Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Négy mód, ahogyan Isten szól hozzád

2018. május 12. 03:00 - FodorImi

„Isten igenis szól – néha így, máskor másképpen – még annak ellenére is, hogy lehet, az emberek nem értik meg.” (Jób 33:14, NCV fordítás)

Sokan közülünk túl elfoglaltak vagyunk, hogy figyeljünk Isten válaszára. Azonban időt kell rá szánnunk, rá kell hangolni magunkat és figyelnünk kell, mert Isten szól. A Jób 33:14 azt mondja: „Isten igenis szól – néha így, máskor másképpen – még annak ellenére is, hogy lehet, az emberek nem értik meg.”

A kérdés az: „Hogyan érthetem meg? Hogyan hangolódhatok rá, hogy meghalljam Isten hangját?”

Íme itt van négy csatorna, melyeket Isten használ:

  1. Isten szól hozzánk a Biblián keresztül.

Ez a vezérfonalad az élethez. Megmutatja a megfelelő lépést, amit meg kell tenned. Ezért kell olvasnod Isten Igéjét minden nap. Ha nincs napi csendességed, Biblia olvasási időd, úgy Isten „foglalt” jelzést kap, amikor szólni akar hozzád. Állandó kapcsolatban kell maradnod, mert Isten akarata az Isten Igéjében található meg.

  1. Isten szól hozzánk a tanítókon keresztül.

Voltál-e már valaha is úgy istentiszteleten, hogy azt érezted, a tanító az Isten üzenetét közvetlenül neked mondja? Nincs mód arra, hogy én vagy bármely másik tanító, meg tudjuk határozni, hogy pontosan mit mondjunk, mire van szüksége a hallgatóknak. Isten azonban tudja. Ezért minden szolgálatom előtt imádkozom: „Istenem, te ismered az embereket és tudod, mire van szükségük ott. Add meg nekem, hogy pontosan azt mondjam.” Valahogy, olyan módon, amit csak Ő tud, Isten használja az én tanításomat és más lelkipásztorok tanításait, hogy betöltse azoknak az embereknek a szükségeit, akik hallgatják.

  1. Isten szól hozzánk a benyomásainkon keresztül.

Két véglete van ennek. Az egyik véglet a racionalista, aki azt hiszi, hogy Istentől nem jöhet benyomás, mindennek logikusnak kell lennie. A másik véglet a misztikus, aki azt hiszi, hogy minden benyomás Istentől van. Meg kell találnod a középutat, és fel kell ismerned, hogy ha egy benyomás Istentől ered, akkor annak egyeznie kell Isten Igéjével.

  1. Isten szól hozzánk a körülményeink által.

Ha jelentőségteljes életet akarsz élni, akkor Istennek folyamatosan korrigálnia kell, ennek pedig egyik módja, hogy ezt az életkörülményeiden keresztül teszi.

Amikor elkezdesz figyelni Istenre a körülményeiden, a benyomásaidon, a tanítókon és a Biblián keresztül, néha olyan utakon fog vezetni, amit nem értesz.

Ne hagyd abba! Isten követése nem mindig könnyű, de sokkal több áldást fog hozni az életedbe, mint elképzelhetnéd.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mikor használta Isten ezeket a csatornákat az életedben, hogy szóljon hozzád?
  • Hogyan vizsgálhatsz meg egy benyomást, hogy meglásd, vajon Istentől ered-e?
  • Hogyan kell megváltoztatnod a látásmódodat a körülményeidre vonatkozóan, hogy Isten szólni tudjon hozzád ezeken keresztül?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.05.)

Szólj hozzá!

Nézz Isten víziójára!

2018. április 20. 03:00 - FodorImi

„Nyisd fel a szemeimet, hogy megláthassam törvényedben a csodálatos igazságokat.” (Zsoltárok 119:18 – GNT fordítás)

A Biblia tele van olyan emberek példáival, akik megkapták Isten vízióját, mint pl. Ézsaiás, Jeremiás, Dániel, Hóseás, Jónás, Mikeás. Isten vízióját, az életedre vonatkozó látását nézni nem bolondság. Isten gyakran használ gondolati képet, hogy világossá tegye a következő lépést, amit vár tőled, hogy megtegyél.

Ezt nem kell elmagyaráznom a vizuálisan gondolkodó embereknek. Lehet, hogy te ilyen vagy: Olvasol egy történetet a Bibliában, és élénk színekben látod a történetet. Amikor olvasol egy könyvet, egész idő alatt az elméd képpé alakítja a történetet.

A többieknek azonban ez egy kicsit nehezebb. Én nem vizuálisan gondolkodom. Hajlamos vagyok szavakban gondolkozni, nem képekben.

Hogyan kaphatod hát meg Isten látását, vízióját, ha nem vagy vizuális gondolkodó?

Először is, kérdezd Istent konkrét kérdéssel.

A csendességedben, miután Bibliát olvastál és imádkoztál, csak maradj csendben és várj Isten előtt. Megkérdezheted „Istenem van valami, amit mondani akarsz nekem?”. És aztán várj. „Istenem, van valami, amit tudnom kell, amire nem gondoltam?”. És aztán várj.

Jakab 1:5 azt mondja: „Ha bárkinek közülete bölcsességre van szüksége, kérje Istentől, és megadatik neki. Isten nagylelkű, és nem fogja megfeddni érte.” (CEV fordítás) Isten azt akarja, hogy kérj tőle tanácsot, és azt akarja, hogy légy konkrét. Várja a kérdéseidet!

Másodszor, figyelj Isten Igéjére, hogy lásd, mit akar Isten mondani neked.

Meg kellene tanulnod, a Zsoltárok 119:18 verset: „Nyisd fel a szemeimet, hogy megláthassam törvényedben a csodálatos igazságokat.” Imádkozd ezt a verset, amikor előveszed Isten Igéjét. Minden problémádra minden válasz ebben a könyvben van, de olvasnod kell, tanulmányoznod kell, memorizálnod kell és elmélkedned kell rajta, amint Istennek az életedre vagy éppen a mai napra vonatkozó látását, vízióját keresed.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért olyan nehéz csendben lenni és várni Istenre és a válaszaira?
  • Mi tart vissza attól, hogy csendben légy Isten előtt, hogy feltehesd a kérdéseidet és mélyebbre áss az Igében?
  • Milyen látást adott Isten neked? Mit gondolsz, mit kellene tenned ezzel a látással?

*(Daily Hope by Rick Warren – 2018.04.13.)

Szólj hozzá!

A tudás és a tudás alkalmazása nem ugyanaz

2017. november 07. 03:00 - Erika1832

"De te Belsazár, aki utódja vagy, bár mindezeket tudtad, mégsem aláztad meg magad." (Dán. 5:22, NLT fordítás)

Isten addig nem fog új dolgokra tanítani, amíg nem ülteted át a gyakorlatba mindazt, amire már megtanított.

Isten nem egyszerűen csak a kíváncsiságodat akarja kielégíteni. Amikor mond valamit, azt várja, hogy tedd is meg. És amikor megteszed, akkor léphetsz tovább.

Tehát Istennek az az akarata, hogy az igazságokat, amiket megtanultál, alkalmazd is a mindennapi életben.

Ha ezeket az igazságokat nem ülteted át a gyakorlatba, akkor még nem tanultad meg őket.

Nem elég csak beszélni róla, hogy hiszel mindabban, amit a Biblia tanít, de úgy is kell cselekedned.

Amíg nem teszed meg azt, amit a Biblia tanít, addig nem is igazán hiszed azt.

Erre láthatunk példát a Belsazárról szóló történetben a Dániel könyvében. Belsazár mindent elveszített, mert nem ültette át a gyakorlatba azt, amit tudott.

Büszke volt, és nem volt hajlandó tanulni abból, amit Isten a nagyapjának megtanított, így a birodalma elbukott.

A Biblia beszámol arról, amit Dániel mondott neki: „De te Belsazár, aki utódja vagy, bár mindezeket tudtad, mégsem aláztad meg magad.” (Dán. 5:22, NLT fordítás)

Belsazár látta, hogy nagyapja, Nabukodonozor hét évre szó szerint eszét vesztette a kevélysége miatt. Látta mindazokat a hibákat, amiket nagyapja csinált. Látta azt is, amikor nagyapja megpróbálta jóvátenni, amit elrontott. Látta mind a jó, mind a rossz dolgokat Nabukodonozor életében, mégis úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja Istent. Belsazár úgy döntött, hogy nem tanul ebből a leckéből.

Ezért Isten elvette tőle a királyságát.

Belsazárnak volt ismerete és tudása, de nem alkalmazta. Meg kell értenünk, hogy különbség van a tudás és a tudás alkalmazása között. Sok mindent tudhatsz, de ha nem alkalmazod azt, akkor semmit sem tanultál meg. Isten azt akarja, hogy az Igének cselekvői legyünk és alkalmazzuk azt.  Ez azt jelenti, hogy Ő támogatni fog minket mindig, amikor kilépünk hitben és alkalmazzuk mindazt, amit tanított nekünk.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

• Volt olyan tapasztalatod, hogy alkalmaztad az Istentől megtanultakat, és Isten rögtön utána valami új dologra tanított?
• Van valami, amire Isten megtanított már téged, de te még nem ültetted át a gyakorlatba? Ha igen, akkor hajlandó vagy megtenni a következő lépést, hogy tovább tudj növekedni?
• Hogyan erősödött a saját hited attól, hogy láttad, hogy más keresztények a gyakorlatba is átültetik az Istentől tanult igazságokat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.10.31.)

Szólj hozzá!

Isten receptje a jó egészséghez

2017. június 14. 03:00 - nagynikoletta

„Parancsaimat őrizze meg szíved, mert hosszú életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked!” (Péld 3:1b-2, NIV fordítás)

Ha létezne olyan pirula, amely – ígéret szerint – évekkel meghosszabbíthatja az életed, valószínűleg sok pénzt fizetnél érte. De mi lenne, ha azt mondanám neked, hogy keresztényként már nálad van a kulcs a hosszú élethez, és ráadásul teljesen ingyen?

Isten megadott minden alapelvet az egészséges életmódhoz a Szentírásban, a Bibliában. A Biblia kezelési útmutató a testedhez. Ahogyan Dávid mondja: „Uram, te alkottad a testemet; tégy értelmessé, hogy megtarthassam parancsolataidat” (Zsolt 119:73, TLB fordítás). A Mózes ötödik könyve 32:47-ben pedig ezt olvashatjuk: „Ezek az útmutatások nem üres beszédek, hanem az életet jelentik számotokra! Ezeknek engedelmeskedve hosszú ideig élhettek a földön” (NLT fordítás). Isten ezt mondja: „Ha azt teszed az egészségedért, amit én mondok, hosszú életed lesz.”

A mai igeversünkben ez áll: „Parancsaimat őrizze meg szíved, mert hosszú életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked!” (Péld 3:1b-2, NIV fordítás)

Melyek ezek a parancsok? „Teljes szívvel az Úrban bízzál, ne hagyatkozz a saját meglátásaidra. Minden helyzetben keresd az Ő akaratát, és megmutatja, hogy mely úton kell járnod. Ne értékeld túl bölcsességed, hanem féld az Urat és fordíts hátat a gonosznak. Gyógyulás lesz ez a testednek és életerő csontjaidnak. Tiszteld az Urat vagyonodból és összes jövedelmed legjavából, akkor gabonával telnek meg csűreid” (Péld 3:5-10a, NLT fordítás).

Ezek az igeversek rávilágítanak néhány olyan tényezőre, amelyekre valószínűleg nem is gondoltál, de segítenek megőrizni az egészségedet. A békesség, az Istenbe vetett bizalom, a tisztesség és feddhetetlenség, az alázat és a nagylelkűség mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egészséges legyél, mivel a testi egészségedet a szellemi és lelki egészséged befolyásolja.

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Mit jelent az, hogy tiszteld az Urat az „összes jövedelmed legjavából”?
  • Hogyan kellene változtatnod az általad felállított fontossági sorrenden, az időbeosztásodon vagy a gondolkodásmódodon, hogy jobban odafigyelj a szellemi és lelki egészségedre?
  • Melyek azok a területek az életedben, amelyeket szintén befolyásol a szellemi és lelki egészséged?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.06.07.)

Szólj hozzá!

A Biblia által átalakulsz, nem csak ismeretet kapsz

2017. február 23. 03:00 - csmsdvd

“A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos arra, hogy megtanítsa nekünk, ami igaz, és hogy ráébresszen bennünket arra, hogy mi a rossz az életünkben. Kijavít minket, amikor rossz úton járunk, és megtanít arra, hogy azt tegyük, ami helyes. Isten arra használja, hogy felkészítse és felszerelje az Ő népét minden jó cselekedet megcselekvésére."  (2Tim 3:16-17, NLT fordítás)

chrysalis-655526_1280.jpg

Egyszer megkérdezték tőlem, melyik a legjobb Biblia fordítás. Ezt válaszoltam: „Az, amelyiket az életedre fordítod!” Erre való a Biblia tanulmányozása. Ha Isten szavát nem fordítod le saját életedre, akkor nem úgy tanulmányozod az Bibliát, ahogy azt Isten tervezte.

Isten azért adta nekünk a Bibliát, hogy átalakítson minket, ne csak hogy tájékoztasson. Azért adta, hogy a szívünk legyen nagyobb, ne a fejünk. A Jakab 1:22-ben ezt olvassuk: „Legyetek az Igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.”

Más szavakkal, Isten szeretné a hitünket cselekedetre váltani.

Isten a szándékát még nyilvánvalóbbá teszi a 2Tim 3:16-17 versekben: “A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos arra, hogy megtanítsa nekünk azt, ami igaz, és hogy ráébresszen bennünket arra, hogy mi a rossz az életünkben. Kijavít minket, amikor rossz úton járunk, és megtanít arra, hogy azt tegyük, ami helyes. Isten arra használja, hogy felkészítse és felszerelje az Ő népét minden jó cselekedet megcselekvésére" (NLT ford.).

A Biblia célja több annál, mint hogy csak megmutassa mi a rossz az életünkben vagy hogy hogyan kellene élnünk. Isten azért adta a Szentírást, hogy alapjaiban alakítsa át az életünket.

A Biblia magát többféleképpen nevezi meg, például úgy, mint pöröly, kard és penge. Mindezeket az eszközöket azért tervezték, hogy radikális beavatkozást végezzenek velük. Istennek a Bibliával is az a szándéka, hogy radikálisan megváltoztassa az életünket.

A Biblia több helyen arról is beszél, hogy Isten igazsága tej, víz, kenyér és étel. Mi ezekben a dolgokban a közös? Az, hogy ha nem iszod vagy eszed ezeket rendszeresen, akkor meg fogsz halni. Nem úgy teremtettünk, hogy Biblia nélkül éljünk.

A Biblia azért nélkülözhetetlen az életünkben, mert életed ad.

A Biblia azt mondja, hogy Jézus maga a megtestesült Ige. A János 1:14-ben ezt olvassuk: “Az Ige testté lett és közöttünk lakott. Tele volt kifogyhatatlan szeretettel és hűséggel. És mi láttuk az ő dicsőségét, az Atya egyetlen Fiának a dicsőségét.” Isten az élő Igét, Jézust azért adta, hogy hitünk őáltala kezdődjön és őbenne végződjön, és Isten azért adta a Szentírást, hogy felkészítsen arra, hogy a hitünket megéljük.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A Biblia több mint bölcsességet adagoló automata vagy adatok és információk tárháza. Hogyan látod azt, hogy Isten a Bibliát használva megváltoztatja az életed?
  • Jézus a testté lett Ige. A Bibliával való szoros és meghitt kapcsolat hogyan függ össze a Jézussal való szoros és meghitt kapcsolattal?
  • Hogyan tudod Isten Igéjét a gyakorlatban meg is tenni, és nem csak olvasni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.02.16.)

Szólj hozzá!