Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Adakozásoddal fektess az örökkévalóságba

2018. augusztus 11. 03:00 - csmsdvd

 „Nekünk tehát fel kell karolnunk azokat a hívőket, akik ilyen utakra mennek, hogy együttműködjünk az  igazság terjesztésében.” (3Jn 1:8)

Isten szeretné, hogy pénzünk egy részét az evangélium terjesztésére fordítsuk a világban. Mindenesetben, amikor pénz áldozunk azért, hogy valakit Jézushoz vezessünk, az örökkévalóságba fektetünk be.

Isten Globális Alapjába fektetsz, ha arra gyűjtesz, hogy te magad elmenj egy missziós útra, vagy az is, ha másokat segítesz ehhez hozzá.

Hasonló befektetés az, ha arra használod a pénzed, hogy másokat biztatsz, higgyenek Jézusban. Lukács 16:9 versében azt olvassuk „szerezzetek magatoknak barátokat e világi javakból (más fordításban a hamis mammonnal), hogy amikor elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. "Használd a világi javaidat mások javára és arra, hogy barátokat szerezz. Így, amikor a földi javaid elmúlnak, ők fognak üdvözölni téged az örök otthonodban.” (NLT fordítás)

Képzeld el, amikor meghalsz és a mennyországba kerülsz, találkozol olyan barátokkal, akik ezt mondják: „Köszönöm, hogy anyagiakkal segítettél nekem. A te segítségeddel vagyok a Mennyben. Nem voltam barátod az életedben, de barátod vagyok az örökkévalóságban. Azért vagyok a mennyországban, mert törődtél velem. Adtál nekem egy Bibliát. Vettél nekem egy jegyet egy eseményre, amely megváltoztatta az életem. Adtál nekem egy könyvet, amely elvezetett Jézushoz.”

Mások azt mondják: „Arra költötted a pénzed, hogy terjedjen a falumban az evangélium, bár nem is ismertél minket. Mivel adakoztál én Krisztus hívővé váltam. Te segítettél hozzá, hogy a mennyországba kerüljek.”

Pénzed legjobb befektetése, ha másokat Jézushoz vezetsz. Hogyan tudsz Isten Globális Alapjába fektetni? Elmész egy missziós szolgálatba, vagy másokat segítesz, hogy elmenjenek. Adakozol azért, hogy egy barátot vagy egy teljesen ismeretlent megismertess Jézussal.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen befektetést tettél már Isten Globális Alapjába, volt-e már valamilyen eredménye?
  • Miről tudnál lemondani, hogy Isten Globális Alapjába többet tudj adni?
  • Hogyan tudnál pénzeddel másokat Jézushoz vezetni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.04.)

Szólj hozzá!

Így tudsz befektetni a saját gyülekezeted közösségébe

2018. augusztus 09. 03:00 - FAmelita

"Amikor Isten emberei szükségben vannak, legyél kész segíteni nekik. Mindig légy buzgó a vendégszeretetben." (Róma 12:13, NLT fordítás)

Isten azt akarja, hogy használjuk a pénzünk egy részét arra, hogy erősítsük a közösséget, hogy mutassunk szeretetet a többi hívő felé és építsünk kapcsolatokat.

Bármikor, amikor Istennek adtam a pénzem, az minden esetben csak közelebb vitt engem Őhozzá. Bármikor, amikor másnak adtam a pénzem, az ahhoz a személyhez vitt közelebb. Amikor a kiscsoportban adok valakinek pénzt, vagy a kiscsoportomra költök, hozzájuk kerülök közelebb, velük fejlődik a kapcsolatom.

Bármikor, amikor elmegyek, veszek egy szép kártyát és írok bele valami bátorítót, akkor egész egyszerűen Isten befektetési alapjába fektetek be. Amikor egy másik hívő elbátortalanodott, és szüksége lenne valakire, akivel beszélhet, és én meghívom ebédelni, akkor is Isten  befektetési alapjába fektetek be. 

A Biblia azt mondja "Mikor kiterjeszted a vendégszeretetet olyan keresztény fivéreidre és nővéreidre, akik idegenek számodra. a hitet teszed láthatóvá." (3 János 1:5, The Message fordítás). Amikor a gyülekezetbe fektetjük a pénzünket és fejlesztjük vele a kapcsolatainkat, azzal Istenre mutatunk. Más szavakkal, ha a saját gyülekezeted közösségére költesz, az segít másokat a kereszthez vinni.

Legyél kreatív! Legyél újító! Dobj be néhány ötletet. "Lássuk, milyen leleményesek lehetünk a szeretet ösztönzésében és a segítségnyújtásásban." (Zsidók 10:24, The Message fordítás).

Bármikor, amikor más hívőknek adtam a pénzem, az ő hozzájuk vitt közelebb.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Látsz szükséget a kiscsoportodban vagy egy családnál a gyülekezetben?
  • Milyen félelmeid vannak, azzal kapcsolatban, hogy idegeneket érj el és az ő életükbe fektess? Kérd Isten segítségét, hogy túljuss a félelmeiden és teljesíthesd a küldetésed.
  • Hogyan segítenek az erős gyülekezeten belüli kapcsolatok Istenre mutatni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.02.)

 

Szólj hozzá!

A legjobb pénzügyi befektetés, amit tehetsz

2018. augusztus 07. 03:00 - FodorImi

„Mondd meg nekik, tegyenek jót a pénzükkel. Legyenek gazdagok a jó cselekedetekben és nagylelkűek a szükségben levőkhöz, mindig legyenek készek megosztani másokkal. Ezt cselekedve kincseiket jó alapban gyűjtik a jövendőre, és így megtapasztalhatják az igaz életet.” (1Timótheus 6:18-19, NLT fordítás)

Isten Igéje azt mondja a Máté 6:20-21-ben, hogy gyűjtsünk kincseket a mennyben.

Hogyan tehetjük ezt? Az egyik leginkább félreértett kijelentésében Jézus azt mondja: „Mondom nektek, használjátok a világi gazdagságot arra, hogy barátokat szerezzetek magatoknak, így amikor az elfogy, az örök hajlékokba befogadnak titeket.” (Lukács 16:9, NIV fordítás)

Jézus nem úgy értette, hogy pénzzel „vásárolj” magadnak barátokat. Arra gondolt, hogy az Istentől kapott pénzedet arra kellene használnod, hogy embereket hozz Krisztushoz. Akkor ezek barátaid lesznek az örökkévalóságban, barátok, akik üdvözölnek a mennyben. Ez a legjobb pénzügyi befektetés, amit valaha is tehetsz.

Talán hallottad már ezt a kifejezést, hogy „Nem viheted magaddal”, de a Biblia azt mondja, hogy elküldheted előre, ha az emberek örökkévaló céljába fekteted be: „Ezt cselekedve igazi kincseket gyűjtenek maguknak a mennyben – ez az egyetlen biztonságos befektetés az örökkévalóság számára! És egyúttal gyümölcsöző keresztény életet fognak élni.” (1Timótheus 6:18-19, TLB fordítás)

Milyen módon fektethetsz be pénzt más emberekbe? Milyen módon fektetheted be a pénzed, hogy embereket Jézushoz vezess? Imádkozz érte, és figyeld, hogy Isten kit vagy mit hoz eléd gondolatban. Nem számít, milyen kicsi, fektess be az örökkévalóságban ezen a héten!

Cselekedeteid bizonyítják a hitedet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen területen költöd el a legtöbb pénzt?
  • Ezen a területen a befektetéseid hogyan tesznek – vagy nem tesznek – örökkévaló hatást?
  • Mi a motivációd, mikor pénzt szánsz más emberekbe fektetni?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.07.31.)

Szólj hozzá!

Adományozáskor hallgass Istenre

2018. január 12. 03:00 - FodorImi

„Tiszteld az Urat azzal, hogy minden jövedelmed első részét neki adod, és Ő megtölti csűreidet búzával és árpával, és borsajtóid túlcsordulnak a legfinomabb borral.” (Példabeszédek, 3:9 – TLB fordítás)

Amikor hívővé válsz, megtanulsz Isten kérése szerint adni. Ne hagyd senkinek, hogy nyomást gyakoroljon rád és  manipuláljon! Az is helytelen, ha a bűntudat vezérel az adakozásban. Ugyanakkor, ne is korlátozd  a nagylelkűséged ezzel a kijelentéssel: „Azt hiszem, ennyit indokolt ma felajánlanom”. Az ilyen jellegű adakozás nem igényel hitet.

Ehelyett megkérdezhetnéd Istent: „Mit akarsz ajándékozni rajtam keresztül? Mit vársz tőlem, milyen mértékben bízzam Rád magam ebben a helyzetben?” Különbséget kell tennünk ugyanis „látásbéli” és „hitbéli” felajánlás között.

Feleségemmel együtt számtalanszor álltunk már próbatétel előtt az adományozás kapcsán. Az egyik legdrámaibb eset 1993 végén történt, amikor pénzt gyűjtöttünk a Saddleback Gyülekezet első istentiszteleti központjának felépítéséhez. Akkoriban még egy sátorban tartottuk az összejöveteleket, s Isten kérésére kezdtünk el adományokat gyűjteni. Azzal fordultunk a hívőkhöz, hogy három éven át próbálják elkötelezni magukat az adományozás mellett. Kay és én is útmutatásért imátkoztunk, hogy tudjuk, mekkora összeggel járuljunk hozzá a gyarapodáshoz. Nagy meglepetésünkre irreális választ kaptunk. Számunkra ugyanis az Isten által sugallt penzösszeg jóval nagyobb volt, mint amelynek előteremtésére képesek lettünk volna. Mi azonban rendületlenül bíztunk Istenben.

Néhány nappal később olvastam az 1 Krónikák 29-ben, hogyan adakoztak az izraeliták a jeruzsálemi templom megépítése céljából, amely a mai viszonylatokban körülbelül 752 millió dollárnak felel meg. Isten arra kérte Dávid királyt, hogy az nyilvánosan hívja fel népének figyelmét az általa adott ajándékra. Így az emberek megtudták, hogy a király áldozata mindenkiénél nagyobb volt.

Éreztem, Isten azt sugallja nekem, „Rick, azt akarom, hogy tedd közzé, hogy pontosan mennyit adományozol. Ez példaértékű lesz, továbbá kihívást jelent majd mások számára.” Nem akartam szót fogadni, mert tartottam tőle, hogy az emberek félreértik az indítékomat. Isten azonban nem tágított, s mivel nekem fontos volt, hogy Ő áldását adja az építkezésre, kötélnek álltam. Vasárnap így szóltam a gyülekezetemhez: „Egyelőre nem tudom, honnan érkezik majd a szükséges pénzösszeg. Mindenesetre, Kay és én megfogadtuk, hogy az elkövetkező három évi fizetésem egy nagy százalékát felajánljuk adományként. Kérlek benneteket, imádkozzatok értünk.”

Egy hónappal később, a hétvégéhez közeledvén azon morfondíroztam, mégis honnan kerítem majd elő a jövő heti adomány összegét. Bár fogalmam sem volt róla, bíztam Istenben, hogy valami úton-módon kisegít. Aztán azt a bizonyos hétvégét megelőző pénteken felhívott a Zondervan Kiadó: „Rick, szeretnénk, ha könyvet írnál, „A Célorientát Gyülekezet” címmel. Bizonyosak vagyunk benne, hogy óriási sikere lesz, s éppen ezért megelőlegezzük az írói díjat.” Az előleg több volt annál, mint amit Kay és én ígértünk. Isten forrásai kimeríthetetlenek!

Amikor néhány nappal később beszámoltam erről a gyülekezetben, mindenki diadalittas kiáltásban tört ki. A hívők táncra perdültek és dalra fakadtak örömükben. Sőt, sírtak is. Mindannyian sírtunk. Ez volt életem egyik legcsodálatosabb élménye. És ha jól belegondolok, majdnem elszalasztottam a saját makacsságom miatt (nem beszélve a többiekről, akik szintén kimaradtak volna ebből miattam). Ha nem tettem volna eleget Isten kérésének, nem is lehettünk volna tanúi Isten minden  képzeletet felülmúló gondoskodásának.

Ez egy felejthetetlen lecke marad számomra.

„Tiszteld az Urat azzal, hogy minden jövedelmed első részét neki adod, és Ő megtölti csűreidet búzával és árpával, és borsajtóid túlcsordulnak a legfinomabb borral.” (Példabeszédek, 3:9 – TLB fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolkozz el azon, vajon mi késztet téged adományozásra? Saját lehetőségeid szerint adakozol, vagy az Isten sugallta lehetőségek szerint?
  • Hogyan adja Isten a tudtodra, hogy mit vár el tőled?
  • Milyen félelmek tartanak távol az adakozástól, amikor neked sincsen elegendő?

 

* (Daily Hope by Rick Warren – 2018.01.05.)

Szólj hozzá!

Isten szolgáló életre hív téged

2017. december 24. 03:00 - daniella_89

"Isten tett minket azokká, akik vagyunk. Isten jó cselekedetekre alkotott minket Jézus Krisztusban, amiket előre eltervezett, hogy azokat cselekedve éljünk." (Efézus 2:10, NCV fordítás)

 sullivan-hands-banner-1000x547.jpg

Három dolgot tehetsz az életeddel: elpazarolhatod, eltöltheted vagy befektetheted. Az életedet akkor használod fel legjobban, ha olyan dologba fekteted, ami tovább tart, mint a te földi életed.

A legrosszabb, amit tehetsz az, ha egyszerűen a mának és saját magadnak élsz. Isten nem azért helyezett a földre, hogy magadnak élj. Azért alkotott, hogy Krisztushoz hasonlóvá legyél.

Tudjuk, hogy Krisztus két dologért jött a földre: "Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért." (Márk 10:45, NIV fordítás)

Ha elkezdjük Jézust követni, ő képessé tesz minket a szolgáló életre. Minél inkább hasonlítunk rá, annál többet szolgálunk mások felé.

Ma azt szeretném, ha időt töltenél a következő igeverseken gondolkodva, amelyeken keresztül Isten szolgálatra hív. Imádkozz ezek alapján, és kérd Istent, hogy tárjon fel új lehetőségeket, ahogyan szolgálhatsz a környezetedben élőknek.

"Add oda magad teljesen Istennek - minden részedet...akarj eszköz lenni Isten kezében, amit ő az ő jó céljaira használ fel." (Róma 6:13b, TLB fordítás)

"Az életem semmit sem ér nekem, hacsak nem arra használom, hogy elvégezzem azt a munkát, amit az Úr Jézus jelölt ki számomra - azt, hogy elmondjam másoknak a jó hírt Isten csodálatos kegyelméről." (Ap.Csel. 20:34, NLT fordítás)

"Csak azok tudják meg valaha is, mit jelent igazán élni, akik eldobják életüket értem és az evangéliumért." (Márk 8:35b, TLB fordítás)

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi rémít el attól, hogy odaadd az életedet mások szolgálatára?
  • Mit gondolsz, milyen módon tesz képessé Isten téged a szolgáló életre? Mit ad neked, hogy azt tedd, amire elhívott?
  • A Róma 6:13 azt mondja, hogy add át minden részedet Istennek. Te az életednek mely részeit tartod még vissza Istentől, mit nem adtál még át neki?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2017.12.17.)

Szólj hozzá!