Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogy leküzd a kísértést, változtass a fókuszodon!

2021. november 07. 03:00 - Anita.B

direction-g5b44999b5_1920.jpg

„Elfogunk minden gondolatot, feladásra és Krisztus iránti engedelmességre késztetjük azokat.” (2Kor 10,5 NCV)

Íme a kísértés titka: ne harcolj ellene! Csak helyezd át a fókuszt!

Aminek ellenállsz, az megmarad. Tudtad, hogy a Biblia egyszer sem mondja, hogy állj ellen a kísértésnek? Azt mondja, hogy állj ellen az ördögnek, de ez teljesen más dolog. A kísértés leküzdésének kulcsa, hogy ne taszítsd vissza. Változtass azon, amire koncentrálsz!

Ami megkapja a figyelmedet, téged is elnyer. A bűnért folytatott harc mindig az elmében kezdődik. Ezért mondja a Biblia a 119. zsoltár 6. versében: „A te parancsolataidon való gondolkodás megóv attól, hogy valami ostobaságot tegyek.” (CEV) Miért? Mert ha Isten igazságára gondolsz, akkor nem elmélkedsz kevésbé fontos dolgokon.

Ez az élet minden területére igaz – legyen az jó vagy rossz. Ha Istentől való dolgokra összpontosítasz, azok Istentől való irányba terelnek. Ha a tévében és a közösségi médiában látottakra koncentrálsz, azok más irányba vezetnek majd. Bármire is fókuszálsz, az leköti a figyelmedet. Bármi is köti le figyelmedet, az magával ragad.

A kulcs a gondolataid megváltoztatása.

A kísértés minden esetben kiszámítható mintát követ: figyelem, izgalom és cselekvés. Az elméd rákapcsolódik, az érzelmeid beindulnak, majd akcióba lendülsz.

Tehát ne harcolj a kísértés ellen; csak fordítsd másra a gondolataidat!

A Biblia ezt így mondja: „Elfogunk minden gondolatot, feladásra és Krisztus iránti engedelmességre késztetjük azokat” (2Kor 10,5 NCV). A helyzet az, hogy a legtöbb ember nem igazán tud minden gondolatot megragadni, és Krisztus felé fordítani, mert ez sok gyakorlást igényel. Nem mindig tudod kontrollálni a körülményeidet, és gyakran az érzéseidet sem tudod irányítani.

De irányíthatod azt, hogy min gondolkodsz. Ez mindig a te választásod. És ha változtatsz a gondolkodásmódodon, az megváltoztatja az érzéseidet, ez pedig megváltoztatja azt is, ahogyan cselekszel. 

Hagyj fel ma a kísértés elleni harccal! Ehelyett változtass azon, amin gondolkozol! Mert ez megváltoztatja az életedet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Min gondolkodsz időtöltésed során? Hova kalandozik az elméd, amikor nem valami konkrét dologra koncentrálsz?
  • Milyen helyzetekben tudod, hogy az elméd olyan dolgokra összpontosít, amelyek bűnre késztetnek?
  • Hogyan képezheted magad arra, hogy természetesebb legyen számodra Isten Igéjére és igazságaira összpontosítani a kísértéshez vezető dolgok helyett?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.10.31.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hogyan legyen tartós egy változás az életedben?

2021. július 14. 03:00 - Deltajulietttango

ruha.jpg„Ne igazodjatok e világ mintáihoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával!" (Róm 12,2)

Ha tartós változásokat akarsz elérni az életedben, át kell fókuszálnod az elmédet.

Pontosabban arról, amire nem szeretnél összpontosítani, át kell állítanod a gondolkozási sablonjaidat arra, amire koncentrálni szeretnél. Mert bármire koncentrálsz, afelé fogsz haladni.

A Rómaiakhoz írt levél 12,2-ben ezt írja: „Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával!" Ez az a terv, amelyre szükséged van gondolkodási mintáid megváltoztatásához. Nézzük meg mindegyik részét:

  • Ne igazodjatok". Milyen gyakran engeded, hogy más emberek alakítsák az életedet? Isten nem akarja, hogy olyan légy, mint valaki más; azt akarja, hogy az az ember legyél, akivé tett. Tehát ne másolj, ne igazodj, ne próbálj olyan lenni, mint valaki más.
  • E világnak mintája". A minta mindannak a leképezését jelenti, amit az életben megtanultál. Ha változtatni akarsz, meg kell változtatnod az életed során tanult mintádat vagy életmódodat. Ki kell cserélned a régi, egészségtelen mintát egy újra, Krisztus életének mintájára.
  • „változzatok meg értelmetek megújulásával!" Az átalakulás ugyanazt jelenti, mint a metamorfózis; ez az a folyamat, amelyben a hernyó pillangóvá válik. Ugyanígy akar Isten teljesen új emberré alakítani téged az elméd megújítása által.

Hogyan is történik ez? A Biblia ezt mondja az Efézusiakhoz írt levél 4,22-24-ben: Vessétek le a régi élet szerint való ó embert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.

Ez azt jelenti, hogy néhány dolgot le kell vetköznöd, és néhány dolgot fel kell öltöznöd (úgy, hogy előbb leveszed, aztán felöltözöd). Pont olyan, mint ruhákat próbálni egy boltban. Mielőtt felpróbálnád az új dolgokat, le kell venned a régieket.

Kezdd a mai napot azzal, hogy elengeded a régi hozzáállást, a gondolkodási mintákat és a képeket, amelyekkel együtt éltél! Aztán készülj fel arra, hogy felvegyed az Isten által neked szánt új öltözetedet!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Gyakorlati megközelítésben mit jelent megújítani az elmédet?
  • Hogyan írnád le életed során korábban tanult életmódodat?
  • Milyen „régi cuccokat” kell levenned, hogy Isten megújíthassa az elmédet?

*(Daily Hope by Rick Warren 2021.07.07.)

Szólj hozzá!

Az énközpontú élet eredményei

2020. november 04. 03:00 - magyarosijulia

Bárhol, ahol irigység és önző törekvés van, ott zűrzavart és mindenféle gonoszságot fogsz találni” (Jak 3,16 NLT fordítás).

Ha „én” vagyok az életemben a központ, az bűn.

Mindannyiunknak van „én” problémája: úgy legyen, ahogy én akarom; véghez viszem az én dolgaim; először magamról kell gondoskodnom; nincs időm másokra; én vagyok a legfontosabb.

Ahogy felnőttem, édesapám rávilágított az énközpontú élet veszélyére. Rámutatott, hogy a bűn szó (angolul „sin”) központjában az „I”, vagyis az én áll. A bűn gyökere az énközpontúság. A büszkeség („pride”) szó központjában is az én áll. Hol található még ilyen? Minden bűncselekmény („crime”) is énközpontú. A legtöbb társadalmi problémát is három olyan csoport okozza, melyeknek központjában az én („I”) szerepel: rasszizmus („racists”), szexizmus („sexists”) és sovinizmus („chauvinists”). Ezek mind azon a filozófián alapulnak, hogy „én jobb vagyok, mint te.”

Milyen énközpontú bűnök születnek még, amikor önközéppontú életet élsz? Elkezdesz siránkozni („whine”) és kritizálni („criticize”). Irigy („envious”), kétszínű („deceitful”), dacos („defiant”) és kegyetlen („merciless”) leszel – mert csak magadnak kívánod a kegyelmet, másoknak nem.

Milyen eredményei vannak az önközéppontú életnek? Bűntudat („guilt”), kimerültség („fatigue”), pesszimizmus („pessimism”), rosszindulat („hostility”) és üresség („emptiness”) – mindez énnel („I”-vel) a középpontban.

Mi az egyetlen ellenszere az énközpontú életnek? Meg kell változtatnod a fókuszodat.

Isten által és Istenért lettél teremtve. Egyedül akkor fogsz békességre és célra találni, amikor rá irányítod életed fókuszát. Teljes békében fogod tartani mindazokat, akik benned bíznak, akiknek gondolatai rád szegeződnek” (Ézs 26,3 NLT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Szánj egy kis időt arra, hogy megvizsgáld, hogy mire irányulnak a gondolataid, céljaid és időbeosztásod. Milyen területeken énközpontú az életed? Milyen területeken istenközpontú?
  • Hogyan hat az önzőség a te és a körülötted lévők életére?
  • Milyen gyakorlati lépéseket tehetsz, hogy Istenre összpontosíts?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.10.28.)

Szólj hozzá!

El tudod-e érni, hogy Isten ne szeressen téged?

2020. október 01. 03:00 - Deltajulietttango

lens-1209823_1280_1.jpg

„Mert meg vagyok győződve arról, hogy sem a halál, sem az élet, sem az angyalok, sem a démonok, sem a jelen, sem a jövő, sem a hatalmasok, sem a magasság, sem a mélység, sem pedig semmiféle teremtmény nem lesz képes elválasztani minket Isten szeretetétől, ami Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Róm 8,38–39 NIV fordítás).

A Biblia azt mondja az Efezusiakhoz írt levél 1. fejezetében, hogy Isten kiválasztott téged még mielőtt a föld alapjait megalkotta volna. De nem csak kiválasztott téged. Beléd helyezte szeretetét is. Azért hozta létre a világot, mert szeret téged, és akart egy helyet a családjának. Nem csak kiválasztott vagy! Szeretett is vagy!

Mielőtt a föld létrejött volna, Isten belehelyezett téged szeretetének középpontjába. Te talán ritkán koncentrálsz Istenre, de Isten mindig rád koncentrál. Valójában Isten egyszerre tud koncentrálni mindenkire. Miért? Mert ő Isten!

Életed bármely pillanatában Isten épp rád koncentrál. Lát minden vidámságot, minden meggyötörtséget, minden jó pillanatot, minden rossz pillanatot, minden hegyet, minden völgyet, minden örömöt és könnyet. Isten azért alkotott téged, hogy szeressen, és ezt soha nem fogja abbahagyni.

„Mert meg vagyok győződve arról, hogy sem a halál, sem az élet, sem az angyalok, sem a démonok, sem a jelen, sem a jövő, sem a hatalmasok, sem a magasság, sem a mélység, sem pedig semmiféle teremtmény nem lesz képes elválasztani minket Isten szeretetétől, ami Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Róm 8,38–39 NIV fordítás).

Két okból nem tudsz elszakadni Isten szeretetétől: mert örök, és mert feltétel nélküli. Isten soha nem mondja: „Szeretlek, ha…”. Nem mondja, hogy „Szeretlek, mert…”. Isten azt mondja: „Szeretlek" és pont. Isten örök, feltétel nélküli szeretetet ad neked, mert Isten maga a szeretet.

Isten irántad való szeretete nem azon alapszik, amit te csinálsz, hanem azon, hogy ő kicsoda. Nem a te teljesítményeden, hanem az ő jellemén alapszik. Egész életedben próbálkozhatsz azzal, hogy Isten ne szeressen, de bele fogsz bukni.

Semmit sem tehetsz azért, hogy Isten kevésbé szeressen téged. És nem tehetsz semmit azért sem, hogy Isten jobban szeressen. Eléggé szeretett téged ahhoz, hogy megalkosson és rád figyeljen. Eléggé szeretett téged, hogy örökre veled akarjon lenni, annak ellenére, hogy vétkezel ellene. Eléggé szeretett téged ahhoz, hogy elküldje Fiát, hogy megváltson bűneidből.

Soha nem találhatsz nagyobb szeretetet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen érzés tudni, hogy Isten mindig rád figyel? Milyen érzés tudni, hogy te mindig szeretete középpontjában vagy?
  • Tartottál már valaha attól, hogy olyat tettél, ami miatt Isten kevésbé szeretne? Hogyan nyugodtál meg újra az ő szeretetében?
  • Mit tudsz Isten jelleméről, ami biztossá teszi számodra, hogy ő szeret?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.09.24.)

Szólj hozzá!

Összpontosíts Isten jóságára a legsötétebb napjaidon!

2020. augusztus 10. 03:00 - daniella_89

lighthouse_1.jpg

„Mikor minden reményt elvesztettem, gondolataimat még egyszer az ÚR felé fordítottam” (Jón 2,7 TLB fordítás).

Amikor reménytelen hangulatban vagy, döntsd el, hogy arra az egyre gondolsz, amiről tudod, hogy felemeli a lelkedet: Isten jóságára.

Hogyan csinálta ezt Jónás? „Mikor minden reményt elvesztettem, a gondolataimat még egyszer az ÚR felé fordítottam” (Jón 2,7 TLB fordítás).

Ez a válasz a reménytelenségre. Isten felé fordítod a gondolataidat, és az ő jóságára, nagyságára, szeretetére, igazságosságára és kedvességére gondolsz.

Az Újszövetségben a görög szó erre a metanoia, azaz a gondolkodás megváltoztatása. Ez nem csak azt jelenti, hogy nem teszel többé rossz dolgokat. Azt jelenti, hogy megváltoztatod a gondolkodásod, és a sajátod helyett Isten szemszögéből nézed az életet.

Corrie tel Boom, a náci haláltáborok egyik túlélője egyszer ezt mondta: „Ha a világra nézel, lehangolt és elkeseredett leszel. Ha magadba nézel, akkor is. De ha Istenre nézel, nyugalmat találsz.”

Minden attól függ, hová nézel.

Ahogy a figyelmed Isten felé fordítod, nézz az ő Igéjébe. Az egyik igevers, amire életem néhány nehéz időszakában támaszkodtam, a 27. zsoltár 13. verse volt: „Tudom, hogy élni fogok, hogy meglássam az ÚR jóságát még ebben a jelenlegi életben” (GNT fordítás).

Nagyszerű emlékeztető, hogy Isten terve az életedben nagyobb, mint bármely probléma, amellyel szembenézel.

Lehet, hogy nehéz, de az aggódás helyett válaszd inkább azt, hogy felfelé nézel, és a „gondolataidat még egyszer az ÚR felé fordítod”.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Miért nehéz néha Isten jóságára gondolni, amikor problémákkal nézel szembe?
  • Melyek azok az igeversek a Bibliából, amelyek reményt adnak, amikor elcsüggedsz?
  • Hogyan tudnád a figyelmedet Istenre fordítani, amikor legközelebb nehézségekkel nézel majd szembe?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2020.08.03.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása