Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Edzed az elméd, hogy Istenre figyelj

2019. április 04. 03:00 - csmsdvd

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2:20)

„Szüntelenül imádkozzatok” mondja a Biblia az 1Thessz 5:17 versében.

Hogyan tudjuk ezt megtenni? Egyik módja, a napközbeni „lélegzetvételnyi ima”, amit sok keresztyén évszázadokon keresztül csinált. Kiválasztasz egy tőmondatot vagy egyszerű szöveget, amit egy lélegzetvétellel tudsz Jézusnak mondani: ”Velem vagy.” „ Kegyelmedben vagyok.” „Tőled függök” „Szeretnélek jobban megismerni.” „Hozzád tartozom.” „ Segíts hinnem benned”.

Használhatsz rövid bibliai igéket:”Nekem az élet Krisztus.” "Nem hagysz el engem.” ”Istenem vagy.”

Imádkozz, ahányszor csak tudsz, mélyen a szívedbe vésve. Csak légy bizonyos affelől, hogy valóban az Urat dicséred és nem próbálod őt manipulálni arra, hogy a te ajánlatodat teljesítse.

Isten jelenlétében lenni egy képesség, amit, mint egy szokást, gyakorolni tudsz. Ahogyan a zenészek skáláznak nap mint nap, hogy a csodaszép zenét könnyedséggel tudják játszani, te is tanulhatod, hogyan gondolhatsz Istenre a nap különböző szakában. Edzeni tudod az elmédet, hogy Istenre figyelj.

Kezdetben jó ha emlékeztetőket készítesz, ami a gondolataidat folyamatosan visszavezeti arra, hogy Isten minden pillanatban veled van. Kezdjél el vizuális emlékeztetőket elhelyezni magad körül. Kis címkéket tehetsz magad elé, olyanokat mint: „Isten éppen most, miattam velem van.”

Amennyiben ezeken keresztül személyes jelenlétének megtapasztalására vágyódsz, akkor nem érted a lényeget. Nem azért dicsőítjük Istent, hogy jól érezzük magunkat, hanem azért, hogy jót tegyünk. Nem egy érzelem a célod, hanem egy folyamatos tudatosítás, hogy Isten mindig jelen van. Ez az imádságos életforma.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Próbáld ki már ma a lélegzetvételnyi imádságot, ezáltal tisztelve Istent. Milyen változást tapasztalsz a magatartásodban és másokkal való kapcsolattartásban?
  • Milyen címkék azok, amik legjobban hozzásegítenek ahhoz, hogy Isten jelenlétére utaljanak?
  • Gondolj arra, hogyan tanultál meg egy hangszeren játszani, vagy valamilyen sportot űzni. Hogyan használhatod ezeket a képességeidet arra, hogy imádságos életet élj?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.03.28)

Szólj hozzá!

Változtass a gondolkodásodon, hogy lecsökkentsd a stresszt!

2018. november 24. 03:00 - K. Juc

„Végül testvéreim: ami igaz, ami nemes, ami helyes és tiszta, ami szép és minden, ami tiszteletreméltó – ha valami kiváló és dicséretreméltó –, akkor ezeken gondolkozzatok!" (Filippi 4:8, NIV fordítás)

stressed_woman_620x400_exp0920.jpg

Nem tudod lecsökkenteni a stresszt az életedben, ha nem változtatsz a gondolkodásodon, mivel a stressz nem kívülről, hanem belülről ered.

Az elméd egy különleges ajándék Istentől, amely több mint 100 trillió gondolat tárolására képes. Óriási mennyiségű információt képes feldolgozni, te pedig szabad választást kaptál Istentől, hogy kiválaszd min gondolkozol a sok információk közül.

A Biblia így ír erről: „Végül testvéreim: ami igaz, ami nemes, ami helyes és tiszta, ami szép és minden, ami tiszteletreméltó – ha valami kiváló és dicséretreméltó –, akkor ezeken gondolkozzatok!" (Filippi 4:8, NIV fordítás)

Pál arra emlékeztet bennünket, hogy miénk a választás azzal kapcsolatban, hogy min gondolkozunk. Arra bátorít, hogy a megfelelő dolgokon gondolkozzunk, mert amit beengedünk az elménkbe az hatással lesz arra, ahogyan az életünket éljük.

Figyelembe véve, hogy mi mindenen gondolkozunk napi rendszerességgel, nem is csoda, hogy aggodalmaskodunk.

Amin gondolkozol, hatással van arra, hogyan érzed magad. Az, ahogy érzed magad pedig befolyásolja a viselkedésedet. Ezért tartsd a figyelmed a megfelelő dolgokon!

A Filippi 4:8 arra hív minket, hogy ezekre a jó dolgokra figyeljünk. Pál ezt úgy értette, hogy nekünk kell tudatos döntést hoznunk. Válts csatornát az elmédben! Csak olyan jellegű dolgokat engedj be, amelyekre illik a leírás az igeversben.

Mi történik, ha így teszel?

Megkapod azt, amit Isten az előző versben ígér: „és Isten békessége, ami minden értelmet meghalad, megőrzi majd a szíveteket és az elméteket Jézus Krisztusban." (Filippi 4:7, NIV fordítás)

Hát nem tűnik úgy, hogy megéri?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen egészségtelen dolgokat fogadsz be abból, amit olvasol és nézel?
  • Hogyan befolyásolja a stressz szintedet és a hangulatodat a médiafogyasztásod?
  • Melyik igeverseken gondolkodhatnál Isten Igéjéből, azon idő helyett, amikor lehúzó és nem megfelelő tartalmakat nézel, olvasol vagy hallgatsz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.17.)

Szólj hozzá!

Felelős vagy azért, hogy mit engedsz az elmédbe

2018. június 20. 03:00 - magyarosijulia

„A bölcs ember éhezik a tudásra, míg az ostoba szeméttel táplálkozik.” (Példabeszédek 15:14, NLT fordítás)

Az elménk irányít minden mást bennünk. A gondolataink hatással vannak az érzéseinkre. Az érzéseink nyomot hagynak a tetteinkben.

Számít, hogy mit gondolsz, hiszen minden az elmében kezdődik. Ha egy felelős ember akarsz lenni, irányítanod kell a gondolataidat.

De engedd meg, hogy megszabadítsalak egy hamis bűntudattól: nem vagy felelős minden egyes kóbor gondolatért, ami átmegy a fejeden. Kóbor gondolatok befurakodnak az elménkbe különféle okok miatt – véletlenül meghallott beszélgetések, dolgok, amiket meglátsz, vagy olyasmik, amiket a sátán a gondolataid közé csempész, stb.

Azért vagy felelős, hogy mit kezdesz ezekkel a kóbor gondolatokkal. Luther Márton a következőt mondta: „Azt nem állíthatod meg, hogy a madarak átrepüljenek a fejed fölött, azt viszont megakadályozhatod, hogy fészket rakjanak a hajadba!"

Isten azért fog felelősségre vonni, amit megengedsz, hogy helyet foglaljon az elmédben.

Ledöbbenek, hogy néhányan miket néznek – arról nem is beszélve, hogy mit engednek meg a gyermekeiknek, hogy nézzenek. Jézus sok követéje ideje nagy részében ócska tévéműsorokat és hitvány rádióadásokat hallgat. Sok pénz fizetnek, hogy deviáns viselkedést nézhessenek szórakozásképpen. Akik ilyeneket néznek, azt mondták nekem, hogy amikor ezeket nézik, nem vált ki belőlük semmit, nem zavarja őket, nincs hatással rájuk.

Ez viszont nem igaz!

Tudósok egyik tanulmánnyal a másik után bizonyították, hogy valójában soha nem felejtünk el egy jelenetet se, amit valaha láttunk. Még ha tudatosan nem is emlékszel valamire, az a gondolat rögtön visszatér az elmédbe – élő színekbe – amint valami más rá emlékeztet.

Más szavakkal: Szemét befele, szemét kifele. Amit az elmédbe beengedsz, elkerülhetetlenül bekerül a viselkedésedbe és a hiedelmeidbe. Tulajdonképpen, amikor a hitvány szórakozás már nem zavar téged, azt jelzi, hogy már átléptél a küszöbön.

Sátán egyik legnagyobb csapdája, ami által rávesz a bűnös életstílusra, a komédia. Ezért van az, hogy a tévében vagy a filmekben egy deviáns viselkedés mindig komikus helyzetben kezdődik. Ha a sátán elérte, hogy valami olyasmin kacagj, ami bűnös, már elveszítetted a harcot.

A bűn nem vicces. A bűn keresztre vitte Jézust.

Mivel töltöd meg az elméd?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A média melyik formája kísért a legjobban?
  • Ki vonhat felelősségre azért, hogy mit nézel és mit hallgatsz?
  • Milyen gyakorlati lépésekben tudod megtanítani a gyermekeidnek ezeket az elveket?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.06.13.)

Szólj hozzá!

Az életedet a gondolataid alakítják

2018. február 12. 03:00 - gabormel

„Légy óvatos, hogyan gondolkodsz, hiszen a gondolataid formálják az életed!” (Példabeszédek könyve 4:23, GNT fordítás)

A körülményeidben bekövetkezett változásokhoz képest Istent sokkal jobban érdekli a szellemi fejlődésed.

Mi azt szeretnénk, hogy Isten megszabadítson minket minden problémától, fájdalomtól, bánattól, szenvedéstől, betegségtől és szomorúságtól. Először azonban rajtad szeretne dolgozni, hiszen az életedben végbemenő átalakulás nem valósulhat meg az elméd megújulása és a gondolataidban bekövetkező változások nélkül.

Miért olyan fontos megtanulni azt, hogyan lehet irányítani az elmédet? Ezzel kapcsolatban hadd osszak meg veled három okot:

Irányítsd az elméd, hiszen a gondolataid vezérlik az életedet.

A Példabeszédek könyve 4:23 szerint „Légy óvatos, hogyan gondolkodsz, hiszen a gondolataid formálják az életed!” (GNT fordítás). A gondolataidban hatalmas erő lakozik, amely képes jó és rossz irányba vinni az életed. Például, lehet, hogy elfogadtál egy kijelentést, amit még gyerekkorodban mondott valaki: „Haszontalan vagy, nem számítasz egyáltalán!”. Ez a kijelentés, amit magadévá tettél – még ha nem is igaz – formálta az életedet.

Irányítsd az elméd, hiszen az a bűnért folyó harc csatatere.

Minden kísértés az elmében valósul meg. Pál apostol a Rómaiakhoz írt levél 7:22-23-ban a következőt mondja: „Az új természetemet illetően örömömet lelem Isten akaratában, de mélyen bennem legbelül, az alantas természetemben van valami más, amely az elmémmel harcol és győzelmével a bennem lévő bűn rabjává tesz. Értelmemmel Isten készséges szolgálója akarok lenni, de ehelyett a bűn leigázott rabja vagyok.” (TLB fordítás).

A mentális fáradtságod egyik oka az, hogy a nap 24 órájában folyamatosan zajlik a harc az elmédben. Az intenzitása miatt olyan kimerítő és azért, mert az elméd a legnagyobb értéked. A Sátán ezért akarja megszerezni mindenáron!

Irányítsd az elméd, hiszen az a béke és a boldogság kulcsa.

Egy irányítatlan elme feszültséget szül, konfliktusokat kelt és stresszt okoz. Míg a vezérelt elme nyugalmat és magabiztosságot ad. Hatalmas mennyiségű stressz zúdul az életedbe, amikor nem próbálod meg irányítani az elmédet és vezérelni a gondolkodásmódodat. Az irányított elme viszont kitartást, biztonságot és békességet eredményez.

„Halálhoz vezet, ha hagyod, hogy a bűnös természeted uralja az elmédet. Ellenben a Lélek uralma az életet és a békét jelenti.” (Rómaiakhoz írt levél 8:6, NLT fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen Istennek tetsző és nem tetsző gondolatokkal töltöd meg az elmédet?
  • Hogyan valósul meg gyakorlatban az elméd irányítása?
  • Milyen szerepet játszik az elméd irányításában a Szentírás?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.02.05.)

Szólj hozzá!

Tápláld az elmédet Isten Igéjével

2017. november 06. 03:00 - daniella_89

“Nem vetem a tekintetem semmire, ami értéktelen. A hitetlenek cselekedeteit gyűlölöm, nem lesz részem ezekben.” (Zsoltárok 101:3, ESV fordítás)

 

bvuyiejiaaat2fw.jpg

Sokat hallani mostanában, hogy az emberek aggódnak a víz és a levegő szennyezettsége miatt. Ezek valóban jogos aggodalmak.

De ennél talán van egy még fontosabb szennyezettség is, ami jelen van az életünkben: az elme szennyezettsége.

A Biblia azt mondja, hogy ugyanannyira fontos, hogy mivel tápláljuk az elménket, mint az, hogy mivel tápláljuk a testünket.

A Zsoltárok 101:3 ezt mondja: "Nem vetem a tekintetem semmire, ami értéktelen. A hitetlenek cselekedeteit gyűlölöm, nem lesz részem ezekben." (Zsoltárok 101:3, ESV fordítás)

Az elmédet négyféle eledellel táplálhatod:

1. Méreggel - ide tartozik minden olyan dolog, ami rombolja, tönkreteszi vagy lezülleszti az emberi életet. Ide tartozik például a pornográfia is.

2. Egészségtelen étellel - A legtöbb dolog a TV-ben "egészségtelen étel", olyan "mentális gyorskaja". A benne található tápérték vagy kevés, vagy egyenlő a nullával. Ehetsz ilyen ételt, de nem leszel tőle bölcsebb.

3. Jó és tápláló étellel - Ez jó minőségű étel, és táplálja az elmét. Fejleszti például a matematika, a történelem, a földrajz vagy a nyelvi tudásunkat. Fel kell töltsd az elméd az elmédet tápláló, jó étellel. Így művelt és sokoldalú személyiség leszel.

4. Szuper jó étellel - Ez a Biblia. Isten Igéje megtanítja neked azt, amit máshol hiába keresnél. Olyan alapvető kérdésekre ad választ, mint a “Ki vagyok én? Honnan jöttem? Hová megyek? Számít az életem? Van az életemnek célja és értelme? Fontos vagyok?” kérdések.  Ezekre csak a Bibliában találod meg a választ. Szükségünk van arra, hogy naponta jóllakjunk Isten igéjéből!

Sajnos sokan közülünk egészségtelen ételekkel töltik meg az agyukat, és csak kevés időt hagynak maguknak a Biblia olvasására. Ha naponta 6-8 órát tévézel, nem lesz időd Isten Igéjére. Ami még rosszabb, hogy nem is leszel éhes rá.

Hagyjuk el a rossz és káros ételeket, és tanuljunk meg jóllakni Isten Igéjéből!

Így válunk bölcs emberekké.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A fent említett négyféle “étel” közül melyiket fogyasztod leggyakrabban, és melyiket legkevésbé?
  • Mi lehet praktikus ötlet arra, hogy több időt tölts az elmédet tápláló jó és szuper jó étel fogyasztásával?
  • A különböző médiákból milyen egészségtelen étel fogyasztására vagy leginkább fogékony vagy hajlamos? Miért?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2017.10.30.)

Szólj hozzá!