Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ha meg akarod valósítani a legfontosabbat, akkor határozd meg, mi az!

2018. december 19. 03:00 - K. Juc

„Megválaszthatjuk, hogy milyen hangokra hallgatunk. Megválaszthatjuk azt is, hogy milyen ízű ételt eszünk. Ugyanígy kellene választanunk azt is, hogy a jót követjük. De először is magunknak kell meghatároznunk, hogy mi az." (Jób 34:3-4). 

road-expressions-1-1200x330.jpg

Érezted már azt, hogy nincs elég órája a napnak, hogy mindent befejezz, és még alvásra is jusson idő?

Ha meg akarod valósítani a legfontosabbat, akkor meg kell határoznod, hogy mi a legfontosabb!

Ne mondogasd folyton, hogy „Nem tudok mindent megcsinálni!". Inkább vedd észre, hogy nem is éri meg minden az erőfeszítést. Nem tudsz mindennek a végére jutni, mert Isten nem is várja el, hogy mindent végigcsinálj.

Ahhoz hogy meg tudd határozni, hogy mi az, ami igazán fontos, tudnod kell, hogy mi számít a leginkább, és mi az, ami egyáltalán nem. Tudnod kell, hogy mi számít igazán, ami hosszú távon is megmarad, és mi nem. A legtöbb tevékenységnek, amivel az idődet töltöd, semmilyen hatása nem lesz egy év távlatából – tíz vagy ötven év, és az örökkévalóság szempontjából pedig főleg nem. Úgyhogy tudnod kell, hogy számodra mi a legértékesebb és meg kell határoznod, hogy mi fontos, és mi nem.

Jób 34. fejezetének 3-4. verse szerint: „Megválaszthatjuk, hogy milyen hangokra hallgatunk. Megválaszthatjuk azt is, hogy milyen ízű ételt eszünk. Ugyanígy kellene választanunk azt is, hogy a jót követjük. De először is magunknak kell meghatároznunk, hogy mi az." (TLB-fordítás) Számomra hihetetlen, hogy vannak, akik ezt soha nem teszik meg. Úgy élik az életüket, hogy soha nem szánnak időt rá, hogy meghatározzák (szó szerint, hogy leüljenek és leírják az értékeiket), mi számít a leginkább? Soha nem mondták még ki, hogy: „Ez jó, ez pedig rossz. Ezt szeretném az élettől, ezt pedig nem."

De miért jó ezeket leírni? Dawson Trotman evangélista gyakran mondta, hogy „a gondolatok maguktól kigabalyodnak, amikor áthaladnak az ajkainkon és az ujjunk hegyén." Másként fogalmazva: ha le tudod írni, és ha ki tudod mondani, akkor egyértelművé válik. Ha még soha nem írtad le, hogy mi a fontos számodra, akkor ez még mindig zavaros az elmédben. Meg kell határoznod, hogy mi a jó. Egyértelműnek kell, hogy legyen, hogy mi számít a legjobban!

Ha úgy élsz, hogy még nem határoztad meg, hogy mit szeretnél az élettől, akkor állandó döntésképtelenségben leszel. Ez azért van, mert nem tudod megtenni a jót, amíg meg nem határozod, hogy mi az. Nem tudod megtenni a fontos dolgokat, amíg nem döntöd el, hogy számodra mi a fontos. Nem tudsz azzal foglalkozni, amivel szeretnél, amíg nem tudod, hogy mi az.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen tevékenységek vesznek el sok időt  annak ellenére, hogy nem olyan fontosak, mint valami más, amire valahogy sosem jut időd?
  • Hogyan döntöd el, hogy az örökkévalóság fényében, minek van értéke?
  • Mi a legfontosabb a számodra? Szánj rá ma egy kis időt, hogy leülj és leírd az értékeidet, és azokat a dolgokat, amelyek fontosak a számodra!

"(Daily Hopy by Rick Warren, 2018.12.12.)

Szólj hozzá!

A sietés az imádság halála

2018. április 23. 03:00 - magyarosijulia

„Légy csendben az Úr jelenlétében, és várj türelemmel, hogy Ő cselekedjen." (Zsoltárok 37:7, NLT fordítás)

Az ok, amiért a legtöbb ember sosem hallja meg Istent beszélni, hogy soha nem lassítanak le annyira, hogy lehetőséget adjanak Istennek beszélni. A sietés az imádság halála! Le kell lassítanod, csendben kell lenned, és reménykedően kell várakoznod.

A legjobb módja ennek, ha korábban kelsz fel, és nem kell rohannod, így több időt tölthetsz Istennel, és vele kezdheted a napodat.

Ha azt mondanám, hogy holnap hajnali négykor Anglia királynéja, az Egyesült Államok elnöke és a pápa egyszerre akarna találkozni veled személyesen, valószínűleg le sem feküdnél! Vennél egy fürdőt, vagy talán még kettőt is! Keresnél egy éjszaka is működő fodrászatot vagy szépségszalont, új öltönyt vagy ruhát vásárolnál, és kicsípnéd magad. Legalább egy félórával korábban érkeznél a találkára.

De tudod mit? A világegyetem Teremtője találkozni akar veled holnap reggel! Még ki sem kell öltöznöd, még a pizsamádban is elmehetsz. Az otthonod sem kell elhagynod. De be kell tábláznod egy időpontot! Ez azt jelenti, hogy abba kell hagynod valamit, hogy megtehesd azt, amit Isten akar. El kell döntened, hogy mi a fontosabb számodra: még egy félóra szórakozás, vagy Istennel való találkozás minden reggel?

A napod tele van mindenféle fontos felelősséggel, elkötelezettségekkel és tevékenységekkel. De az Istennel való találkozás a legfontosabb időpont a holnapi időbeosztásodból!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen változást észlelsz az életedben, amikor kitartóan és értelmesen csendességet tartasz?
  • Milyen személyeket, tevékenységeket vagy elköteleződéseket választottál az Istennel töltött idő helyett?
  • Milyen változtatásokat tudsz meghozni az időbeosztásodban és prioritásaidban, hogy az Istennel töltött idő minden felett legyen?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.04.16.)

Szólj hozzá!

Ne hagyd magad eltéríteni Isten által kirendelt munkádtól

2016. szeptember 28. 03:00 - csmsdvd

„Bárki, aki megengedi, hogy eltérítsék attól a munkától, amit én szánok neki, nem alkalmas az Isten országára." (Luk 9:62, TLB fordítás)

Számtalan emberrel találkoztam, akik azt mondták, hogy szeretnék, ha Isten felhasználná őket, viszont tudom, hogy  ez mégsem fog megtörténni. Miért is? Azért, mert túl elfoglaltak. Nekik mindig saját napirendjük van. Megvannak a saját terveik, álmaik és vágyaik, semmi másra nincs idejük. Elfoglaltságuk közepette kikeresik azt a kis időszeletet, amire azt mondják: „Ezt Istennek adom!" Ez így azonban nem működik.

Amennyiben valóban elhatároztad, hogy Isten szolgálatába akarsz állni, akkor meg kell kérdezned: „Uram, mit kell elhagynom? Mit kell kiiktatnom az életemből? Mik azok a korlátok, amik visszatartanak, eltérítenek attól az úttól, amit te jelöltél ki a számomra?"

Nagyon sokféle korlát van, ami visszatarthat, hogy megcselekedd Isten életedre vonatkozó tervét. Az egyik legnagyobb az elterelés. Jézus ezt mondta a Lk 9:62-ben: „Bárki, aki megengedi, hogy eltérítsék attól a munkától, amit én szánok neki, nem alkalmas az Isten országára." (TLB fordítás).

Íme néhány dolog a sok közül, ami eltérít életed küldetésétől:

Más emberek elvárásai. El kell döntened, hogy kinek kedvezel elsődlegesen az életedben. Csak egy legfontosabb lehet!

Hobbik. Semmi rossz nincs ezekben a dolgokban. Amennyiben viszont eltérítenek a legfontosabb dologtól, akkor el kell hagyni őket.

A múltad. Néhányan közületek nem engedik el azt, ami megtörtént – akár bűn, akár megbántódás, akár bánat. Amikor leragadsz a múltban, akkor nem tudsz a jelenben lenni, és egészen biztos nem tudsz mit kezdeni Isten számodra kirendelt feladatával. A múltad a múlté. Elmúlt. El kell engedned.

Mit is kell elengedned? A Biblia azt mondja az 1Kor 10:23-ban: „Mindent szabad, de nem minden használ." (HCSB fordítás). Mit is jelent ez? A következőt mondja: Sok dolog nem feltétlenül rossz, ellenben nem szükséges. Az élet gyakran egy választás két lehetőség között: „Vajon a jót cselekszem meg vagy inkább megteszem a legjobbat?"

Ha az ördög nem tud rosszá tenni, akkor elfoglalttá tesz. Annyira lefoglal, hogy nem lesz időd a fontos dologra – saját időre Istennel, szolgálatra, küldetésre.

Egyszerűsítsd le az életed, és ne hagyd magad eltéríteni, hogy Isten hasznára tudj lenni! Ne akarj mindent csinálni. Csak azt tedd, ami a legfontosabb!

Beszéljetek róla:

  • Mi a legfontosabb az életedben?
  • Gondolj azokra a jó dolgokra, amik életedben elsőbbséget élveznek. Hogyan térítettek el ezek a dolgok attól a küldetéstől, amit Isten számodra kijelölt és ami a legfontosabb dolog?
  • Szerinted miért vonják el olyan könnyen a figyelmünket azok a látszólag jó dolgok, amelyek mégsem az Istentől legjobbat jelentik?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.09.21.)

Szólj hozzá!

Olyan közel vagy Istenhez amennyire te magad választod

2016. május 30. 03:00 - Babacson

Minden más jelentéktelen összehasonlítva Jézus Krisztus, az én Uram ismeretének örökkévaló értékéhez képest. Az Ő kedvéért elvetettem minden mást, szemétnek ítélve, azért hogy Krisztust megnyerhessem. (Filippi 3,8 NLT fordítás, második kiadás)

Soha nem válsz Isten barátjává a szabadidődben. Isten megismerését kell a legfontosabbnak tenned a saját életedben.

Pál ezt így mondja: „Minden más jelentéktelen összehasonlítva Jézus Krisztus, az én Uram ismeretének örökkévaló értékéhez képest. Az Ő kedvéért elvetettem minden mást, szemétnek ítélve, azért, hogy Krisztust megnyerhessem." (Filippi 3,8 NLT fordítás, második kiadás).

Te ezt teszed? Teljes szívedből keresed Istent minden nap?

Emlékezz: olyan közel vagy Istenhez, amennyire te magad választod. Akkor válsz Isten barátjává, amikor te magad akarsz azzá válni. 

Nem hibáztathatsz senki mást. Nem hibáztathatod a feleséged, a férjed, a szüleid, de még a gyermekeidet sem. Olyan közel lehetsz Istenhez, amennyire te választod, és ha távol érzed magad Tőle, akkor tippelj: ki mozdult el? Nem Őt tetted az életedben a legfontosabbá.

Ismerni és szeretni Istent a legnagyobb kiváltságunk és szeretve lenni Isten által a legnagyobb örömünk. 

Észrevettem, az alapján, hogy mivel hencegnek az emberek, meg tudod mondani, hogy mi a fontos számukra.Ha a gyermekeik a legfontosabbak, azzal kérkednek. Ha a munkájuk, akkor pedig azzal. Ha az utazás és az élmények szerzése a legfontosabb, akkor pedig azzal hencegnek. Ha pedig a bulizás vagy új ruhák vásárlása az, amiről a legtöbbet beszélsz, akkor találd ki, mit értékelsz a legjobban? Arról hencegsz, amit a legjobban értékelsz.

Isten azt mondja a Jeremiás 9,23-ban, „A bölcseknek nem kellene dicsekedni a bölcsességükkel, sem az erős az erejével, sem a gazdag a gazdagságával. Ha bárki dicsekedni szeretne, dicsekedjen azzal, hogy ismer és ért engem." (TEV fordítás)

Miért? Mert erről szól az élet. Ismerni Istent – ez számít a leginkább. Az univerzum Istene szeret téged és kapcsolatot akar veled. Istenhez közelebb kerülve nyered meg a békét és a látást. Ez az Örömhír!

Beszéljetek róla:

  • Hogyan kell átrendezned az életed, hogy Isten megismerése váljon a legfontosabbá?
  • Mit mondanának az emberek, mi a legfontosabb a számodra az alapján, amiről a legtöbbet beszélsz?
  • Hogyan tudsz dicsekedni az Istennel való kapcsolatoddal a mindennapi beszélgetések során?

*(Daily Hope by Rick Warren 2016.05.23.)

Szólj hozzá!

Hogyan gondoskodik rólad Isten munkahelyeden keresztül?

2015. október 20. 03:00 - Robin85

“Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint, dicsőséggel a Krisztus Jézusban.” (Filippi 4:19, ESV fordítás)

24702-coin-money-finance-silver-quarter-trust-wide_1200w_tn.jpg 

Kibe illetve mibe veted bizalmad?

Ha a bankszámládtól, a munkahelyedtől, vagy a befektetéseidtől várod a biztonságot, ez azt jelenti, hogy bizonytalanságban élsz, mert bármelyiket bármikor elveszítheted.

Olyan valamitől kell a biztonságodat várnod, amit nem tudnak tőled elvenni - Istentől. Ha Isten áldásait szeretnéd az életedben, akkor Isten gazdagságában kell bíznod a sajátod helyett.

A Bibliában a következőket olvassuk Isten vagyonáról: “Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint, dicsőséggel a Krisztus Jézusban.” (Filippi 4:19 ESV fordítás)

A munkahelyed nem lehet a biztonságod alapja. A munkád egy csatorna, de Isten a forrás. Ha ezt megérted, sokkal kevesebb stressz lesz az életedben. Hadd mondjam el még egyszer: A munkahelyed egy csatorna, de Isten az ellátásod forrása.

Ha mondjuk megnyitnád a csapot a konyhádban és nem jönne belőle víz, mit csinálnál? Azt mondanád: "Jaj nekem! Kifogyott a világunk a vízből! Nem folyik víz a csapból, biztosan semmi sem maradt belőle az egész világon"?

Persze, hogy nem. Tudnád, hogy a probléma nem a forrással van. Rengeteg víz van a világon. A hiba a csatornában van; eldugult valahol.

Ha egy csatorna eldugul az életedben és a csap nem működik, Isten ugyanilyen egyszerűen meg tud nyitni egy másik csapot. Ha Isten bezár egy ajtót az életedben, kinyithat egy másikat. Ha egy másik ajtó zárul be, kinyithat egy ablakot, amin ki tudsz mászni.

Istent nem határolják a te képességeid és lehetőségeid. A munkahelyed egy csatorna. Ha azt gondolod, hogy a munkahelyed tart pénzügyi biztonságban, akkor egész életedben bizonytalanságban fogsz élni. Meg kell értened, hogy Isten az ellátásaid forrása, és bízhatsz benne, hogy pontosan tudja, hogy mire van szükséged és meg is adja azt.

A munkahelyek jöhetnek és mehetnek. A bankszámlák megtelnek és kifogynak. A gazdaságok felfutnak és válságba kerülnek. A tőzsdék sikeresek lehetnek vagy beeshetnek. Mindez nem számít!

Bízhatsz Isten gazdagságában a biztonságoddal kapcsolatban.

Beszéljetek róla:

  • Amikor Isten gazdagságába helyezed a bizalmadat, ez miként hat arra, ahogyan a pénzügyeidet kezeled?
  • Elzáródott egy csap az életedben mostanában? Hogyan tudod Istennek megmutatni, hogy bízol benne a pénzügyi biztonságoddal kapcsolatban?
  • Mit mutatnak meg a befektetéseid és pénzügyeid az életed fontossági sorrendjéről?

 
*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.10.13.)

Szólj hozzá!