Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hagyj fel az ítélkezéssel!

2020. szeptember 16. 03:00 - Lencsés Tamás

„Úgy beszéljetek, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye ítél meg. Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten” (Jak 2,12–13).

Jézus követőiként állandó feszültségben élünk.

Egyrészt tisztelni akarjuk Istent, és azt tenni, amit elvár tőlünk. Másrészt pedig a körülvevő világunkban minden közvetlenül szemben áll Istennel.

Az élet Isten királyságában ellentmond a világ dolgainak. Sok olyan dolgot fogsz tapasztalni, amely nem egyezik az értékeiddel, és – ami még fontosabb – Isten értékeivel.

Hogyan reagálsz rá?

Sajnos túl sok keresztény akként válaszol erre, hogy ítélkezik mások felett.

Jakab szerint, ha úgy ítélünk meg másokat, hogy nem mutatunk közben irgalmat, akkor Isten sem fog irgalmat gyakorolni irántunk. Isten irgalmat vár el az ítélkezés helyett.

Elkerülheted az ítélkezést azáltal, hogy szelíden kimondod azt, ami igaz. Elmondhatod másoknak, hogy az Istennel való engedetlenség negatív következményekhez vezet úgy, hogy mindeközben nem ítélkezel felettük.

Akkor válsz ítélkezővé, amikor megragadod az igazságot, és azt az emberek fejére olvasod annak érdekében, hogy felsőbbrendűnek érezd magad. Arra vagyunk hivatottak, hogy az igazsággal segítsünk másoknak, ne pedig ártsunk nekik, vagy a mélybe taszítsuk ezzel őket.

Ellenkezhetsz valakivel anélkül, hogy ellenszenvesnek tűnnél. Még ha igazad is van valamiben, a durva viselkedés rossz fényt vet rád.

Ítélkezőnek lenni – elvárni, hogy egy hitetlen ember hívőként viselkedjen – értelmetlen. A Biblia azt mondja, hogy az emberek nem cselekedhetnek úgy, ahogy Isten várná tőlük, amíg be nem invitálják ők maguk Jézust az életükbe, és fogadják el erejét, hogy megváltoztassa a gondolkodásukat.

Akkor leszel képes abbahagyni a mások feletti ítélkezést, ha emlékezteted magad, hogy mindenki elszámoltatható Isten színe előtt. Ez azt jelenti, hogy nem neked tartoznak elszámolással, azonban ne feledd, azért viszont te vagy a felelős, hogy abbahagyd a mások feletti ítélkezést.

Jézus azt mondja: „Ne ítélkezz mások felett, és Isten nem fog ítélkezni feletted. Ne kárhoztass el másokat, és Isten nem kárhoztat el téged. Bocsáss meg másoknak, és Isten megbocsát neked” (Lk 6,37 GNT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondold végig, miként válaszolsz erre a kijelentésre: Nincs értelme elvárni, hogy egy hitetlen ember úgy viselkedjen, mint egy hívő.
  • Miként viszonyul a mai áhítathoz a következő vers? „Így tehát mindegyikünk önmagáról fog számot adni Istennek. Ne ítélgessük hát többé egymást...” (Róm 14,12–13).
  • Milyen módszerekkel lehet valakivel egyet nem érteni anélkül, hogy ellenszenvesek lennénk?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.09.09.)

Szólj hozzá!

Téged ki vagy mi irányít?

2020. április 05. 03:00 - Erika1832

„Ne engedd, hogy a bűn határozza meg azt, ahogyan élsz; ne engedj a bűnös kívánságoknak! [...] Inkább add teljesen oda magad Istennek, mert halott voltál, de most már új életed van. Tehát használd az egész testedet eszközként arra, hogy azt tedd, ami helyes, hogy ez dicsőítse Istent” (Róm 6,12–13 NLT fordítás).

Minden nap irányít valami.

Lehetsz a saját éned irányítása alatt, vagy más emberek elvárásai is irányíthatnak. Lehet, hogy a félelem,  a bűntudat, a neheztelés vagy a keserűség irányít. Lehet, hogy a vagyon, esetleg egy szokás. De valami minden nap irányít.

Akkor vagy szabad, amikor képes vagy megválasztani, hogy mi irányítson. Amikor Jézus Krisztust választod, hogy ő irányítsa az életed, amikor a Mester irányít, akkor minden mást is tudsz irányítani. Ha nem Isten az első az életedben, hanem valami más, akkor az rossz irányba fog menni. Ha Krisztus irányítja az életed, akkor ő mindig a megfelelő irányba fog vezetni.

Pál levele a rómaiakhoz 6. fejezetének 12–13. verse ezt mondja: „Ne engedd, hogy a bűn határozza meg azt, ahogyan élsz; ne engedj a bűnös kívánságoknak! [...] Inkább add teljesen oda magad Istennek, mert halott voltál, de most már új életed van. Tehát használd az egész testedet eszközként arra, hogy azt tedd, ami helyes, hogy ez dicsőítse Istent” (NLT fordítás).

Az, hogy átadod-e az irányítást Krisztusnak, rajtad múlik. A következő néhány lépés segít, hogy ezt meg tudd tenni:

  • ismerd be, hogy úgy viselkedtél, mintha te lettél volna Isten;
  • ismerd be, hogy nem tudsz megváltozni magadtól;
  • alázatosan kérd Istent, hogy segítsen megváltozni;
  • beszélj valakivel őszintén azokról a dolgokról, amiknek meg kell változniuk az életedben;
  • add oda teljesen Jézus Krisztusnak az életed.

Tényleg változni akarsz? Hajlandó vagy megtenni ezeket a dolgokat? Talán most azt mondod: „Belefáradtam abba, hogy mindig próbálkozom, és mindig kudarcot vallok.” Próbálkozás helyett inkább kezdj el bízni. Isten megadja neked a lehetőséget, hogy válassz: tőle akarsz függni vagy magadtól. Az eredmény lehet szabadság, illetve lehet csalódottság.

Miért ne adnál oda mindent Krisztusnak? Mit veszíthetsz?

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen jellemvonásod vagy milyen körülmény tart vissza attól, hogy Istennek átadd az irányítást az életed fölött?
  • Mikor volt, hogy úgy viselkedtél, mintha te lettél volna Isten?
  • Mit gondolsz, mit jelent teljesen átadni magad Istennek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.03.29.)

Szólj hozzá!

Kifejezheted nemtetszésedet úgy is, hogy nem vagy barátságtalan

2018. július 07. 03:00 - Anika Enikő

"Tehát mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek, ezért tehát többé ne ítélkezzünk egymás felett." (Róma 14:12-13, GNT fordítás) 

 

Számos ember, beleértve a keresztényeket is, azt gondolja, hogy csupán azok felé kell tiszteletet kifejezniük, akikkel egyetértenek. Ez nagyon távol áll az igazságtól. Hívőként a mai világban számtalan olyan tevékenység és intézkedés létezik társadalmunkban, amelyektől irtózom és amelyekkel egyszerűen nem értek egyet.

Azonban, ettől függetlenül tiszteletemet fejezem ki az emberek felé —  még akkor is, ha tudom, hogy helytelen a viselkedésük.

Hogy miért?

Először is, eszembe jut, hogy végül mindenkinek el kell számolnia Istennek a saját magatartásával, cselekedeteivel és a viselkedésével. Egy napon Isten osztja a pontszámokat. Mindannyiunknak el kell számolnunk a viselkedésünkkel.

Másodsorban pedig, nem vagyok Isten. Azoknak az embereknek, akikkel nem értek egyet, nem kell elszámolniuk felém; Istennek kell számot adniuk. Nem feladatom a rend őrének lennem és azon lenni, hogy azok akik nem hívők, hívőként cselekedjenek. Tulajdonképpen a Biblia azt mondja, hogy az emberek nem tudnak Istennek tetszően cselekedni, amíg nincs kapcsolatuk vele.

A Biblia ezt mondja: “Tehát mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek, ezért tehát többé ne ítélkezzünk egymás felett.” (Róma 14:12-13).

Nem ítélkező dolog az igazságot szólni az embereknek. Ha valaki olyan dolgot tesz, amire a Biblia azt mondja, hogy nem helyes, akkor nem ítélkező dolog megmondani az illetőnek, hogy az a bizonyos dolog helytelen vagy rossz. Ez tulajdonképpen csupán annyi, hogy az igazságot szóljuk. Ami viszont ítélkező az az, hogy ha az emberek fejéhez vágjuk az igazságot úgy, hogy azt még élvezettel is tesszük; sőt mi több, erkölcsileg felsőbbrendűnek érezzük magunkat ennek a megtétele miatt.

Lehet nem egyetérteni valakivel úgy, hogy nem barátságtalan az ember. Őszintén szólva, a legdurvább emberek, akikkel valaha is találkoztam, azok a túlbuzgó keresztények voltak, akik annyira elkötelezettjei az igazságnak, hogy nem érdeklik őket igazán az emberek.

Lehet igazad valamiben, de ha durva vagy a dologgal kapcsolatban, akkor rossz vagy, és tévedsz. Ha az igazságot nem szeretetben mondod, nincs igazad.

Jézus figyel és nézi, hogyan bánsz azokkal az emberekkel, akikért ő az éltét adta.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi teszi nehézzé azt, hogy tisztelettel legyél azok iránt az emberek iránt, akikkel nem értesz egyet?
  • Annak a felismerése, hogy Jézus meghalt azokért az emberekért, akik nem értenek egyet veled; hogyan segít megváltoztatni a velük való kapcsolatodat?
  • Ki az, akivel barátságtalanul, kellemetlenül bántál és szükséges bocsánatot kérned tőle? 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.06.30.)

Szólj hozzá!

Ismerd meg a gyógyítódat

2016. november 17. 03:00 - Lilla:)

„Ne fizess rosszal a rossznak! A sértésre ne sértéssel felelj! Ahelyett inkább áldással fizess vissza. Ez az, amire Isten elhívott téged, Ő pedig az áldását adja neked." (1Pét 3:9, NLT-fordítás, második kiadás)

Semmi nem rombolja úgy a lelket, mint a bántalmazás; értéktelennek, lényegtelennek és haszontalannak érezni magunkat. Jézus tudja ezt, és azt mondja, „Én törődni fogok veled."

A gyógyulásodat azzal tudod elkezdeni, ha megismered a Gyógyítódat. Ki kell mondanod, „Jézus Krisztus, nem tudom, hogyan csináltad ezt, de magadra vetted a világ összes vétkét, az általam és az ellenem elkövetett bűntetteket is. Meg akarom tanulni, hogy szeresselek. Azt akarom, hogy gyere, és gyógyítsd meg a szívemet, az elmémet és a testemet."

És Ő meg fogja tenni! Megteszi!

Amikor Jézust bántották, Ő visszaadta nekik? Egyáltalán nem! A Biblia ezt mondja. „Krisztus sosem bántotta a szavaival azokat, akik Őt sértegették. Amikor szenvedett, senkit sem fenyegetett meg, hanem mindent arra hagyott, aki igazságosan ítél." (1Pét 2:23, GW-fordítás)

Egy napon Isten egyensúlyba hozza a könyvelést. Egy napon Isten kiegyenlíti a számlát. Egy napon Isten jóra fordít mindenféle rosszat. Azt hiszed, hogy a bántalmazóknak nem kell majd felelniük a bántalmazásért? Azt hiszed, hogy az a sokszoros gonoszság a világban büntetlenül marad?

Nem! Egy napon Isten kiegyenlíti a számlát. Ehhez egyedül neki van joga.

Isten igazságos Isten. Ő sokkal jobban meg tudja ítélni, hogy ki mit érdemel, mint te. Azt kéri tőled, hogy ezt hagyd Őrá, mert Ő az igaz Isten, nem pedig te.

Az egyik ok, amiért a bántalmazással foglalkoznunk kell, mert ragályos. Végigmegy generációról generációra.

Ha valaki úgy nőtt fel, hogy látta vagy megtapasztalta a meggyalázást a családjában, észrevett néhány mintát. Ha nem is mindenkire, de továbbmehet ez a minta.

Amerikában csak ebben az évben több millió gyermek látta a szüleit házon belüli erőszakos helyzetben. A tanulmányok kimutatták, miszerint ezeknél a gyerekeknél kétszer akkora a valószínűsége, hogy ők is legalább egyszer bántalmazzák a családjukat, amikor felnőnek. Valakinek meg kell törnie a kört!

Legyél te ez az ember! Kezdd el ma! Kezdd el most! Kezdd el a Szentlélek erejével!

Istenem, bátorító áldásért imádkozom mindenki számára, aki ezt olvassa, hogy sokan elmondhassák ezt. „Többé nem tartom titokban! A nevén nevezem a bántalmazást. Nem fogom minimalizálni vagy racionalizálni. Ha egy időre szükségem van elvonulni egy biztonságos helyre, akkor legyen. Istenem, adj nekem bátorságot ahhoz, hogy beszélni tudjak valakivel, aki segíthet nekem megtapasztalni az egészséget és a gyógyulást. Mentsd meg az életemet; mentsd meg a kapcsolatomat. Engedd, hogy elkezdődhessen a gyógyulás. És Istenem, engedem, hogy te egyenlítsd ki a számlát. A te nevedben imádkozom. Ámen."

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit teszel ma annak érdekében, hogy megtörd a bántalmazás körét? Van olyan lehetőség és gyülekezet a városodban, ahol segíthetnek neked?
  • Hogyan tudnál támogatni egy barátot vagy családtagot, aki szenvedett, vagy még mindig szenved a bántalmazástól?
  • Hogyan tudnád bátorítani azokat, akik még mindig csendben szenvednek?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2016.11.10.)

Szólj hozzá!

Boldog akarsz lenni? Élvezd Isten kegyelmét!

2016. február 04. 03:00 - FodorImi

„Többé nem számítok arra, hogy a törvénynek való engedelmességem miatt válok igazzá;
inkább úgy válok igazzá, hogy hiszek Krisztusban. Isten minket a hitünk alapján tesz igazzá önmaga számára.”
(Filippi 3:9 – NLT fordítás)

Nem tudod kiérdemelni Isten elfogadását. Nem tudod kiérdemelni a szeretetét és az elismerését sem. Isten a szeretet, és Ő feltétel nélkül szeret téged. Ha boldog akarsz lenni, Isten kegyelmét kell élvezned és abban kell megnyugodnod minden nap.

A Filippi 3:3 ezt mondja: „Mi keresztények annak örülünk és azt élvezzük nagyon, amit Krisztus Jézus tett értünk, és felismerjük, hogy képtelenek vagyunk megmenteni magunkat.” (LB fordítás)

Az egyik dolog, ami elrabolja a boldogságod, a törvényeskedés, a törvény betűjéhez való túlzott ragaszkodás. A törvényeskedés az, amikor be akarod bizonyítani, hogy szereted Istent. A törvényeskedés abban bízik, amit az ember tesz Istenért, ahelyett hogy abban bízna, amit Jézus tett az emberért. Amikor törvényeskedünk, azt gondoljuk, hogy törvényeket, szabályokat, utasításokat és korlátozásokat kell betartani ahhoz, hogy méltók legyünk valamire.

Honnan tudod, hogy mikor vagy törvényeskedő? Akkor, amikor ítélkező vagy más emberek felé. Honnan tudod, mikor élsz kegyelemből? Akkor, amikor könyörületes vagy mások felé. Azok, akik Isten kegyelmére és irgalmára hagyatkozva élnek, gyakran könnyebben megbocsátanak, mert felismerik, hogy Isten is folyamatosan megbocsát nekik.

A törvényeskedés elszívja az örömöt, szárazzá teszi az életed. És örömtelenné, szárazzá teszi a gyülekezetet is. Voltál már törvényeskedő gyülekezetben? Egy ilyen gyülekezet nem boldog, és hiányzik belőle az öröm. Mindenki csak kötelességből vagy bűntudatból van ott.

Az egyik legfelszabadítóbb érzés a világon az, amikor végre felismered, hogy semmit nem kell tenned azért, hogy Isten jobban szeressen. Ez a kulcs a boldogsághoz. Minden nap emlékeztesd magad Isten kegyelmére, élvezd és pihenj meg benne.

„Többé nem számítok arra, hogy a törvénynek való engedelmességem miatt válok igazzá;
inkább úgy válok igazzá, hogy hiszek Krisztusban. Isten minket a hitünk alapján tesz igazzá önmaga számára.” (Filippi 3:9 – NLT fordítás)

Beszéljetek róla

  • Még ha Isten kegyelmében bízol is, a törvényeskedésnek milyen kis csapdái vannak jelen a mindennapi életedben?
  • Hogyan tudsz "annak örülni és azt élvezni nagyon, amit Krisztus Jézus tett" érted?

 

*(Daily Hope by Rick Warren – 2016.01.28.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása