Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ne engedd, hogy a siker tönkretegyen!

2017. október 29. 03:00 - Szíj Melinda

„Tűzpróbában méretik meg az ezüst és arany tisztasága, ám az embert a dicsérő szó teszi próbára” (Példabeszédek 27:21, NLT fordítás).

burnt_rock_star.jpg

Isten a sikerrel tesz minket próbára.

Furcsán hangzik? Talán könnyebben hihető, hogy Isten megpróbáltatással illetve szenvedéssel mér meg.

De gondolkozzunk csak el rajta!

Láthattad már, hogy a siker hogyan tesz tönkre embereket. Az ifjú rock sztár elér mindent, amit csak akart, aztán összeroppan és kiég. Az atléta aláír egy ígéretes szerződést, majd elpuskázza a jövőjét. Egy üzlet minden várakozást felülmúlva bejön, aztán a tulajdonost meggondolatlan bővítési tervekbe hajszolja.

Olvastuk ezeket a történeteket.

Több mint 40 évnyi lelkipásztori ténykedésem alapján kijelenthetem, hogy több embert tett tönkre a siker, mint a szenvedés. A szenvedés hajlamos az embereket Isten felé terelni. Ám amikor az emberek sikeresek, akkor gyakran megfeledkeznek Istenről.

Minden, fájdalmát kezelni képes emberre csak elenyészően kevés olyan jut, aki képes a hírnevet kezelni. Fejükbe száll a dicsőség, és szétrombolja őket.

A Biblia így emlékeztet minket a Példabeszédek 27:21-es igeversében: „Tűzpróbában méretik meg az ezüst és arany tisztasága, ám az embert a dicsérő szó teszi próbára” (NLT fordítás).

Valójában minden bók egy próbatétel. Az elismerések és kritikák kicsit olyanok, mint a rágógumi. Rágódhatsz rajtuk egy darabig, de nem nyeled le őket. Így csakugyan mindkettő összezavarhat.

Oly könnyű megfeledkezned Istenről, ha siker övezi az utad. Ám ha szem előtt tartod, hogy a sikered Istentől fakad, akkor minden alkalommal ki fogod állni a siker próbáját.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tapasztaltad meg más embereknél a siker próbatételét?
  • A te személyes esetedben hogyan ment végbe a siker próbája?
  • Mennyiben tér el hozzáállásod a kritikához, mint az elismeréshez?

*Daily Hope by Rick Warren (2017.10.22)

 

Szólj hozzá!

Képes vagy annál jobban dicsérni Istent, mint ahogy azt a gyülekezetben teszed?

2015. szeptember 02. 03:00 - Lilla:)

"Énekeld el neki háládat, énekelj dicséreteket a mi Urunknak!" (Zsoltárok 147:7. TLB fordítás)

Biztosan észrevetted már, hogy a zene és a szeretet együtt jár, mivel a zene a szívből jön. Ez nem egy intellektuális dolog. Ez valami olyasmi, ami a lelkedből fakad, az érzelmeidből.

Nagyon sok szerelmes dal létezik. Sőt vannak olyan rádió állomások, amik kifejezetten szerelmes dalokat játszanak. Tudtad viszont azt, hogy sokkal több dal íródott Jézus Krisztusról, mint bármilyen más témáról a világon? A kereszténység egy éneklő hit. Miért? Azért mert nem a vallásról szól. Egy szeretetkapcsolatról szól. Egy kapcsolatról szól Istennel, aki annyira szeret téged, hogy elküldte Fiát, hogy meghaljon helyetted és aki azt akarja, hogy viszont szeresd őt.

A Zsoltárok 147:7 azt mondja: "Énekeld el neki háládat, énekelj dicséreteket a mi Urunknak!" (TLB fordítás). Semmi nem ébreszthet rá jobban Isten szeretetére és jelenlétére az életben, mint az, amikor énekelsz és dicséred.

Lehet azt gondolod: "De ezt te nem értheted, én nem tudok énekelni." A Biblia azonban azt mondja, csinálj örömteli zajt. Tudom, hogy erre képes vagy, hiszen ha kimész egy meccsre vagy házasodik egy valaki, akkor mindenki képes örömteli zajongásra. Úgyhogy csak engedd ki! Nem feltétlenül kell eltalálnod a helyes hangot. Csak örömtelien kell zajonganod.

Képes vagy annál jobban dicsérni Istent, mint ahogy azt a gyülekezetben teszed? Igen, mert a dicséret egyszerűen csak a szereteted kifejezése Isten felé. Ez azt jelenti, hogy dicsérheted a zuhany alatt. Dicsérheted amikor nyírod a füvet az udvaron. Dicsérheted miközben mosogatod az edényeket. Dicsérheted miközben épp a munkába vezetsz, megkötsz egy üzletet vagy épp a golf pályán vagy. Bárhogy és bármikor kifejezheted a szeretetedet Istennek. Ez pedig azt jelenti, hogy bárhol énekelhetsz.

Beszéljetek róla:

  • Mire gondolsz éneklés közben a gyülekezetben? Mire figyelsz?
  • Milyen gyakran énekled el háládat és szeretetedet Istennek? Naponta? Rendszeresen? Alkalmanként? Ritkán? 
  • Mi az az életedben, ami helyett énekelhetnél vagy hallgathatnál dicsőítő zenét, hogy gyakrabban eszedbe jusson őt dicsérni?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2015.08.26.)

Szólj hozzá!

Mit tegyünk, ha viharba kerül az életünk?

2014. július 16. 03:00 - angie.keyr

Amikor azonban (Péter) az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg!” (Máté 14:30, NIV fordítás)

Amikor vihar van az életedben, Isten nincs távol, ott van veled. Ő a "Vagyok", és az, hogy ő munkálkodik az életedben, a javadra lesz. De vannak dolgok, amiket neked kell megtenned. Isten a következő 5 dolgot szeretné,  hogy tedd, amikor úgy érzed, süllyedsz a viharban.

1. Légy bátor, mert Jézus veled van.

Sose vitatkozz a félelemmel, hanem egyszerűen csak mondd meg neki, hova menjen. Mondd neki, menjen el, és beszéljen Jézussal.

2. Cselekedj hitből.

Ne azt kérd Istentől, hogy áldja meg, amit teszel. Tedd azt, amit Isten megáld. Kérdezd meg, hogy szerinte mit kell tenned, és légy kész arra, hogy bármikor azonnal ki tudj szállni a csónakból.

3. Csak Jézusra figyelj.

Abban a pillanatban, hogy leveszed a tekinteted az Úrról, süllyedni kezdesz. A Máté 14:30 azt mondja: "Amikor azonban (Péter) az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg!” Ha a szélre és a hullámokra - vagyis a körülményeidre - figyelsz, süllyedni fogsz, ahogy Péter. Ha a világra nézel, lehangolt és szomorú leszel, ha pedig önmagadba fordulsz, depressziós leszel.  Ha azonban Krisztusra nézel, megnyugszol és békességed lesz.

4. Ne kételkedj.

Nem kell, hogy nagy hited legyen ahhoz, hogy átvészeld az életed viharát. Csak az a lényeg, hogy a megfelelő személyben higgy.

5. Dicsérd Istent.

Még a viharban is, még akkor is, ha úgy érzed, hogy süllyedsz, de még akkor is, ha halálra vagy rémülve - dicsérd az Urat mindig. Adj hálát a vihar közepén.

Milyen vihar félemlít meg most? Milyen vihar húz lefelé? Szerinted Isten miért hagyja, hogy keresztül menj ezen?

Isten ugyanazért enged meg viharokat az életedben, amiért hagyta, hogy a tanítványok is viharba kerüljenek - azért, hogy azt mondhassa neked: "Én vagyok az egyetlen, akire szükséged van. Én bármit meg tudok oldani az életedben. Ott leszek, amikor szükséged lesz rám, és legyőzöm azt, amitől a legjobban félsz. Nem kérem, hogy te gyere hozzám, hanem én megyek tehozzád. Ne félj, csak higgy bennem teljes szívből!"

Beszéljetek róla:

  • Hogyan növekedtél lelkileg és szellemileg, illetve hogyan ismerted meg jobban Istent az életedben átélt viharok során?
  • Mit tudsz tenni azért, hogy minél kevesebb dolog vonja el a figyelmedet Istenről?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.07.09)

Szólj hozzá!

Fejezd ki énekkel háládat az Úrnak

2014. június 24. 03:00 - Á. Bözse

"Énekeljetek hálát neki, énekeljetek dicséreteket az Istenünknek." (Zsoltárok 147,7 - LB fordítás)

image9.gif

Megtanulni hálát mondani Istennek azért, amit nekünk adott, keresztény életünknek egy nagyon fontos része. Te hogyan teszed az Istennek való hálaadást az életed részévé?

Az egyik legfontosabb módja ennek az, hogy énekelsz az Úrnak. A Biblia azt mondja: "Énekeljetek hálát neki, énekeljetek dicséreteket az Istenünknek." (Zsoltárok 147,7 - LB ford.). Semmi nem visz gyorsabban Isten jelenlétébe, mint az, hogy dicsőíted Őt. Még az sem számít, hogy van-e érzéked a zenéhez vagy az énekléshez. A Biblia arra ösztönöz minket, hogy "örömteli zajt hallassunk". Még a disznók is ezt teszik, amikor esznek. Ha a disznók tudnak örömteli zajt hallatni, mennyivel inkább tudsz te!

A kereszténység egy éneklő hit. Több dal szól Jézus Krisztusról, mint bármi vagy bárki másról, vagy mint a  szerelemről. Ezért kell, hogy egy helyi gyülekezet tagja legyél. Ez nem csak arról szól, hogy hetente meghallgatsz egy üzenetet a Bibliából. Legalább egyszer egy héten szükséged van arra, hogy dicséretekkel hálát adj Istennek és így fejezd ki az érzelmeidet Őiránta. Ha ez nincs meg, akkor a szíved összezsugorodik. Nem lehetsz egészséges keresztény, ha csak prédikációkat hallgatsz. Szükséged van az Igén keresztül hozzád érkező üzenetre is, és arra is, hogy énekkel, zenével kifejezd az Úr felé érzelmeidet.

Rájöttem, hogy akkor, amikor a legkevésbé van kedvem énekelni, akkor van rá leginkább szükségem. Amikor a szívem hideg, meg kell újulnom, helyre kell állnom és fel kell töltődnöm a hálaadó dicséreteken keresztül. Nagyon  mozgalmas és zsúfolt minden napom, de úgy érzem, hogy amikor dicséreteket hallgatok vagy énekelek az Úrnak, megújul a lelkem.

Kapcsold be te is a kedvenc dicsőítő dalaidat, vagy találj egy jó keresztény rádióadót, és énekelj az Úrnak. Köszönj meg Istennek mindent, amit adott neked, és "hallass örömteli zajt" az Úrnak.

Beszéljetek róla:

  • Melyek a kedvenc dicsőítő dalaid? Miért?
  • Mi tart vissza az énekléstől a személyes vagy a közösségi dicsőítő alkalmakkor?
  • Meséld el a tapasztalatod azzal kapcsolatban, hogy miközben Istennek dicséreteket énekeltél, jobb lett a kedved.

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.06.17.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása