Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan érez Isten irántad

2016. szeptember 15. 03:00 - csmsdvd

„Jóval azelőtt, hogy a föld alapjait lehelyezte volna, (Isten) már gondolt ránk, és úgy döntött, hogy mi leszünk az Ő szeretetének középpontjában.” (Efezus 1:4, MSG fordítás)

milky-way-1655504_1920.jpg

Amikor a három gyermekem még kicsi volt, éjszaka belopakodtam a szobájukba, leültem az ágyuk szélére, és csak néztem, ahogy alszanak. Ilyenkor nagy örömöt éreztem. Néztem, ahogy emelkedik és süllyed a mellkasuk. Azért okozott örömöt, hogy láttam őket békésen aludni, mert én voltam az édesapjuk. Őket az én szeretetem teremtette.

A te mennyei Atyád is hasonlóan érez irántad. Rád néz, és egyszerűen azért szeret, mert ő teremtett téged.

A Biblia szerint „Jóval azelőtt, hogy a föld alapjait lehelyezte volna, (Isten) már gondolt ránk, és úgy döntött, hogy mi leszünk az Ő szeretetének középpontjában.”  (Efezus 1:4, MSG fordítás) Isten már azelőtt számolt veled, mielőtt megteremtette a világmindenséget. A Bibliában azt olvassuk, hogy az egész univerzum azért teremtetett, hogy Isten megteremthesse az emberiséget és szerethessen bennünket. Mi vagyunk szeretetének célpontja, nem más teremtmények, nem az állatok, az angyalok, a csillagok vagy más teremtett dolgok. Minket embereket Isten azért teremtett, hogy szeressen bennünket.

Ha valaha megérted annak az igazságnak a mélységét, amit most megosztottam veled, és hagyod, hogy a lelked mélyéig hatoljon, akkor sosem bizonytalanodsz el és nem lesznek önértékelési problémáid. Mert amikor felismered, hogy Isten az egész világmindenséget azért hozta létre, hogy olyan feltételeket teremtsen, amiben az ember létezni tud, hogy meg tudjon alkotni és tudjon szeretni téged, akkor meg fog szűnni minden bizonytalanságérzés benned.  Isten azért teremtett, hogy szerethessen.

Isten azt mondja a Hóseás 6:6-ban: "Nem az áldozataitokat akarom, hanem a szereteteteket; nem az adományaitokat akarom, hanem azt, hogy megismerjetek engem." (TLB ford.)  Ez az életünk elsődleges célja. A legfontosabb dolog, amit tudnod kell az, hogy Isten azért teremtett téged, hogy szeressen. És a legfontosabb dolog az életedben az kell, hogy legyen, hogy megismerd Istent és viszonozd az Ő szeretetét. Ez az első és legfontosabb célja az életednek.

Tragikus, hogy a legtöbb ember úgy éli le az életét, hogy nem ismeri fel annak értelmét. Mindenféle dolgokat tudnak, tudják a részvények árfolyamát, a sporteredményeket, a bulvárlapok vezető híreit, de nem ismerik Istent.

Lehet, hogy te is  tudsz és hallottál már Istenről...  De ismered Őt személyesen? Barátságban, szeretetkapcsolatban vagy vele? Tedd meg az első lépést még ma, hogy ez így legyen.

Beszéljetek róla:

  • Hogyan adhatsz Istennek több szeretetet?
  • Mit tehetsz azért, hogy Istent még jobban megismerd?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.09.08.)

 

Szólj hozzá!

Bizonyítanod kell, hogy érdemes vagy rá?

2015. július 13. 03:00 - torokaron

„Bárcsak képesek lennétek arra – Isten minden emberével együtt – hogy felfogjátok milyen széles, milyen hosszú, milyen magas és milyen mély az Ő szerelme. Bárcsak megtapasztalnátok Krisztus szerelmét, habár az túlságosan is nagy ahhoz, hogy teljesen meg lehessen érteni. Ekkor pedig teljessé válnátok abban az életben és erőben, ami Istentől jön.” (Efézus 3:18-19, NLT fordítás)

07-06-15-40-days-of-love-do-you-have-to-prove-your-worth_mini.jpg

Isten szerelmének a nagysága kiterjed az egész világra és magába foglalja az összes embert: „Az Úr minden útjában igaz és hűséges mindenben, amit tesz.” (Zsoltárok 145:17, NIV fordítás) Isten az egész világot szereti. (János 3:16)

Isten soha nem teremtett még olyan személyt, akit ne szeretne. Ő megalkotott téged és Ő szeret téged. Isten nem csinál selejtet! Feltétel nélkül szeret. Ő nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon szeret téged.

Istennek mindenki számít. Valójában Jézus életében azt látjuk, hogy Ő még azokat is szereti, akik nem méltóak a szeretetre, valamint azokat is, akik nem érzik magukat szeretetre méltónak. Akarod tudni, hogy mi az önértékelés titka? A következő: ha önbizalmat szeretnél, akkor értsd meg, hogy mennyire fontos vagy Istennek. Ha pedig Isten szeret, kit érdekel, hogy más mit gondol?

Mivel Isten szeret minket, nincs arra szükség, hogy bizonyítsuk a jelentőségünket. Nincs szükségünk többé semmiféle segédeszközre ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Nem kell bizonyos ruhákat viselnünk ahhoz, hogy úgy érezzük, hogy rendben vagyunk, vagy bizonyos kocsit vezetnünk azért, hogy a bizonytalan egónkat feltámogassuk. Nincs többé szükségünk státuszszimbólumokra.

Nem biztos, hogy képes vagy teljesen megérteni, de el tudod fogadni és engedheted, hogy megváltoztassa az életedet: Isten szeret téged!

Beszéljetek róla:

  • Milyen igazságot tudsz Isten feléd irányuló szeretetével kapcsolatban?
  • Hogyan állandósít a társadalmunk hazugságokat az önbecsülésünkkel kapcsolatban?
  • Milyen az az ember, aki teljesen biztos abban, mennyire értékes Krisztusban?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.07.06.) 

Szólj hozzá!

Mit gondolsz, mennyit érsz?

2014. május 31. 03:00 - angie.keyr

Az Úr Jézus az „Élő Kő”, akit az emberek visszautasítottak. Isten számára azonban nagyon értékes, mert őt választotta ki. Ezért jöjjetek Jézushoz! (1Pt 2:4 EFO)

Mit gondolsz, mi a te értéked? Nem a vagyonban kifejezhető értékről beszélek, hanem önmagad értékéről. Sosem szabad az értéktárgyaidat összekeverni az értékeddel mint ember. Lehetsz gazdag, lehetsz szegény, de ennek semmi köze nincs a személyes értékességedhez.

Az életben két dolog van, ami értékmeghatározó: valaminek az értékét megmutatja, mennyit hajlandó valaki kifizetni érte. Az értéket az is befolyásolja, hogy ki birtokolta a múltban azt a bizonyos dolgot.

E két szempont alapján te mennyit érsz? Kérdezd meg magadtól: “Kié vagyok?” és “Mi lett értem kifizetve?” A Biblia azt írja: “Drága váltságdíjat fizetett értetek Isten “ (1Kor. 7:23a EFO)

Istenhez tartozol, és Jézus az életével fizetett érted! A kereszt bizonyítja az értékességedet.

Soha senki sem fizetett nagyobb váltságdíjat, mint Isten tette érted! Értékes és elfogadásra méltó vagy.

Péter egy építkezés párhuzamát használja, hogy megmutassa, mennyit érünk. Isten építi ezt az épületet, ami az egyházat, Isten családját jelképezi, és te egy vagy ezek közül az építőkövek közül. “Az Úr Jézus az „Élő Kő”, akit az emberek visszautasítottak. Isten számára azonban nagyon értékes, mert őt választotta ki. Ezért jöjjetek Jézushoz!” (1Pt 2:4 EFO)

Jézus az élő kő. Hibátlan volt, de mégis sokan elutasították. Talán azt gondolod: “Ha nem lennének hibáim, elfogadnának az emberek.” Nem! Jézus hibátlan volt, mégsem volt mindenki által elfogadott. De Ő “Isten számára azonban nagyon értékes, mert őt választotta ki”.

Isten építi az ő élő egyházát, de azt nem templomokban vagy imaházakban lehet megtalálni. Isten az emberek szívében él, és te vagy a lelki temploma. Péter azt írja, élő kő vagy. Ha Krisztusnak átadod az életedet, építőkővé válsz Isten nagyszerű tervében.


Beszéljetek róla:

  • Ha megérted a keresztények értékét Isten szemében, mennyiben kellene megváltoznia a bánásmódodnak magaddal és más hívőkkel szemben?
  • Mit jelent számodra ez a mondat: sose keverd össze az értéktárgyaidat az emberi értékeddel!

(Daily Hope by Rick Warren, 2014. 05. 24.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása