Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Építsd életed biztos alapra: Isten Szavára

2017. március 06. 03:00 - magyarosijulia

„Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát." (Máté 7:24)

Egy ház alapja meghatározza, hogy mekkorára lehet a házat építeni. Nem építhetsz egy nagy házat kicsi vagy hibás alapra. Minden helyzetben össze fog dőlni!

Ugyan ez igaz az életükre nézve is. Nem válhatsz azzá, akivé Isten akar, egy hibás alapra építve. Sokféle különböző lehetőség van, amire az életünket építhetjük:

  • Tömegkultúra. Némelyek úgy gondolják, hogy egyszerűen csak azt teszik, amit mindenki más. Ha népszerű, ugyanezt fogják ők is tenni. Mégis, ami ma népszerű, nem lesz az holnap is. Ha a tömegkultúrára építed az életed, az olyan mint egy szüntelenül mozgó alapra építeni a házat. Nem fog működni!
  • Hagyomány. Mások arra építik az életüket, amit mindig is tettek az emberek, vagy ahogyan a szüleik tették. Ennek egy kicsit van értelme, hiszen a hagyomány azért válik hagyománnyá, mert működőképes. De egyetlen hagyomány sem tart örökké, előbb-utóbb elkopik, elavulttá válik és érvénytelen lesz. Márk 7:8-ban Jézus azt mondja a farizeusoknak, hogy soha ne helyezzék a hagyományt az igazság elé. Ez számunkra is egy jó emlékeztető!
  • Értelem. Isten józan eszet adott nekünk; használnunk kell! Az értelmünk viszont nem hibátlan vagy tévedhetetlen. A Példabeszédek 16:25 ezt mondja: „Van út, amely helyesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet." A legokosabbak és legbiztosabbak is megakadnak időközönként; így is várható. Egyedül Isten megbízható minden időben.
  • Érzelmek. Egyesek az érzelmekre építik az életüket. Ha valamit helyesnek éreznek, megteszik. Az érzelmek viszont hazudnak – szüntelenül hazudnak! Többet hazudsz magadnak, mint bárki másnak. Ha az érzelmeid szerint élsz, egész életedben a hangulatod fog manipulálni.

Ha nem működik a tömegkultúrára, a hagyományokra, az értelemre vagy az érzelemre épített élet, akkor mire építs? Isten Szavára.

Jézus azt mondja a Máté 7:24-ben: „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát."

A tömegkultúra megváltozik, a hagyományok elévülnek, az értelem tévedhet és az érzelmek hazudnak. Isten Szava viszont sosem változik!

Lehet, hogy nem mindig érted meg az Ő Szavát. Nem mindig fogod szeretni, nem mindig fog tetszeni. Nem lesz mindig politikailag korrekt.

De az Isten Szava az egyetlen biztos, amire az életünket építhetjük.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mire építetted az életed alapját? Mennyire tartós?
  • Milyen dolgok vonják el a figyelmedet attól, hogy teljesen Isten Szavára építsd az életed alapját?
  • Miért nehéz néha a hagyományok elé helyzeni Isten igazságát?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.02.27.)

Szólj hozzá!

A kiegyensúlyozott élet titka: Jézus

2015. december 07. 03:00 - sema22

"Először keressétek Isten országát és azt, hogy mit akar Isten. Aztán minden más szükségetek is be lesz töltve." (Máté 6:33, NCV fordítás)

 

Ha valóban kiegyensúlyozott életet szeretnél élni, akkor az egész történelemben az egyetlen hiteles személyt kell példának tekintened: Jézust. Ha őt teszed életed középpontjába, akkor az sokkal kiegyensúlyozottabb lesz. 

Gondolj úgy az életedre, mint egy kerékre. Közepén van a kerékagy, és ebből jönnek ki a küllők, vagyis az életeddel kapcsolatos dolgok - például a kapcsolataid, a családod, a karriered, a céljaid stb. Mindannyian valamilyen "kerékagy" köré építjük az életünket. A kérdés az, hogy nálad mi ez a "kerékagy". A családod? A karriered? A pénz?

Vagy Jézus?

Honnan lehet tudni, hogy mi köré építed az életed? Gondolkozz el azon, hogy mire gondolsz a legtöbbet. Ez az, ami vezérel és irányít téged. Ahhoz, hogy kiegyensúlyozott életet tudjunk élni, nagyon fontos, hogy mi áll a középpontban. Ha szilárd és stabil a középpont, szilárd és stabil lesz az életed is. Ha gyenge a középpont, az életed is gyenge lesz. Amikor hallom az embereket panaszkodni, hogy szétesik és tönkremegy az életük, akkor az általában azt jelenti, hogy nem megfelelő dolog van a középpontban. Isten helyett valami más vette át az első helyet az életükben. 

A kerékagy nemcsak stabilitást ad, hanem egyben irányítja és befolyásolja is a többi részt. És ez az életben is így van: az lesz az erőforrásod, amit az életed középpontjává teszel. A kerék attól lesz erős, hogy a középpontja erős.

Tedd Jézust az életed középpontjává, és ő megadja azt a stabilitást, útmutatást és erőt, amire az életben szükséged van.  A Biblia ezt mondja: "Először keressétek Isten országát és azt, hogy mit akar Isten. Aztán minden más szükségetek is be lesz töltve." (Máté 6:33, NCV ford. )

Ne félj Jézust tenni életedben az első helyre. Tedd őt az életed középpontjává. Hagyd, hogy irányítsa és uralma alá vegye az életed, és hogy megerősítsen és stabilitást adjon számodra az életben. Tedd Őt a középpontba, és minden más - a családi életed, a karriered, a céljaid - egyensúlyba kerül Jézusban.

 Beszéljetek róla

  • Képzeld azt, hogy az életed egy kerék. Mit látsz a középpontjában?
  • Mi a legzavaróbb tényező, ami elválaszt a kiegyensúlyozott élettől?
  • Szerinted mi a legnagyobb akadálya annak, hogy Jézust tedd életed középpontjává?

*(Daily Hope by Rick Warren 2015. 11. 30.)

 

Szólj hozzá!

A Biblia az egyedüli stabil alap

2014. október 12. 03:00 - BenedekDávid

„Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát.” Máté 7,24

Egy ház méretét legfőképp annak talapzata határozza meg. Nem építhetsz nagy házat kicsi vagy hibás alapra, mert az bármikor összedőlhet.

Ugyanez igaz az életünkre nézve is. Sosem leszel az, akinek Isten szeretne látni, ha hibás alapra építesz.

Több lehetőség közül is választhatunk, hogy mit szeretnénk az életünk alapjául. Ilyen például

  •  a népszerű tömegkultúra - Vannak emberek, akik egyszerűen csak azt teszik, amit más emberektől látnak. Tetszik nekik, mert népszerű. Viszont, ami ma népszerű, holnap már lehet, hogy nem lesz az. Ha az életedet egy népszerű tömegkultúra elemeire építed, olyan, mintha a házadat egy állandó mozgásban lévő alapra építenéd. Ez sosem fog megállni.
  • a hagyományok - Más emberek szüleik, nagyszüleik szokásaira építik életüket, átveszik az ő hagyományaikat, mert nekik működött. Viszont a hagyományok sem maradnak meg örökké, a legtöbb idejét múlja, elveszti aktualitását. A Márk 7,8-ban Jézus a farizeusokat arra inti, hogy soha ne tegyék a hagyományokat a hit elé, és ez ma is, számunkra is megállja a helyét.
  • az értelem - Isten azért adott nekünk értelmet, hogy használjuk azt, viszont az értelmünk sem tökéletesen megbízható. A Példabeszédek 16,25 is rámutat erre: “Van út, amely az ember előtt egyenesnek látszik, de végül a halálba vezet.” Még a legokosabb emberek is hibáznak néha, ez elkerülhetetlen. Egyedül Istenben lehet tökéletesen megbízni.
  • az érzelmek - Vannak, akik az érzésekre alapozzák életüket, és ha úgy érzik, hogy valami jó, akkor megteszik. Viszont az érzések szinte mindig hazudnak, és így önmagunknak is hazudunk. És ha az érzéseinkre építve élünk, akkor az egész életünkben az érzelmeink, a hangulataink befolyásolnak majd.

De mi van akkor, ha nem lehet sem a népszerű tömegkultúrára, sem a hagyományokra, sem az értelmedre, sem az érzelmeidre alapozni? Mire kell felépítened az életedet? A legjobb választás Isten Igéje.
Ezt maga Jézus mondja a Máté 7,24-ben: „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát.”

A népszerű tömegkultúrák megváltoznak, a hagyományok elévülnek, az értelmünk megcsal, az érzelmeink pedig hazudnak - de Isten szava, Isten beszéde, az Ő Igéje soha nem változik.

Talán előfordul majd, hogy nem érted meg Isten Igéjét, sőt lehet, hogy nem is fog mindig tetszeni, amit mond, vagy nem tartod helyesnek és elfogadhatónak. De ez az egyetlen, ami elég stabil ahhoz, hogy az életed felépíthesd rá.

 

Beszéljetek róla:
• Mire építetted eddig az életed? Mennyire bizonyul jónak ez az alap?

• Mi tart vissza attól, hogy teljes mértékben Isten szavára, Igéjére alapozd az életed?

• Miért olyan nehéz néha Istenbe vetni a bizalmunkat a hagyományok helyett?

 (Daily Hope by Rick Warren, 2014.10.05.)

Szólj hozzá!

Hagyd, hogy a Bibliáé legyen az első és utolsó szó az életedben

2013. március 12. 03:00 - *Agota*

"...Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok." (János 8:31)

lk.jpg

Ahhoz, hogy az életed a Bibliára tudd építeni, annak határozott alappá kell válnia. Iránytű kell, hogy legyen, amire támaszkodhatsz, ha útbaigazitásra van szükséged, tanácsadó kell, hogy legyen, hogy bölcs döntéseket tudjál hozni, és viszonyítási alap kell legyen, ha a dolgokat értékeled körülötted.

Az első és utolsó szó mindig a Bibliáé kell legyen az életedben.

Legtöbbször azért ér minket baj, mert döntéseinket megbízhatatlan hatalmakra bízzuk: kultúra ("Mindenki így csinálja"), tradíció ("Mindig így csináltuk"), ésszerűség ("Logikusnak tűnt"), érzések ("Így éreztem jónak"). Pedig, csak egy tökéletes irányútra van szükségünk, ami soha nem vezet félre. Csakis Isten szava lehet ez: "Istennek minden szava színigaz..." (Példabeszédek 30:5a).

A legfontosabb döntés, amit ma meghozhatsz az az, hogy végre helyre teszed magadban, hogy kié végső hatalom az életedben. Döntsd el, hogy a kultura, tradíció, ésszerűség vagy érzelemre való tekintet nélkül, a Bibliát választod, mint végső hatalmat. Amikor döntéseket hozol, határozd el, hogy először megkérdezed, hogy "Mit mondd a Biblia?". Határozd el, hogy ha Isten arra kér, hogy tegyél meg valamit, bízni fogsz a szavában és meg fogod tenni attól függetlenül, hogy értelmesnek, vagy értelmetlennek tűnik, vagy, hogy épp szívesen teszed-e. 

Beszéljetek róla

  • A jelenlegi döntéshozási módod alapján, ki, illetve mi a végső hatalom az életedben?

  • Hogyan változna meg az életed, hogy ha mindig Isten szaváé lenne az utolsó szó? (Vagy hogyan változott meg az életed azóta, hogy az utolsó szót Isten szavának adtad?)

Daily Hope by Rick Warren (2013.03.05.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása