Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Helyesen teszed, ha pihensz

2022. december 04. 03:00 - Antal Péter Dávid

nov27.jpg

"Emlékezz meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt!" (2Móz 20,8)

Sokan nem tudják milyen értékes az elegendő pihenés. De Isten tudja, hogy megfelelő pihenés nélkül nehezen tudsz azzá válni, akinek Ő szeretne látni téged.

A pihenés annyira fontos Isten számára, hogy még a Tízparancsolatba is beleírta: "Emlékezz meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja.” (2Mózes 20,8-10).

Ha túlfeszítve dolgozol kora reggeltől késő estig, ki fogsz égni, pedig Istennek nem ez szándéka veled. Azt akarja, hogy pihenj eleget.

A Bibliában, a Királyok első könyvében Illés prófétának komoly pihenésre volt szüksége, miután összecsapott egy bálvány istennek, Baálnak 450 istentelen prófétájával. Abban az időben Aháb király és Jezabel királyné, arra vezette Izraelt, hogy kövessék ezt a bálvány istent. Egy drámai pillanatban, Illés próféta egész Izrael előtt, arra kérte Istent, hogy küldjön le tüzet és a tűz égesse el az előkészített áldozatot, így bizonyítva, hogy Ő az egyetlen igaz Isten.

Isten elküldte a tüzet – de az élménytől Illés érzelmileg és fizikailag teljesen kimerült. Később meghallotta azt is, hogy a királynő merényletet tervez ellene, ezért elmenekült és elrejtőzött egy barlangban. Illés annyira csüggedt és levert volt, hogy arra kérte Istent, ölje meg.

Mi volt Isten megoldása Illés depressziójára? Isten enni adott neki, majd hagyta, hogy aludjon. Később Isten felébresztette, megint megetette és visszaküldte aludni. Illés evett és aludt, evett és aludt.

Talán ez lenne az, amit most neked is utánoznod kellene!

Amikor a saddlebacki gyülekezet elindításakor, egy depressziós időszakon mentem keresztül, minden szombat délután elautóztam a tengerpartra és néhány órán keresztül csak a hullámokat néztem. Megnyugtatott, és segített leküzdeni a fáradtságomat, a frusztrációmat és a félelmeimet.

Megfigyeltem akkor, hogy az apállyal a víz elmegy, de aztán a dagállyal mindig visszajön. Amikor a part leapad, a parton mindenféle szemét és törmelék, hordalék látható. A part nem néz ki túl jól, amikor a víz eltűnik. De dagálykor, a víz mindig visszatér!

Ma, ha nagyon fáradt vagy – olyan fáradt, hogy már alig bírod – ne add fel! Vissza fog jönni a dagály.

Szakíts időt a pihenésre, és emlékezz: „Örökkévaló Isten az ÚR, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.” (Ézsaiás 40:28-29)

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Gondolj egy olyan időszakra, amikor az egyszerű étkezés és alvás nagymértékben segített egy fáradtsággal teli vagy egy depressziós időszakodban! Milyen szemmel is jó látható hatása volt ennek?
  • Van olyan hely, ahova pihenni és imádkozni jársz? Ha nincs ilyen, hol találsz olyan helyet, ahol nem zavar semmi, békés és megnyugtató?
  • Mit jelent emlékeztetni Istent az olyan ígéreteire, mint amit az Ézsaiás 40:28-29-ben olvasunk? Hogyan teheted meg ezt ezen a héten?

Jézusban ma megnyugvást találhatsz

Jézus azt mondja a Máté 11:28-29-ben: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.”.

A stressz legnagyobb forrása az, ha megpróbálod Jézus Krisztustól elszakadva élni életed. Ha elszakadsz Istentől, az olyan, mintha "kihúznának a konnektorból" – nincs energia az életedben.

Hogyan kapcsolódhatsz tehát Istenhez? Jézus azt mondja, csatlakozz hozzá, és add neki életedet. Ha készen állsz erre, most elmondhatod ezt ebben az imádságban: „Jézusom, sok stressz van ma az életemben. Mindet át akarom adni neked. Azt akarom, hogy életem minden területét te irányítsd. Minden gondomat és tervemet – egész életemet – át akarom neked adni, és életem Urává akarlak tenni. Tudom, hogy ez az egyetlen módja a valódi pihenésnek, és annak, hogy megvalósítsam azt a célt, amit számomra kitűztél.

„Istenem, tudom, hogy szeretsz, és lehetővé tetted, hogy veled töltsem az örökkévalóságot. Megvallom, hogy vétkeztem ellened, és saját önző vágyaim szerint éltem, és bocsánatodat kérem. Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy fizessen bűneimért azzal, hogy meghalt értem, és ezzel elfogadhatóvá tett számodra. Köszönöm, hogy felajánlottad nekem az újrakezdést és a veled való kapcsolatot. Mindezt Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, akkor kérlek, tudasd velem és írd meg nekem egy angol nyelvű emailben a Rick@PastorRick.com címre. Szeretnék küldeni neked pár angol nyelvű ingyenes anyagot, ami segítségedre lehet a Jézussal való közös utazásod megkezdésében.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.27.)

Szólj hozzá!

A tervezés segít céltudatos életet élni

2022. november 17. 03:00 - Dalma.

"Jelölj ki egy egyenes ösvényt a lábaidnak; maradj a biztonságos ösvényen."
(Példabeszédek 4:26 – NLT fordítás)

arm-g2e5cb14eb_1920.jpg

Istennek van terve az életedre vonatkozóan – de ez nem jelenti azt, hogy neked ne kellene tervezned. Nem akarja, hogy csak sodródj és hagyd, hogy a körülmények határozzák meg az életed irányát. Azt akarja, hogy te döntsd el, milyen utat választasz.

Bár a Biblia számos okot ad a tervezésre, három olyan ok van, amely alapvető:

Isten is készít terveket.

A Jeremiás 29:11 szerint: "'Ismerem a számodra készített tervemet – mondja az Úr –, a tervet, ami nem károdra, hanem javadra van, a tervet, hogy reményt és jövőt adjak neked'" (NIV).

Isten azt akarja, hogy olyan legyél, mint Ő. Tehát ha Isten terveket készít, akkor neked is kell tervezned.

Van egy dolog, amit fontos tudni: "Isten nem a rendezetlenség Istene" (1Kor 14:33 NIV). Vannak terveid az év hátralévő részére? És a következő tíz évre? Ha nem készítettél terveket az életedre, akkor valószínű, hogy az életedben nincs rend − és Isten nem akarja, hogy így élj.

Isten azt akarja, hogy tervezz, mert ez hasznos az életedre nézve.

Az egész Szentírásban, különösen a Példabeszédek könyvében, a Biblia az életünk megtervezésének előnyeiről beszél. A Példabeszédek 4:26-ban ez áll: "Jelölj ki egy egyenes ösvényt a lábaidnak; maradj a biztonságos ösvényen." (NLT). Ez csak egy másik megfogalmazása annak, hogy készíts tervet.

Isten azért mondja, hogy tervezz, mert nem akarja, hogy rendezetlen életet élj és csak átvészeld a napjaidat. A Biblia azt mondja, hogy "mindent megfelelő és rendezett módon kell tenni" (1Kor 14:40 NIV).

Isten nem akarja, hogy elpazarold az életed.

A tervezés nem más, mint felelős gazdálkodás. Az életed Isten ajándéka számodra. Amit teszel vele, az a te ajándékod Istennek. Az Efezusiakhoz írt levél 5:15-17-ben Pál ezt mondja: "Kellő felelősségtudattal éljétek az életet, ne úgy, mint azok, akik nem tudják az élet értelmét és célját, hanem úgy, mint akik tudják. Használjátok jól ki az időt, napjaink összes nehézsége ellenére is. Ne legyetek bizonytalanok, hanem határozottan ragadjátok meg azt, amiről tudjátok, hogy Isten akarata."

Igaz a régi mondás: Aki nem tervez, a bukást tervezi.

Tegyél lépéseket még ma egy jobb jövő felé és készíts egy egyszerű tervet. Aztán kérj segítséget Istentől minden nap, hogy hittel haladhass előre.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan hasonlíthatnál jobban Istenhez abban, ahogyan az előtted álló hétre tervezel?
  • Melyek azok a gyakori akadályok, amelyek megakadályozhatnak valakit, hogy előre tervezzen?
  • Szerinted lehetséges „túltervezni”? Mikor okozna a túl sok tervezés legalább annyi problémát, mint a túl kevés?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.10.)

Szólj hozzá!

Istennek még mindig van egy álma számodra

2022. május 02. 03:00 - Lencsés Tamás

„Mert Ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a miéinkért, hanem az egész világ bűneiért is.” (1Jn 2,2)

A saját bűnöd miatt talán a helyzetedet kétségbeejtőnek látod, viszont ez nem jelenti azt, hogy Istennek már nincs álma az éltedre vonatkozóan. Miért?

Mert Jézus már minden bűnödért megfizetett.

Már azelőtt kifizette a bűneid árát, mielőtt tudtad volna, hogy Istennek van egy álma az életeddel kapcsolatban. A Biblia ezt mondja Jézusról: mert Ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a miéinkért, hanem az egész világ bűneiért is. (1Jn 2,2).

Amikor Jézus meghalt a kereszten, minden bűnödért fizetett – a múltban, a jelenben és a jövőben elkövetett bűneidért is. Ha nem hiszed, hogy amikor Jézus meghalt a kereszten, minden bűnödért megfizetett, akkor azt mondod, hogy Jézus áldozata nem volt elég. Jézus  kereszthalála miatt minden bűnt és rosszat, amit valaha tettél, Isten eltörölt, megbocsátott, megtisztított és elfelejtett. Ha ezt megérted, akkor szabadon élhetsz, és követheted Isten életeddel kapcsolatos álmát.

Mert Isten jósága nem a te teljesítményeden alapul.

Isten jósága veled szemben nem azon alapul, hogy megérdemled-e azt, hanem azon, hogy Ő egy jó Isten.

„Nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket.” (Tit 3,5). Ezt hívják kegyelemnek! Ez minden, amire szükséged van ahhoz, hogy elfogadd azokat a jó dolgokat, amelyeket Isten tenni akar az életedben.

Mert Isten az elhívását és az ajándékait feltétel nélkül adja.

Istennek minden ember életére vonatkozóan van egy elhívása, egy álma és egy célja. Ajándékokat adott neked, hogy beteljesítsd ezt az elhívást, és ezeket feltétel nélkül adta. Ha meg kellene dolgoznod értük, akkor nem neveznénk őket ajándékoknak.

Isten álma az életedre vonatkozóan még mindig teljes erővel él. Nem számít, hogy évek óta dolgozol azt beteljesíteni, vagy csak most kezded el egy kicsit később az életedben.

Soha nem késő Isten életedre vonatkozó álmát megtudnod.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Isten kegyelme nem a te jóságodon, hanem az Ő jóságán alapul. Mit árul el ez Isten jelleméről?
  • Miből tudod megmondani, hogy valaki Isten kegyelmében él?
  • Hogyan mutathatod meg Istennek, hogy készen állsz arra, hogy megkapd az életedre vonatkozó álmát?

Szeretnéd elfogadni Isten bocsánatát és új életet kezdeni Krisztussal?

Isten megígérte, hogy azok számára, akik hisznek Jézusban, nincs kárhoztató ítélet. Ő elküldte Jézust, hogy megmentsen téged a bűneidtől. Ő a kereszthalála által megfizetett minden bűnért és rosszért, amit valaha is tettél vagy tenni fogsz. Azzal pedig, hogy Ő feláldozta magát a bűneidért, és átadta neked az ő megigazultságát, Jézus lehetővé tette, hogy kapcsolatod legyen Istennel, az Atyával.

És a jó hírnek ezzel még nincs vége! Isten feltámasztotta Jézust a halálból, bizonyítva ezzel azt, hogy neki hatalma van a bűn és a halál felett is. Ez pedig lehetővé teszi számodra, hogy vele töltsd az örökkévalóságot a mennyben.

Ha készen állsz arra, hogy átadd az életedet Jézus Krisztusnak, kezdd azzal, hogy elmondod ezt az egyszerű imát: "Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok. Arra kérlek, hogy bocsáss meg nekem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Hiszem, hogy Ő meghalt a bűneimért, és hogy Te feltámasztottad Őt az életre. Szeretnék benne bízni mint Megváltómban, és mint Urat követni Őt ettől a naptól kezdve. Vezesd életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében, Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.04.25.)

 

Szólj hozzá!

Egy jobb álom az életed számára

2022. április 25. 03:00 - FodorImi

galaxy-5155754_1920.jpg

„Mert én tudom, mik a terveim veletek mondja az ÚR boldogulást és nem romlást tervezek, reményt és jövőt adok nektek.” (Jer 29,11 – NIV fordítás)

Mielőtt megszülettél, Isten kigondolta az álmát az életedre. Az életben azonban nagyon gyakran a saját álmainkra összpontosítunk, ahelyett, amit Isten tervezett nekünk. Azt hisszük, jobban tudjuk Istennél, hogy mi tesz minket boldoggá és teljessé.

Az Efézusi levél 2. fejezet 10. verse azt mondja: „Isten tett azzá minket, amik vagyunk. Ő teremtett minket, hogy Krisztus Jézusban olyan életet éljünk, amely tele van cselekedetekkel, amelyeket ő készített elő számunkra, hogy azt tegyük.” (GW fordítás).

Nagyobb szükséged van Isten álmára az életedhez, mint a saját álmodra. Miért? Mert Isten sokkal jobban ismer téged, mint te magadat. És tudja, hogy az életedről alkotott álma beleillik abba a nagyobb tervbe, amit a világgal tervez. Te nem tudsz mindent, és nincs mindig megfelelő perspektívád Istennek azonban igen.

Isten álma az életedre azokból a célokból és tervekből áll, amelyeket ő készített neked, hogy beteljesítsd és az ő álma sokkal fontosabb, mint a saját álmaid.

Isten nem ígérte meg, hogy megáld mindent, amit kitalálsz. A saját eszközeidre hagyatkozva valószínűleg nem választanád a „jó munkával teli” életet álomként. Álmod valószínűleg közelebb lenne az én gyermekkori álmomhoz: rocksztárrá válni! Szerencsére ez nem Isten álma volt számomra, és valami sokkal jobbat tartogatott.

„Mert én tudom, mik a terveim veletek mondja az ÚR boldogulást és nem romlást tervezek, reményt és jövőt adok nektek.” (Jeremiás 29,11 – NIV fordítás)

Lehet, hogy volt néhány álmod, ami nem a megfelelő választás volt, vagy amit elrontottál. Talán azt hitted, hogy hozzámész egy bizonyos személyhez. De most, visszatekintve, rájössz, hogy ez katasztrófa lett volna. Talán el kellett engedned egy álmot, és azt gondoltad, hogy ez számodra mindennek a vége. De most, visszatekintve, látod, hogy valójában ez csak a kezdete Isten neked szóló jobb álmának.

Amikor választanod kell a saját álmod és az között az álom között, amiről tudod, hogy Isten adta neked, mindig válaszd Isten tervét. Isten álma az életedről mindig jó. Soha nem fog ártani neked. Ez nagy reményt és csodálatos jövőt ad neked!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Gondolj egy olyan időre, amikor az életed álmáról kiderült, hogy rossz. Mit tanított ez neked az Istentől való függésről?
  • Milyen álmokról hiszed, hogy ezek Istentől vannak az életedre nézve? Hogyan jelentette ki neked ezeket az álmokat?
  • Mit jelent átadni az álmaidat Istennek?

 

*(Daily Hope by Rick Warren – 2022.04.18.)

 

Ha még nem bízol Jézusban, miért várnál tovább?

Imádkozd ezt az egyszerű imát: „Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és kérem a bocsánatodat. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűnömért, és hogy te feltámasztottad az életre. Bízni akarok benne, mint Megváltómban, és követni akarom őt, mint Uramat, a mai naptól kezdve. Vezesd az életemet, és segíts, hogy megtegyem az akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj e-mailt a Rick@PastorRick.com címre és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek a Jézussal való utazásod kezdetén.

 

Szólj hozzá!

Isten azt akarja, hogy légy valódi önmagad

2022. március 26. 03:00 - FodorImi

potter-2106654_1920.jpg

„Isten mesterműve vagyunk. Újjáteremtett minket Jézus Krisztusban, így képesek vagyunk megtenni azokat a jó dolgokat, melyeket már régen eltervezett számunkra.” (Ef 2,10 NLT)

Isten nem azért teremtett, hogy másvalaki bőrébe bújj. Amikor a mennybe jutsz, ott nem fogja azt kérdezni, hogy miért nem hasonlítottál jobban a testvéredre, édesapádra vagy a szomszédodra. Isten egyedinek teremtett, és azt akarja, hogy önmagad légy.

Úgy akar használni téged, amilyen vagy.

A Biblia azt mondja: „Isten mesterműve vagyunk. Újjáteremtett minket Jézus Krisztusban, így képesek vagyunk megtenni azokat a jó dolgokat, melyeket már régen eltervezett számunkra.” (Ef 2,10 NLT)

A probléma az, hogy sokan próbálnak önmagukhoz képest másmilyenek lenni. Némelyek arra törekszenek, hogy tetszenek másoknak. Esetleg azt hiszik, hogy Isten jobban szereti őket, ha másképp cselekszenek. Isten szeretete azonban nem azon alapul, hogy hogyan cselekszel. Isten szeret téged, bármit is teszel.

Az egyik akadály, ami gyakran meggátolja, hogy Isten használja az embereket, a félelemük attól, hogy valódi önmaguk legyenek. Talán félsz, hogy az emberek nem fognak kedvelni, ha rájönnek, ki is vagy valójában, és ezért elbizonytalanodva élsz. A Biblia azonban ezt mondja: „A Lélek, akit kaptunk, nem tesz minket újra félelem rabszolgáivá; Isten gyermekeivé tesz minket.” (Róm 8,15 NCV)

Az elbizonytalanodás ellenszere az, hogy tudod, Isten Lelke dolgozik benned. Amikor Isten gyermekeként élsz, ez felszabadít arra, hogy – hibáid és gyengeségeid ellenére – olyan légy, amilyennek Isten teremtett.

Tudtad, hogy a tökéletlenséged valójában jó dolog? Az emberek nem az erősségeikből fejlődnek, hanem a gyengeségeikből. Ha csak az erősségeidet mutatod meg a világnak, akkor mások nem fognak téged közel érezni magukhoz; sőt ez féltékennyé vagy távolságtartóvá teszi őket. Amikor azonban beismered a tökéletlenségeidet – amikor önmagadat adod másoknak –, az közelebb vonja hozzád az embereket.

Döntést kell tehát hoznod! Készen állsz arra, hogy valódi önmagad légy? Vagy megrekedsz, és félelmed rabszolgájává válsz, vagy az igazi énedként élsz, és élvezheted azokat a jó dolgokat, amiket Isten már régen eltervezett neked.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen helyzetek jelentenek kísértést a számodra, hogy olyan valaki légy, aki valójában nem vagy?
  • Mennyire érzed bizonytalannak az életed most? Annak a tudata, hogy Isten gyermeke vagy, hogyan segít, hogy hitelesebben élj?
  • Mikor volt legutoljára, amikor valaki feltárta előtted a gyengeségeit? Hogyan éreztél iránta ennek hatására? Mi volt az eredménye, amikor őszinte voltál valakivel saját gyengeségeidről?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.03.19.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása