Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Kinek a hangjára hallgatsz?

2018. augusztus 15. 03:00 - K. Juc

„Kezdd ISTENNEL – a tanulás első lépése, hogy meghajolsz Isten előtt; csak a bolondok hagyják figyelmen kívül az ilyen bölcsességet és tudást.” (Példabeszédek 1:7, The Message fordítás)

photo-409443_think-different_p-968x423.jpg

Talán feltűnt, hogy amint kitűzöl egy célt az életedre, az emberektől szinte azonnal ehhez hasonlókat kezdesz hallani: „Mégis kinek gondolod magad?”, „Úgysem lehet megcsinálni.”, „Felejtsd el!”.

A kétkedők hangjával szemben a legjobb ellenszer, ha Isten hangjára hallgatsz. Gondolj bele, hányan kritizálták Noét élete során: „Ez a Noé azt hiszi, hogy Isten szól hozzá, de igazából csak lenyomja az ingatlanok árát a környéken azzal, hogy a háza előtt építi azt a bárkát.”

A Biblia szerint Noé figyelt Isten hangjára. És mit hallott? Hallotta Isten figyelmeztetését, hogy a világ el fog pusztulni. Elhitte, amit addig még nem látott. Ez a hit – amikor biztosak vagyunk valamiben, amit nem látunk.

Noé nem fordult el a jövőre vonatkozó képtől, amit Istentől kapott. Helyette megépítette a bárkát.

Isten neked is adni fog az életedre egy célt, amiről sokan azt fogják gondolni, hogy őrültség. De neked továbbra is arra kell irányítanod a figyelmedet, amiről tudod, hogy Isten mondta az Ő szaván, a Biblián keresztül. Azután el kell menned megépíteni a saját bárkádat!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miként hagytad, hogy a negatív vélemények vagy a félelem visszatartson a céljaid elérésétől?
  • Milyen álom megvalósításáért küzdenél, ha nem félnél a negatív véleményektől?
  • Hogyan tudod gyakorolni Isten hangjának meghallását?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.08.)

Szólj hozzá!

Isten a hibáidat is jóra tudja fordítani

2017. december 13. 03:00 - magyarosijulia

„Azt tudjuk, hogy Isten mindenben a javukat munkálja azoknak, akik szeretik Őt, akiket akarata és célja szerint elhívott." (Róma 8:28 TEV fordítás)

Valljuk be: te is, én is időnként ostobaságokat követünk el. Mindannyian hibázunk.

De semmi, amit valaha is elkövetsz, nem esik kívül Isten hatáskörén, hogy ne tudná azt felhasználni! Mi hibázunk ugyan, Isten viszont soha!

A Biblia ezt mondja a Róma 8:28-ban: „Azt tudjuk, hogy Isten mindenben a javukat munkálja azoknak, akik szeretik Őt, akiket akarata és célja szerint elhívott." (TEV fordítás)

Amikor elkövetsz egy ostoba hibát, Isten így szól: Ezt is be tudom helyezni az eseményekbe, ebből is tudok kihozni valami jót!

De szeretném, ha tiszta lenne: ez az ígéret nem mindenkinek szól! Ez az igevers nem azt mondja, hogy Isten mindent a javukra formál azoknak, akik ellene való lázadásban élnek, vagy nem Isten céljai szerint élik az életük!

Az ígéret azoknak az embereknek szól, aki Istenhez jönnek és így szólnak: A Te célod szerint akarok élni! Nem sikerül mindig helyesen cselekedni, de a jót akarom tenni. Követni akarlak Téged és Benned akarok bízni! Ha ezt megteszed, Isten mindent a jóra fog használni!

Ez pedig örömre ad okot!

Amikor átadod az életed az Ő kezeibe, nem azt jelenti, hogy többé nem fogsz semmit elszúrni. De! Lesznek még rossz döntéseid, fogsz még elrontani dolgokat, Isten viszont képes lesz mindent belehelyezni és felhasználni az Ő terveibe!

Nincs B terv az életedben! Isten már születésed előtt tudott minden elkövetett hibádról. Azt is tudta, hogy hogyan fogja azokat a hibákat felhasználni a terveiben.

Ez azt jelenti, hogy megnyugodhatsz, megszűnhet az aggodalmaskodásod. Az aggodalom hatalmas örömgyilkos! Inkább dőlj hátra és nyugodj meg. Tedd meg a legjobbat azzal, amit Isten neked adott, Isten pedig mindent kimunkál majd az Ő terveibe!

Hát nem fantasztikus ez?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan láttad Istent jót kihozni a hibáidból? Hogyan láttad ezt mások életében?
  • Ha tudod, hogy Isten jót tud kihozni a hibáidból, hogyan változik meg a jövőről alkotott képed?
  • Milyen hitbeli lépést fogsz megtenni azzal a magabiztossággal, hogy Isten a javadra munkálkodik az életedben?
(Daily Hope by Rick Warren, 2017.12.06.)
Szólj hozzá!

Nem számít, mit mondanak az emberek - Isten kiáll melletted

2017. június 02. 03:00 - daniella_89

“Az ÚR mellettem van, így nem fogok megijedni. Mit tehet velem az egyszerű halandó?“ (Zsoltárok 118:6 NLT fordítás)

nature-sky-sunset-man.jpeg

Bármi értékeset próbálsz megtenni az életben, negatív emberek kerülnek az utadba. Kinevethetnek, pletykákat terjeszthetnek rólad, még meg is fenyegethetnek.

De ne a negatív emberekre figyelj. Ne a problémáidra figyelj. Figyelj Istenre és az Ő ígéreteire. Legyél "ígéretes" ember!

1Sámuel 30:6-ban a Biblia leírja Dávid reakcióját a kritizálás egy példájára: “Dávid komolyan aggódott, mert a gyermekeikért érzett keserű gyászukban az emberei már a megöléséről beszéltek. De Dávid erőt vett az Úrtól.” (TLB fordítás)

Mikor a negatív emberek feltűnnek az utadon, ne menj a munkatársadhoz vagy egy baráthoz pletykálni. Találj az Úrban erőt! Imádkozd ezt: “Uram, tudom, hogy szeretsz engem. Tudom, hogy terved van az életemmel. Bízni fogok Benned.”

Dávid ezt így mondta: “Az ÚR mellettem van, így nem fogok megijedni. Mit tehet velem az egyszerű halandó?“ (Zsoltárok 118:6 NLT fordítás)

Lehet, hogy vannak olyanok, akik nem kedvelnek, de ez nem kell bántson téged. Nincs szükséged senki beleegyezésére ahhoz, hogy boldog legyél. Isten melletted van! Nem kell megijedned. Az embereknek megvan a maguk véleménye. És akkor?

Dávid ezt írja a Zsoltárok 119:11a-ban “Szívem páncéltermébe zártam ígéreteidet” (The Message fordítás)

Ez az, amit szükséges megtenned. Ne raktározz el minden negatívumot, ami az utadba kerül. Ehelyett vedd Isten ígéreteit készpénznek. Hidd el, hogy Ő pontosan azt fogja tenni, amit mond, hogy megtesz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha igaz az, hogy “annyira vagy boldog, amennyire eldöntötted, hogy az leszel”, miért nem boldogok többen?
  • Mik azok az ígéretei Istennek amik segítségedre lehetnek, mikor negatív emberekkel kerülsz szembe az életben?
  • Kinek az elfogadásáért küzdöttél leginkább az életedben? Miért vágysz ennek a személynek az elfogadására? Kérd Istent segítségét, hogy egyedül nála keress elfogadást!

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.05.26)

Szólj hozzá!

Félsz a visszautasítástól? Ne feledkezz meg az örökkévalóságról...

2016. november 25. 03:00 - mirjam07

„Ezt mondja az Úr: Én vagyok az, aki megerősítelek. Miért félsz halandótól, akinek az élete múlandó, mint a fű?" (Ésa 51:12, GNT-fordítás)

Az egyik módja annak, hogy legyőzd az elutasítástól való félelmet, az, ha megfelelő szemszögből nézed a dolgokat. Figyelhetsz mások véleményére, de sose értékeld túl azt.

A mai Ige-versünkben Ézsaiás azt mondja, hogy ideiglenesen tartózkodunk a Földön, miért félnénk hát más emberek véleményétől? A többi ember nem Isten, az ő véleményük úgysem tart örökké.

Ézsaiás azt mondja, ha halandó ember kritizál vagy bírál, ne aggódj amiatt. Isten az, aki számít. Ne feltételezd azt, hogy annak az embernek az ítélete megdönthetetlen, vagy hogy egyenesen Istentől jön. Nem kell automatikusan elfogadni senkinek a kritikáját vagy bírálatát. Ítéld meg aszerint, hogy mennyire számít.

Miért mondom ezt? Mert amikor az emberek jóváhagyása vagy elfogadása válik a legfontosabbá a számodra, akkor kiteszed magadat az elutasítástól való félelemnek.

A Biblia ezt mondja. „Mit is lehetne még hozzátenni ezekhez? Mivel Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!" (Róma 8:31, EFO). Ha felismered, hogy Isten veled van, és elfogad, képes leszel ellenállni még egy erőteljes elutasításnak is.

Bizonyos embereknek csak a népszerűség, a hírnév, a taps számít. Mit gondolnak rólam mások? Milyennek látnak engem a többiek?" Sokaknak csak az imázs", a mások által róluk alkotott kép számít.

Ha így élsz, nagyon ki leszel szolgáltatva más emberek véleményének. Ha mások úgy gondolják, hogy vesztes vagy, akkor el is fogod hinni, hogy az vagy, és ha ők azt hiszik, bolond vagy, akkor elhiszed te is! Ugye, nem akarsz így élni?

Isten nem akarja, hogy így élj. Ő ezt mondja neked: Miért figyelsz oda rájuk? Ők csak halandó emberek. Én vagyok az, aki számít. A ő életük olyan múlandó, mint a fű." (Ésa 51:12)

Pál azt mondja, az ő életének célja az, hogy Istennek tetsszen, ne embereknek. „Úgy hangzik ez, mintha emberek tetszését próbálnám elnyerni? Egyáltalán nem! Én Isten tetszését akarom elnyerni! Emberek körében való népszerűségre törekszem? Ha még mindig erre törekednék, nem lennék Krisztus szolgája."  (Gal 1:10)

Pál azt mondja, van választási lehetőségem. Dönthetek, hogy Isten tetszésére vagy az emberek tetszésére akarok élni.

Kinek szeretnél jobban a kedvére tenni? A tömegnek vagy Istennek? Pál azt mondja, hogy nem élhetsz Isten és az emberek tetszésére is egyszerre. El kell döntened, ki előtt akarsz jó benyomást kelteni. De tartsd észben mindig, hogy kinek a tetszése múlandó, mint a fű".

Isten veled van, és azt akarja, hogy győzzél!

 

Segítő kérdések az elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi a különbség aközött, hogy hatással van ránk más véleménye, és aközött, hogy befolyásol bennünket más véleménye?
  • Milyen az, amikor mások véleménye befolyásol minket? Gondolod, hogy ez okozhat problémát az életedben? Miért?
  • Hogyan próbál napjaink kultúrája meggyőzni afelől, miszerint nagyon sokat számít az, hogy mit gondolnak rólunk mások?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2016.11.18.)

 

Szólj hozzá!

Istennek akarj tetszeni, ne az embereknek

2016. szeptember 05. 03:00 - Bolbásné Viola

„Az a célunk, hogy Istennek tetszünk, ne az embereknek. Egyedül Ő az, aki a szívünk szándékait vizsgálja.” (1Thesszalonika 2:4b NLT fordítás - második kiadás)

foodiesfeed.com_man-shooting-cake-with-his-iphone_low

Isten nem azért teremtett, hogy azzá válj, amivé valaki más akar tenni téged. Isten nem azért teremtett, hogy az legyél, amit a szüleid akarnak, amit a barátaid akarnak, amit a házastársad vagy a főnököd akar, hogy legyél.

Isten azért teremtett téged, hogy te legyél. Ha mindazzá akarsz válni, aki lehetnél, akkor vissza kell utasítanod, hogy mások határozzanak meg téged.

Zsidó levél 11:24 azt mondja: „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. (NIV fordítás)

Mózes identitása válságba került. Zsidó rabszolgaként született, akit a fáraó unokájaként, egyiptomi fenségben neveltek. Amikor felnőtt, két választása volt: egész hátralévő életére megjátssza, hogy ő a fáraó unokája és luxus életet él, hírnévvel és hatalommal.

Vagy, ha beismeri, hogy valójában kicsoda: egy zsidó. Ha ezt teszi, a családja kitagadja és a hátralévő életét rabszolgák között töltheti. Megszégyenítve, megalázva egy fájdalmas életben, ahol robotolni kell.

Te melyiket választottad volna?

Manapság a legtöbb ember hazugságban él. Próbálnak valakivé lenni, de valójában nem azok. Mózes azonban visszautasította azt, hogy egy hazugságban éljen, mert ő egyenes ember volt. Ragaszkodott ahhoz, akivé Isten tette őt, mindenfajta emberi nyomás ellenére.

Azt kérdezem: Te kinek hagyod, hogy meghatározza az azonosságodat?

A barátaidnak és a családodnak? Közületek néhánynak már évekkel ezelőtt meghaltak a szülei, mégis, még mindig próbáltok megfelelni az életetekre vonatkozó elképzeléseiknek. Néhányan még ragaszkodtok ahhoz, amit a volt férjetek, vagy feleségetek mondott nektek, és próbáljátok megcáfolni őket. Néhányan pedig próbáltok megfelelni annak, amit a média, a kultúra és a versenytársak sulykolnak, hogy mivé is kellene válni.

A Biblia viszont ezt mondja: „Az a célunk, hogy Istennek tetszünk, ne az embereknek. Egyedül Ő az, aki a szívünk szándékait vizsgálja.” (1Thesszalonika 2:4b NLT fordítás)

Először meg kell fogadnod egy dolgot: “Eldöntöm, hogy többé nem engedem meg másoknak, hogy rám erőltessék a saját elképzeléseiket. Azzá fogok válni, akivé Isten akar engem tenni. Azt fogom tenni, amit Isten akar, hogy tegyek, és Isten tervét fogom betölteni az életemre, nem másokét.”

Barátaim, ez a valódi siker. Az életben a valódi siker nem más, mint pontosan annak lenni, akivé Isten teremtett téged.

Beszéljetek róla:

  • Ki vagy mi helyez téged nyomás alá, hogy azzá válj, aki nem vagy és így próbálja meg formálni az identitásodat?
  • Tölts egy kis időt azzal, hogy leírod, ki vagy Jézus Krisztusban. Hogyan határozza meg Ő az azonosságodat?
  • Hogyan tudod felfedezni, hogy Isten pontosan kivé is tett téged?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.29.)

Szólj hozzá!