Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Nem lehetsz hamis és feddhetetlen

2020. január 18. 03:00 - Ivanyina Krisztina

20200118.jpg

„Visszautasítjuk, hogy álarcot viseljünk és szerepet játsszunk. Nem fortélyoskodunk és manipulálunk a színfalak mögött. És nem alakítjuk Isten szavait úgy, ahogy nekünk tetszik. Inkább mindent megtartunk, amit mondunk, és kijelentjük az igazságot, hogy az emberek megítéljék magukat Isten jelenlétében” (2Kor 4,2 The Message fordítás).

Tisztességesen, becsületesen, feddhetetlenül élni azt jelenti, hogy nem színlelsz. Őszinte vagy magaddal és másokkal szemben is.

Nyitott  könyv vagy. Hiteles vagy. Amit az emberek látnak rajtad, azt kapják tőled. Nem játszol szerepet: „Visszautasítjuk, hogy álarcot viseljünk és szerepet játsszunk. Nem fortélyoskodunk és manipulálunk a színfalak mögött. És nem alakítjuk Isten szavait úgy, ahogy nekünk tetszik. Inkább mindent megtartunk, amit mondunk, és kijelentjük az igazságot, hogy az emberek megítéljék magukat Isten jelenlétében” (2Kor 4,2 The Message fordítás).

Szóval hogyan élhetsz hamisság nélkül?

Úgy, hogy jobban törődsz Isten jóváhagyásával, mint az emberekével. Ez az egyetlen módja, hogy feddhetetlenül élj. Néha Isten útja nem népszerű, sőt bonyolult. Ha azzal foglalkozol, amit Isten gondol, akkor azt fogod tenni, ami helyes. Ha azzal foglalkozol, amit mások gondolnak rólad, akkor gyakran fogsz rossz döntéseket hozni.

Egyetlen módja annak, hogy feddhetetlenül élj, ha rendszeresen olvasod a Bibliát. A 119. zsoltár 9. verse mondja: „Hogyan élhet egy fiatal tiszta életet? Úgy, hogy engedelmeskedik a te szavaidnak“ (NCV fordítás).

Nem engedelmeskedhetsz Isten szavainak, ha nem ismered azt. Ha nem töltesz időt bibliaolvasással, tanulmányozással és memorizálással, nem lesz erőd ahhoz, hogy becsületesen viselkedj a körülötted élőkkel.

Isten arra teremtett téged, hogy önmagad légy. Bízz benne, és élj feddhetetlenül!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hol és mikor kísértenek leginkább, hogy álcát viselj? Miért? Kinek a jóváhagyása a legfontosabb számodra? Miért?
  • Hogyan lesz rád jó vagy rossz hatással az, hogy annak a személynek a jóváhagyását keresed?
  • Hogyan segít a Biblia olvasása, tanulmányozása és memorizálása abban, hogy feddhetetlenül élj?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.01.11.)

Szólj hozzá!

Az ötlet, amelyet alátámaszt a Biblia

2018. április 16. 03:00 - K. Juc

„A Menny és a föld elmúlnak, de az én szavaim sosem múlnak el.” (Lukács 21:33, NIV fordítás)

bulb1.jpg

Gyakran gondolkodóba esünk, hogy egy-egy ötletünk vajon Istentől jött iránymutatás, a Sátán akar becsapni rajta keresztül, vagy pedig olyasmi, amit mi szeretnénk nagyon megtenni. Nagyon fontos észrevennünk a különbséget, és tudnunk, hogyan ismerjük fel Isten hangját, mert az észlelésünknek örökkévaló következményei lehetnek.

Sok gonoszság kerül Isten számlájára, amikor az emberek azzal magyarázzák a tetteiket, hogy: „Isten kért rá, hogy megtegyem.” A Bibliában János első levelének 4:1 verse így ír erről: „Ne higgyetek minden üzenetnek csak azért mert valaki szerint Istentől jött; vizsgáljátok meg, hogy valóban Tőle ered-e!” (TLB fordítás)

Isten soha nem mond ellent a Szavának, ezért vizsgáld meg: az ötlet, amit most magadban forgatsz, összhangban van a Bibliával? Isten sosem mond ki úgy valamit, hogy utána meggondolja magát és teljesen mást állítson. Ha egyszer kimondta, akkor az igaz, és mindig igaz lesz.

Isten következetes és sosem hangulatfüggő. Nem gondolja meg magát, és sosem fog arra kérni, hogy megsértsd a Bibliában lefektetett irányelveit.

Ezért az első kérdés, amit fel kell tenned magadnak: Egyezik ez a gondolat azzal, amit Isten már korábban elmondott? Ha amin gondolkodsz ellentmond annak, amit Isten már kijelentett a Bibliában, akkor tudhatod, hogy téves az ötleted.

Jézus így szólt a Lukács 21:33-ban: „A Menny és a föld elmúlnak, de az én szavaim sosem múlnak el.” Isten Szava örökkévaló, mert az igazság sosem változik. Ha valami igaz volt ötezer éve, akkor ezer éve is igaz volt, sőt ma és még ötezer év múlva is igaz lesz.

Lehet, hogy sokan így fogalmaznak: „Isten mondta, elhiszem, és ezzel megvan a megoldás.” Nem! Isten mondta, és ezzel már megvan a megoldás – akár elhisszük, akár nem.

Ha Isten kér meg valamire, akkor sosem fog utána az ellenkezőjére kérni. Tehát először arra a kérdésre kell tudnod válaszolni, hogy egyezik-e az ötleted Isten Szavával.

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Mi az, amire az utóbbi időben úgy gondolod, hogy Isten kér? 
  • Ellent mond ez a Biblia bármely részének? Honnan tudod?
  • Hogyan tudsz mélyebb kapcsolatot kialakítani Istennel, hogy könnyebben meg tudd érteni és felismerni az utasításait?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.04.09.)

Szólj hozzá!

Beszélj hitből

2018. január 10. 03:00 - gabormel

„Isten a jövőbeli eseményekről olyan bizonyossággal beszél, mintha azok már bekövetkeztek volna”. (Rómaiakhoz írt levél 4:17, TLB fordítás)

schrecksee-2534484_1280.jpg

A szavaidnak hatalmas ereje van. Ha hívő emberré válsz, változtatnod kell azon, ahogy beszélsz. Hittel kell beszélned ahhoz, hogy láthass valamit megvalósulni.

Amikor hitből mondunk valamit, az ostobaságnak, arrogánsnak, a valóságtól teljes mértékben elrugaszkodottnak tűnhet olyan emberek számára, akik nem tudják, mi a hit. Ábrahám tudta. Az Úr egy napon megjelent Ábrámnak és így szólt hozzá: Ábrám, a nevedet Ábrahámra változtatom. Az Ábrahám név azt jelenti, „népek sokaságának az atyja”.

Az egyetlen probléma azonban az volt, hogy Ábrahám már 99 éves volt és a felesége is túl idős volt ahhoz, hogy gyermeket szüljön. Ábrahámot valószínűleg kegyetlenül kinevették a neve miatt. Isten azonban azt mondta, hogy nem az emberi valóság, hanem a szellemi valóság világában élünk, és ne úgy lássuk a dolgokat, ahogy vannak, hanem úgy, ahogy lehetnének, lenniük kellene vagy ahogyan Isten akarja, hogy legyenek.

A Rómaiakhoz írt levél 4:17 azt mondja, hogy Isten „a jövőbeni eseményekről olyan bizonyossággal beszél, mintha azok már bekövetkeztek volna” (Rómaiakhoz írt levél 4:17, TLB fordítás). Ezt nevezik hitből való beszédnek. Kimondunk valamit hitből, hogy az megvalósuljon.

Az elsődleges szellemi ajándékunk a hit ajándéka. Nem azt mondom, hogy most mi van, hanem azt, hogy mi lehetne, minek kellene lenni vagy Isten mit akar, hogy legyen.

Vannak olyan közismert tanítók, akiknek az egyházi szolgálata valójában csak abból áll, hogy elmondják, milyen a világ most. És nagyon sok olyan dolog van a világban, ami rossz. Ezért bírálják és becsmérlik a dolgokat és általában mindennel kapcsolatban nagyon negatívak. És tényleg jó okuk is van erre. Azzal érvelnek, hogy ők csak azt mondják, ami van.

Igen, így is lehet beszélni. De van egy más mód is: ne azt mondd, ami van, hanem azt, ahogyan lehetne! Az előbbi még sohasem változtatott meg senkit, és inkább csak védekezésre készteti az embert.

Például, ha azt mondod valakinek, „Te egy csapnivalóan rossz apa vagy. Nem töltesz elég időt a gyerekeiddel, mivel a karriered sokkal fontosabb számodra.", akkor őt megbélyegzed, és még meg is erősíted abban, amilyen. Ehelyett inkább ezt kellene mondanod: „Fantasztikus lehetőségek vannak benned, és ha engednéd, hogy Jézus Krisztus átvegye az irányítást az életed felett, nem lennél ugyan tökéletes, de Isten olyan jellemmé formálna, hogy a gyerekeid teljesen oda lennének érted." Az ilyen beszéd az, ami  változásra ösztönöz bennünket!

Nem azt kell elmondanod, ahogyan a dolgok állnak, hanem azt, ahogyan lehetnének, ahogyan lenniük kellene vagy ahogyan Isten akarja, hogy legyenek! Hittel beszélj már az előtt, hogy valamit megvalósulni látnál!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan mutatkozik meg a hétköznapi beszélgetéseid során az, hogy te hívő ember vagy?
  • Kinek van szüksége arra, hogy a hit beszédét mondd és azt, ami lehetne az életével kapcsolatban?
  • Mit fogsz tenni ma annak érdekében, hogy szavaidon keresztül egy másik ember életében pozitív változás álljon be?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.03.)

Szólj hozzá!

Tanulmányozd az igazit, hogy felismerd a hamisat!

2017. október 13. 03:00 - K. Juc

bible-reading.jpg

„Mivel csak a törvényeid adhatnak nekem bölcsességet és megértést, ezért nem csoda, hogy gyűlölök minden hamis tanítást.” (119. Zsoltár 104, TLB fordítás)

Egyedül akkor ismerhetjük fel, hogy valami hamis, ha ismerjük az igazit. Az Amerikai Kincstár úgy képzi ki az ügynököket a hamis bankjegyek felismerésére, hogy hosszasan tanulmányozniuk kell az eredetit – meg kell tapintaniuk és fel kell tudniuk ismerni. A hamisításnak sok módja létezik, az igazi bankóknak viszont csak egy típusa van.  

Remek alapelv az oktatásban, hogy először az igazit kell alaposan áttanulmányozni, ahhoz hogy képesek legyünk észrevenni, hogy valami nem valódi. Ezért annyira fontos Isten Igéjét is tanulmányoznunk: mert ha ismerjük a Biblia igazságait, ki tudjuk szűrni a hamis tanításokat.  

Manapság sokan bedőlnek ostobaságoknak, mert nem ismerik az igazságot. És mivel nem ismerik az eredetit, nem tudják kiszúrni a hazugságot.

A zsoltáros így ír erről: „Mivel csak a törvényeid adhatnak nekem bölcsességet és megértést, ezért nem csoda, hogy gyűlölök minden hamis tanítást.”(119. Zsoltár 104, TLB fordítás)

De hogyan érjük el, hogy több időnk jusson Istenre?

Töltsünk kevesebb időt a képernyő előtt! Töltsünk kevesebb időt a kütyüjeinkkel és a kedvenc sportcsapatunknak szurkolva!

Manapság, mire egy átlagos amerikai diák leérettségizik, már több mint 30 ezer órát töltött képernyő előtt (beleértve a videójátékokat, tabletet, laptopot és a televíziót).

Kitalálja valaki, mennyi időbe telik végigolvasni a Bibliát – annak mind a 66 könyvét? Csupán 80 órába!

Időnk tehát van rá. A kérdés az, hogy mivel fogjuk tölteni az időnket? Isten nekünk adta Igéjét, hogy megadja a bölcsességet, amire szükségünk van, hogy beteljesedett és termékeny életet élhessünk.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Miként tapasztaltad meg, hogy valaki a Biblia olvasása által bölcsebb lett?
  • Hogyan segített a Biblia tanulmányozása valakinek az ismerőseid közül?
  • Rendszerint mi tart vissza attól, hogy több időt tölts bibliaolvasással?  

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.10.06)

Szólj hozzá!

Ne a világhoz igazodj, inkább hagyd, hogy Isten átformáljon!

2017. október 04. 03:00 - kennedymárti

„Ne igazítsátok magatokat e világ normáihoz, hanem engedjétek, hogy Isten alakítson át titeket értelmetek teljes megújulásával. Akkor tudni fogjátok Isten akaratát.” (Rómaiakhoz írt levél 12:2, GNT fordítás)

Két lehetőség van előtted: vagy igazodsz a világ normáihoz, vagy hagyod, hogy Isten megváltoztasson.

Nincs középút.

Kérdezd csak meg Dánielt.

Dániel választás előtt állt. Vagy eszi a király ételét és igazodik a Babilóniai Birodalom diktálta szabályokhoz, vagy nem hajlandó beszennyezni magát és hű marad az elveihez.

Dániel erős maradt. Soha nem felejtette el, ki is ő valójában. Azt mondta, „Megváltoztathatod a helyet, ahol élek, a ruházatomat és a nevemet,  de nem fogod megváltoztatni a szívemet. Nem fogok megfelelni e társadalom normáinak.”

Sokan másképp döntünk, mint Dániel. Ahelyett, hogy az értékrendünkhöz ragaszkodnánk, a többiekhez hasonlóan élünk és hozzájuk igazodunk.

Pedig a Biblia felhívja a figyelmet, hogy „Ne igazítsátok magatokat e világ normáihoz, hanem engedjétek, hogy Isten alakítson át titeket értelmetek teljes megújulásával. Akkor tudni fogjátok Isten akaratát” (Rómaiakhoz írt levél 12:2 GNT fordítás).

Sokat beszélek olyan emberekkel, akik nem tudják, hogy Istennek mi a terve az életükkel, mert már annyira hozzáigazodtak a világ értékrendjéhez. Sokkal inkább foglalkoznak azzal, hogy másokhoz hasonlóak legyenek, mint azzal, hogy azzá az egyedi és különleges személlyé váljanak, akinek Isten teremtette őket. Ha azzal foglalkozol, hogy hogyan igazodj a világhoz, nem fogsz odafigyelni arra, hogy Isten át szeretne formálni téged. És így nem fogod megtudni, mi Isten akarata.

De ha úgy döntesz, ahogy Dániel, és az Istentől való legjobbat választod, akkor Isten át fog formálni téged. És akkor tudni fogod, mi az Ő akarata.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az életed mely területén akarsz leginkább megfelelni a világnak? Miért?
  • Az életedben kialakult milyen szokásaid vagy tevékenységeid segítenek abban, hogy Istennel együtt tudj tenni azért, hogy megváltozzon a gondolkodásmódod és ne igazodj a világhoz?
  • Ahogyan engeded Istennek, hogy átformálja a gondolkodásmódodat, hogyan látod egyre tisztábban, mi az Ő akarata az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.09.27.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása