Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ahhoz, hogy eredményes legyél, csatlakoznod kell!

2019. szeptember 02. 03:00 - FodorImi

„A szőlővessző nem terem gyümölcsöt, ha lemetszik a szőlőtőről, és ti sem hozhattok gyümölcsöket, ha nem maradtok meg bennem. Igen, én vagyok a szőlőtő, és ti vagytok a szőlővesszők. Azok, akik bennem maradnak, és én őbennük, sok gyümölcsöt teremnek majd. Nélkülem pedig semmit sem tudtok tenni”  (Jn 15,4–5 NLT fordítás).

A Bibliában a szőlőbirtok a gyülekezet képét festi. Ez egy metafora, ami leírja, hogyan segít a gyülekezet, hogy úgy növekedhess, mint gyümölcs a fán, vagy mint szőlő a szőlőtőkén.

A gyümölcstermés a Szentírásban egyet jelent az eredményességgel. Senki sem akarja, hogy úgy érjen véget az élete, hogy nem volt produktív. Azt akarjuk, hogy számítson az életünk. Ahhoz, hogy eredményesek lehessünk, kapcsolódnunk kell.

Isten kertjében, az ő szőlőbirtokán, az életünk gyümölcsözővé válhat, ha csatlakozunk hozzá.

Isten minden olyan gyümölccsel rendelkezik, amit neked akar adni az életed során. Az elhívásod azonban addig nem történhet meg, amíg nem csatlakozol az ő családjához, a gyülekezethez.

Ha valóban azt az életet szeretnéd élni, amit Isten számodra eltervezett, akkor szükséged lesz hozzá a megfelelő erőre, emberekre, szabályokra, tervre és életcélra.

Isten azért alkotta a gyülekezetet, hogy mindezeket a szükségeket betöltse. A gyülekezeten kívül nem találhatod meg ezeket.

A Biblia azt mondja: „A szőlővessző nem terem gyümölcsöt, ha lemetszik a szőlőtőről, és ti sem hozhattok gyümölcsöket, ha nem maradtok meg bennem. Igen, én vagyok a szőlőtő, és ti vagytok a szőlővesszők. Azok, akik bennem maradnak, és én őbennük, sok gyümölcsöt teremnek majd. Nélkülem pedig semmit sem tudtok tenni”  (Jn 15,4–5 NLT fordítás).

Néha a csatlakozás azt jelenti, hogy teszel egy lépést (vagy kettőt) hitben, amitől lehet, hogy kényelmetlenül érzed majd magad. Nem mindig ez a legkönnyebb, azonban ez a legfontosabb dolog, amit megtehetsz az életedben.

Ideje tehát bekapcsolódnod. Ideje csatlakoznod. Tegyél ma egy lépést efelé!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mit jelent számodra gyümölcsözőnek és eredményesnek lenni?
  • Az, hogy tagja vagy a gyülekezetnek, hogyan segített abban, hogy eredményesebb légy az Istentől kapott elhívásodban?
  • Mi tart vissza attól, hogy még jobban bekapcsolódj a gyülekezeti családod életébe?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.08.26.)

Szólj hozzá!

Tanuld meg értékelni azt, amit Isten is értékel

2019. május 07. 03:00 - Besther

"Ezek közül az emberek közül néhánynak a legfontosabb hiányzik az életéből  – nem ismerik Istent." (1Timóteus 6:21, TLB fordítás)

Az Istennel való barátság kulcsa, hogy el kell döntened, kinek a barátságát akarod a legjobban.

Nincs elég időd arra, hogy mindenki a barátod legyen, ezért döntened kell, hogy kit akarsz a legjobb barátodnak.

A Biblia ezt mondja az 1Timóteus 6:21-ben: "Ezek közül az emberek közül néhánynak a legfontosabb hiányzik az életéből  – nem ismerik Istent." (TLB ford.).

Jól ismerik a baseball eredményeket, a tőzsdék árfolyamait, kívülről tudják a tíz legjobb dalt, követik, hogy egy szappanoperából melyik szereplő távozott vagy éppen ki érkezett... Istent viszont nem ismerik, és így hiányzik az életükből, ami a legfontosabb.

Ha nem vagy Isten barátja, akkor az azt jelenti, hogy neked valami más fontosabb. A Jakab 4:4 ezt mondja: "Tudnod kellene, hogy a világot szeretni annyi, mint Istent gyűlölni. Aki a világgal akar barátságot kötni, Isten ellenségévé válik." (NCV ford.)

Amikor Jakab azt írja, hogy "szeretni a világot", akkor arra utal, hogy szeretni a világ értékrendjét. Isten azt akarja, hogy szeresd az embereket, de ez nem jelenti azt, hogy szeretned kell a világ értékrendjét is. Annyira rabul tud ejteni bennünket és el tudja vonni a figyelmünket a világ, hogy pont az ellenkezőjét tesszük: szeretjük a világ értékrendjét, de nem szeretjük az embereket. Az anyagi dolgokat szeretjük, a szórakozást, a népszerűséget, a tekintélyt, a szenvedélyt, különböző tárgyak birtoklását vagy a betöltött pozíciónkat.

Isten azonban az embereket szereti, és azt akarja, hogy mi is szeressük őket! Az egyik módja annak, hogy kimutassuk a szeretetünket mások felé az, hogy mi is érdeklődünk az iránt, ami őt érdekli. Más szavakkal: ami neked fontos, az nekem is fontos (mindig a Biblia igazsága által meghatározott keretek között).

Ha Isten barátja akarsz lenni, akkor azzal kell foglalkoznod, amivel Ő foglalkozik,  és ne foglalkozz azzal, amivel Ő nem foglalkozik. Őt nem érdekli, hogy téged mások milyennek látnak, és nem érdekli a státuszod sem. Istent a jellemed érdekli – nem az, hogy milyen a külsőd, hanem az, hogy ki vagy. Az Istennel való barátság egyik elengedhetetlen és alapvető része, hogy azt tartod értéknek, amit Isten.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi áll annak útjában, hogy Isten barátja légy? Hogyan tudnál változtatni a gondolkodásodon vagy a viselkedéseden?
  • Van fontosabb dolog az életedben, mint Istent ismerni? Mi az? Miért értékeled többre?
  • Beszélj arról, hogy milyen a kapcsolatod a legjobb barátoddal. Hogyan hasonlítható ez az Istennel való kapcsolathoz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.04.30.)

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Az alázatosság építi a kapcsolatokat.

2019. május 04. 03:00 - gabormel

Légy alázatos, és tartsd többre a másikat saját magadnál.” (Filippi 2:3, NCV-fordítás)

images_3.jpg

A büszkeség tönkreteszi a kapcsolatokat. Különböző megnyilvánulási módjai lehetnek, például a kritika,  a versengés, az akaratosság vagy a felszínesség.

Az a probléma a büszkeséggel, hogy saját magunkat tévesztjük meg vele. Rajtunk kívül mindenki más észreveheti ezt bennünk, csak mi nem. Ha bajod van a büszkeséggel, azt te nem látod meg a saját életedben.

A Példabeszédek könyvének 16:18-as igeverse szerint "Pusztulást hoz a büszkeség, az öntelt viselkedés romba dönt." (NCV-fordítás). Szeretem ennek az igeversnek a Message-fordítás szerinti kifejtését: „Először a büszkeség, azután az összeomlás – minél nagyobb az ego, annál nagyobb a zuhanás."

A büszkeség mérgezi a kapcsolatokat.  Van azonban egy ellenszere: az alázat, ami építi a kapcsolatokat. Péter I. levelének 3:8-as igeversében a Biblia a következőt mondja: „Éljetek mindannyian harmóniában, legyetek együttérzőek, szeressétek egymást, legyen bennetek könyörület és alázat.”

Hogyan tudunk növekedni az alázatban? Ez úgy valósul meg, hogy hagyjuk, hogy Jézus Krisztus elkezdje átvenni az irányítást a gondolataink, a szívünk, a magatartásunk és reakcióink felett. Ő része kell, hogy legyen ennek. Az Efezusiakhoz írt levél 4:23-24 része így szól: „Engedjétek, hogy a Szentlélek megváltoztassa a gondolkodásotokat és új emberré tegyen!” (CEV-fordítás)

Hogyan válhatsz új emberré? Hogyan kezdesz el másképp gondolkodni? A kapcsolatoknak van egy alaptörvénye: olyanná válsz, amilyen emberekkel töltöd az idődet. Ha mogorva emberekkel töltesz időt, magad is zsémbesebbé válsz. Ha vidám emberekkel, akkor te is vidámabb leszel. Ha alázatosabb szeretnél lenni, tölts több időt Jézus Krisztussal! Ő alázatos, és kapcsolatban szeretne állni veled. Azt akarja, hogy több időt tölts el Vele imádságban, az Igéjének az olvasásával, és hogy beszélj Hozzá. Ő alázatos, és ahogy egyre jobban megismered, egyre inkább Hozzá hasonlóvá válsz.

Légy alázatos, és tartsd többre a másikat saját magadnál… Ugyanaz a lelkület legyen bennetek, ami Jézus Krisztusban is megvolt. Bár Ő Isten volt, nem úgy gondolt az Istennel való egyenlőségre, mint amihez ragaszkodnia kellene.” (Filippi 2:3, 5-6 NCV/NLT-fordítás)

Senki nem volt alázatosabb, mint Jézus, aki azért jött az mennyből a Földre, hogy emberré váljon, köztünk éljen, életét adja értünk és feltámadjon értünk. Amikor az idődet Vele töltöd, alázatosabbá válsz, és ez építi a kapcsolataidat.

Segítők kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen közös szokásaik és jellemvonásaik vannak azoknak az embereknek, akiket alázatosnak tartasz?
  • Hogyan kellene változtatni azon, ahogy más emberekről gondolkodsz, hogy te is azt gondold róluk, amit Jézus?
  • Mit jelent többre tartani mást magadnál?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.04.27.)

Szólj hozzá!

Nyugtalanságod helyére Isten békéje lépjen

2019. március 17. 03:00 - gabormel

„Szükségtelen olyan keményen dolgoznotok kora reggeltől késő estéig, félve attól, hogy éhen haltok; mert Isten azt akarja, hogy akiket Ő szeret, kipihenjék magukat.” (Zsoltárok könyve 127:2, TLB fordítás)

shutterstock639861148-768x512.jpg

Tudtad, hogy a juhok nem szeretnek lefeküdni? Pedig így van. És mi is hozzájuk hasonlítunk! Azonban ha nem lassítasz, Isten fogja megtenni helyetted. Azt tenni, amit Isten mond – például, időt szánni a pihenésre  – nemcsak helyes dolog, de az egyetlen módja is annak, hogy egészségesek maradjuk.

A Zsoltárok könyve 127:2-ben a következő olvasható: „Szükségtelen olyan keményen dolgoznotok kora reggeltől késő estéig, félve attól, hogy éhen haltok; mert Isten azt akarja, hogy akiket Ő szeret, kipihenjék magukat.” (TLB fordítás).

Isten azt akarja, hogy hagyj fel azzal, hogy mindig elkóborolsz és letérsz a helyes útról. A nyughatatlanság kimerüléshez vezet – fizikai, érzelmi és szellemi fáradtsághoz. Sokkal több alvás szükséges az utóbbi kettő kipihenéséhez.

Isten egyik héber neve Jehova Shalom. A Shalom békét jelent. A Jehova Shalom pedig azt jelenti, hogy „Én vagyok a Béke Istene”. Jézus ezt mondja a János evangéliumának 14:27 igeversében: „Egy ajándékot hagyok itt nektek, az elme és a szív békességét. És az a békesség, amit én adok, olyan ajándék, amilyet a világ nem tud adni. Tehát ne legyetek nyugtalanok és ne féljetek.” (NLT fordítás).

Amikor Isten azt mondja, „a béke ajándékát nyújtom neked”, akkor Ő azt komolyan is gondolja. Ez nem olyan, amiért meg kell dolgoznod, amit ki kell érdemelned vagy amiért könyörögnöd kell. A békességnek semmi köze nincs a problémáktól mentes élethez. Ez egyszerűen egy ajándék, amelyet csak el kell fogadnod. Már ma is elérhető számodra.

„Fáradt vagy? Kimerült? Kiégtél a vallásosságtól? Gyere hozzám! Tarts velem, és visszanyered az életed! Megmutatom, hogyan kell igazán pihenni. Sétálj velem és dolgozz velem – nézd meg, én hogy csinálom! Tanuld meg a kegyelem természetes ritmusait! Nem fogok olyan terhet adni, amely nehéz vagy amelynek viselésére alkalmatlan lennél. Maradj velem, és megtanulsz szabadon és könnyedén élni! (Máté evangéliuma, 11:28-30, The Message fordítás).

Jézus azt mondja, ha Őt követed, megkönnyíti a terheidet. Megpihenhetsz az Ő ígéretében.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan lehetséges az, hogy valakinek békessége van a gondok és problémák közepette is?
  • Lehet, hogy a pihenés a legszellemibb dolog, amit ma tehetsz. Mi akadályoz meg abban, hogy pihenj, amikor szükséges, még ha csak egy kis időt is?
  • Valld be Istennek az okot, amiért túl sok munkát vállalsz, hogy stressz helyett áldás legyen az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.03.10.)

Szólj hozzá!

Kezeld úgy a stresszt, mint Jézus: Hallgasd meg, amit Isten mond!

2018. november 18. 03:00 - Rigeri

  “A Jézusról szóló hírek csak még inkább elterjedtek. Sok ember eljött, hogy hallják és hogy meggyógyuljanak…, de Jézus gyakran félrevonult, hogy egyedül legyen és imádkozhasson.” (Luk. 5:15-16, CNV fordítás)

Image result for silence and solitude images

A legutóbbi üzenetek témája az volt, hogyan kezeljük a stresszt úgy, ahogy Jézus, és négy dolgot említettünk:

  1. Tudd, hogy ki vagy!
  2. Tudd, hogy kinek az elismerése a fontos az életedben!
  3. Tudd, hogy mi az elhívásod!
  4. Arra fókuszálj, ami a leginkább számít!

Most egy ötödik dologról fogok beszélni, ami különösen fontos.  Ez az elmélkedés és Istenre figyelés.  Ahhoz, hogy ne légy feszült, oda kell figyelned Istenre és meg kell hallanod, amit mond.

 Az Újszövetségben azt látjuk, hogy Jézus is ezt tette mindig. A Biblia a Lukács 5:15-16-ban ezt említi:  “A Jézusról szóló hírek csak még inkább elterjedtek. Sok ember eljött, hogy hallják és hogy meggyógyuljanak…, de Jézus gyakran félrevonult, hogy egyedül legyen és imádkozhasson.” (NCV fordítás).

Jézusnak, aki szó szerint a világ terheit hordozta a vállán, fontos volt, hogy időt töltsön Istennel egyedül. Ahogy nőtt a rá nehezedő teher és a benne lévő feszültség, félrevonult, hogy beszélgessen Istennel. Jézusnak szokása volt az, hogy csendben időt töltsön Istennel, hogy gondolkodjon dolgokról, hogy megújuljon és feltöltődjön.

 A zaj stresszforrás. Ezért fontos, hogy szándékosan szakítsunk időt arra, hogy csendben  és egyedül tudjunk lenni.

Ha állandóan zaj vesz körül a mindennapjaidban – ha állandóan szól a tévé vagy a rádió, vagy mindig fülhallgató van a füledben –, akkor nem lesz benned olyan szellemi és érzelmi forrás, amivel kezelni tudnád a stresszt és a feszültséget az életben.

Azt tanácsolom, hogy kezdd  a napot mindig jó hírekkel és jó gondolatokkal, és ne rossz dolgokkal töltsd meg az elméd.

Tölts időt Istennel – nyisd ki a Bibliát és figyelj oda arra, amit Isten mondani akar neked.

Ha kevesebb stresszt szeretnél az életedben, szánj egy kis időt minden nap arra, hogy időt töltesz Istennel és odafigyelsz arra, amit mond. Hagyd, hogy ez a vele töltött idő és élmény határozza meg a napod további részét.

Kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mi a legnehezebb számodra azzal kapcsolatban, hogy rendszeresen időt tölts Istennel és odafigyelj arra, amit mond?
  • Tapasztaltad már, hogy ha rendszeresen tudtál csendben és egyedül lenni, csökkent benned a feszültség?
  • Mennyi időt töltesz olyan helyen, ahol csend van? Mit tudnál tenni azért, hogy több időt tudj csendben gondolkodni, elmélkedni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.11.)

 

Szólj hozzá!