Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Csak egy mód van arra, hogy megszabadulj a bűntudattól

2019. március 19. 03:00 - daniella_89

"Pedig a mi vétkeink miatt szegezték fel, a mi bűneink miatt törték össze... Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, Mindenki a maga útját járta, De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért." (Ézsaiás 53:5-6 NASB fordítás)

crosssins-1.jpg


Mindannyiunknak jó oka van arra, hogy bűntudata legyen. Nincs senki, aki mindent jól csinálna! Megbántunk másokat. Önzően viselkedünk. Legtöbbször azoknak mondjuk a leggorombább dolgokat, akiket a legjobban szeretünk.

Ahogy nem tudod elrejteni Isten elől a bűneidet, úgy a bűn felett érzett bűntudatod sem marad rejtve előtte. Ráadásul, ha takargatod a bűn miatt feltörő érzéseid, elkezdenek belülről emészteni.

Csak egy mód van rá, hogy megszabadulj a bűntudattól: valld meg a bűneidet, és bízz Isten megbocsátásában. A megvallani szó a Bibliában a görög homologeo. A "homo" azt jelenti, azonos. A "logeo" azt jelenti, beszélni. Tehát a megvallás egyszerűen annyit tesz, mint egyetérteni Istennel. "Igazad van, Istenem! Hibáztam!"

Mindenért, amit rosszul csinálsz - beleértve azokat, amiket ma este, holnap, jövő héten vagy akár 10 évvel később teszel -, annak árát Jézus már megfizette. Ez Isten jósága.

Jézus minden bűnödet magára vette. Megajándékozott az Ő jóságával, tisztességével, és becsületességével. Ez a Biblia legalapvetőbb igazsága: a széttört lelked Benne újra egésszé válik.

A Biblia azt mondja az Ézsaiás 53:5-6-ban:"Pedig a mi vétkeink miatt szegezték fel, a mi bűneink miatt törték össze... Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, Mindenki a maga útját járta, De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért." (NASB fordítás)

Ha nem érzed, hogy a bűneid meg vannak bocsátva, az azt jelenti, hogy még nem értetted meg teljesen Isten jóságát. Amikor Jézus meghalt, Ő elvette az összes bűnödet, a tenger legmélyebb részébe vetette, és kitette a "Horgászni Tilos!" táblát. Ha már megvallottad bűneid Istennek, miért kotornád ki onnan újra, amikor Isten már megbocsátotta és meg sem emlékezik róla?

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Melyek azok a gyakori, de egészségtelen módok, ahogy a bűntudatunkat kezeljük?
  • Van olyan vétked, amit ma el kell engedj? Mi tart vissza ennek a döntésnek a meghozatalától?
  • Mit gondolsz, miért az öröm a természetes következménye annak, ha megérted Isten kegyelmét?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2019.03.12.)

Szólj hozzá!

Isten megbocsát neked, ezért bocsáss meg te is magadnak!

2018. október 31. 03:00 - K. Juc

„Nem a bűneink szerint bánik velünk; nem bánik velünk keményen, ahogy megérdemelnénk. Olyan messze vetette el a bűneinket, amilyen messze van kelet nyugattól." (103. Zsoltár 10,12 NLT fordítás)
Related image
Isten mindig azt adja, amire szükségünk van, nem pedig, amit megérdemelnénk. A 103. Zsoltár 10. és 12. verse szerint: „nem büntet bennünket a bűneinkért, nem bánik velünk keményen, ahogyan megérdemelnénk. Olyan messze vetette el a bűneinket, amilyen messze van kelet nyugattól." (NLT fordítás)
Ahelyett, hogy megkapnánk a büntetést, amit megérdemlünk, Jézus Krisztus minden bűnünkért és tévedésünkért kifizette az árat. Tetszik, hogy ez szerepel a Bibliában: „olyan messzire, amilyen távol van kelet nyugattól", mert keletnek és nyugatnak nincs vége. Létezik északi és déli sark, de keletről nyugatra haladva nincs ilyen végpont. Isten egyszerűen fogta a bűneinket és eltörölte azokat!
Ha tehát Isten megbocsátott neked, akkor neked is meg kell bocsátanod magadnak! Ott ez a férfi, Dávid király a Bibliában, aki házasságtörést követett el, majd hogy ezt eltitkolja, meggyilkoltatta a nő férjét. Gyilkosság és házasságtörés - ezek elég nagy bűnök. Megérdemelte vajon Dávid a megbocsátást? Nem. És azt, hogy kegyelmet kapjon? Nem! Dávid viszont tudta, hogy Isten jó, ezért kegyelmet kért tőle. Így imádkozott: „Könyörülj rajtam Istenem, hűséges szereteted szerint! Mivel nagy a te irgalmad, töröld el bűneimet! Moss tisztára a bűntudattól, tisztíts meg minden vétkemtől! (51. Zsoltár 1-2, NLT fordítás)
Ha valamilyen nagy bűnnel küszködsz éppen, akkor végig kell olvasnod az 51. zsoltárt. Az egész zsoltár arról szól, hogy kicsoda Isten, és nem arról, hogy te ki vagy.
Hadd fogalmazzak nagyon egyértelműen: Isten nem azért bocsát meg neked, mert te jó vagy, hanem azért mert Ő jó. Ő egy jó Isten, és jó terve van a számodra - még akkor is, ha nagyon elszúrsz valamit. Semmi sem választhat el a szeretetétől!
Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
  • Mit érdemelnél Istentől?
  • Miért olyan nehéz néha megbocsátanunk magunknak? Hogyan tudja Isten kegyelme és megbocsátása befolyásolni azt, ahogyan látod önmagad?
  • Miért kell elhinned azt, hogy miután Isten megbocsát, el is fogad Téged tisztának?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.10.24.)
Szólj hozzá!

A megbocsátás annyit jelent, hogy többé nincs vétek, nincs szégyen és nincs sajnálkozás

2017. december 11. 03:00 - FAmelita

„A szívem örvendezik megváltásodban” (Zsoltárok 13:5b NIV fordítás)

Ha Jézus követője vagy, akkor az öröm egy életvitel a számodra.

Miért? Mert bűnbocsánatot nyertél - nincs vétkesség, nincs szégyen, nincs bűntudat, és bánkódás sincsen. Isten már mindettől megszabadított téged.

Nekem ez meglehetősen jó ok az örömre.

A Biblia azt mondja, „Azért, most már nincs kárhoztatás azoknak, akik Jézus Krisztusban vannak” (Róma 8:1 NIV fordítás)

A "nincs" szó az eredeti görög szövegben a lehető legerősebb tagadószó. Ez olyan, mintha Isten azt mondaná „Nincs, nincs, nincs - sem ezer évig, sem egymillió évig, sem pedig egy örökkévalóságon át.

Ezt fontos tudni, mert a bűntudat az egyik leggyakoribb oka annak, hogy valaki elveszítse az örömre való képességét. Mind a szégyenérzet, mind pedig a bűntudat képes megfosztani bennünket a derűtől.

Mindannyian hibázunk, amiért jogosan érzünk megbánást és lelkiismeretfurdalást. Isten azonban nem akarja, hogy megállás nélkül kárhozatra ítéljük önmagunk, illetve hogy azt mondogassuk: „Jobbnak kellene lennem”, „Másnak kellene lennem”... stb.

Mit vár tehát tőled a Jó Isten a bűntudathoz való hozzáállásodban? Azt, hogy válj tisztává és őszíntén gyónd meg a vétkeid. Járulj Isten elé a következővel: „Sajnálom. Kérlek bocsáss meg nekem.” Ezután Ő eltörli a bűneid.

Éppen ezért halt meg Jézus Krisztus a kereszten. Ráadásul nem csupán a már elkövetett bűnökért szenvedett, hanem azokért is, amelyeket még el sem követtél. Minden lehetséges vétked régen megbocsájtást nyert már.

Jézus tehá megszabadított bennünket a kárhozattól. S mivel Ő már megfizetett a bűneinkért, így nincs szügség rá, hogy mi ujra ezt tegyük.

Ez a megváltás, amely a legjobb ok az örömre. A tiszta lelkiismeret felhőtlen örömére.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tudnád beiktatni a gyónást mindennapjaidba?
  • Milyen érzés rádöbbenni arra, hogy Isten teljes mértékben és minden tekintetben megbocsátott már neked?
  • Kinek beszélsz e teljes bűnbocsánatról ezen a héten?

* (Daily Hope by Rick Warren -  2017.12.04.)

Szólj hozzá!

Itt az idő, hogy igazat mondj önmagadnak

2017. március 11. 03:00 - kennedymárti

„Az Úr adott nekünk értelmet és lelkiismeretet; nem rejtőzhetünk el saját magunk elől” (Példabeszédek 20:27, TEV fordítás)

A legjobb módja a lelkiismeret-furdalás orvoslásának az, hogy beismered, valami bűnt követtél el és bűntudat van benned. Ne temesd el, ne tagadd le és ne hagyd figyelmen kívül. Egyszerűen ismerd be!

De még akkor is, ha tudjuk, hogy ez lenne a helyes, megpróbálunk elmenekülni a bűn és a bűntudat elől. De hiába próbálunk meg elmenekülni, az utolér minket. A probléma az elmeneküléssel az, hogy önmagadat akkor is mindig magaddal viszed. A probléma az elmédben van! Nem számít, mennyire vagy elfoglalt vagy hová, mibe menekülsz el, ugyanolyan feszült maradsz, ha a feszültség benned abból fakad, hogy megbántál vagy szégyellsz valamit, vagy hogy valami miatt bűntudatot érzel. Amikor végre visszaveszel a tempóból, azonnal rád törnek megint ezek a rossz érzések. Isten nem akarja, hogy így éld az életed.

A Biblia azt mondja, nem menekülhetsz el saját magad elől: „Az Úr adott nekünk értelmet és lelkiismeretet; nem rejtőzhetünk el saját magunk elől” (Példabeszédek 20:27, TEV fordítás). Talán sikerül elpalástolnod a bűnöd és a bűntudatod mások elől, de önmagad elől nem rejtheted el.

Hihetetlen, hogy mi emberek mennyire tudunk hazudni önmagunknak. Azt mondjuk valamire, nem is olyan rossz, pedig nagyon is az, vagy azt, hogy valami egyre jobb, holott egyáltalán nem is jobb a helyzet. Bemagyarázzuk magunknak, hogy milyen sokat haladtunk vagy fejlődtünk, pedig ez távol áll a valóságtól.

Ahhoz, hogy sikerüljön legyőzni önmagad, abba kell hagynod az önbecsapást. Az igazat kell mondanod önmagadnak.

Mi tud legyőzni bennünket? Sok minden, például az aggódás, az irigység, a keserűség, a féltékenység vagy a bűntudat. De legyőzhet még a félelem, a szorongás vagy a bizonytalanságérzés is.

Azt ajánlom, végezz egy kis tavaszi szellemi-lelki nagytakarítást. Sok ember szakít időt ilyenkor tavasszal arra, hogy átsuvickolja a lakását vagy rendbe tegyen dolgokat, amiket amúgy elhanyagol. Azonban legalább egyszer egy évben ajánlatos egy átfogó, személyes leltárt készítened a szellemi-lelki állapotodat illetően is.

Hogyan is kellene hozzáfognod?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Először is, tegyél szabaddá néhány órát és vonulj el egyedül egy papírral és ceruzával valahová. Ülj le és mondd Istennek ezt: „Istenem, kérlek, hozd a felszínre minden bűnömet. Mit rontottam el? Milyen hibákat vétettem? Tudatosan vagy tudat alatt milyen dolgok miatt érzek bűntudatot?”
  • Ha őszinte bűnbánattal fordulsz Istenhez és őszinte vagy önmagadhoz is, Isten Lelke felhozza benned ezeket a dolgokat. Aztán írd le a gondolataid egy papírra.
  • Miért kell leírnod? Mert ez segít, hogy konkrétan meg tudd fogalmazni a problémáidat. Egyszerre egy dolgot követtél el, tehát egyenként is kell megvallanod őket. Ha konkrétan megnevezed az egyes dolgokat, azzal Isten tudomására hozod, hogy mindegyiket komolyan veszed.

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.03.04.)

Szólj hozzá!

Ne adj helyet az ördögnek!

2017. január 13. 03:00 - K. Juc

"Ne engedjétek, hogy lemenjen a nap, miközben haragszotok, mert a harag helyet ad az ördögnek." (Efézusi levél 4:26b-27, NLT fordítás)

in-your-anger-do-not-sin.jpg


Amikor helyet adsz az ördögnek az életedben, akkor ő ott erődítményt emel. Mit jelent ez? Ha átadod az ördögnek az irány
ítást az életed egy kis területén, akkor nemsoká az egész felett át fogja venni az uralmat. Csak egy kis helyet adsz neki, ő pedig erődítménnyé formálja azt. 

Hadd magyarázzam el a következőképpen. A D-napon, a Szövetséges Erők Normandia tengerpartján partra szálltak. Létfontosságú volt számukra a hídfőállás létrehozása – vagyis, hogy elfoglaljanak a parton egy olyan területet, ahol felállíthatják az állomáshelyüket a csatához szükséges további haderő és felszerelés fogadására. Erről a kis területről képesek voltak beljebb jutni a szárazföldön, azzal a céllal, hogy felszabadítsák Franciaországot.

A Sátán viszont nem akar téged felszabadítani. Ő azt akarja, hogy helyet adj neki az életedben, és így egyre nagyobb területet foglalhasson el. Amikor elég mélyen előrehalad egy-egy bűn területén, akkor a helyet, ahova bejutott erődítménnyé alakítja, és ez megnehezíti, hogy visszavedd az uralmat az életed felett.

Hogyan kap helyet a Sátán az életedben? Az Efézusi levél 4. fejezetének 27. verse a haragot hozza példának, de ez lehet bármilyen más negatív érzelem is. Ha tele vagy aggodalommal, akkor helyet adtál neki az életedben. Ha tele vagy nehezteléssel, vagy ha megengeded, hogy a bűntudat szégyenné váljon, akkor helyet kapott a Sátán az életedben.  

Pál apostol szerint a legjobb módja annak, hogy elbánj ezekkel a negatív érzelmekkel az, ha azonnal cselekszel. Így fogalmaz: "Ne engedjétek, hogy lemenjen a nap, miközben haragszotok, mert a harag helyet ad az ördögnek." (Efézusi levél 4:26b-27, NLT fordítás) El kell döntened, hogy azonnal elrendezed a dolgot.

Ha nem így teszel, akkor ez a negatív érzelem szétterjed a szívedben és lehetőséget ad a Sátánnak arra, hogy helyet kapjon az életedben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen negatív érzelemnek engedted meg, hogy az ördög felhasználja és rajta keresztül helyet kapjon az életedben, illetve mely érzelem az, amelyen keresztül ez megtörténhet a jövőben?
  • Mit jelent, ha egy negatív érzelem megfertőzi az életed?
  • Hogyan tudnád hatékonyan, proaktív módon kezelni az életedben megjelenő negatív érzelmeket?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.01.06.)

2 komment