Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Adományozáskor hallgass Istenre

2018. január 12. 03:00 - FodorImi

„Tiszteld az Urat azzal, hogy minden jövedelmed első részét neki adod, és Ő megtölti csűreidet búzával és árpával, és borsajtóid túlcsordulnak a legfinomabb borral.” (Példabeszédek, 3:9 – TLB fordítás)

Amikor hívővé válsz, megtanulsz Isten kérése szerint adni. Ne hagyd senkinek, hogy nyomást gyakoroljon rád és  manipuláljon! Az is helytelen, ha a bűntudat vezérel az adakozásban. Ugyanakkor, ne is korlátozd  a nagylelkűséged ezzel a kijelentéssel: „Azt hiszem, ennyit indokolt ma felajánlanom”. Az ilyen jellegű adakozás nem igényel hitet.

Ehelyett megkérdezhetnéd Istent: „Mit akarsz ajándékozni rajtam keresztül? Mit vársz tőlem, milyen mértékben bízzam Rád magam ebben a helyzetben?” Különbséget kell tennünk ugyanis „látásbéli” és „hitbéli” felajánlás között.

Feleségemmel együtt számtalanszor álltunk már próbatétel előtt az adományozás kapcsán. Az egyik legdrámaibb eset 1993 végén történt, amikor pénzt gyűjtöttünk a Saddleback Gyülekezet első istentiszteleti központjának felépítéséhez. Akkoriban még egy sátorban tartottuk az összejöveteleket, s Isten kérésére kezdtünk el adományokat gyűjteni. Azzal fordultunk a hívőkhöz, hogy három éven át próbálják elkötelezni magukat az adományozás mellett. Kay és én is útmutatásért imátkoztunk, hogy tudjuk, mekkora összeggel járuljunk hozzá a gyarapodáshoz. Nagy meglepetésünkre irreális választ kaptunk. Számunkra ugyanis az Isten által sugallt penzösszeg jóval nagyobb volt, mint amelynek előteremtésére képesek lettünk volna. Mi azonban rendületlenül bíztunk Istenben.

Néhány nappal később olvastam az 1 Krónikák 29-ben, hogyan adakoztak az izraeliták a jeruzsálemi templom megépítése céljából, amely a mai viszonylatokban körülbelül 752 millió dollárnak felel meg. Isten arra kérte Dávid királyt, hogy az nyilvánosan hívja fel népének figyelmét az általa adott ajándékra. Így az emberek megtudták, hogy a király áldozata mindenkiénél nagyobb volt.

Éreztem, Isten azt sugallja nekem, „Rick, azt akarom, hogy tedd közzé, hogy pontosan mennyit adományozol. Ez példaértékű lesz, továbbá kihívást jelent majd mások számára.” Nem akartam szót fogadni, mert tartottam tőle, hogy az emberek félreértik az indítékomat. Isten azonban nem tágított, s mivel nekem fontos volt, hogy Ő áldását adja az építkezésre, kötélnek álltam. Vasárnap így szóltam a gyülekezetemhez: „Egyelőre nem tudom, honnan érkezik majd a szükséges pénzösszeg. Mindenesetre, Kay és én megfogadtuk, hogy az elkövetkező három évi fizetésem egy nagy százalékát felajánljuk adományként. Kérlek benneteket, imádkozzatok értünk.”

Egy hónappal később, a hétvégéhez közeledvén azon morfondíroztam, mégis honnan kerítem majd elő a jövő heti adomány összegét. Bár fogalmam sem volt róla, bíztam Istenben, hogy valami úton-módon kisegít. Aztán azt a bizonyos hétvégét megelőző pénteken felhívott a Zondervan Kiadó: „Rick, szeretnénk, ha könyvet írnál, „A Célorientát Gyülekezet” címmel. Bizonyosak vagyunk benne, hogy óriási sikere lesz, s éppen ezért megelőlegezzük az írói díjat.” Az előleg több volt annál, mint amit Kay és én ígértünk. Isten forrásai kimeríthetetlenek!

Amikor néhány nappal később beszámoltam erről a gyülekezetben, mindenki diadalittas kiáltásban tört ki. A hívők táncra perdültek és dalra fakadtak örömükben. Sőt, sírtak is. Mindannyian sírtunk. Ez volt életem egyik legcsodálatosabb élménye. És ha jól belegondolok, majdnem elszalasztottam a saját makacsságom miatt (nem beszélve a többiekről, akik szintén kimaradtak volna ebből miattam). Ha nem tettem volna eleget Isten kérésének, nem is lehettünk volna tanúi Isten minden  képzeletet felülmúló gondoskodásának.

Ez egy felejthetetlen lecke marad számomra.

„Tiszteld az Urat azzal, hogy minden jövedelmed első részét neki adod, és Ő megtölti csűreidet búzával és árpával, és borsajtóid túlcsordulnak a legfinomabb borral.” (Példabeszédek, 3:9 – TLB fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolkozz el azon, vajon mi késztet téged adományozásra? Saját lehetőségeid szerint adakozol, vagy az Isten sugallta lehetőségek szerint?
  • Hogyan adja Isten a tudtodra, hogy mit vár el tőled?
  • Milyen félelmek tartanak távol az adakozástól, amikor neked sincsen elegendő?

 

* (Daily Hope by Rick Warren – 2018.01.05.)

Szólj hozzá!

Isten megsokszorozza mindazt, amit odaadsz neki

2017. december 25. 03:00 - Erika1832

„Hozzátok be a raktárba a bevételetek tizedét… Tegyetek próbára engem - mondja a Mindenható Úr. Én megnyitom a menny ablakait nektek, és rátok árasztok minden áldást, amire szükségetek van.”
(Malakiás 3:10, NIV fordítás)

Ha Istennek adod az idődet, Ő megsokszorozza azt. Ha a pénzedet vagy az energiádat adod neki, Ő azt is meg fogja sokszorozni. Ahogy azt már többször is említettük, olyan ez, mint amikor magot vet el az ember. A gazdák tudják, hogy a magot föláldozzák azzal, hogy a földbe elvetik; ki kell engedniük a kezükből, hogy aztán abból valami jó jöjjön létre.

Ha zsákban tartasz egy magot, abból semmi sem fog kinőni, de ha elülteted meg fog sokszorozódni. Például, amikor elültetsz egy görögdinnyemagot, abból sok görögdinnye fejlődik ki és azokban is nagyon sok magot találsz majd. Ugyanígy fog megsokszorozódni minden, amit Istennek átadsz.

Mi a legfontosabb dolog a vetéssel kapcsolatban? A hit.

Azonban különbség van hit és alkudás között. Az alkudozás az, amikor azt mondod, "Istenem segíts, hogy nyélbe tudjam ütni ezt az üzletet, és akkor adok belőle neked egy részt.” Isten nem így működik. Isten hitet kér. Azt akarja, hogy előre hozzunk meg bizonyos áldozatokat anélkül, hogy aggódnánk, hogy kapunk-e cserébe valamit. Azt szeretné, hogy bízzuk rá, hogy ő azt hogyan akarja megfizetni nekünk.

Az egyik nagyszerű lecke, amit feleségemmel Kay-jel megtanultunk, hogy Istennél nem tudunk többet adni. Bármit odaadsz neki, ő mindig megsokszorozza azt. A házasságunk során háromszor történt, hogy Isten azt kérte tőlünk, hogy adjuk oda az akkori összes megtakarításunkat. Mi minden alkalommal engedelmeskedtünk, és Isten minden egyes alkalommal megsokszorozva adta vissza a pénzünket és minden korábbinál jobban megáldotta az anyagi életünket.

Jézus a következőt ígérte a Lukács 18:29-30-ban: "azt mondom nektek... aki elhagyja az otthonát vagy feleségét vagy bátyját vagy nővérét vagy szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, az a többszörösét fogja visszakapni még a jelen korban, az eljövendő korban pedig örök életet.” (NIV fordítás)

Egy másik helyen a Bibliában ezt olvasunk: "Mindig szánjátok oda magatokat teljesen az Úr munkájának, mert tudjátok, hogy a ti munkátok az Úrban nem hiábavaló." (1 Korinthus 15:58, NIV ford.)

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

• Miért olyan fontos a hit akkor, amikor adunk?
• Milyen esetekben tapasztaltad meg azt, hogy Isten sokkal többet adott vissza neked, mint amennyit te adtál neki?
• Ha Isten nem anyagi jellegű áldásaira gondolsz  az életedben (pl. az idődre, a tehetségedre, a családodra, az energiádra vagy akár az otthonodra), akkor az "Isten megsokszorozza, amit adsz neki" elv hogyan működik ezeken a területeken?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.12.18.)

Szólj hozzá!
Címkék: pénz hit idő adás

Hittel adni

2017. december 09. 03:00 - Erika1832

„Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot, mint Káin, és a hite miatt igaznak lett nyilvánítva, amikor Isten elismeréssel szólt az ő áldozatáról.” (Zsid. 11:4, NIV fordítás)

 trust-god.jpg

Az adás és a hit együtt jár. Isten valójában mindig arra használja a pénzügyeinket, hogy a hitünket tesztelje.

Történt már veled olyan, hogy választanod kellet egy csekk vagy a tizedet befizetése között? Az ilyen próba arról szól, hogy mit részesítünk előnyben. Aztán a szeretetünknek a próbája is. De leginkább a hitünké. Bízunk-e igazán Isten gondviselésében annyira, hogy az első helyre tegyük Őt az életünkben?

Érdekes, hogy a Zsidókhoz írt levél 11. részében – a bibliai „hírességek csarnokában"– az első ember, aki említésre kerül, Ábel, Ádámnak és Évának egyik fia.

Mit tett Ábel, ami miatt bekerült a bibliai hírességek csarnokába Mózes, Ábrahám és a többi nagy közé? Soha semmi figyelemre méltót vagy nagyszerűt nem tett, és arról se tudunk, hogy bármilyen kockázatot vállalt volna. Mi tette őt mégis naggyá? Az, hogy hitből ajánlotta fel az áldozatát Istennek.

A Biblia azt mondja, „Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot, mint Káin, és a hite miatt igaznak lett nyilvánítva, amikor Isten elismeréssel szólt az ő áldozatáról.” (Zsidók 11:4 NIV fordítás). Ábel nem azért szerepel a bibliai hírességek között, amit adott, hanem azért, ahogyan adta azt.

Isten a legkevésbé sem törődik azzal, hogy mennyit adunk neki. Ő inkább azzal törődik, hogy milyen hozzáállással és szívvel adjuk, amit adunk. Ha nem hitből tesszük, inkább ne adjunk semmit, mert akkor semmi haszna sincs. A Biblia azt is mondja, hogy „Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni.” (Zsidók 11:6, NIV fordítás). Istennek nincs szüksége a pénzünkre, Ő a szívünket szeretné.

Kétféle módon adhatunk: az eszünkkel, vagy kijelentés alapján. Ha az eszünkkel adunk, akkor az elménkben egyszerűen végiggondoljuk, hogy mit és mennyit tudunk adni. Ehhez egyáltalán nincs szükség hitre, ezt még egy ateista is meg tudja tenni.

Amikor azonban kijelentés alapján adunk, akkor hagyjuk, hogy Isten megmutassa, mit és mennyit akar, hogy adjunk hitből. Ez azt jelenti, hogy imádkozunk és kérjük, hogy Isten mutassa meg, milyen mértékben akarja, hogy hittel rá hagyatkozzunk abban a helyzetben. Utána pedig megtesszük azt, amit mond.

Ilyen az, amikor hitből adunk. Ez segít abban, hogy növekedjünk, érettebbek legyünk és még inkább Krisztusra hasonlítsunk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

• Korábban hogyan adtál, ésszel, vagy az alapján, amit Isten kijelentett számodra?
• Miért gondolod, hogy sokan tartanak a hitből való adástól?
• Szeretnéd, ha más lenne az adáshoz való hozzáállásod vagy a pénzzel kapcsolatos gondolkodásmódod?      Ha igen, milyen változást szeretnél?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.12.02.)

Szólj hozzá!

Boldog akarsz lenni? Adj, hogy egyre inkább krisztusivá válj!

2016. március 03. 03:00 - magyarosijulia

„Ne csak a magad érdekére figyelj, hanem a másokéra is. Olyan legyen a hozzáállásod, mint a Krisztus Jézusé volt!" (Fil. 2,4-5, NLT fordítás)

Minden, amid az életedben van, ajándék Istentől, mert Isten adakozó és nagylelkű.

Isten azt akarja, hogy a gyermekei olyanok legyenek, mint Ő. Meg akar tanítani, hogy ugyan adhatsz szeretet nélkül, de nem tudsz szeretni anélkül, hogy adnál!

Azt mondod, nagyon szereted a gyermekeid, de adsz nekik az idődből? Azt mondod, nagyon szereted a feleségedet, de megtiszteled őt a figyelmeddel? A szeretet erről szól! Akkor tudsz egyre jobban szeretni, ha egyre többet adsz!

Minden alkalommal, amikor nagylelkű vagy, változás történik benned. Minden alkalommal, amikor adsz, a szíved egy lépcsőfokkal közelebb kerül Istenhez. Minden alkalommal egyre jobban tudsz szeretni. Egyre inkább hasonlóvá válsz Jézushoz.

A Fil 1,11-ben ezt írja a Biblia: „Mindig teremjétek a megváltásotok gyümölcsét – a Jézus Krisztusban termett igaz jellemet –, Isten dicsőségére és magasztalására." (NLT fordítás).

Mindez teljesen ellentétes a mi kultúránkkal, ugyanis a világ nem arra tanít, hogy adj. A társadalmunkban jelszava, hogy szerezz és vegyél! Egyetértesz azzal, hogy kultúránk egyre inkább énközpontúvá válik? Az önimádat növekvőben van. Én, az én cuccaim, az én szükségleteim – én, én, én. „Én"-problémánk van!

Amikor nagylelkű vagy, a fókusz önmagadról a másik emberre irányul át. A Filippi 2,4-5-ben ezt olvassuk: „Ne csak a magad érdekére figyelj, hanem a másokéra is. Olyan legyen a hozzáállásod, mint a Krisztus Jézusé volt!" (NLT fordítás).

Beszéljetek róla:

  • Mit tanulsz Istenről, amikor egyre nagylelkűbbé válsz?
  • Hogyan tudsz szembe menni a társadalmunkkal, hogy egyre inkább nagylelkűvé válhass?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.02.25)

Szólj hozzá!

Aggódni fogsz, vagy bízol az Úrban?

2015. december 28. 03:00 - Molyhoslepke

„A nagylelkűségetek.... nem csak Isten népének szükségeit fogja betölteni, hanem ahhoz is vezet, hogy egyre többen fognak hálát adni imában Istennek."  (2Kor 9:11-12, GW fordítás)

A hited olyan, mint egy izom: akkor erősödik, ha használod. Isten kétségkívül az anyagiakon keresztül teszi próbára a hitünket leggyakrabban. Biztos többször próbára tett már téged is ezen a területen. Bízol az Úrban, vagy aggodalmaskodsz ilyenkor?

A Biblia azt mondja, hogy amikor adsz, bizonyságot teszel a hitedről: „A nagylelkűségetek.... nem csak Isten népének szükségeit fogja betölteni, hanem ahhoz is vezet, hogy egyre többen fognak hálát adni imában Istennek.” (Kor 9:11, GW ford.)

Soha nem fogom elfelejteni azt az esetet, amikor megtanultam, hogy mennyire fontos a hitből való adás. Még diák voltam akkoriban. Két csekket kellett volna befizetnem, 500 dollárt tandíjra, 10 dollárt pedig egy barátomnak. A számlámon viszont összesen ötven dollár volt. Épp ekkor hallottam egy pásztortól, hogy a legjobb akkor elkezdeni tizedet fizetni, amikor tartozásunk van, vagy éppen ki kell fizetnünk valamit.

Ezért úgy döntöttem, adakozni fogok. Kivettem hát az ötven dollárt, és az Amerikai Biblia Társaságnak adtam. Ezután írtam nekik egy levelet is, amiben ez állt: „Küldök Önöknek ötven dollárt. Ha ezt olvassák, szeretném kérni, hogy imádkozzanak egy szegény, éhes, eladósodott diákért. Kérem, imádkozzanak értem!”

Ezzel elvetettem egy magot…

Három hét múlva egy beszédet kellett tartanom egy ifjúsági csoportnak a kaliforniai Norwalkban. Mivel önkéntes voltam, nem számíthattam fizetségre. De vasárnap este a pásztor felállt, és ezt mondta: „Gyűjteni fogunk most ennek a diáknak, aki egész héten itt volt velünk.” Miután megvolt a gyűjtés, odaadták a pénzt. Összesen 565 dollár volt. Ez azt jelentette, hogy ki tudtam fizetni az 500 dollár tandíjat, visszafizethettem a barátomnak a 10 dolláros tartozást, és be tudtam fizetni 55 dollár tizedet is.

Ezen kívül még száz hasonló történetet tudnék mondani. Számomra nem csupán elméleti tanítás, hogy Isten megáld minket, amikor adunk.

Az adás is az aratás törvényére épül. Azt mondja a Biblia: „aki keveset vet, az kevés termést is fog aratni, aki pedig bőven vet, annak az aratása is bőséges lesz.” (Kor 9:6, NIV ford.)

Mindig többet fogsz aratni, mint amennyit elvetettél, és ez az elv az élet minden területén így működik. Ha kritizálsz, csak több kritikát kapsz vissza. Ha dühöt sugárzol a környezeted felé, még többet kapsz belőle vissza.

Csak egyetlen kukoricamagot ültetsz, de sokkal többet kapsz vissza: egy egész növényt több cső kukoricával! Exponenciálisan megnő a hozadéka. Úgy aratsz, ahogy vetsz. Ez a világ rendje. Adj másoknak azon a területen, ahol szükségben vagy az életben, legyen bármi is az.

Amikor így teszel, növekedni fog a hited. Ha látod majd, hogy Isten sokkal többet ad, mint amit te adtál, kész leszel legközelebb még többet adni.

Beszéljetek róla

  • Hogyan tapasztaltad meg eddig azt, hogy növekedett a hited, amikor adtál?
  • Mi teszi számodra nehézzé azt, hogy adj vagy adakozz? Vannak olyan mentális, lelki vagy érzelmi korlátok, amelyekről úgy gondolod, hogy akadályoznak abban, hogy még többet adj? Mit gondolsz, miért vannak ezek a korlátok az életedben?
  • Hogyan tapasztaltad már meg eddig azt, hogy a magvetés törvénye működik az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.12. 21.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása