Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Négy dolog, amit nem kellene a pénzeddel tenned

2022. január 31. 03:00 - Mapetso

100.jpg

Óvakodjatok mindenfajta kapzsiságtól! Az életet nem azzal mérik, hogy mennyi a tulajdonod.” (Lk 12,15 NLT)

Isten azt akarja, hogy okosan gondolkodj a pénzedről.

Jézus egy gazdag ember történetét meséli el, aki egy vagyonkezelőt fogadott fel, hogy gondoskodjon a vagyonáról (Lk 16). Amikor a menedzsert megvádolták, hogy rosszul kezeli gazdája pénzét, és beidézték, hogy adjon számot a gazdálkodásáról, a menedzser kidolgozott egy tervet. Tudta, hogy el fogja veszíteni az állását, de úgy döntött, hogy szerez néhány barátot, akik majd gondoskodnak róla, amikor kirúgják. Ezért összehívott mindenkit, aki tartozott a gazdájának, és csökkentette az adósságukat; ha valaki 3000 liter olívaolajjal tartozott, azt mondta neki, hogy írja át a számláját 1500 literre.

Amikor a gazda meghallotta, mit tett a menedzser, el kellett ismernie, hogy a becstelen gazember ilyen ravasz volt. És igaz, hogy e világ gyermekei ravaszabbak a körülöttük lévő világ dolgaiban, mint a világosság gyermekei. (Lk 16,8 NLT)

Jézus nem azért dicséri a menedzser becstelenségét, de dicséri a ravaszságát. Mi a ravaszság? Ravasznak lenni azt jelenti, hogy okos, stratégiai és találékony vagy. Tisztán látod a problémát, tudod, mit kell tenni, majd kitalálod, hogyan kell azt megtenni. Isten azt akarja, hogy megtanuld, hogyan legyél biblikusan ravasz a pénzeddel.

Ez a történet négy olyan dologra tanít, amit nem kellene a pénzeddel tenned:

Ne pazarold a pénzed! Lukács 16,1 ezt mondja: „Jött a hír, hogy a menedzser elpazarolja a munkaadója pénzét. (NLT) Minden, amid van – beleértve a pénzed is –, Istené, és tőle kapott ajándék. Ezért vigyáznod kell, hogy ne pazarold el azt, ami a gazdádé.

Ne szeresd a pénzed! El kell döntened, hogy Isten az első az életedben, vagy a sok pénzt keresése az első. Nem teheted mindkettőt a legfőbb prioritásoddá.

A Biblia azt mondja: „Senki sem szolgálhat két gazdának. Mert az egyiket gyűlölni fogod, a másikat pedig szeretni; az egyikhez ragaszkodsz, a másikat pedig megveted. Nem szolgálhatsz Istennek, és nem lehetsz a pénz rabszolgája.” (Lk 16,13 NLT)

Ne bízz a pénzedben! Nem számít, mennyi pénzed van – mindig elveszítheted. A menedzser a Lukács 16,3-ban ezt elég gyorsan megtanulta: „És most mi lesz? A főnököm kirúgott!” (NLT)

Ha biztonságban akarsz lenni, életed középpontjának olyasvalaminek kell lennie, amit soha nem lehet elvenni tőled. És csak egy dolog van, amit soha nem veszíthetsz el: Isten irántad való szeretetét.

Ne várd, hogy a pénzed kielégítsen! Ha azt hiszed, hogy boldogabb leszel, nagyobb biztonságban érzed magad vagy értékesebb leszel, ha több pénzed van, akkor súlyosan félre vagy vezetve. A pénz soha nem fog kielégíteni: „Aki a pénzt szereti, annak soha nem lesz elég. Milyen értelmetlen azt gondolni, hogy a gazdagság igaz boldogságot hoz!” (Préd 5,10 NLT)

Ezért mondja Jézus a Lukács 12,15-ben: Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg. 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan fogod másképp költeni a pénzed most, hogy tudod, hogy minden pénzed valójából Istené? 
  • Ha mások megnéznék az életedet és azt, ahogyan a pénzeddel bánsz, mit mondanának, mi a legfontosabb számodra? 
  • Hogyan lehetsz egyszerre előretörekvő és elégedett is a jövedelmeddel?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2022.01.24.)

Szólj hozzá!

Isten kezei között biztonságban vagy

2021. április 07. 03:00 - csmsdvd

kezakezben.jpg

„Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha [...]  Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből” (Jn 10,28–29).

Gyerekkoromban az egyik dolog, amit nagyon tiszteltem apámban, az apám kezei voltak. Kisgyerekként kezei óriásinak tűntek. Amikor asztalos munkát végzett, a kalapács olyan kicsinek tűnt a kezében.

A mi mennyei Atyánknak valóban hatalmas kezei vannak. Az egész világot a kezében tartja.

Milyenek Isten kezei?

Isten kezei elég nagyok ahhoz, hogy megáldjanak téged. Jézus ráteszi a kezét az emberek fejére, és megáldja őket. Ezt teszi veled is. Ézsaiás próféta könyvének 62. fejezetének 3. verse ezt mondja: „Ékes korona leszel az ÚR kezében, királyi fejdísz Istened tenyerén” (NLT fordítás).

Isten keze sebhelyes, hogy soha ne felejtsen el téged. A mennyben az egyetlen sebhelyes Jézus lesz. Gondolod, hogy Isten meg tud feledkezni rólad? A kezébe van vésve, hogy örökké emlékezzen rád! A Biblia azt mondja: „Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! Ímé, a tenyerembe véstelek be” (Ézs 49,15–16).

Isten kezei elég erősek ahhoz, hogy mindörökké biztonságban tartsanak. János evangéliuma 10. fejezetének 28. és 29. versei szerint: „Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha [...] Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből.

Ha egyszer Isten kezébe helyezed életed, akkor senki sem ragadhat ki onnan. Kérdezhetnéd, hogy ki lehet-e ugrani belőle? Mit gondolsz mekkorák Isten kezei? Sohasem érsz kezei szélére. Életed minden helyzete, az ő kezében van.

Azt mondja: „Bízzál bennem! Bennem megbízhatsz. Én dolgozom a színfalak mögött is. Kezeskedek mindenért, amit ideadsz nekem.”

Nem akarnád életedet Isten kezében tenni? Bízhatsz benne ma is, és mindörökké!

Segítőkérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Megtapasztaltad már a múltban, hogy Isten gondoskodott rólad és vigyázott rád?
  • Milyen nagy probléma, vagy körülmény volt életedben, amikor nem szívesen bíztál Istenben?
  • Isten kezében mindörökké biztonságban vagy! Miképpen változtatja meg ez a tudás azt, ahogyan élsz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.03.31.)

Szólj hozzá!

Bizonytalan időkben örökkévaló biztonságra van szükséged

2021. január 19. 03:00 - magyarosijulia

woman-hoarding.jpg

„Nem segít a vagyonod az ítélet napján; csak a megigazultság számít akkor” (Péld 11,4 TLB).

Mire jó a pénzed végül is?

„Amikor a gonosz ember meghal, meghal vele a reménysége is. A gazdagságba vetett bizalom semmivé válik” (Péld 11,7 GNT). A Biblia ezt is írja A példabeszédek könyve 11. fejezetének 4 versében: „Nem segít a vagyonod az ítélet napján; csak a megigazultság számít akkor” (TLB).

Az egyetlen mód, hogy örök biztonságban légy, hogy személyes kapcsolatban legyél Jézus Krisztussal.

Ha most éppen anyagi gondjaid vannak, lehet, hogy kísértést érzel arra, hogy ne higgy abban, hogy Isten gondot visel rólad.

A Biblia viszont nagyon egyértelműen beszél Isten gondviseléséről. Azt mondja, hogy Isten gondoskodni fog rólad; csak ezt gyakran olyan módon teszi, amire nem is számítottál vagy amit nem értesz. A Biblia arról is beszél, hogy mit tegyél, amikor attól félsz, hogy nem lesz elég, amid van, vagy amikor fel akarsz halmozni dolgokat. Istenbe kell helyezd a bizalmadat, nem azokba a dolgokba, amiket birtokolsz. Istenközpontúvá kell válnod, és nem anyagiassá. És persze spórolnod is kell, de a megfelelő okok miatt.

Ha még nem adtad át az életed Jézus Krisztusnak, nem leszel képes rábízni az anyagi dolgaidat, és nem tudsz olyan pénzügyi döntéseket hozni, amelyek az ő dicsőségét szolgálják. Jézus nélkül nincs meg az Istennel való kapcsolatodból fakadó biztonság, amire szükséged van, hogy kezelni tudd az olyan bizonytalan időket, amilyenekben most is élünk. De csak egy imádság választ el attól, hogy megismerd Istent, és rábízd az életed.

Nem kell tudnod, hogy mi fog történni holnap. Nem kell tudnod, hogy mit tartogat a jövő. Csak azt kell tudnod, hogy kinek a kezében van a jövő. Amikor kapcsolatban vagy a Teremtőddel, megvan az a biztonságod, amire szükséged van.

Ahhoz, hogy keresztyén légy, egyszerűen mondd el ezt az imát teljes szívedből: „Drága Istenem, azt szeretném, hogy a biztonság forrása számomra az legyen, amit senki nem vehet el tőlem. Azt szeretném, hogy a biztonságom a veled való kapcsolatból fakadjon, és én megbízok az ígéretedben, amely szerint soha nem hagysz el engem. A sajátomnak fogom tekinteni ezt az ígéretedet a mai naptól. Amennyire csak tudom, hogy miként tegyem, megnyitom az életemet előtted, Jézus Krisztus. Kérlek, lépj be, és változtasd meg a dolgok fontossági sorrendjét az életemben, az értékrendemet, a céljaimat és az irányt, amerre haladok. Formálj azzá a személlyé, akinek te szeretnél látni! Alázatosan kérem mindezt a te nevedben. Ámen!”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A Jézussal való kapcsolatod eredményeként mennyire bánsz magabiztosabban, illetve óvatosabban a pénzeddel?
  • Mit jelent a földi javaidban bízni? Mi jellemző inkább az életedre: a javaidban való bízás vagy az Istenbe vetett bizalom?
  • Milyen dolgokat vagy hajlamos felhalmozni a világjárvány alatt? Kérdd Istent, hogy segítsen megszabadulni ettől a felhalmozási vágytól, hogy meg tudd nyitni az életed, tudj adni és bőkezűnek lenni másokkal!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.01.12.)

Szólj hozzá!

A munkád csak egy vezeték, a forrás Isten

2019. július 09. 03:00 - gabormel

"Az én Istenem - gazdagsága szerint - Jézus Krisztus által az ő dicsőségében ellát majd mindennel, amire szükségetek van" (Fil 4,19 ESV fordítás).

letoltes_1.jpg
Mibe helyezed bizalmadat?

Ha úgy érzed, hogy a bankszámlád, a munkád vagy a befektetéseid nyújtanak biztonságot, könnyen csalódás érhet, mert mindezeket elveszítheted.

Valami olyanba kell helyezned bizalmadat és biztonságodat, amit nem vehetnek el tőled - Istenbe! Ha azt akarod, hogy Isten áldása legyen életeden, akkor Isten gazdagságában kell bíznod, nem pedig a sajátodéban.

Ezt mondja a Biblia Isten gazdagságáról: "Az én Istenem - gazdagsága szerint - Jézus Krisztus által az ő dicsőségében ellát majd mindennel, amire szükségetek van" (Fil 4,19 ESV fordítás).

Nem a munkádra kellene, a biztonságodat alapoznod. A munkád csak egy vezeték. Az eredet, a forrás, maga Isten. Ha ezt megérted, életedben sokkal kevesebb stressz lesz. Hadd mondjam el újra: a munkád csak egy vezeték, szükségleteid forrása azonban maga Isten.

Ha a konyhádban megnyitod a vízcsapot, és nem jön onnan víz, mit teszel? Azt kiabálod: "Jaj nekem, kifogyott a víz a világban! Nem folyik víz a csapból, biztos semmi sem maradt belőle az egész földön!"
Természetesen nem mondasz ilyet. Jól tudod, hogy nem a forrással van baj. Rengeteg víz van a világon. A vezetékkel van a probléma - valahol eldugult.

Ha életedben egy vezeték bedugul, és egy "csap" nem működik, Isten könnyedén ki tud nyitni egy másikat. Ha életedben bezárul egy ajtót, Ő ki tud nyitni egy másikat. És ha egy másik ajtó zárul be, ki tud nyitni egy ablakot, amin át tudsz mászni.

Istent nem korlátozza a te tehetséged és képességeid. A munkád csak egy vezeték. Ha azt hiszed, hogy a munkád az, ami anyagi biztonságot ad, akkor egész életed bizonytalanságban töltheted. Meg kell értened, hogy szükségleteid forrása Isten, és bízhatsz abban, hogy Ő pontosan tudja, mire van szükséged, és azt is, hogy hogyan kell azokat megadni neked.

A munkák jönnek és mennek. A bankszámlákon lévő pénz növekszik és csökken. A gazdaságok felvirágoznak és válságba kerülnek. A tőzsdén az árfolyamok emelkedhetnek és csökkenhetnek. Mindez nem számít! A biztonságoddal kapcsolatban bízz Isten gazdagságában!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan befolyásolja a pénzügyeid kezelését, ha Isten gazdagságába helyezed bizalmadat?
  • Van nem működő „csap” az életedben? Hogyan tudod megmutatni Istennek, hogy pénzügyi biztonságodat illetően bízol benne – vagy küzdesz azért, hogy bízz benne?
  • Mit árulnak el befektetéseid és pénzügyeid életed prioritásaidról?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.07.02)

Szólj hozzá!

Csak Isten képes gondoskodni rólad

2018. február 06. 03:00 - FodorImi

„Mivel saját fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, hogyne adna nekünk biztosan minden mást is?” (Róma 8:32, TLB fordítás)

bird-3113835_1280.jpg

Életedben a stressz fő oka az aggódás. Aggódsz, mert nem hiszed, hogy meglesz amire szükséged lesz, akkor, amikor szükséged lesz rá. Azonban mindig, amikor Isten helyett másoktól várod, hogy betöltsék a szükségeid, akkor csalódott és frusztrált leszel, mert senki más nem tudja betölteni a szükségeid. Ezt egyedül csak Isten képes megtenni.

Ha ki akarsz gyógyulni a stresszből, meg kell tanulnod Istenre tekinteni a szükségben.

Néhányan a munkájukban keresik a biztonságot, és amikor elvesztik a munkájukat, oda a békességük is.

Mások a házasságba vetik a biztonságukat. Aztán mikor a társuk meghal, vagy elválnak, ezt kérdezik, hogy „Ki vagyok én? Mi vagyok én, mi az identitásom?”

Vagy lehet a pénzbe vetni a biztonságot, de a pénzt sokféle módon el lehet veszíteni.

Azt javaslom, hogy soha ne vesd a biztonságod semmi olyan dologba, amit elvehetnek tőled. Elveszítheted az állásod, az egészséged, mások megbecsülését, elveszítheted a társad, még az értelmedet is, de nem veszítheted el a Krisztussal való kapcsolatodat.

Ha ebbe az ígéretbe veted a biztonságodat, akkor bízhatsz Istenben, hogy Ő betölti minden szükséged.

Róma 8:32 azt mondja: „Mivel saját fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, hogyne adna nekünk biztosan minden mást is?”  

Ha Isten annyira szeretett, hogy elküldje Jézus Krisztust meghalni a kereszten, akkor nem gondolod, hogy a szeretete ahhoz is elég, hogy életed minden más szükségéről is gondot viseljen?

Minden alkalommal, mikor stresszelni kezdesz, állj meg, és mondd el: „Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.” (Zsoltárok 23:1)

Isten gondoskodni fog. Gondot fog viselni rólad. A stressz helyett nézz Rá, hogy betöltse a szükségeid.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Általában hogyan reagálsz, amikor valami nagy dologra van szükséged az életedben?
  • Mire van szükséged éppen most? Bízol Istenben, hogy Ő gondoskodik róla?
  • Mit gondolsz, Isten mit akar adni neked? Mit gondolsz, mit akar, hogy tegyél ezekkel a dolgokkal?

 

*(Daily Hope by Rick Warren - 2018.01.30.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása