Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Húsvét alkalmával azt ünnepeljük, hogy Jézus ma is él

2024. április 07. 03:00 - Lilla:)

 easter-3096210_1920.jpg

"A jó hír az ő Fiáról szól, aki a  földi életében Dávid családjában született meg és Isten Fiának bizonyult, amikor a Szentlélek által feltámadt a halálból. Ő a mi Urunk Jézus Krisztus ." (Róm 1,3–4  NLT fordítás)

Húsvétkor Jézus szenvedésére és kereszthalálára emlékezünk, azonban a húsvét a feltámadás ünnepe: Isten visszahozta Jézust a halálból, bizonyítva, hogy megtörte a bűn és a halál hatalmát.

Miután Jézus meghalt, a testét levették a keresztről és sírba helyezték, majd a barlang elé egy óriási malomkövet állítottak. A vallási vezetők attól féltek, hogy Jézus testét ellophatják, ezért római őröket állítottak a sír elé. Semmiképp sem akarták, hogy kijöjjön onnan!

De Ő természetesen kijött a sírból.

Mindannyian ismerjük a történetet. Nem felejthetjük el azonban, hogy húsvétkor nem egy kedves, jó vallási tanítóra emlékezünk, aki 2000 évvel ezelőtt élt. Húsvétkor azt ünnepeljük, hogy Jézus ma él!

Élő bizonyíték vagyok erre én is – és még az a körülbelül 2 milliárd keresztény is, aki ünnepli a húsvétot. Jézus "Isten Fiának bizonyult, amikor a Szentlélek által feltámadt a halálból. Ő a mi Urunk Jézus Krisztus" (Róm 1,3–4  NLT fordítás).

A húsvét egy örömhír Isten Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról, aki Dávid király királyi családjába megszületve, kisgyermekként jött a Földre, és aki négy történelmi feljegyzés szerint is egy összejövetelen 500 embernek mutatta meg magát a feltámadása után.

El tudjátok képzelni, hogy szemtanúi vagytok a halálának, majd három nappal később látjátok Őt Jeruzsálemben sétálni? Milyen fantasztikus dolog ez!

Amikor Jézus a kereszten függött, a kétkedők és akik bírálták, gúnyolódtak rajta és ezt mondták: „Ha Isten Fia vagy, miért nem jössz le a keresztről? Miért nem jössz le és mutatod meg, hogy valóban Isten vagy?"

Jézus ennél valami sokkal csodálatosabbat és látványosabbat tervezett. A mai szóhasználattal élve neki ez volt a terve: „Hagyom, hogy három napra eltemessenek, aztán újra életre kelek, hogy bebizonyítsam, az vagyok, akinek mondom magam.”

És tényleg megtette!

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Miért fontos emlékezni Jézus halálára és feltámadására húsvétkor?
  • Mit végzett el Jézus halála? És mit végzett el a feltámadása?
  • Mit gondolsz, mit éreztek azok az emberek, akik tudták, hogy Jézust megölték, de néhány nappal később látták őt élő testben?

Akarsz ma Jézus követője lenni?

Isten bizonyította jóságát az Ő Fia, Jézus Krisztus által. A Biblia ezt mondja: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindenki, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem azért, hogy általa megmentse a világot. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alatt van, mert nem hisz az Isten egyszülött Fiának nevében” (Jn 3,16–18., CSB fordítás).

Készen állsz bízni Istenben, hogy Ő beteljesíti az örök életre vonatkozó ígéretét? Ha igen, mondd el ezt az  egyszerű imát:

„Drága Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Bevallom, hogy vétkeztem, kérlek, bocsáss meg nekem. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye a bűneimet, és hogy te feltámasztottad Őt. Bízni akarok Jézusban mint Megváltómban, és követni akarom őt mint Uramat a mai naptól fogva. Irányítsd az életemet, és segíts teljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.31.)

Szólj hozzá!

Szükségünk van a feltámadás erejére

2024. április 06. 03:00 - R.K.A.

2024_03_30_kep.jpg

Azért is imádkozom, hogy megértsétek Isten hatalmának hihetetlen nagyságát számunkra, akik hiszünk benne. Ugyanezzel a hatalommal támasztotta fel Krisztust a halálból, és a mennyei birodalomban Isten jobbjára, a dicsőség helyére ültette őt.” 

Efézus 1:19-20 (NLT fordítás)


Nem létezik nagyobb erő annál, ami képes életre kelteni egy halott embert.

Ezt az erőt mutatta be Jézus az első húsvétkor. Ez volt a világtörténelem leghatalmasabb eseménye. És ez az erő számodra is elérhető.

Hozzáférhetsz ugyanahhoz az erőhöz, amely 2000 évvel ezelőtt feltámasztotta Jézust a halálból.

A Bibliában ezt olvassuk: Azért is imádkozom, hogy megértsétek Isten hatalmának hihetetlen nagyságát számunkra, akik hiszünk benne. Ugyanezzel a hatalommal támasztotta fel Krisztust a halálból, és a mennyei birodalomban Isten jobbjára, a dicsőség helyére ültette őt.” Efézus 1:19-20 (NLT fordítás)

Gondolkodj el ezen egy kicsit. Engedd, hogy megragadjon. A feltámadás ereje a tiéd.

A Biblia emlékeztet minket arra, hogy Jézus feltámadásával egy ígéret is együtt jár: Isten az ő erejével támasztotta fel az Urat a halálból, és minket is feltámaszt” (1Korinthus 6:14, NIV fordítás).

Mivel Isten feltámasztotta Jézust a halálból, az utolsó lélegzetvételünk ezen a földön nem jelenti a létezésünk végét.

Te is megtapasztalhatod a feltámadás erejét az életedben. Nem kell várnod a halálodig, hogy új életed legyen.

Talán szükséged van az energiád feltámadására.

Talán a házasságod feltámadására van szükséged.

Talán az álmaid feltámadására van szükséged.

Az emberek képesek megújulni. De csak Isten képes feltámasztani. Halott energiánkat, halott házasságunkat vagy halott álmunkat nem lehet saját erőnkből feltámasztani. Ehhez egyszerűen nem vagyunk elég erősek.

A Húsvét ünnepe arra emlékeztet minket, hogy Isten ereje nagyobb - sokkal nagyobb - mint bármilyen probléma, amivel ma szembesülhetünk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Melyiket könnyebb elhinni: azt, hogy Isten az életed egy bizonyos területén feltámadást adhat, vagy azt, hogy életet adhat a halál után?
  • Ahhoz, hogy engedd, hogy Isten feltámassza az életed egy területét, el kell ismerned, hogy egyedül nem tudod megtenni. Miért olyan nehéz ez?
  • Az életed mely területén van szükséged a feltámadásra?

 

(*Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.30.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Jézus feltámadása mindent megváltoztatott!

2024. április 01. 03:00 - Anika Enikő

 “Én vagyok az, aki feltámasztja a halottakat és újra életet ad nekik. Bárki, aki hisz bennem, mégha meghal is, mint bárki más, újra élni fog. Örök életet adott annak, aki hisz benne, és soha nem fog elveszni.” János 11,25-26 (TLB)

Jézus feltámadása mindent megváltoztatott! Szó szerint felosztotta a történelmet Krisztus előtti és Krisztus utáni időszakra. Ez a legfontosabb esemény az emberiség történelmében, és három dolgot bizonyít.

Először is, a feltámadás bizonyítja, hogy Jézus pontosan az, akinek vallotta magát! Többször elmondta, hogy ő Isten Fia, és azért jött, hogy meghaljon a bűneinkért. És pontosan ezt tette. Jézus Krisztus feltámadása a történelem egyik legjobban dokumentált eseménye. Bármely bíróság előtt megállná a helyét, és valóban meg is állta, sokszor az évszázadok során. Pál apostol ezt mondta: „Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is.” (1Kor 15,3-8)

Másodszor, a feltámadás bizonyítja, hogy Jézus megtartja az ígéreteit. Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy „megölik, és a harmadik napon feltámad” (Máté 16,21). Mivel Jézus megtartotta ezt az ígéretet, bízhatsz Isten igéjének többi ígéretében is. A Biblia azt mondja: „Mert akárhány ígéretet is tett Isten, azok mind „igenek” Krisztusban. . . . [Ő] ránk helyezte tulajdon pecsétjét, és szívünkbe helyezte Lelkét letétként, garantálva azt, hogy el fog jönni.” (2Kor 1, 20-22 )

Harmadszor, a feltámadás bizonyítja, hogy van élet a halál után. Jézus Krisztus feltámadása miatt van reményünk a jövőre nézve. És ez egy olyan remény, amely nem okoz csalódást (lásd Róma 5,5). Jézus ezt mondta: “Én vagyok az, aki feltámasztja a halottakat és újra életet ad nekik. Bárki, aki hisz bennem, még ha meghal is, mint bárki más, újra élni fog. Örök életet adott annak, aki hisz benne, és soha nem fog elveszni.” (János 11,25-26 TLB fordítás)

Hol hallasz még ilyen ígéretet? Sehol! Ki más tud ilyet ígérni neked? Senki! Ha nem veszed át Jézustól, akkor nem lesz a tiéd. Ez elképesztő ajándék, és már ma a tiéd lehet. Mi kell hozzá? Csak az, hogy higgy benne!

A Biblia azt mondja: „Ez az örömhír elmondja, hogy milyenné tesz minket Isten a maga szemében. Ez hit által érhető el; az elejétől a végéig hit által. Ahogy a Szentírás mondja: „Hit által van élete az igaznak” (Róma 1,17 NLT fordítás). Isten Igéje azt is mondja: „Kegyelemből üdvözültetek, hit által – és ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka – nem cselekedetek által, hogy senki ne dicsekedhessen” (Ef 2,8-9).

A jó hír az, hogy Jézus halála és feltámadása hozzáférést biztosít számunkra Istenhez. Más szóval, csak úgy juthatunk  a mennybe, ha Istenben bízunk, az ő Fián, Jézus Krisztuson keresztül. „Isten azt mondja, hogy elfogad és felment minket – nem nyilvánít bűnösnek, ha bízunk abban, hogy Jézus Krisztus elveszi a bűneinket. És mindannyian üdvözülhetünk ezen a módon, ha Krisztushoz jövünk, függetlenül attól, hogy kik vagyunk vagy milyenek voltunk” (Róma 3,22 TLB fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit jelent számodra tudni azt, hogy Jézus feltámadása jól dokumentált történelmi tény?
  • Segít-e Jézus feltámadása neked jobban bízni a Biblia ígéreteiben? Miért vagy miért nem?
  • Elkötelezted-e magad Krisztus mellett? Ha igen, milyen változást hozott ez a döntés az életedben? Ha nem, mi tart vissza attól, hogy ma elkötelezd magad mellette?

A Krisztus iránti elkötelezettség imája

Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézus Krisztusnak szenteld, akkor imádkozz eképpen:

„Kedves Jézus! 

Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rossz, amit valaha elkövettem, megbocsáttatik. Megismerem életem célját, és egy napon örökkévaló mennyei otthonodba fogadsz.

Megvallom a bűneimet, és hiszem, hogy te vagy az Isten, az én Megváltóm. Uramként fogadlak be az életembe. Életem minden részét átadom ma neked, irányíts engem és dönts helyettem.

Uram Jézus, szeretnék megnyugodni szeretetedben. Köszönöm, hogy nem kell megdolgoznom érte, és hogy nem kell kiérdemelnem. Életem hátralévő részét arra akarom fordítani, hogy téged szolgáljalak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Alázatosan rád bízom az életem, és arra kérlek, hogy ments meg, és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha az imént elmondott ima által befogadtad Jézust a szívedbe, akkor kérlek, hogy írj nekem angolul a Rick@PastorRick.com címre, mert szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, mely segít elindulni Jézussal közös utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.25)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Ez még nem a történet vége

2023. január 29. 03:00 - Olajfa

fabol_faragott_kez.jpg

"Sokszor szenvedünk, de a szenvedéseink nem tudnak minket megsemmisíteni. Még ha nem is tudjuk, mit tegyünk, akkor sem adjuk fel. A nehéz időkben is velünk van Isten, így, ha el is esünk, újból fel tudunk állni... tudjuk, hogy Isten életre keltette Jézust, a mi Urunkat. És ahogy Isten feltámasztotta Jézust, minket is úgy fog életre kelteni. Akkor mindannyian együtt lehetünk az ő jelenlétében." (2Kor 4,8-9,14 CEV fordítás)

Amikor bizonytalan a jövő és egyre több dolog ad okot a félelemre, akkor azt gondolhatod, hogy a te történeted itt véget ér.

De a Biblia azt mondja: "Sokszor szenvedünk, de a szenvedéseink nem tudnak minket megsemmisíteni. Még ha nem is tudjuk, mit tegyünk, akkor sem adjuk fel. A nehéz időkben is velünk van Isten, így, ha el is esünk, újból fel tudunk állni... tudjuk, hogy Isten életre keltette Jézust, a mi Urunkat. És ahogy Isten feltámasztotta Jézust, minket is úgy fog életre kelteni. Akkor mindannyian együtt lehetünk az ő jelenlétében." (2Kor 4,8-9,14 CEV fordítás)

Amikor az élet bizonytalannak tűnik, emlékezz erre az igazságra: nem veszíthetsz! Nem számít, hogy mi történik most, a végén győzni fogsz. Még ha el is veszíted az életed, egyenesen Isten jelenlétébe mész, ha hiszel Jézusban, mint megváltóban.

És amikor a Mennybe érkezel, még csak akkor kezdődik el igazán a történeted.

Néztél már olyan sorozatot, amiben minden egyes rész végét egy feszült helyzettel hagyják nyitva, és te azon gondolkodsz, hogy a hős nem biztos, hogy túléli? Még ha tudod is, hogy ez nem a valóság, te magad is érzed a helyzet feszültségét.

De mi lenne akkor, ha a televíziós sorozat összes évadjának, összes része egy helyen meg lenne, és a rendelkezésedre állna letöltve, vagy DVD gyűjteményben? Ha így néznél meg egy részt az első évadból, nem éreznél akkora feszültséget, mert tudnád, hogy a hős túlél még hat másik évadot. Ha tudod, hogy a sorozat folytatódik, akkor azt is tudod, hogy az egyes részekkel még nincs vége a történetnek. A hős ki fog jutni a szorult helyzetből a következő évadba.

Ilyen a te életed is. Még ha nehéz körülmények között is vagy, tudhatod, hogy ez a szorult helyzet még nem a történeted vége. Reménységgel élhetsz a krízised kellős közepén is, ha az örökkévalóság szemszögéből tekintesz rá.

Egy nap, amikor találkozol majd Jézussal a Mennyben, minden fájdalmad, betegséged, bánatod, szomorúságod, stresszforrásod és gyászod véget ér. Ez az, amire várhatsz a Mennyországban: "és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak." (Jel 21,4).

A földi életünk vége nem a történetünk befejezése. Mi ugyan nem tudjuk, mit tartogat a jövő, de tudjuk, hogy ki tartja a jövőt a kezében.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Életed melyik területein kellene a fókuszt a félelmeidről a reménységre áthelyezned?
  • Milyen eszközeid vannak, amikkel emlékeztetheted magadat a Jézusban való reménységre, amikor elbátortalanodsz, vagy félsz?
  • Miért fontos, hogy a világ lássa, hogy a keresztényeknek reménységük és bizonyosságuk van a krízisek közepette is?

Biztosan tudod, hogy hová kerülsz a halálod után?

Egy nap véget ér az életed a Földön, de a történeted ezzel nem ér véget. Ha Jézus a megváltód, az örökkévalóságot vele fogod tölteni a Mennyben. Hogyan lehetsz biztos abban, hogy a történeted a halálod után is folytatódik?

A Biblia azt mondja, hogy mindannyian vétkezünk, és a bűn büntetése a halál. De Isten annyira szeret, hogy elküldte a fiát, Jézust, hogy kifizesse a bűneid büntetését, hogy az ő családjába fogadjon és megmentsen a halálfélelemtől.

Ha készen állsz arra, hogy belépj Isten családjába, elmondhatod ezt az imát: "Drága Istenem, tudom, hogyha meghalok, közvetlenül neked fogok számot adni az életemről. Megvallom, hogy eddig figyelmen kívül hagytalak. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és az én tervem szerint éltem, nem a tiéd szerint. Azt akarom, hogy ez mostantól megváltozzon. El akarom hagyni a bűneimet és feléd akarok fordulni.
Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit elkövettem, hogy így ne nekem kelljen kifizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg, hogy megbocsáss. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg, Uram.
Jézusom, köszönöm, hogy annyira szerettél, hogy magadra vetted minden bűnömet. Köszönöm, hogy megfelelővé tettél a Mennnyország számára, alázattal kérlek, hogy ments meg. Kérlek, ments meg a bűneimtől és a halálfélelmemtől. Hiszek benned, Jézus. Hiszem, hogy beteljesül a megváltásod az életemben, és egy napon a Mennybe viszel, hogy veled folytassam a történetemet az örökkévalóságban. Jézus nevében. Ámen."

Ha most imádságban elfogadtad Jézust, kérlek, írj nekem egy emailt angolul a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni néhány ingyenes anyagot, amelyek segítenek elindulni az utadon Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.01.22.)

 

Szólj hozzá!

Íme, Emmanuel, velünk az Isten

2022. december 31. 03:00 - Lilla:)

 passion-g614220bf7_1920.jpg

"Ne féljetek, tudom, hogy Jézust keresitek, aki keresztre lett feszítve. Ő nincs itt, feltámadt, ahogy megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt! Aztán menjetek, mondjátok el a tanítványainak, hogy feltámadt a halálból, és figyeljetek, mert ő előttetek fog Galileába érni."

(Mt 28, 5-7. ESV fordítás)

Ha Jézus nem jött volna vissza az életbe, akkor senki sem ünnepelhetné a karácsonyt. Miért? Mert az azt jelentené, hogy egy hazug csaló volt.

Jézus Istennek mondta magát, csak úgy, mint sok más ember a történelem során, azonban egyedül ő bizonyította be, hogy igazat mond. Legyőzte a halált azzal, hogy feltámadt és visszatért az életbe.

A feltámadás a történelem legfontosabb eseménye; olyan jelentős, hogy minden más történés összefüggésben van ezzel. Ez még a karácsonynál is fontosabb; feltámadás nélkül a karácsonynak semmi jelentősége nem lenne.

Az első húsvét reggelen néhány nő, akik szerették Jézust, elment a sírjához, hogy bekenjék a testét. Egy hatalmas kő volt a sír bejáratánál. Egyszer csak földrengés támadt, ahogy egy angyal lejött a Mennyből. Elgördítette a követ, felült a tetejére és azt mondta az asszonyoknak: "Ne féljetek, tudom, hogy Jézust keresitek, aki keresztre lett feszítve. Ő nincs itt, feltámadt, ahogy megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt! Aztán menjetek, mondjátok el a tanítványainak, hogy feltámadt a halálból, és figyeljetek, mert ő előttetek fog Galileába érni... Ezért aztán gyorsan távoztak a sírtól félelemmel és örömmel, és rohantak a tanítványokhoz. És íme, Jézus találkozott velük és azt mondta nekik: 'Üdvözlégy!' Ők pedig odamentek hozzá, megfogták a lábát és dicsőítették őt. Utána Jézus azt mondta nekik: 'Ne féljetek; menjetek és mondjátok el a testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott láthatnak engem" (Mt 28, 5-10. ESV fordítás).

Jézus nem tért vissza rögtön Mennybe, amikor visszajött az életbe. Helyette a következő 40 napot azzal töltötte, hogy találkozott az emberekkel és együtt evett velük. Sőt még 500 embernek prédikált is!

40 nap után Jézus megadta az utolsó instrukciókat mielőtt visszament a mennybe: "Menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetet, bemerítve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, tanítva őket mind arra, amit én parancsoltam nektek. Íme, veletek vagyok mindig, az idő végeztéig" (Mt 28, 19-20. ESV fordítás).

Isten eljött a Földre Karácsonykor, mert ő Emmanuel, Isten velünk. Ő még mindig velünk van.

Az ő születésén, halálán és feltámadásán keresztül Jézus megmutatta nekünk az ő szeretetét. Megígérte, hogy velünk lesz ma, nem számít, hogy min mész keresztül. Nem vagy egyedül.

Íme, ez a valaha volt legjobb hír!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez

  • Miért olyan nagyszerű, hogy Jézus Emmanuel, velünk az Isten?
  • Hogyan engedelmeskedsz Jézus utolsó instrukcióinak, hogy menjünk és tegyünk tanítványokká másokat?
  • Hogyan alakíthatod úgy a karácsonyodat, hogy a feltámadás reményére is emlékeztessen?

 

Megnyitottad már a szíved Emmanuelnek?

Jézus Emmanuel, velünk az Isten. Azonban ő nem fog erősködni, hogy az életed része lehessen. Döntened kell, hogy elfogadod-e őt Megváltódnak és Uradnak. Ha készen állsz ezt megtenni ma, akkor mondd el hittel ezt az imát:

"Drága Istenem, hallom, hogy kopogsz a szívem ajtaján és meg akarom nyitni neked. Megvallom, hogy bűnös vagyok és szükségem van a megbocsájtásodra és kegyelmedre. Köszönöm, hogy annyira szeretsz engem, hogy elküldted Jézust, hogy meghalljon a bűneimért, így megbocsájtást nyerhetek.

Jézus, megígérted, hogy aki hisz benned, nem hal meg, hanem örök életet nyer a mennyben. Hiszek benned és elfogadlak Uramnak és Megmentőmnek. Be akarlak engedni a szívem összes szobájába és életem hátralévő részét a te szolgálatoddal akarom tölteni. Ámen."

Ha elmondtad ezt az imát, kérlek tudasd velem e-mailben (rick@pastorrick.com), hogy küldhessek neked egy ingyenes csomagot, ami segít a Jézussal való utad megkezdésében.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.12.24.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása