit tartunk  legfőbb tekintélynek? Miért  ez a "legfontosabb kérdés az életben"?
  • Mi lesz a legfőbb tekintély a te életben? Hogy döntesz és mit válaszolsz erre a kérdésre?

 

* (Daily Hope by Rick Warren 2017.05.27.)

Szólj hozzá!

A meggyőződések segítenek, hogy hitünk szerint éljünk

2017. április 14. 03:00 - Szíj Melinda

„A hit most a remélt dolgok iránti bizalom, a nem látható dolgokról való meggyőződés” (Zsidók 11:1 NRSV fordítás).

conviction.jpg

Az értelmező szótárok rendszerint úgy írják körül a „meggyőződés” kifejezés jelentését, hogy „szilárd” ill. „erős hit”. A meggyőződés valójában sokkal több ennél. A meggyőződéseid magukban foglalják értékítéletedet, irányultságaidat és motivációidat.

Tetszik az a megfogalmazás, melyet egyszer a jeles Biblia tanítótól, Howard Hendricks-től hallottam: „A hit olyasvalami, amiről vitatkozol. A meggyőződésedért – elveidért – azonban az életedet is adod akár!”

Meggyőződéseink – elveink – keretet adnak életvitelünknek. Kiindulópontul szolgálnak nézőpontunk kialakításánál és abban, hogy saját értékrendünknek megfelelően tudjunk működni.

Keresztyén hitre térésed első időszakaiban sokszor egyszerűen azért teszel bizonyos dolgokat, mert a körülötted lévő többi keresztyén erre ad indíttatást, illetve ezt példázza. Imádkozol, Bibliát olvasol és Istentiszteleteken veszel részt, mert másoktól ezt a mintát látod.

Ez nagyon is előremutató egy újdonsült keresztyéntől; a kis gyermekek is így tanulnak. Mindazonáltal ahogy növekszel, előbb vagy utóbb muszáj kialakítanod saját érveid és eszmerendszered arra vonatkozólag, hogy mit miért teszel. Ezekből az érvekből kerekednek ki a meggyőződések (a hitelvek).

A bibliai elvek elengedhetetlenek a lelki növekedés és érettség szempontjából. Napjaink ironikus tendenciája, hogy az embereknek gyakorta van szilárd meggyőződése felszínes témákban (foci, divat stb.), miközben sekélyes a meggyőződésük a lényegi kérdéseket illetően (mi a jó és mi a rossz).

A Zsidókhoz írt levél 11:1 igeverse így fogalmaz: „A hit most a remélt dolgok iránti bizalom, a nem látható dolgokról való meggyőződés” (NRSV fordítás).

Isten melletted áll, miközben azon elvrendszereid alapozásán fáradozol, melyekre majd hited épül.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

Beszélgessetek erről a két állításról:

  • A bibliai elvek elengedhetetlenek a lelki növekedés és érettség szempontjából.
  • Kiindulópontul szolgálnak nézőpontunk kialakításánál és abban, hogy saját értékrendünknek megfelelően tudjunk működni.

Hogyan befolyásolták meggyőződéseid - életfelfogásod -  a meghozott döntéseidet? Mikor hoztál olyan döntést, mely nem a meggyőződéseiden alapult?

Mely kérdésekben kell állást foglalnod életfelfogásod alapján?

* Daily Hope by Rick Warren (2017.04.07) 

Szólj hozzá!

Félsz a visszautasítástól? Ne feledkezz meg az örökkévalóságról...

2016. november 25. 03:00 - mirjam07

„Ezt mondja az Úr: Én vagyok az, aki megerősítelek. Miért félsz halandótól, akinek az élete múlandó, mint a fű?" (Ésa 51:12, GNT-fordítás)

Az egyik módja annak, hogy legyőzd az elutasítástól való félelmet, az, ha megfelelő szemszögből nézed a dolgokat. Figyelhetsz mások véleményére, de sose értékeld túl azt.

A mai Ige-versünkben Ézsaiás azt mondja, hogy ideiglenesen tartózkodunk a Földön, miért félnénk hát más emberek véleményétől? A többi ember nem Isten, az ő véleményük úgysem tart örökké.

Ézsaiás azt mondja, ha halandó ember kritizál vagy bírál, ne aggódj amiatt. Isten az, aki számít. Ne feltételezd azt, hogy annak az embernek az ítélete megdönthetetlen, vagy hogy egyenesen Istentől jön. Nem kell automatikusan elfogadni senkinek a kritikáját vagy bírálatát. Ítéld meg aszerint, hogy mennyire számít.

Miért mondom ezt? Mert amikor az emberek jóváhagyása vagy elfogadása válik a legfontosabbá a számodra, akkor kiteszed magadat az elutasítástól való félelemnek.

A Biblia ezt mondja. „Mit is lehetne még hozzátenni ezekhez? Mivel Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!" (Róma 8:31, EFO). Ha felismered, hogy Isten veled van, és elfogad, képes leszel ellenállni még egy erőteljes elutasításnak is.

Bizonyos embereknek csak a népszerűség, a hírnév, a taps számít. Mit gondolnak rólam mások? Milyennek látnak engem a többiek?" Sokaknak csak az imázs", a mások által róluk alkotott kép számít.

Ha így élsz, nagyon ki leszel szolgáltatva más emberek véleményének. Ha mások úgy gondolják, hogy vesztes vagy, akkor el is fogod hinni, hogy az vagy, és ha ők azt hiszik, bolond vagy, akkor elhiszed te is! Ugye, nem akarsz így élni?

Isten nem akarja, hogy így élj. Ő ezt mondja neked: Miért figyelsz oda rájuk? Ők csak halandó emberek. Én vagyok az, aki számít. A ő életük olyan múlandó, mint a fű." (Ésa 51:12)

Pál azt mondja, az ő életének célja az, hogy Istennek tetsszen, ne embereknek. „Úgy hangzik ez, mintha emberek tetszését próbálnám elnyerni? Egyáltalán nem! Én Isten tetszését akarom elnyerni! Emberek körében való népszerűségre törekszem? Ha még mindig erre törekednék, nem lennék Krisztus szolgája."  (Gal 1:10)

Pál azt mondja, van választási lehetőségem. Dönthetek, hogy Isten tetszésére vagy az emberek tetszésére akarok élni.

Kinek szeretnél jobban a kedvére tenni? A tömegnek vagy Istennek? Pál azt mondja, hogy nem élhetsz Isten és az emberek tetszésére is egyszerre. El kell döntened, ki előtt akarsz jó benyomást kelteni. De tartsd észben mindig, hogy kinek a tetszése múlandó, mint a fű".

Isten veled van, és azt akarja, hogy győzzél!

 

Segítő kérdések az elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi a különbség aközött, hogy hatással van ránk más véleménye, és aközött, hogy befolyásol bennünket más véleménye?
  • Milyen az, amikor mások véleménye befolyásol minket? Gondolod, hogy ez okozhat problémát az életedben? Miért?
  • Hogyan próbál napjaink kultúrája meggyőzni afelől, miszerint nagyon sokat számít az, hogy mit gondolnak rólunk mások?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2016.11.18.)

 

Szólj hozzá!

Szilárd házasságok építenek erős társadalmat

2016. május 14. 03:00 - Szíj Melinda

“Az Istennel helyreállított kapcsolat felvirágoztat egy nemzetet, ám a bűn szégyenére van minden társadalomnak.” (Példabeszédek 14:34, GW-fordítás)

family.jpg

Isten a házasságot azért teremtette, hogy arra épüljön fel a társadalom.

A házasság minden emberi közösségnek, felekezetnek, államszervezetnek, nemzetnek, társadalomnak és kultúrának alapvető építőköve.  Ha kicsit is ismered a történelmet, tudod, hogy ahol a házasságok szilárdak, ott a társadalmak, a nemzetek és a birodalmak is erősek. Tudhatod, hogy ahol a házasságok és a családok gyengék, ott a társadalom és a nemzet is hanyatlásnak indul. Tudjuk azt is, hogy ha egy társadalom nem értékeli sokra a házasságot, akkor az a nemzet széthullik.  

Teljesen nyilvánvaló, hogy milyen irányba halad most a nemzetünk. Amerika nem lesz jobb, és nem lesz erősebb. Más irányba halad. Miért? Mert már nem értékeljük a házasságot és a családot. Minden az „én“-ről szól. Rászoktattuk magunkat, hogy azt tegyük, ami nekünk a legjobb. Az individualizmust bálványozzuk.

Pedig Isten ezt nem így tervezte! Amikor kiemelt jelentőséget tulajdonítunk a házasságnak, akkor ezzel építjük a társadalmat és erősítjük is egyben. Szükségünk van egymásra, és szükségünk van erős házasságokra.

“Az Istennel helyreállított kapcsolat felvirágoztat egy nemzetet, ám a bűn szégyenére van minden társadalomnak.” (Példabeszédek 14:34, GW-fordítás)

Beszéljünk róla:

  • Milyen példákon keresztül láttad az amerikai kultúra, illetve a te saját kultúrád hanyatlását, ahogy a házasság és a család értékét veszti abban?
  • Mit gondolsz, miért tűnik könnyebbnek többre értékelni magunkat, mint másokat?
  • Egészében véve hogyan járulnak hozzá az erős házasságok egy erősebb társadalom kialakulásához?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 05. 07.)

 

Szólj hozzá!

Számít, amit teszel?

2016. február 03. 03:00 - hofgartekesnoemi

"Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!" (Lukács 9:60)

Amikor Krisztus követője leszel, Isten betölt téged a Szentlélekkel. A bizonyítéka ennek nem valamiféle érzelmi megtapasztalás, nem a nyelveken szólás, és nem is az, hogy milyen magasra vagy képes ugrani.

A bizonyíték az, hogy mész. És elmondod valakinek a Jó Hírt. Ez igaz a te esetedben?

Jézus ezt mondja a Lukács könyvében: "Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!" (Lukács 9:60)

De vajon mit jelent ez? Első hallásra még kicsit szívtelennek is hangzik. Jézus itt azt mondja, hogy tegyük azt, amiben nélkülözhetetlenek vagyunk. Vannak munkák, amiket bárki el tud végezni, és vannak olyanok, amiket csak egy hívő képes elvégezni. Csak egy keresztény tud az embereknek Krisztusról beszélni. Csak egy keresztény mondhatja el másoknak, hogyan juthatnak a Mennybe. És kizárólag egy keresztény tud krisztusi irgalmassággal lenni más emberek felé, úgy, ahogy azt maga Krisztus is tenné.

Isten azt akarja, hogy tedd azt, amiben nélkülözhetetlen vagy. Hagyd a szellemükben halott emberekre, hogy ők tegyék azokat a dolgokat, amit bárki el tud végezni. Te pedig használd arra az életed, hogy azzal foglalkozz, amit csak te tudsz megtenni.

Nagyon sok olyan dologgal töltheted el az életed hátralevő részét, ami a Mennyben nem fog számítani. 

Van azonban valami, ami számít az örökkévalóságban. Bejut valaki a Mennybe általad? Milyen örökséget hagysz magad után? A legnagyobb dolog, amit örökségül hagyhatsz az, ha valaki a Mennyben odamegy hozzád és ezt mondja: "Miattad vagyok itt." Ez az értékes élet.

Beszéljetek róla

  • Érzel magadban késztetést arra, hogy megoszd az evangéliumot? Miért? (Vagy miért nem?)
  • Mit jelent Krisztus követőjeként nélkülözhetetlennek lenni? 
  • Mit tudnál tenni ma azért, hogy kevesebb olyan dologgal törődj, ami nem számít majd a Mennyben, és helyette inkább azzal foglalkozz, aminek az örökkévalóságban is van értéke? 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.01.27.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása