Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan segítsünk valakinek megtalálni a reményt és a gyógyulást? 1. rész

2018. szeptember 01. 03:00 - Tomes Lívia

„Ezért (Jézus) képes teljesen megmenteni azokat, akik Istenhez jönnek rajta keresztül, mert Ő mindig él, hogy közbenjárjon értük.” (Zsidók 7:25, NIV fordítás)

Én hiszem, hogy a kis csoportok létfontosságú szerepe az, hogy segítséget és gyógyulást találjanak az úgynevezett reménytelen emberek. Az egyik része, amit nagyon szeretek abban, hogy kis csoportba tartozom az, hogy imádkozhatunk egymás reménytelen helyzetéért. A másik ember hitére támaszkodhatunk, ha nekünk kétségeink vannak.

A Lukács 5-ben olvashatunk egy nagyon jó történetet a férfiak kis csoportjáról, akik Jézus lábaihoz vitték barátjukat, aki béna volt és gyógyulásra volt szüksége. Ebben a beszámolóban felfedezhetjük a kis csoportok hét jellemzőjét, amelyeket Isten gyógyulásra használ. Ma ebből három jellemzőt nézünk meg és holnap pedig a többit. 

Együttérzés: Ez a béna azért gyógyulhatott meg, mert barátai gondoskodtak róla. Ez mindig így kezdődik velünk, hogy gondoskodunk azokról az emberekről, akik sérültek. A Római levél 15:2 ezt mondja: „Nekünk segítenünk kell másokat, azt tenni, ami helyes és felépíteni az Úrban” (NLT). Isten használja ezeket a férfiakat, mert ők érzékenyek voltak barátjuk szükségeire. És Ő használni fog minket, amikor nem merülünk el gondolatainkban a szükségeink miatt és elkezdünk többet gondoskodni másokról, mint magunkról.

Hit: A férfiak hitték, hogy Isten meggyógyítja a barátjukat. Nézd meg a Lukács 5:20-at: „Amikor Jézus látta az ő hitüket, azt mondta: barátaim, megbocsáttattak a ti bűneitek.” (NIV). Nem a béna hite miatt történt, hanem az ő barátai hite miatt. Hány embert ismersz, akik annyira bénák, hogy nem tudnak hinni Istenben? Ez az a helyzet, amikor nekünk kell hinnünk helyettük.

Közbenjárás: Ezek a barátok nemcsak imádkoztak a barátjukért, lépéseket is tettek. Nem elég csak imádkozni valakiért, aki megsérült és a bűn foglya. Tennünk is kell érte, Jézus ezt mondja a Lukács 14:23-ban: „Menjetek ki az utakra és az ösvényekre és kényszerítsetek bejönni mindenkit, hogy az én házam megteljen.” (NIV). Ott van egy sor példa a Bibliában azokról az emberekről, akik másokat vittek Jézushoz. 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen a reménytelenség?
  • Hiszed-e, hogy senki sincs Jézus hatáskörén kívül? Ha igen, mit vagy hajlandó megtenni azért, hogy Jézushoz vidd a „reménytelen” embereket?
  • Melyik fájdalmakkal küzdő barátodért imádkoztál mostanság? Mit tehetnél érte, ami segítene neki meggyógyulni?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.25.)

Szólj hozzá!

Kapcsolatok helyreállítása: Használd többet a füled, mint a szád

2018. március 10. 03:00 - csabanagy89

Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket. (Példabeszédek 19:11, NIV fordítás)

03-03-18-broken-relationships-restoring-relationships-use-your-ears-more-than-your-mouth.jpg

A harmadik bibliai lépés egy kapcsolat helyreállításához az, hogy együttérzel a másikkal és megérted az érzéseit.

Használd többet a füled, mint a szád. Mielőtt megpróbálnál megoldani bármilyen nézeteltérést, először is próbáld meg megérteni a másik ember érzéseit. Pál apostol ezt tanácsolja: „a másik érdekeire is figyeljetek, ne csak a magatokéra.” (GNT ford.)

A ’figyeljetek’ kifejezés görög megfelelője a skopos szó, ami egyaránt megtalálható a mikroszkóp és a teleszkóp szavakban is, és a jelentése 'nagyon odafigyelni valamire'. Fókuszálj tehát mások érzéseire is, ne csak a puszta tényekre. Kezdj az érzésekre való odafigyeléssel és az együttérzéssel, ne egyből  a megoldást próbáld meg kitalálni.

Először hagyd, hogy a másik elmondja, mit érez. Csak hallgasd meg, és hagyd, hogy kiöntse a szívét, ne próbálj meg védekezni. Mutasd ki felé, hogy megérted, még akkor is, ha nem értesz egyet vele. Az érzések néha távol állnak a valóságtól és nem logikusak. Dávid is beismeri ezt: „Amikor a gondolataim keserűk voltak és megbántottságot éreztem, akkor olyan ostoba voltam, mint egy állat.” (Zsolt 73, 21-22, GNT ford.) Mindannyian ilyenek vagyunk, amikor fájdalmat érzünk a szívünkben.

A Biblia azonban ezt írja: „Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket.” (Példabeszédek 19:11). A türelem a bölcsességből fakad, a bölcsesség pedig abból, ha meghallgatunk másokat is, és nem csak a saját fejünk után megyünk.

Ha megtanulunk meghallgatni másokat, azzal ezt fejezzük ki: ’Értékelem a véleményed, számít a kapcsolatunk, és te is számítasz nekem.’ Igaz a mondás, hogy az emberek nem törődnek azzal, amit mondunk addig, amíg nem tudják, hogy fontosak vagyunk nekik.

Egy kapcsolat helyreállításának érdekében „hordozzuk azt a 'terhet', hogy megértőek vagyunk mások kételyeivel és félelmeivel szemben... tegyünk a másik ember kedvére, ne a magunkéra, és tegyük azt, ami az ő javára van.” (Róm 15:2, TLB ford.). Ez néha áldozathozatalt is kíván, például amikor türelmesen el kell viselnünk mások - néha megalapozatlan - haragját.

Azonban ne feledjük, mit tett értünk Jézus: Ő is rosszindulatú és megalapozatlan haragot tűrt el azért, hogy megmentsen. „Hiszen Krisztus sem azért élt, hogy önmagának kedvezzen. Ahogyan az Írások mondják, ’A Téged gyalázók gyalázkodásai, ó Isten, énrám hullottak." (Róm 15:3, NLT ford.)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Azt, hogy megtanulj meghallhatni másokat, gyakorolni kell. Határozd el, hogy a mai napon minden megnyilvánulásod előtt meghallgatod a másikat, és közben figyeld meg, hogy ennek lesz-e valamilyen eredménye saját magadra vagy a másik emberre nézve.
  • Hajlandó vagy felvenni azt a terhet, hogy meghallgatod és elviseled mások haragját? Miért, vagy miért nem?
  • Miért fontos, hogy a másik ember érezze, hogy meghallgatják, még akkor is, ha esetleg nem értesz vele egyet?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.03.03.)

Szólj hozzá!

A hit cselekedet

2018. január 26. 03:00 - magyarosijulia

„Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az?" (Jakab 2:15-16,NIV fordítás)

A hit több egy érzésnél. Sokan összetévesztik az érzelmeket és érzéseiket a hittel. Eljárnak a gyülekezetbe, és érzelmileg meghatódnak, fellelkesülnek és biztatva érzik magukat. Mindez viszont távolról sem jelenti azt, hogy hitben járnak!

A Biblia szerint a hit cselekedet, nem csupán érzés. Más szavakkal, a hit nem csupán érzelmesség. Tegyük fel, hogy kimegyek az utcára, és meglátok valakit, aki hajléktalan és koldus. Látszik, hogy ez az ember éhes, fázik, ruházatra és szállásra van szüksége. Nagy hitemről tennék bizonyságot, ha hozzá lépve így szólnék: „Fel a fejjel! Ne aggódj, légy boldog! Érezd jól magad, vedd fel a mosolygós arcodat!"?

Nincs szükség hitre, hogy ezt megtegyük, a hit ugyanis együttérzést szül. A hit így szól: „Bármit megteszek, hogy megállítsam a fájdalmaidat!". A teljes Újszövetségben azt látjuk, hogy az őt követők mind azt mondták, hogy Jézus együtt érzett az emberekkel. Jézus megmutatta, hogy a hit a gyakorlatban mutatkozik meg!

Amikor meglátunk egy szükséget, tennünk kell valamit! Nem elég hamar kibökni, hogy „Majd imádkozok egyet érted!". A Biblia azt mondja, hogy a hitünket a tetteinkben tudjuk megmutatni!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan mutatta meg Jézus annak a fontosságát, hogy gyakorlatba ültessük a hitünket?
  • Mit tanít Jézus arról az együttérzésről, amit az őszinte hit terem?
  • Hogyan tudsz felkészülni, hogy reagálni tudj a felismert szükségletekre?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.19.)

Szólj hozzá!

Közös munkával Jézushoz vezetni az embereket

2017. május 07. 03:00 - magyarosijulia

„Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.” (2Kor 5:18b)

Neked és nekem ugyanaz a misszió adatott, mint Jézusnak. Az egyik legfontosabb kegyelmi cselekedet, amit megtehetünk.

A Biblia azt írja: „Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.” (2Kor 5:18b). A missziód egyszerűen az, hogy továbbadd másoknak ugyanazt az örömhírt Isten szeretetéről, amit neked is elmondott valaki.

De Isten nem várja el, hogy egyedül töltsd be ezt a küldetést. Keresztyéneket ad melléd, hogy támogassanak. Tulajdonképpen az evangélizálás olyan dolog, amit egy kis csoportként lehet megtenni.

Isten egy csodálatos példát adott erre a Lukács 5:17-26-ban. Egy csapat barátról szól, akik elhoztak valakit Jézushoz. Nem tudtak bejutni a házba, ahol Jézus volt, ezért leengedték a lebénult barátjukat a tetőbe vágott lyukon egy hordágyon, minden kellős közepén, pont Jézus elé. Jézust lenyűgözte a hitük, majd azt mondta az embernek, hogy keljen fel és járjon, az pedig rögtön meg is tette! Az embereket lenyűgözte!

Ebben a csodálatos történetben Isten mutat öt elvet, hogy miként szólíthat meg a kiscsoportod embereket, és hogyan tudod betölteni az Istentől kapott küldetésedet ebben a világban.

  • Az együttérzés elve: Ez a kis csoport törődött annyira a magatehetetlen barátjukkal, hogy tegyenek valamit a fájdalma enyhítésére. Az irgalmasság nem csak egy érzés, hanem cselekvő szeretet!
  • Az együttműködés elve: Isten kijelölt mindegyikünknek egy feladatot. Pál azt mondja: „Én ültettem a magot és Apollós öntözte." (1Kor 3:6, BSB fordítás). Más szavakkal, nem kell neked mindent megtenned, de meg kell tenned a részedet. Isten pedig meg fog jutalmazni érte.
  • A hit elve: Jézus azt mondja, hogy a béna barátainak a hite gyógyította meg őt. Senki sem esik kívül Isten szeretetétől! Isten arra szakosodott, hogy megtegye a lehetetlent. Tehát ne mondj le azokról az emberekről, akikkel törődsz! Legyen hited abba, hogy Isten mit tud tenni az életükben.
  • A cselekvés elve: A barátoknak volt egy terve, majd meg is valósították. A béna embernek szüksége volt másokra, hogy Jézushoz menjek, mert egyedül nem tudott eljutni Hozzá.
  • A kitartás elve: A barátok elbátortalanodhattak volna, amikor nem tudtak bemenni az ajtón a tömeg miatt, de ők nem adták fel! Eltökéltségről tettek bizonyságot. Azt gondolták, hogy bármibe is kerül, eljuttatják a barátjukat Jézushoz!

Hajlandó vagy átmenni a tetőn is egy barátért? Mindenkinek meg kell ismernie Jézust! Jézus nélkül az embereknek nincs reményük az örökkévalóságba. Az a keresztyén, akit nem érdekelnek az elveszettek, tulajdonképpen azt mondja: Nem érdekelsz, felőlem mehetsz a pokolba! A Biblia viszont azt írja: „Az Úr ... nem azt akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem, hogy mindenki megtérjen." (2Pt 3:9, NKJV fordítás).

Ne csüggedj el és ne add fel! Folytasd az imádkozást, a kérést, a meghívást és a munkát, hogy megnyerd azt a személyt Jézusnak!

Segíteni az embereknek a Mennyországba jutni a legnagyobb kegyelmi cselekedet, amit értük tehetsz!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kik azok a barátok (vagy családtagok), akik segíthetnek valakit Jézushoz vinni?
  • A kiscsoportodban egyezzetek meg 4-5 emberben, akit Jézushoz akartok vinni kiscsoportként.
  • A fent említett öt elv közül, melyik területen szeretnél leginkább növekedést látni, amint azon munkálkodsz másokkal, hogy Jézushoz visztek embereket?

*(Daily Hope By Rick Warren, 2017.04.30.)

Szólj hozzá!

Az igazi gondoskodás: áldozatvállalás bármi áron

2017. április 28. 03:00 - Szíj Melinda

„Tápláld az éhezőt, és segítsd a bajba jutottakat! Akkor világosságod majd kiragyog a sötétségből, és a téged övező sötétség oly fénylővé lesz, mint a delelő Nap. Az Úr vezet majd szüntelen; vizet ad, amikor kiszáradsz, és megújítja erődet. Olyan leszel, mint egy jól öntözött kert, mint egy örökké patakzó forrás” (Ézsaiás 58:10-11 NLT-fordítás, második kiadás).

good_samaritan.jpg

Az irgalmasság és együttérzés ott kezdődik, hogy meglátjuk a szükséget, együtt érzünk mások fájdalmával, majd ez cselekvésre indít minket. Az irgalmas szamaritánus hozzáállása mindezt jól példázza, amikor segítségére sietett a sebesült embernek. Ám az irgalmasság és együttérzés gyakorlásával kapcsolatban van még egy negyedik, nagyon fontos tényező, amelyet ő sem hagyott figyelmen kívül.

Áldozatot kell hoznod, kerül amibe kerül.

A szívességnek mindig ára van, és a szolgálattétel mindig áldozatvállalással jár. Ha irgalmasságot és együttérzést akarunk tanúsítani, az rendszerint megkívánja, hogy időt, energiát, pénzt vagy akár hírnevet áldozzunk rá. Példának okáért a szamaritánus elvitte egy fogadóba a sebesült embert. Feltehetően nagy utat kellett megtennie, mert felrakta az embert a szamarára. Egész éjszaka vigyázott rá, gondoskodott róla, hogy ne szenvedjen hiányt semmiben, és ráadásul még a számláját is kifizette – mindezt a saját maga költségére. Nem csak egyszerűen "kihívta az illetékes hatóságot", hanem elkövetett minden tőle telhetőt, hogy segítsen. És mi haszna származott abból, hogy segített? Semmi. Egyszerűen csak szeretetből tette. És ez az, amit Isten is kér tőlünk.

Ha irgalmas vagy és segítesz másokon, az számodra is áldozatvállalással jár. Időt, pénzt kell rá áldoznod, esetleg még egy emberi kapcsolatot is. De az az irgalmasság és együttérzés, amiért nem kell nagy áldozatot hozni, nem is ér sokat.

Isten azonban megígéri, hogy ha segítesz a bajba jutott embereken és azt adod, amid van, akkor Ő meg fog áldani ezért. A Biblia így fogalmaz: „Tápláld az éhezőt és segítsd a bajba jutottakat! Akkor világosságod majd kiragyog a sötétségből, és a téged övező sötétség oly fénylővé lesz, mint a delelő Nap. Az Úr vezet majd szüntelen; vizet ad, amikor kiszáradsz, és megújítja erődet. Olyan leszel, mint egy jól öntözött kert, mint egy örökké patakzó forrás” (Ézsaiás 58:10-11 NLT-fordítás, második kiadás).

Más szavakkal: kerüljön bármibe is, hogy irgalmasságot és együttérzést tanúsítasz, az mindig megéri.

Ebben biztos lehetsz.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hozzatok fel példát egy olyan személyre, aki könyörületességet és együttérzést tanúsított valaki iránt. Milyen áldozatot kívánt ez meg tőle?
  • Amikor fontolóra veszed, hogy segíts valakinek, mi az az ár, ami miatt leginkább aggódsz, hogy ki kell majd fizetned?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.04.21.)

Szólj hozzá!