Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Használd az „Olvasd és Imádkozz” – módszert a Szentírás olvasására

2017. február 20. 03:00 - Benjoe70

„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem." (Zsolt. 23:1-2)

fuves_legelo.jpg

Többféle módszert alkalmazhatsz a Biblián való elmélkedéshez és ahhoz, hogy azt a saját életedre alkalmazd. Mindegyik módszer egy kicsit másra helyezi a hangsúlyt, de a cél mindig az, hogy a legjobbat hozd ki abból az időből, amit a Biblia olvasására fordítasz.

Az ún. „Olvasd és imádkozz”- módszerrel, bármely részt is olvasod éppen, helyezd magad a történetbe és küldd azt vissza imában Istennek. Ennek a módszernek a segítségével nem kell azon gondolkodnod, hogy imádkozz, vagy a Bibliát olvasd. Hiszen ezeket együtt teszed meg! Egyben azt is tudhatod, hogy az imádra választ kapsz, hiszen ez benne van a Szentírásban.

Lássuk, hogy 23. Zsoltárral ez hogyan is működik: „Köszönöm Uram, hogy a Pásztorom vagy. Köszönöm Uram, hogy füves legelőkön terelgetsz engem. Köszönöm, hogy csendes vizekhez vezetsz engem. Köszönöm, hogy felüdíted a lelkem. Köszönöm, hogy az igaz ösvényen vezetsz a Te nevedért.”

Állj meg és gondolj egy kicsit az imára. Üzente már neked valaha Isten, hogy pihenj le? Néha nem érzékeljük eléggé, hogy pihennünk kell. Néha Isten kényszerít rá, hogy pihenj. Néha arra késztet, hogy a füves legelőn pihenj le, mert nem törődsz eléggé magaddal. Ez egy olyan dolog, amit megköszönhetünk Istennek!

Voltál már magad alatt? Voltál depressziós, de Isten helyreállította az életed? Isten az igaz ösvényen vezet téged? Természetesen! A 23. Zsoltár egy remek lehetőséget kínál arra, hogy köszönetet mondj Istennek mindazért, amit az életedben cselekedett.

A Szentíráson való elmélkedéssel, az „Olvasd és imádkozz” – módszer használatával egy teljesen új világot fog megnyitni számodra Isten az Ő Igéjében.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segíthet ez a módszer, úgy általában az imaéletedben?
  • Miért mondtál ma köszönetet Istennek? Hogyan működik Isten az életedben?
  • Milyen egyéb Biblia-tanulmányozási módszerek segítenek neked, hogy a legtöbbet hozd ki az Istennel töltött idődből?"

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2015.12.04.)

Szólj hozzá!

Isten ad elég fényt a következő lépéshez

2017. február 17. 03:00 - Abidzsil

„Igéd megértése világosságot hoz a hétköznapi ember elméjébe.” (Zsolt119:130 CEV fordítás)

Mindenkinek szüksége van világosságra. Szükséged van a fényre ahhoz, hogy lásd a világot magad körül, és elkerüld az akadályokat.

Isten az Igéje által az elmédnek szeretne világosságot nyújtani. A Biblia azt mondja, „Igéd megértése világosságot hoz a hétköznapi ember elméjébe.” (Zsolt.119:130 CEV).

Isten világosságot szeretne adni – az Ő világosságát – minden embernek. Fel akarja nyitni az elménk szemét arra az igazságra, hogy ki is Ő, és mi a következő lépés az életünkben.

Ehhez a világossághoz a kulcs legtöbbször a Bibliáról való elmélkedés. Az elmédet át kell járnia ennek a világosságnak. Elmélkedni a Bibliáról nem azt jelenti, hogy elbambulsz, vagy elveszted az eszed; hanem Isten Igéjére kell összpontosítanod. Amikor ezt megteszed, világosságot engedsz az életedbe.

Isten Igéje által segít, hogy egy másik szemszögből lásd az életed. A Zsoltárok 119:105 azt mondja „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” (NIV fordítás). Isten Igéje irányt ad az életünknek, megmutatja azt az ösvényt, melyen Isten szeretne látni minket.

Amikor a Zsoltárok íródtak, a „mécses” egy lámpába tett gyertya volt, amit magukkal vittek az emberek. Ma ez egy zseblámpa lenne. Ha tartod a zseblámpát, és több fényt szeretnél az ösvényeden, meg kell tenned a következő lépést. Sokszor megakadtam, és Isten fényét kerestem végig az ösvényemen. De Isten csak a következő lépésig ad elég fényt. Megteszed ezt a következő lépést, és Isten megadja az ezt követkő lépéshez a fényt.

Az egyik legjobb módja, hogy meglásd Isten Igéjének a fényét, hogy Isten Igéjét hordozod az imáidban, ahogyan a Zsoltárok 119:18-ban látjuk: „Nyisd föl szememet, hogy megláthassam, milyen csodálatos a te törvényed.” (NIV fordítás). Csodálatos dolgokat szeretnél látni Istentől, igaz? Kérd Istent, hogy nyissa fel a szemeidet arra, hogy mit szeretne véghezvinni az életed által.

Ő kész arra, hogy felgyújtsa a fényt.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor tűnt Isten rejtélynek számodra? Isten Igéjéhez fordultál azokban az időkben válaszokért?
  • Csak vársz arra, hogy Isten valamit világossá tegyen, vagy kérsz Tőle tisztánlátást és ítélőképességet?
  • Hogyan magyaráznád el a különbséget a Bibliaolvasás és a Bibliáról való elmélkedés között?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.02.10.)

Szólj hozzá!

Miért kell kívülről megtanulj igeszövegeket?

2017. február 09. 03:00 - Benjoe70

„Aki ellenben figyelmesen tanulmányozza a szabadság tökéletes törvényét, és ki is tart mellette, aki nem feledékeny hallgatója, hanem tettekre váltója, az teljesítésében boldog lesz.” (Jakab 1:25)

Ha komolyan veszed azt, hogy lelkileg erős és érett légy, a legjobb szokás, amit kifejleszthetsz, hogy kívülről megtanulsz igeszövegeket. A Biblia azt mondja a Jakab 1:25-ben, hogy ez a négy oszlop egyike, ami egy áldott élethez vezet: „Aki ellenben figyelmesen tanulmányozza a szabadság tökéletes törvényét, és ki is tart mellette, aki nem feledékeny hallgatója, hanem tettekre váltója, az teljesítésében boldog lesz.” (Jakab 1:25 SZIT)

  • Olvasd a Bibliádat: „Aki figyelmesen tanulmányozza…”
  • Elmélkedj a Biblián: „…ki is tart mellette…”
  • Emlékezz a Bibliára: „…nem feledékeny hallgatója…”
  • Tettekkel felelj a Bibliára: „…hanem tettekre váltója…”

Nem kell, hogy továbbra is lelki értelemben csecsemő legyél. Ideje felnőni és azt az áldott életet élni, amit élned kell. Fontos azzal kezdeni, hogy Isten Igéjét a szívedbe rejted.

Talán azt hiszed, hogy nem túl jó a memóriád, de arra emlékszel, ami fontos neked. Azokra a telefonszámokra és dátumokra, amik fontosak számodra, azokra emlékszel. Hallottam olyan emberekről, akik szinte semmit nem voltak képesek megjegyezni, de könnyen felidéztek 60-as évekbeli dalokat és a kedvenc baseball játékosaik statisztikáit is fejből sorolták.

A memória egy olyan képesség, ami fejleszthető. Egy izom, ami erősíthető. Valójában a Szentírás memorizálása az elmédet arra készteti, hogy más területeken is jobb legyen a memóriád. Ezt garantálom! Tanulmányok sora bizonyította már.

Miért fontos hogy kívülről megtanulj igeszövegeket?

  • Isten Igéje mindig veled lesz. Amikor kísértésbe esel, nem kell, hogy legyen melletted egy nyitott Biblia. Amikor találkozol valakivel, aki nem ismeri Jézust, vagy épp stresszes, megnyugtatásra szorul vagy krízishelyzetben van, általában nincs a közelben Biblia. Az elmédbe kell vésned Isten Igéjét, hogy emlékezz rá és felidézd, amikor szükség van rá.
  • Bárhová mégy, elmélkedhetsz a Szentíráson. Nem idézheted fel Isten Igéjét, hacsak nem emlékszel rá. Ha megtanulsz kívülről igeszövegeket, akkor gondolkodhatsz rajta, miközben aludni készülsz éjszaka vagy éppen egy találkozóra utazol. Gondolkodhatsz a Bibliáról, mert memorizáltad. Ezt hívják elmélkedésnek. Az egyetlen ígéret amit a Bibliában Isten a boldogulásról és a sikerről ad, azt mondja, hogy mindehhez az Ő Igéjén való elmélkedés a kulcs. (Józs 1.8)


Kezdd el kívülről megtanulni igeszövegeket. Válassz hetente egy verset. Egy év alatt 52 verset fogsz megtanulni! Két év alatt már több mint 100-at fogsz ismerni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen változtatásokat kell tenned, hogy rendszeresen olvasd és tanulmányozd a Bibliát?
  • Már tudod, hogyan tudsz a legjobban tanulni és megjegyezni dolgokat. Milyen eszközökre, taktikára vagy éppen milyen emberek segítségére van szükséged, ami segít kívülről megtanulni igeszövegeket?
  • Hogy reagálsz, amikor Isten bizonyos élethelyzetekben a Szentírást juttatja eszedbe? És hogyan kellene reagálnod?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.02.02.)

Szólj hozzá!

Boldog akarsz lenni? Adj hálát minden élethelyzetben!

2016. február 26. 03:00 - Molyhoslepke

"Adjatok hálát minden élethelyzetben, mert ez Isten akarata számotokra Krisztus Jézusban." (1Thessz. 5:18, NIV fordítás)

Az USA-ban minden évben egyszer megünnepeljük a hálaadást. Isten azonban azt szeretné, ha minden nap tudatosan hálásak lennénk Neki. Szeretné, ha ez szokásszerűen és rendszeresen része lenne a szellemi életünknek. Az igazság az, hogy minél inkább megérted Isten szeretetét, annál hálásabb leszel Neki.

Mit jelent az, hogy szívünk mélyéből érzünk hálát Isten felé?

A Biblia ezt írja a Thesszalonikaiakhoz írt első levélben: „Adjatok hálát minden élethelyzetben, mert ez Isten akarata számotokra Krisztus Jézusban.”  (1Thessz. 5:18) Ez a szívünk mélyéből érzett hála. Bármilyen élethelyzetben is vagyunk, hálát adunk, mert ez Isten akarata.

Minden helyzetben és minden körülmények között hálát adhatsz Istennek, mert Ő kézben tartja a dolgokat. Ő a rosszat is jóra tudja fordítani. Ő az ostoba hibáinkat is helyre tudja hozni. És történjék bármi is, Isten akkor is szeretni fog. Bármilyen élethelyzetben is vagy, nagyon sok olyan dolog van, amiért hálát adhatsz Istennek - még akkor is, ha az az élethelyzet rossz vagy nehéz.

Isten azért akarja, hogy hálásak legyünk neki minden körülmények között, mert ez a hála megteremti és megerősíti a vele való közösségünket.

Mit értek ezen? Azt, hogy a hála mindig elmélyíti a kapcsolatot két személy között, így Isten és a közötted lévő kapcsolatot is.

Ha valakihez közelebb akarsz kerülni, fejezd ki neki a háládat. Ha például a házastársaddal eltávolodtatok egymástól, csináljátok azt, amit annak idején, amikor randevúztatok: fejezzétek ki, hogy mennyire hálásak vagytok egymásért. Hagyjatok egymásnak kedves üzeneteket, bátorítást, telefonáljatok, vagy küldjetek sms-t egymásnak napközben, és hozzátok a házastársatok tudomására, hogy mennyire hálásak vagytok érte. Úgy, mint régen. Valószínűleg azért nem éreztek már olyan intenzív és szép érzelmeket egymás iránt, mert már nem teszitek azt, ami régebben felkeltette bennetek ezeket az érzelmeket, és ma már biztosnak, szinte "készpénznek" veszitek egymást. 

Szeretnéd, ha többen járnának a házi csoportodba? Ne csak eljárj az alkalmakra, hanem hét közben is írj a csoporttagoknak sms-t, e-mailt, vagy hívd fel őket, és mondd el, mennyire  hálás vagy értük, aztán még tedd hozzá azt is, hogy miért.  Észre fogod venni, hogy minél hálásabb vagy a házi csoportod tagjaiért, annál erősebben kötődnek majd a tagok is egymáshoz.

A Biblia arra buzdít, hogy bátorítsuk és építsük egymást (1Thessz. 5:11). Amikor másokra építően hatsz, Isten is építi a te életedet a vele és másokkal való kapcsolatodon keresztül.

Beszéljetek róla

  • Kit kellene bátorítanod, vagy kivel kellene felvenned a kapcsolatot ezen a héten? És kinek kellene kifejezned a háládat?
  • Mondj néhány egyszerű példát arra, hogyan tudnád kifejezni a háládat a házastársad, a barátod vagy a házi csoportod tagjai felé.
  • Ha szokássá válik a hálaadás az életedben, mit gondolsz, az milyen változásokat okoz majd benned és a kapcsolataidban?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 02. 19.)

Szólj hozzá!

Amikor a tőled telhető legjobban szeretsz

2015. augusztus 04. 03:00 - angie.keyr

"A szeretet sosem adja fel, sosem veszíti el a hitét, mindig reményteljes, és minden körülményt elvisel." (1Kor 13,7 NLT fordítás, második kiadás)

A szeretet nagyon kimerítő dolog tud lenni. Ne hagyd hogy bárki megtévesszen, mert az a fajta szeretet, ami változást hoz a világba, minden porcikádat próbára teszi.

Néha azt érzed, hogy egyszerűen kifogytál a szeretetből. Talán olyan munkád van, ahol emberekkel foglalkozol, talán tanárként, eladóként, felszolgálóként, és hazaérve azt gondolod: "Képtelen vagyok szembesülni még egy szükséggel, problémával, szívfájdalommal." Így egyszerűen leállsz.

Vagy lehet, hogy olyan embert kell szeretned, aki követelőző, önző és sosem viszonozza a szeretetedet. És azt gondolod: "Végeztem. Elég volt."

Bár ez teljesen természetes és emberi, ez nem az a fajta szeretet, amire Isten elhívott bennünket. A Biblia azt mondja: "A szeretet sosem adja fel, sosem veszíti el a hitét, mindig reményteljes, és minden körülményt elvisel." (1Kor 13,7 NLT fordítás, második kiadás). A szeretet sosem adja fel.

Hogyan tudsz ilyen állhatatos szeretettel szeretni? Úgy, hogy te magad is feltöltődsz!

Amikor a gyerekeim fiatalok voltak, elmentünk a családdal egy légi bemutatóra. Lenyűgöző volt látni, hogy hogyan csatlakoztatták a tankert a repülőhöz a levegőben, hogy feltöltsék. Sosem fogom elfelejteni.

El tudsz képzelni valakit, aki repül, és azt mondja: "Nincs szükségem, hogy feltöltsem a tankom!" Ez a repülő lezuhanna és elégne. Amikor hosszú utat tesz meg a gép, újra kell töltsék a tankját.

Ahhoz, hogy azt az állhatatos szeretetet tudd adni, amit Isten szeretne, hogy adj, fel kell töltened a szeretet-tankodat. Ha körülnézel a társadalomban, meglátod, hogy tele van kiégett és tönkrement kapcsolatokkal, mert nem töltötték fel a szeretet-tankjukat az emberek. 

Hogyan töltöd fel a szeretet-tankodat? Azzal kezded, hogy hagyod, hogy Isten szeressen téged!

A Biblia azt mondja: "Azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket." (1János 4,19). Amikor lestrapált vagy, fáradt, és képtelen vagy bárkinek is szeretetet adni, emlékezz, hogy Isten annyira szeretett, hogy egyszülött Fiát adta, hogy meghaljon érted!

Na ez az igazi feltöltődés! Ez az ami továbbvisz, amikor feladnád.

Beszéljetek róla:

  • Hogyan segít a napi csendességed feltölteni a szeretet-tankod?
  • Milyen módszerekkel tudsz napközben is feltöltekezni, hogy emlékezz Isten szeretetére, és hogy ezáltal jobban tudj szeretni másokat?
  • Mit jelent mindig reményteljes szeretettel szeretni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.07.28)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása