Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Mikor Isten elhív, fel is ken

2019. március 30. 03:00 - daniella_89

"Hű az, aki elhív titeket, és Ő meg fogja tenni" (1Thesszalonika 5:24 NIV fordítás)

pouring_water-e1361369358233.jpg

Isten sosem kér tőled valamit anélkül, hogy biztosítaná mindazt, amire szükséged van ahhoz, hogy megtedd. Az, hogy Isten felken, annak a jele, hogy felövez téged egy feladatra, amelyet ő készített el számodra. Mikor elhívást, tervet, vagy stratégiát ad, fel is fog ruházni erővel.

Ahogy egy lámpa nem fog világítani amíg nem csatlakozik áramforráshoz, a te fényed sem fog ragyogni, csak ha kapcslódsz a te erőforrásodhoz. Nem tudod betölteni a célt, amiért teremtettél a Szent Lélek feltámasztó erejétől elválasztva. Jézus ezt mondta: "Nélkülem semmit sem tudtok cselekedni" (János 15:5 NIV fordítás)

Ha azt akarod, hogy Isten ereje működjön az életeden keresztül, meg kell értened mit jelent viselni az ő kenetét, és néhány dolgot szükséges észben tartanod.

1. Ha Isten mondja, hogy tedd meg, számíthatsz az Ő kenetére. Jézus utolsó feladata, amelyet a tanítványainak adott, lehetetlen volt. Képtelenség volt eljuttatniuk az evangéliumot a Föld végső határáig. Csak az Ő ereje által történhetett meg mégis. Isten gyakran ad olyan feladatot, ami fizikailag lehetetlen - de Ő lehetségessé teszi.

"Hű az, aki elhív titeket, és Ő meg fogja tenni" (1Thesszalonika 5:24 NIV fordítás)

2. Isten felkenése a nehéz feladatot könnyebbé teszi. Az erőforrásaid végesek. Az energiád elfogyhat. A tudásod korlátozott. A bölcsességed nem végtelen. A tehetségednek is megvannak a határai. Istennek nem. Isten kenetével jobban tudsz kezelni dolgokat, tovább tartasz ki, és messzebbre jutsz.

"Imádkozom, hogy (Isten) az Ő dicsőséges, határtalan erőforrásaiból ruházzon fel titeket belső erővel az Ő Lelke által" (Efézus 3:16 NLT fordítás)

3. Isten kenete a lehetetlent lehetségessé teszi. A vállalkozásodban, a házasságodban, az egészségedben és a kapcsolataidban leküzdhetetlen akadályokkal fogsz szembesülni. Isten egy hozzáértő Atya. Ő bármilyen problémát képes kezelni, amit átadsz neki. Semmi nem esik az ő képességein, vagy az erőforrásain kívül.

"Ami embernek lehetetlen, Istennel lehetséges" (Lukács 18:27 NIV fordítás)

4. Isten azért ken fel, hogy az életed áldás legyen mások számára. Jézus azért jött, hogy a megvígasztalja a gondterheltet, az összetört szívűt; azokat, akik szokások rabjaivá váltak; azokat, akik nem tudják, hogyan jöjjenek ki az adósságból és azokat, akik vakok. Ő felken téged is a vígasztalásra.

"Jézus Názáretből érkezett, Isten kenetével a Szent Lélekkel, készen arra, hogy cselekedjen. Végigment a vidéken segítve az embereket és meggyógyítva mindenkit, akiket levert az Ördög. Azért volt képes megtenni mindezt, mert Isten vele volt. (ApCsel. 10:38 The Message fordítás)

5. Minden új kihíváshoz szükséged van Isten friss erejére. A Szent Lélek kenetét nem lehet felhalmozni. A ma problémáját nem tudod a tegnap kenetével megoldani. A tegnap kenetével biztosan nem tudod kezelni azokat a feladatokat amelyekkel holnap, jövő héten, vagy a következő évben fogsz szembesülni. Maradj kapcsolatban Istennel, hogy Ő folyamatosan feltölthessen kegyelmével, szeretetével és erejével! Kérd Isten kenetét újra! A Jakab 4:2 azt mondja:"Azért nem rendelkeztek vele, mert nem kéritek Istent" (NIV fordítás)

 

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Ha elhinnéd, hogy Isten meg akarja áldani az életed, mit kérnél Tőle?
  • A saját erődből, vagy Isten ereje által próbálod megvalósítani a feladataidat? Milyen különbséget találsz?
  • Miben látod meg, hogy Isten miként kent fel - felruházott, felszerelt - hogy betöltsd az elhívásod amit Tőle kaptál?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.03.23.)

Szólj hozzá!

Egy keresztyén „munkaköri leírása": menj, és hirdesd!

2017. szeptember 15. 03:00 - Szíj Melinda

„Menj a félreeső utcákba és a sövénykerítéseken túlra, és végy rá mindenkit, akit csak találsz, hogy jöjjön, hogy megteljék a ház. Mert senki azok közül, akiket elsőként hívtam, nem kap egy szemernyi falást sem abból, amit előre elkészítettem számukra” (Lukács 14:23b-24 TLB fordítás)

garden_party.jpg

Jézus elmesélt egy történetet, hogy szemléltesse azt az ünnepi vacsorát, melyre Isten hívott meg téged. „Egy ember nagy lakomát készített, és számos meghívót szétküldött. Amikor mindennel elkészült, elküldte szolgáját, járja végig a vendégeket, és tudassa velük, hogy elérkezett az idő, most már jöhetnek. Ám ők valamennyien elkezdtek kifogásokat keresni. Egyikük azt mondta, épp most vásárolt földet, és szeretné szemrevételezni, így felmentést kért. Egy másik arra hivatkozott, épp most vásárolt öt pár ökröt, és ki akarja őket próbálni. Egy másik épp most házasodott, és emiatt nem tudott menni.

A szolga visszatért, és jelentette urának, amit mondtak. Ura haragra gerjedt, és felszólította, hogy menjen hamarjában a város utcáira és sikátoraiba, és hívja meg a koldusokat, bénákat, sántákat és vakokat. Azonban még így is maradt hely.  

Nos, akkor – szólt az ura – menj a félreeső utcákba és a sövénykerítéseken túlra, és végy rá mindenkit, akit csak találsz, hogy jöjjön, hogy megteljék a ház. Mert senki azok közül, akiket elsőként hívtam, nem kap egy szemernyi falást sem abból, amit előre elkészítettem számukra.” (Lukács 14:16b-24 TLB-fordítás). 

Isten egy gáláns bankettet készített elő mindannyiunk számára. Ez az összejövetel a Mennyországban lesz, és örökké fog tartani! Isten azért tervezte el ezt a partit, mert ő könyörületes és nagylelkű. És ő teltházat akar!

A történetben a szolga küldetése, hogy összegyűjtsön minden vendéget. Ha te Isten szolgálója vagy, akkor a feladatod az, hogy betereld a vendégeket. 

Szeretném, ha felfigyelnél néhány kifejezésre, ami ebben az igeszakaszban található: „járja végig a vendégeket”, „menjen hamarjában”, „hívja meg”, „menj a félreeső utcákba”, és „végy rá mindenkit, akit csak találsz, hogy jöjjön”. 

Így várja tőled Isten, hogy ellásd a feladatod: menj sietve a világ minden szegletébe, beszélj az embereknek Isten meghívásáról az üdvözülésükre, hívd meg őket Isten családjába, és tedd ezt minden más egyéb elé helyezve. 

Ha Isten családjához tartozol, életed hátralevő részére, amíg itt vagy a földön, ez a „munkaköri leírásod”. Eredj, hívd a vendégeket! És menj hittel! 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Szánj rá egy kis időt, és írd le, mit szándékoznál elmondani, ha Isten alkalmat kínál neked, hogy hirdesd az evangéliumot.
  • Mely pontokon esik egybe a Lukács 14 szerinti „munkaköri leírás” az általad előnyben részesített feladatkörökkel?
  • A bibliai történetre visszatérve gondolkodj el a vendégeken, akik bizonyos okokból elhárították a meghívást. Hogyan köszönnek vissza ezek az indokok mai világunkra vetítve, illetve a kifogások, melyekkel az emberek élnek, hogy elutasítsák Isten üdvözítő elhívását?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.09.08.)

Szólj hozzá!

Nemcsak akarva vagy, szükség van rád!

2017. szeptember 02. 03:00 - Szíj Melinda

„Isten remekművei vagyunk. Ő újjáteremtett minket Jézus Krisztusban, hogy elvégezhessük mindazon jó dolgokat, melyeket már régről eltervezett számunkra.” (Efézus 2:10, NLT fordítás).

low_self-esteem.jpg

Azért vagy értékes, amit Isten mond rólad, nem azért, amit a többi ember.

Sok ember van híján az önbecsülésnek. Nincsenek jóban önmagukkal, ezért folyton próbálják magukat jobb színben feltüntetni a ruházkodásukkal, a kocsijukkal és a beszédkultúrájukkal. Örökösen azért küszködnek, hogy jobban érezzék magukat a bőrükben, mert valójában nem fogadják el önmagukat – ami egyet jelent az Istennel való szembeszegüléssel.

Ha Isten azt akarná, hogy valaki más légy, akkor nem léteznél. De Isten téged akart! Azért teremtett, hogy te te legyél. Mi hívőként tudjuk, hogy a valódi önbecsülés három tényből táplálkozik:

  1. Isten teremtett.
  2. Jézus meghalt érted.
  3. Isten Lelke él benned.

A Biblia így fogalmaz: „Isten remekművei vagyunk. Ő újjáteremtett minket Jézus Krisztusban, hogy elvégezhessük mindazon jó dolgokat, melyeket már régről eltervezett számunkra.” (Efézus 2:10, NLT fordítás). Az Újszövetséget eredetileg görögül írták. A „remekmű” kifejezés görög megfelelője a „poema” szó. Ebből a szóból származtatjuk a „költemény” (poéma) szavunkat. „Te az én költeményem vagy. Az én remekművem. Nem akarom, hogy valaki mást utánozz. Ajándékokat helyeztem el benned – szívet, adottságokat, egyéniséget és jártasságokat -, és azt akarom, hogy használd őket.” Értékes vagy annak okán, amit Isten mond rólad, és tett érted.

Nemcsak akarva vagy, hanem szükség is van rád! A Biblia így ír az 1Korinthus 12:4-6-ban: „Különböző lelki ajándékok léteznek, de ugyanaz a Lélek adományozza őket. Különféle módjai vannak a szolgálatnak, és mégis ugyanazt az Urat szolgálják. Különböző munkaterületek léteznek, ám ugyanaz az Isten munkál ki minden ajándékot minden emberben.” (GW fordítás).

Szükség van rád. Szükség van rád a gyülekezetedben. Szükség van rád a lakóközösségedben. Szükség van rád ezen a világon. Ha nem lenne rád szükség, Isten nem teremtett volna meg. Azért hozott ide, hogy „adakozzon” az életeddel. Minden emberre szükség van.

Isten családjában nem léteznek kisemberek. Minden tagnak fontos szerepe van. Tudod, hogy a házamban melyik a legfontosabb fényforrás? Nem a hatalmas csillár az étkezőben, hanem a picinyke kis zseblámpa, amit felkapcsolok, hogy amikor az éjszaka közepén felkelek, és kimegyek a fürdőbe, ne üssem be a lábujjamat.

Minden szerepkör fontos. Te is fontos vagy. Értékes vagy, mert Isten ezt kijelentette, és mert oly hatalmas árat fizetett az életedért, amikor elküldte Fiát, Jézust, hogy meghaljon érted a kereszten.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi a te feladatköröd a gyülekezetedben és a környezetedben, illetve mi a világban betöltött szereped? Hogyan látod el feladataid?
  • Mikor vagy hajlamos arra összpontosítani, hogy mit mondanak rólad más emberek, ahelyett, hogy Isten kijelentését tartanád szem előtt?  
  • Hogyan növekedett önbecsülésed, ahogy közelebb húzódtál Jézushoz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.08.26)

Szólj hozzá!

A késlekedő engedelmesség engedetlenség

2017. június 09. 03:00 - Szíj Melinda

„Halogatás nélkül sietek megtartani parancsolataidat.”  (Zsoltárok 119:60 GNT fordítás)

ill_think_about_it.png

A Biblia tele van életvezetési útmutatásokkal, melyeket Isten parancsolatainak nevez. Isten elvárja tőlünk, hogy halogatás nélkül megtartsuk parancsolatait.

Képzelj el egy szülőt, aki megkéri gyermekét, hogy tegyen meg valamit, mire ő ezt válaszolja: „Még meggondolom.”

Vajon nem lennének ennek következményei?

Pedig mi is állandóan így viselkedünk Istennel. Isten kinyilatkoztatja felénk akaratát és felszólít, hogy tegyünk meg valamit, mire mi azt feleljük: „Még meggondolom.”

Pedig nincs ilyesmire felhatalmazásunk, ahogy a gyermeknek sincs, aki „még meggondolom” válasszal hárít a szülőjének. Ám ha a világmindenség Teremtője szólít fel, hogy tegyünk meg valamit, ő elvárja, hogy azt – azonnal tegyük meg. Minden szülő tisztában van vele, hogy a késlekedő engedelmesség engedetlenség!

A Biblia így fogalmaz: „Halogatás nélkül sietek megtartani parancsolataidat.” (Zsoltárok 119:60, GNT fordítás).

Tehát mi az, amivel Isten megbízott, és te még hozzá sem kezdtél? Mire vársz? Isten teljes szívéből a legjobbat akarja neked. Eredj hát, és tedd meg azt, amit kér tőled.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Volt már olyan tapasztalatod a múltban, amikor vonakodva engedelmeskedtél Istennek, és ez súlyos következményekkel járt? Mi történt?
  • Milyen feladatra hívott el Isten, amelynek teljesítésében még tétovázol?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.06.02.)

Szólj hozzá!

Nehézséget okoz Istent szeretni?

2015. július 12. 03:00 - sema22

"Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint." (Efézusi 1:4-5, NLT fordítás)

sw-8-11.png


Nemrég bejött egy férfi az irodámba, és ezt mondta: "Keresztény vagyok, de egyáltalán nem érzem azt, hogy növekednék lelkileg. Olyan, mintha meg lennék rekedve."

Megkérdeztem: "Mit gondolsz, mi lehet a gond?"

Azt válaszolta: "Szerintem az, hogy nem szeretem Istent eléggé."

Azt mondtam neki, hogy "Nem ez a te problémád. Nem az a probléma, hogy nem szereted eléggé Istent. A te gondod az, hogy nem érted, hogy ő mennyire szeret téged."

Mindig a szeretet a válasz a szeretetre. A Bibliában azt olvassuk, hogy "Azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket." (1 János 4: 19, NIV fordítás) Amikor azt mondod, hogy "Nem szeretem Istent.", akkor az azért van, mert nem érted, hogy ő mennyire szeret téged. 

Ahhoz, hogy megértsd életed célját és elhívását, először Isten természetét kell megismerned, megértened. Isten maga a szeretet. A szeretet a természetének az alapeleme. Isten az egyetlen oka annak, hogy a világegyetemben létezik a szeretet. A hangyák és csigák nem képesek szeretni, de te Isten képzeletében születtél, ezért tudsz szeretni.  

Az ok, amiért létezel az, hogy Isten szeretni akar téged. Életed elsődleges célja, hogy Isten által szeretve légy! Igen, nagyon fontos szolgálni, engedelmeskedni és bízni benne, de az elsődleges cél szeretni Őt. 

"Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint." (Efézus 1: 4-5, NLT fordítás)

Vésd be ezt az elmédbe: Az elsődleges feladat nem az, hogy tegyünk valamit, hanem az, hogy szeretve legyünk Isten által.  

Beszéljetek róla: 

  • Hogyan reagálsz arra az igazságra, hogy az elsődleges elhívásod az, hogy jó kapcsolatod legyen Istennel?
  • Gondold át a jelenlegi kapcsolatod Istennel. Több benne a szabály, reguláció és hagyomány, mint a szeretet?
  • Mi lenne a természetes hatása annak, hogy valaki Isten által szeretve van? Milyen hatással lenne ez a többi kapcsolatodra?

 
*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.07.05.)

Szólj hozzá!