Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Vess ma, majd várd türelemmel az aratást

2018. július 28. 03:00 - Anika Enikő

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Galata 6:9)

A vetés ideje most van.

Beszélgetek emberekkel és mindig ezt mondogatják: „Egy napon majd ezt vagy azt fogják tenni…” Egy napon majd többet fognak szolgálni; vagy majd akkor ha nyugdíjba vonulnak; vagy ha majd fizetésemelést kapnak; egy napon majd többet fognak adakozni.

„Egy napon majd” azt jelenti, hogy semmikor. Ne várj arra, hogy a dolgok jobbá váljanak; most kezdj el vetni. Hogy miért? Azért, mert mihamarabb vetsz, annál hosszabb ideig fogod az aratást élvezni az életedben.

Ám az aratás nem mindig a te idődben jelentkezik. Mindig van várakozás a vetés és az aratás között. Egyik évszakban vetsz, a másikban pedig aratsz.

Türelmesnek kell lenned, és nem feladni!

Isten Királysága is ezen elv szerint működik. A Márk 4:26- 28-ban Jézus a következőket mondja: „Isten Királysága hasonlít a gabonaföld műveléséhez. A földműves először kimegy a földjére magot vetni. Azután telnek-múlnak a napok, és a magok kicsíráznak, a növény pedig növekszik, senki sem tudja, hogyan. Igen, a növények először szárat növesztenek, azután kalászt hoznak, végül szemeket nevelnek a kalászban.”

Az eredmény meg fog jönni, ám lassan, és ez része a folyamatnak. És mivel időbe kerül, a Galáta 6:9 így bíztat: „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.”

Dönts úgy, hogy elfeledkezel a tavalyi terméskiesésről és ehelyett az életedben bekövetkező hosszútávú aratásra összpontosítasz. Pénzügyileg sem egyik napról a másikra jutottál el oda, ahol ma vagy. Időbe került elrontani a dolgokat és az is időbe kerül, hogy minden egybe és összeálljon. Mindig van késés a vetés és a betakarítás között.

A Biblia ezt mondja a Zsoltárok 126:5-6 verseiben: „Akik sírva vetik a magot, örvendezve aratnak.  Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!” (GNT fordítás).

Miért kell gyászolni? Elveszítetted a munkádat? Betegség gyötör? Elhunyt egyik szeretted? Elvitte a bank a megtakarításodat? Talán elvesztetted a nyugdíjaid felét az elmúlt években? Elvesztetted az álmod?

A gyász rendben van; a nyögés viszont nem. A nyögés helyett magot kell vetned, mert amiből több kell, abból kell odaadnod.

Ma van a vetésnek a napja

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha módodban állna fiatalabb énednek az anyagiakra nézve tanácsot adni, akkor mi lenne az? Mi tanulhatsz meg anyagi hibáidból, amiket a mostani helyzetedre alkalmazhatsz?
  • Ha fel tudnád oldani a múltbéli hibákat és pénzügyi kudarcaidat, mit tennél az anyagi előremeneteledért?
  • Miből szeretnél többet az életedben? Hogyan vethetnéd el ennek a magját és adhatnád meg magad ennek ma, azért, hogy egy napon a meglegyen az aratás?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.07.21)

Szólj hozzá!

A megfelelő időben aratni fogsz

2018. július 26. 03:00 - Erika1832

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a megfelelő időben majd aratunk, ha meg nem lankadunk." (Gal 6:9, NLT fordítás)

oszibarack02.png

Az akkor és a most között, — vagy a most, és ami ezután következik között — mindig idő telik el, amitől az emberek többsége ideges lesz. Amikor félreteszünk egy adott összeget, hogy valamibe befektessük, vagy egy ötlet kivitelezését megelőlegezzük anyagilag, ennek eredményei nem azonnal fognak jelentkezni.

A gyümölcsök lassan érnek. Lenne kedved egy éretlen, színét éppen sárgásra váltó, kemény paradicsomot elfogyasztani, amit éretlenül szednek le, és gázok segítségével pirosítanak éretté? Nem is lehet összehasonlítani az így leszedett, a raktárban lassan megérő paradicsomot, azzal, ami bár a korai fajtából való, de természetesen módon érett meg. Ha túl korán szedjük le a paradicsomot, akkor épp a rá jellemző zamatát veszítjük el.

A pénz világában mindig egy másik évadban aratsz, mint ahogy vetettél, és egyébként, nem minden gyümölcs érik meg egyszerre. Ha például őszibarackot termesztesz, azok sem egyszerre érnek meg. Lassan, fokozatosan lesznek érettek, napról napra mindig csak egy kis része érik be, amit le tudsz szedni. Amikor elkezdesz vetni és Isten anyagi életre vonatkozó elveit követed, nem fogsz egyik napról a másikra hirtelen nyereséghez jutni. Várnod kell, hogy egy következő évszakban arathass majd.

De miközben te várakozol, Isten munkálkodik. Amikor arra vársz, hogy az erőfeszítéseid, a pénzed vagy a befektetett energiád eredményt hozzanak egy adott területen, úgy gondolhatod, hogy semmi sem történik.

Pedig dehogy is nem történik! Miközben a mag rejtve pihen a talajban, lassan kicsírázik, és amikor ez a mag Isten áldásával kitör a felszínre, folytatja a növekedést és csak növekszik, növekszik tovább. Egy nap egy kis hajtás áll ki a talajból és akkor látni fogod, hogy működik a dolog.

De addig, bíznod kell Istenben, hogy Ő cselekszik – még akkor is, amikor nem látod a munkád gyümölcsét.

A növényeknek időre van szükségük a növekedéshez, mert olyan, hogy azonnal beérjen, nem létezik. Olyan gazda sem létezik, aki miután bevetette a földjét, egy óra múlva visszatér, hogy learassa annak a termését. Csak hagyni kell. Hagyni kell a magot a talajtakaró alatt, hogy Isten a növekedést elvégezze a maga idejében.

A Galatákhoz írt levél 6:9-ben ez áll: „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a megfelelő időben majd aratunk, ha meg nem lankadunk.” (NLT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen gyümölcsökre vársz az életedben, hogy Isten kimunkálja azokat?
  • Az aratásra való várakozásod alatt milyen lelki fejlődésen mentél keresztül? Miközben Istenre várakoztál, ő mit tanított neked?
  • Mit gondolsz, Isten miért várakoztat minket a vetés és az aratás közötti?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.07.19.)

Szólj hozzá!

Minden ember méltó a tiszteletre

2018. július 06. 03:00 - csmsdvd

„Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet” (1Pt 2:17)

A tisztelet, egy másik ember iránti tisztelet, az utóbbi néhány évtizedben egy kiveszőben lévő érték. A tiszteletlenség korában élünk, ahol a mindennapokat áthatja a gúnyolódás, a megalázás pedig kedvelt szórakozássá vált.

Márpedig a Biblia határozottan kimondja, a tartós családi kapcsolatok – és társadalmi kapcsolatok – alapja a kölcsönös tisztelet. A Biblia parancsolatai között szerepel, valamint az is, hogy tiszteld szüleidet, a tisztségviselőket, a gyülekezet vezetőit. Az Efézusiakhoz írt levél felszólítja az asszonyokat (feleségeket) hogy tiszteljék férjüket. Péter első levelében pedig felszólítja a férjeket, hogy megértően, tisztelettel legyenek feleségük iránt. A Biblia senkit sem hagy ki, világosan kimondja „mindenkinek adjátok meg a tiszteletet” (1Pt 2:17).

Mindenki, kivétel nélkül és függetlenül attól, hogy miben hisz és hogyan viselkedik, megérdemli a tiszteletet.

Miért?

  1. Isten teremtett mindenkit. A Zsoltárok 8:5 verse szerint: „Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg.” Az Isten nem teremt selejtet. Senki sem értéktelen, érdemtelen. Az emberek folyamatosan rossz döntéseket hoznak, de Isten számára akkor is értékesek maradnak. Isten a világ legkevésbé szerethető emberét is szereti.
  2. Jézus mindenkiért meghalt. A Biblia azt mondja: „(Isten) váltatott meg, drága véren,…Krisztusnak a vérén” (1Pt 1:18-19). Lehet, hogy te nem adsz bizonyos emberekért túl sokat, Isten azonban ad. Tulajdonképpen azt mondja minden ember, akivel találkozol, érdemes arra, hogy meghalj érte.
  3. Azt mutatja, ismered Istent. A Biblia szerint Isten szeretet. Ha megismered Istent, életed megtelik szeretettel. Azt is mondja a Biblia: „aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet.“ (1Jn 4:8). A szeretet pedig mindig tiszteli a másik embert.
  4. Amit adsz, azt kapod vissza. Ez az aratás törvénye. Ki mint vet, úgy arat. Ha tiszteletet szeretnél, akkor adjál tiszteletet. A Biblia szerint: „amit vet az ember, azt fogja aratni is” (Gal 6:8)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Minden embernek, akivel találkozol, add meg a tiszteletet. Hogyan fogja ez megváltoztatni viselkedésedet?
  • Kinek tudsz legkevésbé tiszteletet mutatni? Mi az oka?
  • Hogyan, milyen módon tudnád életed újra szeretettel megtölteni?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.06.29.)

Szólj hozzá!

Ha nagylelkűséget vetsz, nagylelkűséget aratsz

2017. augusztus 24. 03:00 - nagynikoletta

„Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten” (2Kor 9:6-7, NIV fordítás).

5.jpg

A Biblia azt mondja a korinthusiakhoz írt második levél 9:6-7-ben: „Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten” (NIV fordítás).

A vetés és az aratás elve az élet minden területére vonatkozik, nem csak a pénzügyeidre. Bármit vetsz életedben, azt fogod aratni is. Bármit helyezel letétbe, azt fogod visszakapni is. Ha kritikát vetsz az életed során, aratni is a más emberektől kapott kritikát fogod. Ha kedvességet vetsz, kedvességet aratsz. Ez a betakarítás törvénye. Ha almamagokat ültetsz, nem körtét fogsz kapni, hanem almát. Ha nagylelkűen vetsz, nagylelkűséget fogsz aratni.

Ez a betakarítás elve: valahányszor szükséged van valamire, magot ültetsz. Amikor a gazda a kopár mezőjére tekint, nem zúgolódik. Egyszerűen kimegy és elkezd magokat ültetni. Ha csak kevéske magja van, választhat. Felhalmozhatja készletét, vagy elajándékozhatja. Ha megtartja, az lesz mindene. Ha továbbadja, Isten meg fogja sokszorozni. Ez a csodálatos benne: nem csak azt aratod, amit vetettél. Mindig többet aratsz mint, amit vetettél!

Isten azért alakítja ezt így, mert azt szeretné, hogy hozzá hasonlóvá válj. Isten adakozó. Csakis úgy válhatsz hozzá hasonlóvá, ha megtanulsz nagylelkűvé válni. Amikor fukar vagy, akkor leginkább a Sátánhoz hasonlítasz. Amikor nagylelkű vagy, akkor leginkább Istenhez hasonlítasz. Ha odaadod, amid van, Isten megsokszorozza azt.

Ez logikátlanul hangzik – add tovább, amikor szükséged van rá, és így többet fogsz visszakapni. Azonban, épp ez az, amiért hitre van szükség! Isten azt mondja, hogy úgy kaphatsz, ha adakozol és nem úgy, ha megtartasz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor kaptál többet Istentől vagy másoktól annál, amit te adtál?
  • Hogyan kellene eldöntened azt, hogy mit adj?
  • Mire van szükséged jelenleg az életedben? Hogyan tudnád éppen azt a dolgot odaadni másoknak?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2017.08.17.)

Szólj hozzá!

Hitben haladj előre, ne az érzéseid alapján

2016. január 22. 03:00 - FodorImi

"Akik könnyhullatással vetnek, hangos örömkiáltásokkal fognak aratni. Sírnak, amikor a vetőmagot viszik, de énekelni fognak, amikor visszatérnek az aratásból." (Zsoltárok 126:5-6, NLT fordítás, második kiadás)

Hit által kell vetned, nem az érzéseid alapján.

Azt gondolod, hogy a földműves minden nap úgy ébred, hogy alig várja, hogy kimehessen dolgozni a földjére? Nem. Ez nagyon kemény munka! De ha csak akkor dolgozna, amikor kedve van hozzá, nem sok ereményt látna. Lehet, hogy nincs kedve korán kelni. Lehet, hogy nem akar kimenni aratni, vetni vagy gyomlálni. Mégis megteszi.

Hadd áruljak el valamit: nincs mindig kedvem kedvesnek lenni. Utálom beismerni, de így van. Néha zsémbes, nyűgös akarok lenni. Néha szeretném azt mondani: „Hagyjatok békén!” Nincs mindig ínyemre, hogy barátságos, szívélyes legyek, hogy nagylelkű legyek, hogy reményt adjak az embereknek. Nem mindig van kedvem prédikálni.

De nem az érzéseim, hanem a hitem szerint élek. Néha fáradtan vetek, néha zaklatottan, néha kikészülten, néha mélységes-mély fájdalomal telve. Érzéseim ellenére hitben megyek előre, és várom, hogy Isten cselekedjen.

Legutóbb, mikor közeledett a fiam halálának évfordulója, egyáltalán nem volt kedvem gyülekezetbe menni. Húsvét körül történt, és a feltámadást inkább otthon ünnepeltem volna a feleségemmel, az Úrral, a gyerekeimmel, és csak szerettem volna túl lenni azon a napon.

Sokat sírtam azon a héten, és mint ígéretet, kértem, követeltem a Zsoltárok 126:5-6 verseit: "Akik könnyhullatással vetnek, hangos örömkiáltásokkal fognak aratni. Sírnak, amikor a vetőmagot viszik, de énekelni fognak, amikor visszatérnek az aratásból." (NLT fordítás, második kiadás)

És tudjátok, mi történt? 14 húsvéti szolgálatban vetettem a magokat, és Isten aratást adott: 2604 ember jött Krisztushoz. Akik könnyhullatással vetnek, örömmel aratnak. Ezek az emberek mindannyian ott lesznek a mennyben, mert nem az érzéseim, hanem a hitem szerint cselekedtem.

Isten néha arra hív, hogy hozz áldozatot – a pénzeddel, az időddel, a képességeiddel, vagy akár az életeddel. Lehet, hogy legszívesebben azt mondanád: "hát, ehhez nincs kedvem". De ha így teszel, elszalasztod az áldást, amit Isten rajtad keresztül akar adni..

Vess hit által, ne az érzéseid alapján.

Beszéljetek róla

  • Életed nagyobb részét az érzéseid szerint éled? Szerinted miért könnyű így élni?
  • Hogy nézne ki az életed, ha hitből élnél? Min változtatnál?
  • Milyen áldozatot kér Isten tőled, ami megköveteli, hogy hit által vess?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.01.15.)

Szólj hozzá!