Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Az egyetlen különbség, ami számít

2022. április 05. 03:00 - Lilla:)

signpost-1161965_1920.jpg

„Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azokat, akik elvesztek.” (Lk 19,10 NLT)

Isten szemében csak kétféle ember létezik: a megmentett és elveszett. Mindegyikünk beleesik az egyik kategóriába. Ezen kívül semmilyen más emberi megkülönböztetés nem számít.

Isten szereti az összes embert — függetlenül a nemétől, fajától vagy kultúrájától. Nem tesz különbséget közöttünk az alapján, hogy milyen oktatásban részesültünk, hogyan nézünk ki, mennyire vagyunk gazdagok vagy tehetségesek. Ami a leginkább számít neki, hogy az emberek szellemileg megmentettek vagy elveszettek.

„Megmentve” és „elveszve” — magában foglal mindent. Ez a két szó azt jelenti, hogy Isten érdemesnek lát téged arra, hogy megkeressen, megmentsen és megtaláljon; „megmentve” és „elveszve”: ezek Isten szeretetének a kinyilvánításai.

A Biblia azt mondja: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azokat, akik elvesztek.” (Lk 19,10 NLT) Ennyire értékes vagy. Jézus Krisztus azért jött a földre, hogy megkeressen és megmentsen.

Csak az értékes dolgok vesznek el; az értéktelenek egyszerűen csak eltűnnek. Vagyis senki sem veszít el egy fogpiszkálót. Talán eltűnik, de nem elveszik, mivel nem olyan értékes.

Ha elveszíteném az eljegyzési gyűrűmet, az egy igazi veszteség lenne, hiszen a több mint 40 évnyi házasságomat jelzi a feleségemmel. De nem csak ennyi, Kay adta nekem és szeretem őt. Az eljegyzési gyűrűm nem egyszerűen eltűnne, azt elveszíteném.

Tehát, amikor arról beszélünk, hogy egy ember szellemileg megmentett vagy elveszett, nem az adott személy értékéről beszélünk. Akár megmenekült valaki, akár elveszett, mindenképpen értékes.

Isten azonban nem szeretné, ha bárki is elveszne szellemileg. Miért? Azért, mert az azt jelentené, hogy ők elszakadtak tőle, és nincs kapcsolatuk vele.

A következő három napban a következő kérdést fogjuk megvizsgálni: „Pontosan mit is vesztesz el, amikor szellemileg elveszett vagy?” A válasz segít majd megérteni, hogy milyen sokat jelentesz Isten számára, és segít megosztani ezt a bátorító hírt másokkal.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondoltál már arra — akár akaratlanul is —, hogy aki elveszett, az kevésbé értékes, mint az aki megmenekült? Milyen érzés tudni, hogy minden ember egyformán értékes Isten számára?
  • Mondj egy példát arra, amit elvesztettél! Na és mi az, ami csak úgy eltűnt? Mennyire voltak ezek értékesek?
  • Az életedben kinek lenne szüksége arra, hogy hallja mennyire értékes Isten számára? Hogyan tudnál időt szakítani arra, hogy elmondd neki a bátorító hírt ma?

Nincs kárhoztatás azok számára, akik Krisztus Jézushoz tartoznak

A Biblia ezt mondja János evangéliuma 3. fejezetének 18. versében: „Akik hisznek a Fiúban, nem ítéltetnek el.” (GNT) Ezt Pál levele a rómaiakhoz 8. fejezetének 1. versében így mondja el: „Nincs kárhoztatás azok számára, akik Krisztus Jézushoz tartoznak.” (NLT)

Ha kész vagy elfogadni ezt az ígéretet, akkor ne félj Isten ítéletétől, és add át az életedet Jézusnak, majd mondd el a következő imát!

„Kedves Jézus! Megígérted, hogy ha hiszek benned, bármi, amit eddig elrontottam, bocsánatot nyer, és megtanulom, hogy mi az életem célját. Ahelyett hogy elítélnél, befogadsz az örökkévaló mennyei otthonodba egy napon.

Megvallom a bűneimet, és elhiszem, hogy te vagy az Isten, az én Megmentőm. Behívlak az életembe mint Uramat. Köszönöm, hogy nem kell a megbocsátásért megdolgoznom, fizetnem vagy kiérdemelnem. Ez a te kegyelmed ajándéka.

Ma az életem minden egyes területét feléd fordítom. Az életem hátralévő részét a te szolgálatoddal akarom tölteni. Alázatosan átadom neked az életemet, és arra kérlek, ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.03.29.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Ezen a karácsonyon ismerd meg a Megmentődet!

2021. december 29. 03:00 - Erika1832

ae3d58db70cf25950554683f1d697f7d.jpg

„Eljött a világba, amely a sajátja volt, de a saját népe nem fogadta be őt. De mindazoknak, akik elfogadták őt és hittek benne, megadta a jogot, hogy Isten gyermekeivé váljanak.” (Jn 1,11–12 NCV)

Senki sem tökéletes. Ezt nyilvánvalóan mindenki tudja. Utazásaim során több ezer emberrel találkoztam világszerte, és még soha nem találkoztam olyannal, aki azt állította volna magáról, hogy bűntelen.

Én a saját magam által felállított mércéimnek sem felelek meg, még kevésbé az Isten által felállítottaknak – és ezzel te is így vagy. Mindannyiunknak vannak hibái, és mindannyian tévedünk.

Ezért van szükséged neked is arra, hogy megismerd Jézust, a Szabadítót, aki azért jött, hogy a bűneidért meghaljon.

A mennyország egy tökéletes hely – nincs szomorúság, búslakodás, sem betegség. A mennyország túlszárnyalja a legvadabb álmaidat is. Ez az ország tökéletes, de te és én, mi nem vagyunk azok. Ha Isten beengedné a tökéletlen embereket a mennybe, akkor az már nem lenne tökéletes. Ha Isten beengedne minket a mennybe minden tökéletlenségünkkel együtt, akkor a menny se lenne jobb, mint a föld.

De Istennek volt egy terve: elküldte Fiát, Jézus Krisztust – akinek a földre jövetelét karácsonykor ünnepeljük –, hogy tökéletes életet éljen helyetted. Aztán Jézus meghalt, hogy kifizesse a bűneid árát, hogy ne neked kelljen azokért megfizetned. Így juthatsz a mennybe, hogy hiszel benne. Micsoda lehetőség!

„Eljött a világba, amely a sajátja volt, de a saját népe nem fogadta be őt. De mindazoknak, akik elfogadták őt és hittek benne, megadta a jogot, hogy Isten gyermekeivé váljanak.” (Jn 1,11–12 NCV)

Ha bízol Jézusban mint Megváltóban, akkor Isten családjának részévé válhatsz, és ez a család örökké fenn fog állni.

Isten teremtett mindenkit, és ő mindenkit szeret. Istennek mindenkivel van célja. De ő csak azoknak az Atyja, akik úgy döntenek, hogy a család tagjává válnak teljesítve a családi követelményeket: higgyenek a Fiúban, akinek a megszületését karácsonykor ünnepeljük. Ez a feltétel.

Isten az, aki megalkotott téged, de meg is mentett téged. Azért jött el karácsonykor, hogy meghaljon minden bűnödért.

Nem tudok ennél jobb okot adni arra, hogy rá összpontosíts, és szánd oda magad neki.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segít a forgalmas karácsonyi szezon alatt elvégzett mindennapi feladataidban az a tudat, hogy a kegyelem és nem a tetteid mentettek meg?
  • Mit gondolsz, miért akarja Isten, hogy őt válaszd? Miért nem hívhatja őt mindenki Atyának?
  • Milyen gyakorlati lépéseket tehetsz, hogy Jézus legyen a középpontban idén karácsonykor?

Bízd ma magad Jézusra mint Megváltódra!

Mi lehetne jobb időpont a karácsonynál, hogy bízz Jézusban mint Megváltódban? Ha készen állsz rá, hogy ma neki szenteld az életed, akkor mondd el ezt az imát:

„Drága Jézusom, megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rossz, amit valaha tettem, meg lesz bocsátva, felismerem életem célját, és egy nap befogadsz engem a mennyei örök otthonodba.

Megvallom bűnömet, és hiszem, hogy te vagy Isten, az én Megváltóm. Uramként fogadlak be életembe. Az életem minden részét ma átadom neked. Követni akarlak, és azt tenni, amit mondasz.

Jézus, hálás vagyok a szeretetedért és az áldozatodért, amely lehetővé teszi számomra, hogy csatlakozzak hozzád a mennyben. Tudom, hogy nem érdemlem meg. És köszönöm neked, hogy nem kell kiérdemelnem vagy dolgoznom az üdvösségemért, mert tudom, hogy ez lehetetlen. Életem hátralévő részét arra akarom használni, hogy téged szolgáljalak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Alázatosan neked szentelem az életemet, és arra kérlek, hogy ments meg, és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha ennek az imának elmondásakor fogadtad be Jézust az életedbe, akkor írj nekem egy emailt a Rick@PastorRick.com e-mail címre, hadd tudjak erről, mert szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, ami segít megkezdened az utadat Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.22.)

(NCV: Az angol New Century Version bibliafordítás rövidítése.)

Szólj hozzá!

Vészjelzést küldeni

2018. május 25. 03:00 - csmsdvd

„Én elesett és szegény vagyok, siess hozzám, Istenem! Te vagy segítségem és megmentőm, Uram, ne késlekedj!” (Zsolt 70:6)

Voltál-e már valaha olyan szorult helyzetben, hogy fogalmad sem volt róla, hogy tudsz kikászálódni belőle? Akár úgy, hogy az autód lerobbant vagy eltévedtél a rengetegben, és egy megmentőre, útbaigazítóra volt szükséged.

Mennyire könnyen tudsz ilyen helyzetben segítséget kérni?

A Biblia tele van olyan helyzetekkel, amikor embereket meg kell menteni – Ádám és Éva, József, Mózes, Jónás, Izrael emberei. Nekik valamennyiüknek megmentőre, szabadítóra volt szükségük. Nem mindegyikőjüknek sikerült olyan egyszerűen segítséget kérni. Vajon miért? A büszkeségük akadályozta őket ebben.

Nagyon nehezen fogadjuk el, hogy mások segítségére szorulunk. Az emberek azt gondolhatják rólunk, hogy gyengék, buták és nem olyan tökéletesek vagyunk, mint ahogy láttatni akarjuk magunk. A Biblia azonban azt mondja, hogy az Isten jó és: „az elesett népet megsegíted.” (Zsolt 18:28)

Jézus az egyetlen szabadító. Azért jött a Földre, hogy halálával, feltámadásával az egész emberiséget megmentse. „Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért." (1Tim 2:5-6)

Ez azonban azt is jelenti, hogy fogadd el, hogy segítségre, megmentésre szorulsz. Őszinteség és alázatosság szükséges ahhoz, hogy azt mondjad, amit Dávid mondott: én elesett és szegény vagyok, siess hozzám, Istenem! Te vagy segítségem és megmentőm, Uram, ne késlekedj!”(Zsolt 70:6)

Cserébe viszont elég ennyit kell tenned: Fogadd el Isten kegyelmét, könyörületességét és szeretetét. Ehhez azonban mindezeket büszkeséged elé kell engedjed.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen könnyen kérsz másoktól segítséget?
  • Hányszor fordultál Istenhez életed nehéz helyzeteiben, akár így: „kérlek segíts most”?
  • Életének alázatosságával és őszinteségével neked ki a példaképed? Melyik embertársad az? Miért?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.18.)

Szólj hozzá!

Hogyan tudok ebből a felfordulásból kilábalni?

2016. december 05. 03:00 - K. Juc

Ki fog megszabadítani ettől az élettől, amit a bűn és a halál ural? Istennek hála! A válasz Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van! (Róma 7:24/b-25/a, NLT-fordítás, második kiadás)

how-to-get-out-of-bed-when-youre-depressed-rm-722x406_1.jpg


Íme, egy kínai keresztény bizonyságtétele! „Az élet útján jártam, amikor beleestem egy mély árokba. Az árok tele volt depresszióval, csüggedéssel és bűnnel. Amíg ott feküdtem, arra járt Mohamed, és így szólt. »A te hibád, hogy az árokban vagy. Megsértetted Allahot, ez pedig a megérdemelt büntetésed.« Ezt követően jött Marx, és ezt mondta. »Az osztályharc miatt vagy az árokban. Lázadj fel!« Én viszont még a kormányváltás után is az árokban voltam. Majd Buddha jött arra, és így szólt. »Nem is igazán vagy az árokban. Csak úgy gondolod, hogy ott vagy. Az egész csak illúzió. Nyugodj meg!« Azután Konfuciusz haladt el mellettem, és ezt mondta. »Itt az önmegvalósítás tíz lépése, amellyel ki tudsz jönni az árokból. Ha eléggé küzdesz, végül ki fogsz tudni mászni.« De akármennyire is küzdöttem, nem jutottam ki abból, mert túl mély volt.

Egy napon pedig arra járt Jézus Krisztus, és meglátott az árkomban. Szó nélkül levetette a fehér köntösét, és lejött mellém a sárba. Azután az erős karjaival felemelt, és kijuttatott az árokból. Hála Istennek, hogy Jézus megtette értem azt, amit én nem tudtam volna megtenni magamért.”

Jézus megtette érted azt, amit te nem tudtál volna megtenni magadért.

Ha szeretnél gyógyulást az életedben, akkor el kell hinned, hogy Krisztus meg tud változtatni. A rómaiakhoz írt levél 7. fejezetének 24-25. verse ezt közli. „Ki fog megszabadítani ettől az élettől, amit a bűn és a halál ural? Istennek hála! A válasz Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van!” (NLT-fordítás, második kiadás)

A megoldás a problémádra egy személy. Ki lesz az életed Ura? Ki fog irányítani? Te, avagy Jézus Krisztus? Amikor Ő uralkodik feletted, akkor képes vagy uralni a problémádat.

Istennél megvan az erő, amire szükséged van. Ő segíteni fog rajtad!

Segítő kérdések az elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mit jelent, ha Isten az életed Ura?
  • Jézus megtette azt, amit te nem tudtál volna megtenni magadért. Mi az, ami túlságosan nagy ahhoz, hogy egyedül kezeld, és ezért ma rá kell bíznod?
  • Hogyan tudod megmutatni Istennek, miszerint elhiszed, hogy meg tud változtatni?

 
*(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 11. 28.)

Szólj hozzá!

Erő a változáshoz

2013. július 21. 03:00 - FHanna

"Úgy gondoltam, hogy az embereket ilyen módon próbálja meg Isten. Így tűnik ki, hogy ők magukban véve hasonlók az állatokhoz." (Préd. 3:18)

Háborúk, forradalmak, természeti katasztrófák, aljas, bűnös viselkedés és politikai megosztás - ezekkel vannak tele a hírek.

És a te bűnöd sem különb. Gondolj a hazugságokra, amiket valaha mondtál, a fájdalmakra, amiket okoztál másoknak és a jó cselekedetekre, amiket elszalasztottál.

Könnyű körbenézni a bűneink következményei felett és azon gondolkozni, miért engedi ezt Isten. Ha Isten mindenható, miért nem állítja meg a bűnöket, mielőtt elfajulnának?

Az az igazság, hogy az egyik oka annak, hogy Isten nem szakít el a bűntől (azon túl, hogy szabad akaratot adott), hogy azt szeretné, vegyük észre, mennyire szükségünk van Rá. Azt írja a Biblia: "Úgy gondoltam, hogy az embereket ilyen módon próbálja meg Isten. Így tűnik ki, hogy ők magukban véve hasonlók az állatokhoz." (Préd. 3:18)

Az állatoknak nincs lelkiismeretük. Azt teszik, ami jó érzés. Ha meg akarnak ölni egy másik állatot, megteszik. Ha el akarják venni egy másik állat eledelét, megteszik. De nekünk van lelkiismeretünk. Az emberek nem csak azt teszik, amire épp ingerük van. Képességük van rá, hogy döntéseket hozzanak, annak függvényében, hogy valami rossz vagy jó. Ez a képesség egy ajándék Istentől. Isten nélkül úgy viselkednénk, mint az állatok. Isten nélkül az élet egy katasztrófa.

Szükségünk van Istenre, és szükségünk van egy Megmentőre. Ha nem lenne szükséged Megmentőre, Isten nem pocsékolta volna arra az idejét, hogy elküldje a Fiát.

Isten nem akarta, hogy csak a tested állati vágyainak a tárgya legyél. Azt akarta, hogy szabad légy ezektől a vágyaktól, ezért küldte el a Megmentőt hozzád.

Mindannyiunk életében vannak olyan területek, ahol még mindig kiéljük ezeket az állati, testi vágyakat. Isten elküldte nekünk Jézust, hogy ne kelljen ebben maradnunk. Talán azt gondolod, hogy nem tudsz a magad erejéből megváltozni. Igazad van! Nem tudsz. Ha tudnál, megváltoznál, de nem tudsz, ezért nem fogsz. Nincs erőd megváltozni.

Istennek van! Szükséged van Rá az életedben!

Beszéljetek róla:
Mik a fő különbségek az állatok és az emberek közt?
Az életed mely területein éled ki a testi, állati ösztöneidet? Kinek tudod ezeket a bűnöket megvallani?
Annak észrevétele, hogy magadtól nem tudsz változtatni a vágyaidon, hogyan eredményez valós és tartós szabadságot Krisztusban?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.07.15.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása