Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hagyd, hogy fájdalom közelebb vigyen Istenhez

2024. február 11. 03:00 - Antal Péter Dávid

coniferous-forest-with-clear-sky.png

„Igazán összetörtek és túlterheltek voltunk. . . és látta, hogy mennyire képtelenek vagyunk magunkon segíteni; de ez jó volt, mert akkor mindent Isten kezébe tettünk, aki egyedül meg tud menteni minket, mert még halottakat is fel tud támasztani. És valóban segített nekünk.”

2Korinthus 1:8-10 (TLB)

Ha bármi fájdalmas történik veled, választhatsz: menekülhetsz Istenhez, vagy menekülhetsz Isten elől.

Ha menekülsz Isten elől, kihez futsz? Ki tudna jobban segíteni a fájdalmadon, mint Isten?

Az évek során, amióta fiam, Matthew meghalt, újra és újra választanom kellett, hogy Istenhez meneküljek. Valójában ezekben az években több időt töltöttem egyedül Istennel, mint életem összes korábbi évében együttvéve. Miért? A fájdalmas élethelyzet képessé tehet minket arra, hogy Istenhez közeledjünk.

Hogyan kerülhetünk közelebb Istenhez, amikor fájdalmunk van? Az első dolgunk, hogy pontosan elmondjuk neki, mit érzünk. Ez olyasmi, ahogy egy hurrikán, földrengés vgy hasonló katasztrófa közepén felkiáltunk: „Ó Istenem!”

Még akkor is, ha így kiáltunk: „Istenem, én nem szeretem ezt. Mérges vagyok. Ideges vagyok” – ez még mindig közeledés Istenhez imádságban. Siralomnak, vagy panaszos könyörgésnek hívhatjuk ezt az imádságot.

Meg kell tanulnod, hogyan kell imádni Istent a gyötrelem minden fázisában. Más szóval, az imát használd arra, hogy kifejezd a sokkot, kiöntsd a bánatodat, és küzdj érzelmeiddel. Add át az életedet Istennek, amikor nem tudod, melyik irányba fordulj. Kérd Istentől, hogy a fájdalmat jóra fordítsa az életedben. Nem nyomj el semmilyen érzelmet. Pontosan mondd el Istennek, mit érzel, és közeledj hozzá.

Tedd azt, amit Pál a 2Korinthus 1:8-10-ben: „Igazán összetörtek és túlterheltek voltunk. . . és látta, hogy mennyire képtelenek vagyunk magunkon segíteni; de ez jó volt, mert akkor mindent Isten kezébe tettünk, aki egyedül meg tud menteni minket, mert még halottakat is fel tud támasztani. És valóban segített nekünk.” (TLB)

Nagyon sok embert láttam átalakulni azáltal, hogy megtanulták dicsőíteni Istent, bízni benne és közeledni hozzá, amikor eljön a fájdalmak ideje. Megtanulták, hogy Isten soha nincs közelebb hozzád, mint amikor összetört a szíved.

Használd fel a fájdalmadat. Engedd, hogy Isten felé fordítson, tölts több időt Istennel és az Ő Igéjével, és jussanak eszedbe a neked tett ígéretei.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mihez vagy kihez fordulsz leggyakrabban, ha fájdalmat tapasztalsz?
  • Hogyan segít Isten Igéje a fájdalmadon?
  • Milyen módon fordíthatja Isten a fájdalmadat valami jóra a te életedben vagy valaki más életében? Hogyan láttad már Őt cselekedni az eddigi életedben?

(*Daily Hope by Rick Warren, 2024.02.04.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hogyan győzzük le a csüggedést?

2024. február 07. 03:00 - gerbeaud

„Ezért tehát, mivel Isten irgalmából ilyen szolgálatban állunk, nem csüggedünk el." (2Kor 4,1 TLB fordítás)

Tudod, hogy Isten szeret téged? Talán sokszor hallottad életed során ezt az igazságot. Ha tudod is ezt, érzed és felismered a szeretetét? Amikor már nem hiszed, hogy Isten szeret, akkor elcsüggedsz. Miért? Mert ilyenkor nem tapasztalod meg az Ő kegyelmét és irgalmát.

A csüggedés legyőzésének legjobb módja, ha arra gondolsz, hogy Isten mennyire szeret téged, és erre az igazságra összpontosítasz.Ezért tehát, mivel Isten irgalmából ilyen szolgálatban állunk, nem csüggedünk el" (2Kor 4,1 TLB fordítás)

Mi az irgalom? Az irgalom az, amikor Isten azt adja neked, amire szükséged van, nem pedig azt, amit megérdemelsz. Irgalom az, amikor Isten ismeri minden múltban elkövetett és jövőbeli hibádat, mégis minden jót megad neked az életben. Isten irgalma az, ami megtart téged, amikor reménytelennek, levertnek vagy csüggedtnek érzed magad.

Sokan, akik már régóta keresztények, nem érzik Isten szeretetét, mert azt hiszik, hogy Isten csak kritizálni tudja őket. De ha a hang, amit hallatsz, mindig negatív, akkor az nem Isten hangja. Isten azért teremtett téged, hogy szeressen! Az életed első számú célja nem az, hogy jót tegyél, még csak nem is az, hogy Istent viszontszeresd. Az életed első számú célja az, hogy engedd, hogy Isten szeressen téged. Ha ezt megteszed, és megtapasztalod az Ő kegyelmét és irgalmát, akkor szabad leszel arra, hogy mindent megvalósíts, amit Ő az életedre eltervezett.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Leggyakrabban milyen körülmények hatnak arra, hogy szerinted Isten hogyan tekint rád?
  • Mit gondolsz, Isten negatív hangon vagy szeretettel szól hozzád gyakrabban? Miért?
  • Milyen módon engeded Istennek, hogy szeressen téged? Mit szeretnél változtatni azon, ahogy erről gondolkodsz?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.01.31.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az nem bűn, ha kísértést érzel

2024. február 05. 03:00 - Anita.B

 bermix-studio-rgt7tz7gbdo-unsplash.jpg

“Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” Zsid 4,16

Egy elromló bolygón lenni azt jelenti, hogy sosem fogsz kifogyni a kísértésekből. De azt fontos észben tartani, hogy nem bűn, ha megkísértve érzed magad. A bűn az, ha engedsz a kísértésnek. Nem vagy rossz keresztény azért, mert állandóan kísértéseknek vagy kitéve. Ember vagy!

Egyáltalán nem vagy felelős azokért a gondolatokért, amiket - ezerféle külső ingert kihasználva - a Sátán juttat az elmédbe. De azért felelős vagy, hogy mihez kezdesz ezekkel a gondolatokkal. Választhatod azt, hogy nem foglalkozol velük. De azt is, hogy kicseréled a Sátán által sugallt gondolatot valami másra. Ezekben az esetekben nem vétkezel, hiszen nem cselekedtél a kísértésed szerint.

Luther Márton azt mondta, “Nem akadályozhatod meg, hogy madarak repdessenek a fejed felett, de azt megakadályozhatod, hogy fészket rakjanak a hajadba.” Ha van egy rossz gondolatod, ne ijedj meg tőle! Ne hibáztasd, ne szégyelld magad, mert a Sátán pont ezt akarja! Minél jobban ostorozod magad, annál jobban tudja manipulálni ezeket a negatív érzelmeket és annál könnyebben elcsábulsz a bűnre. A gondolat csak egy kísértés. A te döntésed, hogy bűnné válik-e.

Életed hátralévő részében kísértéseknek leszel kitéve. Még a világ legidősebb, legérettebb kereszténye is állandóan kísértések alatt áll. Az érett keresztény tudja, hogy minél közelebb kerülsz Istenhez, annál több kísértésre csábít a Sátán, remélve, hogy ezekből valami csak megragad benned. De, minél közelebb kerülsz Istenhez, annál felkészültebb is vagy arra, hogy szembenézz bármivel, amivel a Sátán megkísért, és ellen tudj állni.

Ne ijedj meg a Sátántól! Keresztényként a Szentlélek ereje van benned. Isten Igéje azért van veled, hogy elmondja az igazat. Kiálts Jézushoz! Meg van mindened, amire szükséged van ahhoz, hogy legyőzd kísértéseidet!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen Isten Igéjéből való gondolatokra tudod kicserélni a kísértő gondolatokat?
  • Hogyan segít a Szentlélek, amikor megkísértenek?
  • Milyen kísértés miatti szégyenérzetedet kell ma átadnod Istennek?

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.01.29.)

Szólj hozzá!

Hogyan kaphatod meg a mai napra szükséges segítséget?

2024. január 13. 03:00 - Besther

Filippi 4:13 Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít. |  Karoli Bible 1908 (HUNK) | A Biblia alkalmazás letöltése most

"Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged. Mert én, az Úr vagyok a te Istened." (Ézsaiás 43,2-3a.)

Amikor kereszténnyé váltál, arra számítottál, hogy az élet hirtelen könnyebb lesz?

Ha igen, akkor fogadom, hamar rájöttél, hogy a keresztények is szembetalálkoznak mindenféle megpróbáltatással - beleértve a kapcsolati, pénzügyi, fizikai és mentális nehézségeket. Egyesek azt várják, hogy az életük már a földön mennyország legyen - de ez itt nem a mennyország!

A "Mi Atyánkban" imádkozunk, hogy Isten akarata legyen meg már itt a földön is, mint ahogyan a mennyben, mert akkor itt is minden tökéletes lenne.

Azonban a földön ritkán mennek a dolgok Isten akarata szerint. Ezen a bolygón minden elromlott. Az időjárás, a gazdaság, a testünk és a kapcsolataink nem mindig működnek megfelelően. Abban biztosak lehetünk, hogy rossz dolgok fognak történni, mégpedig a bűn miatt.

De, biztosak lehetünk Isten ígéreteiben is, tehát abban is, hogy ő támogat minket minden bajban, ami ezen a földön ér bennünket.

"Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged. Mert én, az Úr vagyok a te Istened." (Ézsaiás 43,2-3a)

Amikor mély vizeken és nehéz folyókon kelsz át, Isten nem ígéri, hogy nem fogsz elázni; az élet néha kellemetlen, sőt fájdalmas. Viszont azt megígéri, hogy nem fogsz megfulladni. Ha tűzön mész át, akkor az forró lesz. De Isten megígéri, hogy nem fogsz elégni. Túl leszel rajta.

A Filippibeliekhez írt levél 4. fejezetében a 13. vers ezt mondja: "Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem." Ez nem jelenti azt, hogy bármit megtehetsz. Ez azt jelenti, hogy bármit hoz az élet, azzal magabiztosan nézhetsz szembe, mert Krisztus ereje benned van.

Lehet, hogy most éppen nem érzed túl erősnek magad. De az erő majd jön akkor, amikor szükséged lesz rá. A Biblia nem azt mondja, hogy kérd Istentől egy heti vagy egy havi kenyeredet. Az imádság így szól: "Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma." - "Csak annyi erőre van szükségem, amennyi a mai napra kell."

Isten támogatni fog bajaidban. Ő mindig megadja neked a mai naphoz szükséges erőt.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mit gondolsz, miért akarja Isten, hogy csak a mai napoz kérj tőle elegendő erőt?
  • Mi miatt aggódsz a legjobban? Mit árul el aggodalmad az Isten ígéreteibe vetett bizalmadról? 
  • Hogyan mutatta meg neked Isten a múltban, hogy nem enged mély és viharos vizekbe fulladni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.01.06.)

Szólj hozzá!

Nem véletlenül olvasod ezt

2024. január 01. 03:00 - Anita.B

pexels-david-orsborne-724825.jpg“Ha hit által belépünk abba, amit Isten mindig is meg akart tenni értünk – megigazít vele minket, alkalmassá tesz –, mindezt együtt kapjuk Istennel Jézus Mesterünknek köszönhetően.”

Róma 5:1 (MSG fordítás)

Nem véletlen, hogy ezt olvasod.

Nem, Isten már születésed előtt tudta, hogy ebben a pillanatban itt leszel. Eltervezte, hogy elnyeri a figyelmedet néhány pillanatra, hogy ezt elmondhassa neked: “Láttam minden fájdalmat az életedben, és sosem szűntelek meg szeretni. Számítasz nekem. Jobban szeretlek, mint azt valaha is képzelnéd. Azért alkottalak, hogy szeresselek, és arra várok, hogy te is viszont szeress.”

Isten azt mondja, “Azt akarom, hogy a hátralévő időd, életed legjobbja legyen. Veled vagyok és érted vagyok. Meg akarlak menteni a múltadtól. Meg akarlak menteni arra a célra, amelyre megteremtettelek. És a kegyelmem által akarlak megmenteni. Ha hagyod, hogy megtegyem, békességet adok neked, békességet az életedben, és békességet más emberekkel. De ki kell nyitnod az ajtót és elfogadnod a Karácsonyi ajándékot.”

Ha adnál nekem egy Karácsonyi ajándékot és én sosem nyitnám ki, csalódott lennél. És értéktelen ajándék lenne, mert nem részesülök egy ajándék értékében, amit soha nem nyitottam ki.

Jézus Krisztus Isten Karácsonyi ajándéka számodra. Közülünk néhányan mégis Karácsony után Karácsonyoznak, és soha nem bontják ki a legjobb ajándékot: Isten üdvözítő ajándékát. Miért is ünnepelnéd a Karácsonyt, ha nem nyitod ki a legnagyobb ajándékot? Nincs értelme csomagolatlanul hagyni múltad megbocsátott ajándékát, egy életcélt, és egy mennyei otthont.

Jézus Krisztus azt mondja neked: „A szívedben lévő csalódottságot békével helyettesíthetem. A bűntudatot, a haragot, a szégyent és az ellenszenvet megbocsátással helyettesíthetem. Az aggodalmat és a szorongást bizalommal és hittel helyettesíthetem. A depressziót vagy a kétségbeesést reménnyel helyettesíthetem. Az ürességet jelentéssel és céllal tudom helyettesíteni. A zűrzavart világossággal helyettesíthetem. De nem fogom betörni a szíved ajtaját. Be kell hívnod. Nem számít, hogy ki vagy, vagy honnan származol. Ha akarsz engem, és készen állsz megtenni, amit mondok, az ajtó nyitva áll.”

Ha nem bízol Jézusban és nem kötelezted el magad, hogy kövesd őt, mire vársz még?

A bűneid elválasztanak Istentől. És csak Isten kegyelme képes visszavinni a vele való helyes kapcsolatba.

A Biblia azt mondja: “Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Efézus 2,8-9).

Ha készen állsz békét kötni Teremtőddel, akkor mondd el ezt az imát:

“Kedves Jézusom, többé nem akarom, hogy a bűnöm elszakítson tőled. Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rossz, amit valaha tettem, megbocsáttatik, megismerem életem célját és egy napon befogadsz örökkévaló otthonodba, a mennybe.”

“Megvallom bűnömet és hiszem, hogy Te vagy a Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom bűnömet és bízom benned, megmenekülök. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által fakad, és nem azáltal, amit teszek. Uramként fogadlak be az életembe. Ma életem minden részét átadom a vezetőségednek.”

“Úgy akarok élni, ahogyan te teremtettél és életem hátralévő részét arra használom, hogy téged szolgáljalak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Rád bízom életemet és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, hogy befogadd Jézust, kérlek írj nekem a rick@PastorRick.com címre és tudasd velem. Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, melyek segítenek elindulni a Jézussal közös utadon.

(Daily Hope by Rick Warren 2023.12.25.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása