Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Próbáld meg leírni az imáidat!

2021. október 06. 03:00 - Anita.B

sixteen-miles-out-3zvhsfizyme-unsplash.jpg

„Az ÚR ezt a választ adta nekem: »Írd le táblákra egyértelműen, amit kinyilatkoztatok neked, hogy egy pillanat alatt el lehessen olvasni!«” (Hab 2,2 GNT)

Ha hallani akarod Isten beszédét, tedd ezt: Vonulj el egy csendes helyre, várj türelmesen, és várakozással telve kérd Istent, hogy adjon egy képet arról, amit mondani akar neked. Majd írd le Isten válaszait a kérdéseidre!

Habakuk próféta könyvében Isten megparancsolja a szerzőnek: „Írd le táblákra egyértelműen, amit kinyilatkoztatok neked, hogy egy pillanat alatt el lehessen olvasni!” (Hab 2,2 GNT).

Így kaptuk meg Habakuk könyvét. Az első fejezetben Habakuk leírta, hogy mit mondott Istennek. A második fejezetben pedig leírta, hogy mit mondott neki Isten.

Éppen így lett A zsoltárok könyve is. Sok zsoltár származik közvetlenül Dávid csendességben eltöltött idejéből. Dávid a Biblia első öt könyvén, a Tórán elmélkedett, majd leírta gondolatait, amiket zsoltároknak neveznek.  Sok zsoltárt kezd azzal, amit érez, befejezésként pedig Isten mondandóját írja le.

Ha imaéleted kissé zűrzavaros, és hajlamos vagy újra meg újra ugyanazokért a dolgokért imádkozni – „Istenem, légy ezzel az emberrel!” vagy „Áldd meg ezt az ételt testünk táplálására!” –, akkor szükséges ezt tenned: Kezdd el leírni az imáidat!

„Mi? Úgy érted, nem kell elmondanom őket?” Pontosan! Leírva őket is imádság. Isten meghallja a gondolataidban. Csak írd le!

Rendben van leírni egy imát, majd felolvasni? Természetesen igen. Amikor leírod, imádkozol. Amikor olvasod, imádkozol.

Ezt a lelki szokást nevezik feljegyzésnek, és ezt minden kereszténynek értenie és gyakorolnia kellene.

A feljegyzés nem napló. Egy napló azokról a dolgokról szól, amiket tettél. Egy feljegyzés pedig azokat a leckéket tartalmazza, amiket megtanultál – a hibákról, amiket elkövettél, és arról, amit Isten tanított neked.

Kezdj el lelki feljegyzéseket írni még ma! Segíteni fog meghallani, és emlékezni arra, amit Isten mond neked.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A papíron és a tollon kívül milyen más módja van annak, hogy leírjunk dolgokat? Melyik feljegyzési módszer a legkényelmesebb számodra?
  • Mit tanított neked Isten, amiről ma írhatnál?
  • Kezdj egy imát azzal, hogy leírod a választ ezekre a kérdésekre: Mely tulajdonságait szereted Istennek? Kinek van szüksége a környezetedben Isten beavatkozására? Hogyan van szükséged Isten gondoskodására? Miért adhatsz ma hálát Istennek?

*(Daily Hope By Rick Warren, 2021.09.29.)

(GNT: Az angol Good News Translation bibliafordítás rövidítése.)

Szólj hozzá!

Ahhoz, hogy betekintést nyerj Isten szavába, tanulj meg elmélkedni rajta!

2020. április 29. 03:00 - Anika Enikő

20200429.jpg

„Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal; őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz” (Józs 1,8).

Számos módja van annak, hogy a Bibliában rejlő ajándékokat felleljük. Olvashatjuk az Írásokat, tanulmányozhatjuk, és megtanulhatjuk kívülről is; ám elmélkedni is kell rajta!

Pál második levele Timóteushoz 2. fejezetének a 7. verse ezt mondja: „Gondolkozz azon, amit mondok, mert az Úr megadja majd neked, hogy mindent megérts.”

Amikor gondolkozol az Igén – amikor elmélkedsz az Írásokon –, akkor Isten több mindent enged megérteni és meglátni abból.

Mit jelent elmélkedni? Egyszerűen annyit jelent, hogy valamiről komolyan gondolkodni, és azt is jelenti, hogy elkötelezed magad.

Azon gondolkodsz, hogy hogyan is kell elmélkedni? Ha tudod, hogyan kell aggódni, akkor azt is tudod, hogyan kell elmélkedni. Az aggodalmaskodás tulajdonképpen negatív elmélkedés. Amikor aggodalmaskodsz, akkor az történik, hogy fogsz egy negatív gondolatot, és azt forgatod az elmédben; és minél jobban aggódsz, annál nagyobbra nő a gondolat.

Elmélkedéskor pontosan ugyanez történik az Igével is. Veszel egy bibliai igerészt, és azt forgatod magadban, és arról gondolkozol. Ellentétben az aggodalmaskodással, amikor az Írásokon gondolkozol, akkor ez pozitív eredményekhez vezet.

Az egyik módja az Igén való elmélkedésnek az, ha hangosan felolvasod. Olvass fel egy igeverset hagosan, újra és újra, és minden alkalommal, amikor olvasod, egy másik szót hangsúlyozz ki!

Nézzük példának Pál levele a filippiekhez 4. fejezetének a 13. versét: „Képes vagyok mindent megtenni Krisztus által, aki megerősít engem” (NKJV fordítás). Amikor először felolvasod a verset, hangsúlyozd a Képes szót. A második alkalommal a vagyok szót. S így tovább mindaddig, míg a vers utolsó szavához nem érsz.

Minden alkalommal, amikor felolvasod az igeverset, egyre árnyaltabbá válik az értelme.

A meditáció, illetve az elmélkedés másik eszköze a reflexiós híd. Minden bibliai történet mélyén van egy időrendi vonatkozás, és a reflexiós híd segít megtalálni ezt. Először elolvasod a történetet, és megkérdezed magadtól, hogy mit jelenthetett ez akkor, abban az időben, amikor valójában történt. Majd azt vizsgáld meg, hogy mely időtlen alapelvről tanít. Aztán személyessé teheted, ha megkérdezed magadtól, hogy mit jelent számodra ma az adott történet.

A Biblia óriási áldásokat ígér, ha időt töltesz, és elmélkedsz rajta. „Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal; őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz” (Józs 1,8).

Szánj időt arra, hogy kifejleszd azt a szokást, hogy meditálsz Isten Igéjén, és életed során le fogod aratni ennek az áldásait.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miképpen hasonlít az aggodalmaskodás és a Biblián való elmélkedés egymáshoz? Milyen pozitív eredmények tapasztalhatók, ha elmélkedünk az Isten Igéjén?
  • Válasz egy igeverset, és olvasd el hangosan egymás után többször úgy, hogy minden alkalommal más szóra teszed a hangsúlyt. Elmélkedvén az Igén, mit tanít neked ily módon Isten?
  • Válassz egy történetet a Bibliából, és a mai áhítatban elhangzottak alapján használd a reflexiós hidat, hogy ekképpen elmélkedj az Igén. Írd le a benyomásaidat, illetve oszd meg azokat egyik barátoddal!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.04.22.)

Szólj hozzá!

Kapaszkodj erősen Isten Igéjébe!

2019. október 20. 03:00 - FodorImi

dh_1.jpg

„Ragaszkodjatok erősen az élet igéjéhez!” (Fil 2,16 NLT fordítás).

Isten sok csodálatos dolgot ígért számodra, ha elmélkedsz az Igéjén, aztán pedig alkalmazod annak igazságát az életedben.

Hogyan kell elmélkedni? Ha tudsz aggódni, akkor már azt is tudod, hogyan kell elmélkedni. Az aggódás az, amikor veszel egy negatív gondolatot, és erről gondolkozol újra, meg újra, meg újra. Másrészről viszont, amikor veszel egy szakaszt a Szentírásból, és erről gondolkozol újra, meg újra, meg újra: ez az elmélkedés.

Ha csupán akkor hallgatod az Isten Igéjét, amikor elmégy a gyülekezetbe, akkor gyengén rögzül az Ige, és könnyen kiesik az elmédből.

A 119. Zsoltár 16. verse azt mondja: „Törvényed boldoggá tesz engem, soha nem feledkezem meg Igédről” (GW fordítás). Akarsz boldog lenni? Isten alapelveinek követése eredményez boldogságot, és akkor fogsz emlékezni ezekre az elvekre, ha memorizálod őket, elmélkedsz rajtuk, és alkalmazod azokat.

Ezen felül pedig a 119. Zsoltár 35. verse azt mondja: „Add meg nekem, hogy parancsolataid ösvényén járjak, mert itt találom meg a boldogságom” (NLT fordítás). Rendszerint mindenféle rossz helyeken keressük a boldogságot. Isten azonban azt mondja, hogy a boldogság az ő parancsainak útján található.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi vonja el a figyelmedet attól, hogy Isten Igéjén elmélkedj?
  • Ki az az életedben, aki segíteni tud, hogy memorizáld a Szentírást? Hogyan segíthetitek egymást ebben az egészséges szokásban?
  • Hogyan tapasztaltad meg a boldogságot Isten igazságainak és utasításainak követése által?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.10.13.)

Szólj hozzá!

Kezeld úgy a stresszt, mint Jézus: Hallgasd meg, amit Isten mond!

2018. november 18. 03:00 - Rigeri

  “A Jézusról szóló hírek csak még inkább elterjedtek. Sok ember eljött, hogy hallják és hogy meggyógyuljanak…, de Jézus gyakran félrevonult, hogy egyedül legyen és imádkozhasson.” (Luk. 5:15-16, CNV fordítás)

Image result for silence and solitude images

A legutóbbi üzenetek témája az volt, hogyan kezeljük a stresszt úgy, ahogy Jézus, és négy dolgot említettünk:

  1. Tudd, hogy ki vagy!
  2. Tudd, hogy kinek az elismerése a fontos az életedben!
  3. Tudd, hogy mi az elhívásod!
  4. Arra fókuszálj, ami a leginkább számít!

Most egy ötödik dologról fogok beszélni, ami különösen fontos.  Ez az elmélkedés és Istenre figyelés.  Ahhoz, hogy ne légy feszült, oda kell figyelned Istenre és meg kell hallanod, amit mond.

 Az Újszövetségben azt látjuk, hogy Jézus is ezt tette mindig. A Biblia a Lukács 5:15-16-ban ezt említi:  “A Jézusról szóló hírek csak még inkább elterjedtek. Sok ember eljött, hogy hallják és hogy meggyógyuljanak…, de Jézus gyakran félrevonult, hogy egyedül legyen és imádkozhasson.” (NCV fordítás).

Jézusnak, aki szó szerint a világ terheit hordozta a vállán, fontos volt, hogy időt töltsön Istennel egyedül. Ahogy nőtt a rá nehezedő teher és a benne lévő feszültség, félrevonult, hogy beszélgessen Istennel. Jézusnak szokása volt az, hogy csendben időt töltsön Istennel, hogy gondolkodjon dolgokról, hogy megújuljon és feltöltődjön.

 A zaj stresszforrás. Ezért fontos, hogy szándékosan szakítsunk időt arra, hogy csendben  és egyedül tudjunk lenni.

Ha állandóan zaj vesz körül a mindennapjaidban – ha állandóan szól a tévé vagy a rádió, vagy mindig fülhallgató van a füledben –, akkor nem lesz benned olyan szellemi és érzelmi forrás, amivel kezelni tudnád a stresszt és a feszültséget az életben.

Azt tanácsolom, hogy kezdd  a napot mindig jó hírekkel és jó gondolatokkal, és ne rossz dolgokkal töltsd meg az elméd.

Tölts időt Istennel – nyisd ki a Bibliát és figyelj oda arra, amit Isten mondani akar neked.

Ha kevesebb stresszt szeretnél az életedben, szánj egy kis időt minden nap arra, hogy időt töltesz Istennel és odafigyelsz arra, amit mond. Hagyd, hogy ez a vele töltött idő és élmény határozza meg a napod további részét.

Kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mi a legnehezebb számodra azzal kapcsolatban, hogy rendszeresen időt tölts Istennel és odafigyelj arra, amit mond?
  • Tapasztaltad már, hogy ha rendszeresen tudtál csendben és egyedül lenni, csökkent benned a feszültség?
  • Mennyi időt töltesz olyan helyen, ahol csend van? Mit tudnál tenni azért, hogy több időt tudj csendben gondolkodni, elmélkedni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.11.)

 

Szólj hozzá!

Összpontosítsd az elméd a helyes dolgokra

2018. február 15. 03:00 - csabanagy89

„Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.” (Zsidókhoz írt levél 12:3)

reading-bible.jpg

Ahhoz, hogy mentálisan is egészséges maradj, a helyes dolgokra kell összpontosítanod az elméd – íme három támpont, ami segítségedre lesz:

1. Gondolj Jézusra

Valószínűleg már sokszor hallottad ezt a mondást: „Azzá fogsz formálódni, amire a legtöbbet gondolsz.”. Ha jobban szeretnél Jézushoz hasonlítani, csak töltsd meg a gondolataid Vele.

A Zsidókhoz írt levél 12:3-ban ezt olvassuk: „Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.” 

2. Gondolj másokra

A Filippiekhez írt levél 2:4-ben ez áll: „és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.”.

Tudod, hogy ez mennyire szemben áll a világ szemléletével? Rengetegen hangoztatják azt, hogy csak magadra gondolj és senki másra. De Jézus tanítása teljesen ellentéte ennek, ha tehát Vele töltöd meg az elméd, akkor könnyebben fogsz tudni másokra is gondolni.

3. Gondolj az örökkévalóságra

„Amit szem még nem látott, fül soha nem hallott, amit emberi képzelet még soha ki nem talált, olyan dolgokat készített Isten azoknak az embereknek, akik szeretik őt.” (Korintusbeliekhez írt 1. levél 2:9) 

Amikor elkezdesz ilyen igazságokra koncentrálni, a problémáid kisebbé és erőtlenebbé válnak, ahhoz az örömhöz, dicsőséghez és gyönyörűséghez képest, amelyek az örökkévalóságban várnak rád.

Az elméd az egyik legértékesebb tulajdonod és a legnagyobb csatáid színhelye is egyben. Kérd tehát Istent, hogy erősítsen az Ő Igéjével minden nap, és szabadítson meg a romboló és önpusztító képzetek sokaságától, valamint töltse meg az elméd az Őreá, másokra és az örökkévalóságra figyelő gondolatokkal. Így biztosan meg fogod nyerni a csatáid.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan ültetheted át gyakorlatba a „senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is” Igét egy kiscsoportban vagy a családodban?
  • Hogyan segít a Jézusról és az örökkévalóságról való elmélkedés abban, hogy jobban figyelj másokra?
  • Mi az az akadályozó tényező, amely gátol az örökkévalóságról való gondolkodásban? Hogyan tudnád elhárítani ezt az akadályt?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.02.08.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása