Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Tanuld meg szeretni Isten családját!

2021. július 03. 03:00 - Anika Enikő

„Felépítem egyházamat, és a pokol kapui nem fognak diadalmaskodni rajta” (Mt 16,18 NLT).

Csak az egyház tart örökké.

Sok dolog van, amit szeretnénk, ha örökké megmaradna, ám a Bibliából tudjuk, hogy semmi más nem tart örökké. Semmilyen gazdaság, kormány, vagy nemzet nem marad fent örökre, csupán az egyház.

Jézus mondja Máté evangéliuma 16. fejezetének 18. versében: „Felépítem egyházamat, és a pokol kapui nem fognak diadalmaskodni rajta” (NLT).

A világegyetem Isten családja miatt jött létre. Hogy hívják Isten családját? Isten családja a gyülekezet, a templom, az egyház.

Az egyház, a gyülekezet nem egy épület, hanem Isten családja. Isten családot akart, és ezért úgy döntött, hogy megteremti a világmindenséget – csak azért, hogy létrehozhassa a földet, csak azért, hogy embereket alkothasson, csak azért, hogy mi szabad akartból dönthessünk mellette vagy visszautasíthassuk őt. Tudta, hogy jó-néhányunk úgy dönt, hogy viszontszereti őt, és mindazok, akik mellette döntenek a mennyországban örökre részei lesznek Isten családjának.

Mit jelent az számodra, hogy Isten családjába tartozol? Azt jelenti, hogy ha már az örökkévalóságban együtt leszünk, akkor jobb, ha már itt megtanulunk jól kijönni egymással. Amíg itt vagy a földön, szeretned kell Isten családját.

Úgy van! Nem elég csak Istent szeretni. Szeretned kell az egyházat is. Szeretnéd tudni, mennyire szereti Isten az egyházat? Meghalt érte. Aki azt mondja: „Szeretem Jézust, de nincs szükségem az egyházra”, az nem érti a dolgot. Az ilyen ember még éretlen hívő. Sokan járnak templomba, gyülekezetbe, de nem szeretik azt.

Szereted az egyházat? Vagy csupán használod azt, mint intézményt?

Krisztus meghalt az egyházért. Azt akarja, hogy tanuljunk meg szeretni és bízni Krisztus testének minden egyes hívőjében. Amikor szeretjük és szolgáljuk az egyházat, és együtt dolgozunk Isten világra szóló küldetésének beteljesítésén, belekóstolunk a mennybe, és mélyebben megértjük Isten szeretetét.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen módon használják az emberek az egyházat ahelyett, hogy szeretnék az egyházat?
  • Mit gondolsz, Isten miért teremtett minket úgy, hogy szükségünk legyen egymásra?
  • Milyen gyakorlati lépéseket tehetsz az egyház, gyülekezet iránti szeretet kimutatására?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.26.)

(A fordítások utáni 3 betűs rövidítések jelentése a https://napiremeny.blog.hu oldalon a jobboldali sávban a „Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt találhatók.)

Szólj hozzá!

Találd meg az egyedi értéked Krisztus testének tagjaként!

2019. szeptember 01. 03:00 - Erika1832

„Épp úgy, mint a testünk sok részből áll, így van Krisztus testével. Mi mind részei vagyunk, és mindannyiunkra szüksége van, hogy teljessé tegyük, mert mindannyiunknak különböző feladatunk van. Tehát egymáshoz tartozunk, és mindenkinek szüksége van mindenki másra” (Róm 12,4–5 TLB fordítás).

puzzle.jpg

Csak Krisztus testében találod meg az egyedi értéked. A Biblia azt mondja, valamennyien különbözőek vagyunk, de együtt meg tudjuk valósítani azt, amit soha nem tudnánk megtenni önmagunkban.

Amikor Krisztus testének része vagyunk, fel fogjuk fedezni a munkájában a szakterületünket, amiben lényegesek vagyunk.

Ezt a gyülekezeten kívül sehol máshol nem fogod megtalálni. Nem fogod felfedezni a munkában, sem az edzőteremben, sem egy atlétikai csapatban.

A Biblia azt mondja: „Épp úgy, mint a testünk sok részből áll, így van Krisztus testével. Mi mind részei vagyunk, és mindannyiunkra szüksége van, hogy teljessé tegyük, mert mindannyiunknak különböző feladatunk van. Tehát egymáshoz tartozunk, és mindenkinek szüksége van mindenki másra” (Róm 12,4–5 TLB fordítás).

Ez az igerész négy dolgot említ meg arról, hogy hogyan illeszkedünk egymáshoz Krisztus testén belül.

Krisztus teste sok különböző részből áll. Csak nézz körül! Elmondhatod, hogy mindannyian különbözőek vagyunk. Senki sem néz ki úgy, mint te, senkinek sem olyan a hangja, mint a tiéd. Isten tervezett így bennünket, mivel szereti a változatosságot.

Mindannyiunkra szükség van, ahhoz, hogy a testet teljessé tegyük. Senki sem mondhatja: „Nem vagyok fontos.” Az egyháznak mindannyiunkra szüksége van.

Mindannyiunknak van feladata. Mindannyiunknak különböző szerepe és szolgálata van. Ha a fizikai testünk összes része mind ugyanazt tenné, akkor rendetlenség lenne. Ugyanez igaz a gyülekezetre is.

Egymáshoz tartozunk. Nem csak Istenhez tartozunk, hanem Krisztus testében egymáshoz is. Mindannyiunknak szüksége van a többiekre.

Krisztus testén kívül ezt nem kaphatod meg. Hogy tényleg megismerhesse a világ az egyedi adottságodat, szükséges, hogy az egyház aktív része légy.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Miért menekülünk el gyakran saját egyediségünktől?
  • Az egyházi családodon belül hogyan fedezted fel az egyedi értékedet?
  • Sorolj fel néhányat mások egyedi ajándékai közül, aminek láttad a virágzását az egyházban!

*Daily Hope by Rick Warren (2019.08.25.)

Szólj hozzá!

Isten elhívott, hogy az egyházhoz tartozz

2019. augusztus 29. 03:00 - Besther

„Így most ti... nem vagytok látogatók, sem idegenek. Polgárok vagytok Isten szent embereivel együtt. Isten családjába tartoztok” (Ef 2,19 ICB fordítás).

Isten nem csak cselekvésre hívott el, hanem hogy tartozz valahová.cross-2028079_960_720.png

A Biblia azt mondja: „Isten az egyetlen, aki mindent teremtett, és minden az ő dicsőségéért van. Sok gyermeket akart, hogy megossza dicsőségét” (Zsid 2,10 NCV fordítás).

Isten nem akarta, hogy gyermekei árvák legyenek. Családba helyezte őket, Isten családját pedig egyháznak hívják. Elhívott, hogy az egyházhoz tartozz.

A Biblia azt mondja: „Így most ti... nem vagytok látogatók, sem idegenek. Polgárok vagytok Isten szent embereivel együtt. Isten családjába tartoztok” (Ef 2,19 ICB fordítás).

A Bibliában szereplő egyház szó görögül ekklésziá. Ez a káleó szóból ered, ami azt jelenti: hív. Az ekklésziá szó szerint olyan emberek csoportját jelenti, akiket Isten elhívott.

Tudod, hogy ez mit jelent? Az egyház nem egy esemény. Nem egy épület. Nem olyasmi ahová mész. Az egyház az, ahová tartozol. Ez egy kapcsolat. Isten elhívott, hogy része légy egy családnak, melyben mindenkit Isten hívott el. 

Az egyház nem teher, előírás vagy követelmény, hanem egy család. Csak akkor fogod megismerni Istent és célját az életedre nézve, ha közösségben vagy Isten családjával.

Az egyházhoz tartozás az életed egyik legnagyobb áldása és a bátorítás forrása lesz.

Ezt nem hagyhatod ki!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért olyan könnyű összetéveszteni az egyházat egy eseménnyel vagy egy épülettel? Hogyan emlékeztetheted magad az egyház valódi természetére?
  • Milyen szerepet játszik életedben az egyház? Milyen érzéseket tapasztalsz, amikor elmondják rólad, hogy az egyházhoz tartozol?
  • Hogyan tudod teljes mértékben elkötelezni magad a gyülekezeted családjával?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.08.22.)

Szólj hozzá!

Az egyházat Isten azért hozta létre, hogy család legyen

2018. szeptember 29. 03:00 - Erika1832

„Krisztus tesz minket egy testé és mi valamennyien egymáshoz is kapcsolódunk.”  (Róm. 12:5, GW fordítás)

201203151059257.jpg

Az egyház nem csak abban segít, hogy Isten központi helyen legyen az életedben, hanem abban is, hogy Istenben hívő emberekkel is kapcsolatba kerülj.

Isten nem magányos életre hívott el téged, hanem arra, hogy már itt a Földön megtanulj szeretni másokat, és azt is szeretné, hogy ezt a szeretetet az ő családjában lévők felé is kifejezd. A Biblia azt mondja, "Krisztus tesz minket egy testé, és valamennyien egymáshoz is kapcsolódunk." (Róma 12:5, GW fordítás). Azzal, hogy Istenhez, mint az ő gyermeke kapcsolódsz, ez azt is jelenti, hogy az ő családtagjainak a testvére vagy.

Mit jelent ez a test?

"A  test, amiről beszélünk Krisztus  választott népének a teste. Mindenkinek meg van a jelentősége és feladata ebben a testben, mint annak része. De ahogy egy levágott kézujj, vagy egy levágott lábujj önmagában nem számít sokat, mi sem számítunk ugyanígy önmagunkban sokat." (Róma 12:5, The Message fordítás).

A szellemi életed nem számít semmit, ha nincs kapcsolatod Isten családjával. Ha levágom  az ujjam, az nem csak nem fog növekedni tovább, hanem élni sem fog azután. Arra van szüksége, hogy a testhez kapcsolódjon, hogy élet legyen benne, és növekedhessen. Ugyanígy nekünk is szükségünk van egymásra Krisztus testében, ahhoz, hogy szellemben növekedjünk, és hogy betölthessük Isten elhívását az életünkben.

Egyszer a Mentális Egészségért nevű szervezet kaliforniai részlege készített egy tanulmányt, melyben kimutatták, hogy ha elzárkózol mások társaságától és nem ápolod, a baráti kapcsolataidat, megháromszorozódik a korai elhalálozásnak a lehetősége. Megállapították továbbá, hogy az ilyen személy esetében négyszeresére nő az érzelmi kiégés valószínűsége, valamint hogy a klinikai depresszióra való hajlam is ötszörösére növekedhet. Kimutatták, hogy az ilyen embernél tízszeresére nő az esélye annak, hogy kórházba kerülhet különböző érzelmi és mentális rendellenességek miatt. Tehát a saját mentális egészséged érdekében csatlakozz egy testvéri, baráti közösséghez! Válj részévé Isten családjának. Legyenek testvéri kapcsolataid.

"Isten tulajdon családjának a tagjai vagytok... és az ő háznépéhez tartoztok minden más kereszténnyel együtt" (Efézus 2:19, TLB fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

• Melyek azok a kihívások, amelyekkel szembesülsz, amikor követed Isten iránymutatását, hogy más hívők irányába szeretetet tanúsíts a Földön?
• Hogyan változik az önmagadról kialakított képed, amikor Krisztus testének tagjaként tekintesz magadra?
• Szellemben hogyan alakult a fejlődésed  mióta  Krisztus testéhez csatlakoztál? 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.09.22.)

 

Szólj hozzá!

Kapcsolatokon keresztül ismered fel az elhívásodat

2018. január 29. 03:00 - K. Juc

„Olyanok vagyunk, mint a test különböző részei: minden testrész a testtől mint egésztől nyeri el a funkcióját, nem pedig fordítva […] Mindannyian az ő teste részeként találunk rá az életünk értelmére és szerepünkre. De levágott ujjként vagy lábujjként mit érnénk?” (Róma 12:4-5, The Message fordítás)

danceyourphd16_9.jpg

Csak kapcsolatokon keresztül ismerjük fel, hogy kik vagyunk, és csak közösségben fedezzük fel az igazi identitásunkat.

Egymagad sosem fogsz rájönni arra, hogy ki is vagy valójában. Ezt csak a kapcsolataidban tudod felfedezni, ami azt jelenti, hogy kapcsolatban és közösségben kell lenned másokkal. 

Ha emberi kapcsolatok nélkül nőttél volna fel, akkor halvány fogalmad sem lenne arról, hogy ki vagy mi is vagy valójában. Még arról sem tudnál, hogy emberi lény vagy, ugyanis ezt is csak onnan tudod, hogy kapcsolatban vagy másokkal. Az identitásodat tehát kapcsolatokon keresztül fedezed fel.

A Biblia szerint kapcsolatban kell lennünk Isten családjával, vagyis Krisztus Testével: „Olyanok vagyunk, mint a test különböző részei: minden testrész a testtől mint egésztől nyeri el a funkcióját, nem pedig fordítva […] Mindannyian az ő teste részeként találunk rá az életünk értelmére és szerepünkre. De levágott ujjként vagy lábujjként mit érnénk?” (Róma 12:4-5, The Message fordítás)

Ott van például a fülem, amely csak akkor működik, és csak akkor tölti be a szerepét, ha kapcsolódik a testemhez. Ugyan mit érne, ha a földön heverne levágva? Semmit, mert nem hallana semmit.

Ugyanez igaz az orromra és a szemeimre is: ha nem kapcsolódnak a testemhez, akkor mire valók? Használhatatlanok, mert önmagukban nem tudnak illatot érezni vagy látni.

Ugyanígy igaz rád is, hogy ha nem kapcsolódsz az egyházhoz, akkor nem fogod felismerni az életed célját. Nem fogod tudni, mi a szereped és a rendeltetésed. Nem leszel tisztában azzal, hogy mennyit érsz, és nem fogod tudni, mi az életed értelme.

Az értéked, a szereped, a célod és az identitásod Krisztus Testével, az Egyházzal való kapcsolatodban válik nyilvánvalóvá.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért szeretné Isten, hogy a gyülekezet ilyen fontos szerepet töltsön be az egyéni elhívásunkban? 
  • Milyen lehetőségeid vannak a gyülekezetedben arra, hogy más hívőkkel kapcsolatba kerülj?
  • Szerinted miért lehet annyira vonzó a hitelesen megélt gyülekezeti közösség a nem hívők számára?    

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.22.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása