Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogy leküzd a kísértést, változtass a fókuszodon!

2021. november 07. 03:00 - Anita.B

direction-g5b44999b5_1920.jpg

„Elfogunk minden gondolatot, feladásra és Krisztus iránti engedelmességre késztetjük azokat.” (2Kor 10,5 NCV)

Íme a kísértés titka: ne harcolj ellene! Csak helyezd át a fókuszt!

Aminek ellenállsz, az megmarad. Tudtad, hogy a Biblia egyszer sem mondja, hogy állj ellen a kísértésnek? Azt mondja, hogy állj ellen az ördögnek, de ez teljesen más dolog. A kísértés leküzdésének kulcsa, hogy ne taszítsd vissza. Változtass azon, amire koncentrálsz!

Ami megkapja a figyelmedet, téged is elnyer. A bűnért folytatott harc mindig az elmében kezdődik. Ezért mondja a Biblia a 119. zsoltár 6. versében: „A te parancsolataidon való gondolkodás megóv attól, hogy valami ostobaságot tegyek.” (CEV) Miért? Mert ha Isten igazságára gondolsz, akkor nem elmélkedsz kevésbé fontos dolgokon.

Ez az élet minden területére igaz – legyen az jó vagy rossz. Ha Istentől való dolgokra összpontosítasz, azok Istentől való irányba terelnek. Ha a tévében és a közösségi médiában látottakra koncentrálsz, azok más irányba vezetnek majd. Bármire is fókuszálsz, az leköti a figyelmedet. Bármi is köti le figyelmedet, az magával ragad.

A kulcs a gondolataid megváltoztatása.

A kísértés minden esetben kiszámítható mintát követ: figyelem, izgalom és cselekvés. Az elméd rákapcsolódik, az érzelmeid beindulnak, majd akcióba lendülsz.

Tehát ne harcolj a kísértés ellen; csak fordítsd másra a gondolataidat!

A Biblia ezt így mondja: „Elfogunk minden gondolatot, feladásra és Krisztus iránti engedelmességre késztetjük azokat” (2Kor 10,5 NCV). A helyzet az, hogy a legtöbb ember nem igazán tud minden gondolatot megragadni, és Krisztus felé fordítani, mert ez sok gyakorlást igényel. Nem mindig tudod kontrollálni a körülményeidet, és gyakran az érzéseidet sem tudod irányítani.

De irányíthatod azt, hogy min gondolkodsz. Ez mindig a te választásod. És ha változtatsz a gondolkodásmódodon, az megváltoztatja az érzéseidet, ez pedig megváltoztatja azt is, ahogyan cselekszel. 

Hagyj fel ma a kísértés elleni harccal! Ehelyett változtass azon, amin gondolkozol! Mert ez megváltoztatja az életedet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Min gondolkodsz időtöltésed során? Hova kalandozik az elméd, amikor nem valami konkrét dologra koncentrálsz?
  • Milyen helyzetekben tudod, hogy az elméd olyan dolgokra összpontosít, amelyek bűnre késztetnek?
  • Hogyan képezheted magad arra, hogy természetesebb legyen számodra Isten Igéjére és igazságaira összpontosítani a kísértéshez vezető dolgok helyett?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.10.31.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Miért számit az, hogy mire fókuszálsz?

2021. február 19. 03:00 - csmsdvd

buza.jpg

„Követői megvitatták ennek a jelentését mondván: »Azért mondta ezt, mert nincs kenyerünk.« Tudva, hogy miről beszélnek, Jézus megkérdezte tőlük: »Miért beszéltek arról, hogy nincs kenyér? Még mindig nem látjátok és nem értitek? Bezárult az elmétek?«” (Mk 8,16–17 NCV).

Amikor nem a helyes dolgokra figyelsz, nem veszed észre, amit Isten az életedben cselekszik.

Amikor csak az „itt és most”-ra figyelsz, elmulasztod Isten hosszú távú tervét. Amikor csak a kényelmedre gondolsz, kihagyod a jellemet. Amikor csak a boldogságra figyelsz, megfeledkezel a szentségről. Amikor csak a pillanatot akarod élvezni, akkor lehet, hogy nem készülsz az örökkévalóságra.

Amikor csak rövid távon gondolkodsz, akkor nem látod meg, hogy Isten milyen szellemi, lelki munkát végez körülötted.

Ez történt a tanítványokkal is a Márk evangéliuma 8. fejezetében, amit így ír le a Biblia: „Ezután Jézus elhagyta a farizeusokat, és a csónakban a tó túlsó partjára ment. Híveinek csak egy vekni kenyerük volt a csónakban; elfelejtettek többet hozni. Jézus figyelmeztette őket: »Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok kovászától és Heródes kovászától!«” (Mk 8,13–15 NCV).

De a tanítványok nem értették a lényeget: „Követői megvitatták ennek a jelentését mondván: »Azért mondta ezt, mert nincs kenyerünk.« Tudva, hogy miről beszélnek, Jézus megkérdezte tőlük: »Miért beszéltek arról, hogy nincs kenyér? Még mindig nem látjátok, és nem értitek? Bezárult az elmétek?«” (Mk 8,16–17 NCV).

A kovászt mint hasonlatot használva, Jézus a tanítványokat a büszkeség leckéjére próbálta tanítani. De nem értették meg a mélyebb értelmét – azt gondolták, hogy az ebédről beszél.

Míg Jézus az éretté válás szükségességéről beszélt, addig a tanítványok a következő étkezésről beszéltek. Ez a rövid távú gondolkodás.

Valahányszor csak rövid távon gondolkodsz, nem láthatod meg a nagyobb képet arról, amit Isten cselekszik az életedben. Kérd meg tehát Istent ma, hogy adjon neked egy futó bepillantást az örökkévalóságba, és hogy segítsen neked megtapasztalni azt a reményt, ami abból fakad, hogy látod az ő hosszú távú tervét.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A te családodban hogyan néz ki a hosszú távú gondolkodás? A karriereddel kapcsolatban? Az Istennel való járásoddal kapcsolatban?
  • Milyen gyakorlati módszerek vannak arra, hogy a hosszú távú gondolkodásmódod fenn tudd tartani egész nap?
  • Életed mely területein látod, hogy Isten cselekszik?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.02.12.)

Szólj hozzá!

Hogyan győzzük le az elbátortalanodást?

2020. november 18. 03:00 - Ivanyina Krisztina

Isten maga az, aki kegyelméből nekünk adta azt a csodálatos munkát, hogy elmondjuk másoknak az Ő jó hírét, és így soha nem adjuk fel." (2 Kr, 4,1 TLB fordítás)

Tudsz róla, hogy Isten szeret téged? Lehet, hogy az életed folyamán ezt az igazságot már sokszor hallottad.

De ha tudod, hogy Isten szeret, akkor érzed és felismered Isten szeretetét? Amikor elkezdesz kételkedni Isten szeretetében, akkor elbátortalanodhatsz. Miért? Mert, ha nem hiszed, hogy Isten szeret, akkor nem tudod megtapasztalni az Ő kegyelmét és irgalmát.

 A legjobb módja annak, hogy legyőzd az elbátortalanodást és csüggedést az, hogy arra gondolsz, hogy Isten mennyire szeret téged, és hogy folyamatosan erre az igazságra összpontosítasz.

„Isten maga az, aki kegyelméből nekünk adta azt a csodálatos munkát, hogy elmondjuk másoknak az Ő jó hírét, és így soha nem adjuk fel." (2 Kr, 4,1 TLB fordítás).

Mi a kegyelem? A kegyelem az, amikor Isten nem azt adja neked, amit érdemelsz, hanem azt, amire szükséged van. A kegyelem az, amikor Isten tudja az összes hibát, amelyet vétettél vagy majd vétesz, és mégis megad neked minden jó dolgot az életben. Isten kegyelme az, ami képessé tesz, hogy tovább tudj menni, amikor reménytelenséget, csüggedést vagy elbátortalanodást érzel.

Sok ember, aki már régóta keresztyén, nem érzi Isten szeretetét, mert úgy gondolják, hogy Isten kritikus és bíráló hangon szól hozzájuk. De ha mindig csak ezt a bíráló hangot hallod, akkor az nem Isten.

Isten azért alkotott, hogy szeressen! Életed első számú célja nem az, hogy jót cselekedj. És az sem, hogy viszontszeresd Istent.

Életed első és legfontosabb célja az, hogy engedd Istennek, hogy szeressen! Amikor ezt megteszed, és megtapasztalod kegyelmét és irgalmát, szabad leszel, hogy megvalósítsd mindazt, amit Ő eltervezett az életedre.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Leggyakrabban milyen körülmények határozzák meg, hogy milyennek gondolod, ahogy Isten tekint rád?
  • Azt érzed, hogy Isten legtöbbször bíráló, negatív hangon szól hozzád, vagy azt, hogy szeretettel? Miért?
  • Hogyan engeded Istennek, hogy szeressen? Mit szeretnél változtatni ezzel kapcsolatban?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2020.11.11.)

Szólj hozzá!

Edzed az elméd, hogy Istenre figyelj

2019. április 04. 03:00 - csmsdvd

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2:20)

„Szüntelenül imádkozzatok” mondja a Biblia az 1Thessz 5:17 versében.

Hogyan tudjuk ezt megtenni? Egyik módja, a napközbeni „lélegzetvételnyi ima”, amit sok keresztyén évszázadokon keresztül csinált. Kiválasztasz egy tőmondatot vagy egyszerű szöveget, amit egy lélegzetvétellel tudsz Jézusnak mondani: ”Velem vagy.” „ Kegyelmedben vagyok.” „Tőled függök” „Szeretnélek jobban megismerni.” „Hozzád tartozom.” „ Segíts hinnem benned”.

Használhatsz rövid bibliai igéket:”Nekem az élet Krisztus.” "Nem hagysz el engem.” ”Istenem vagy.”

Imádkozz, ahányszor csak tudsz, mélyen a szívedbe vésve. Csak légy bizonyos affelől, hogy valóban az Urat dicséred és nem próbálod őt manipulálni arra, hogy a te ajánlatodat teljesítse.

Isten jelenlétében lenni egy képesség, amit, mint egy szokást, gyakorolni tudsz. Ahogyan a zenészek skáláznak nap mint nap, hogy a csodaszép zenét könnyedséggel tudják játszani, te is tanulhatod, hogyan gondolhatsz Istenre a nap különböző szakában. Edzeni tudod az elmédet, hogy Istenre figyelj.

Kezdetben jó ha emlékeztetőket készítesz, ami a gondolataidat folyamatosan visszavezeti arra, hogy Isten minden pillanatban veled van. Kezdjél el vizuális emlékeztetőket elhelyezni magad körül. Kis címkéket tehetsz magad elé, olyanokat mint: „Isten éppen most, miattam velem van.”

Amennyiben ezeken keresztül személyes jelenlétének megtapasztalására vágyódsz, akkor nem érted a lényeget. Nem azért dicsőítjük Istent, hogy jól érezzük magunkat, hanem azért, hogy jót tegyünk. Nem egy érzelem a célod, hanem egy folyamatos tudatosítás, hogy Isten mindig jelen van. Ez az imádságos életforma.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Próbáld ki már ma a lélegzetvételnyi imádságot, ezáltal tisztelve Istent. Milyen változást tapasztalsz a magatartásodban és másokkal való kapcsolattartásban?
  • Milyen címkék azok, amik legjobban hozzásegítenek ahhoz, hogy Isten jelenlétére utaljanak?
  • Gondolj arra, hogyan tanultál meg egy hangszeren játszani, vagy valamilyen sportot űzni. Hogyan használhatod ezeket a képességeidet arra, hogy imádságos életet élj?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.03.28)

Szólj hozzá!

Személyiségünk változásának elvei: új módon gondolkodni

2018. június 10. 03:00 - Erika1832

„Ehelyett legyen egy szellemi megújulás a gondolkodásotokban és a hozzáállásotokban.” Efézus 4:23. (NLT-fordítás)

park009.JPG

A változás új gondolkodást igényel. Ahhoz, hogy meg tudjunk változni, és jó döntéseket tudjuk hozni, ismernünk kell Isten igazságát, és egyúttal a gondolkodásmódunkon is változtatnunk kell. Korábbi áhítatokban már volt róla szó, hogy: A bűnnel folytatott harcunk az elménkben kezdődik és nem a magatartásunkban. Az, ahogyan gondolkozunk, meghatározza az érzéseinket. Az érzelmeink, meghatározzák a cselekedeteinket. Ha változtatni akarunk a viselkedésünkön, ehhez először a gondolkodásmódunkat kell megváltoztatni. Továbbá, ha érzelmi területen szeretnénk változni, ezt a gondolkodásmódunk megváltoztatásával kell kezdenünk.

Gondolat – érzelem – cselekedet. Például, ezt mondanám: "Jobban kellene szeretnem a gyerekeimet ", de nem ez történik. Vagy valaki azt mondhatja: "Jobban kellene szeretnem a házastársamat", de ez sem így történik. Nem tudsz harcolni azzal ahogyan, érzel. Azt kell megváltoztatnod, ahogy a gyermekeidről, a férjedről, vagy a feleségedről gondolkozol, és így az érzéseid is meg fognak változni, ami a viselkedésedet is meg fogja változni feléjük. A Biblia azt mondja: "Legyen egy szellemi megújulás a gondolkodásotokban és a hozzáállásotokban." Efézus 4:23 (NLT-fordítás) Másképp mondva: te nem az vagy, akinek gondolod magad, hanem inkább, akinek gondolod magad az vagy. A bűnnel folytatott harc, a küzdelem az életedben, — amelyet azokkal, a hibáiddal folytatsz, amiket nem szeretsz — ez az elmédben kezdődik. Ha valamit meg akarsz változtatni a viselkedésedben vagy bármit az érzelmeidben, a gondolataiddal és a hozzáállásoddal kezd. Az elméd megújítása összefügg a "bűnbánat" szóval. Tudom, hogy a megtérés sokak számára egy piszkos szó. Azt hiszik, valami rosszat jelent, valami olyasmit, amit nem igazán szeretnél végrehajtani, valami fájdalmasat. Egy olyan fickó jut róla eszükbe, aki az utcasarkon áll egy nagy táblával, amin ez áll „Bánjátok meg bűneiteket! Itt a világ vége!” A bűnbánatnak semmi köze a viselkedéshez. Arról van szó, hogy megváltoztatod az elmédet, és megtanulod, hogy hogyan gondolkozz másképpen. A "megtérés" egyszerűen azt jelenti, hogy egy mentális U-megfordulást csinálsz, (ugyanúgy, mint amikor az autóddal megfordulva irányt változtatsz).

Ezt a megfordulást az elmédben teszed meg, és nem a magatartásodban. A gondolkodásmódod megváltoztatásának hatása lesz az érzelmeidre és a viselkedésedre. Amikor megtérek egy mentális U-megfordulást teszek. Elfordulok a bűntudattól a megbocsájtás felé. Elfordulok a céltalanságtól az élet célja felé. Elfordulok reménytelenségtől és egy új remény felé fordulok. Elfordulok a frusztrációtól a szabadság felé. Elfordulok a sötétségtől a fény felé. Elfordulok a pokoltól és a menny felé. Elfordulok a gyűlölettől a szeretet felé. Megváltoztatom azt is, ahogy Istenről gondolkodom, Ő nem dühös rám; nagyon tökéletlen vagyok, de nagyon szeretett személy. Megváltoztatom azt ahogy rólad gondolkodom, ahogy a gyerekeimről, ahogy a feleségemről. Megváltoztatom azt, ahogy a világról gondolkodom, ahogy a gazdaságról, és a múltamról is másképp fogok gondolkodni, ahogy a jelenemről és a jövőmről is. Szóval elmében megújulni többet jelent, mint ahogy Istenről és Jézusról gondolkozol? azt is jelenti, hogy ahogy a saját hibáidról is gondolkozol. A Biblia azt mondja, "Ugyanaz a gondolkodásmód és (alázatos) szándék legyen bennetek, mely Jézus Krisztusban volt." Filippi 2:5.(AMP-fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

• Mi jut eszedbe, amikor meghallod ezt a szót "bűnbánat"?
• Az életed melyik területén van szükséged arra, hogy a gondolkozás módod megváltoztatására meg tedd az első lépést?
• Megbeszéltük, hogy a bűntudattól elfordulunk a megbocsájtás felé, a céltalanságtól a céltudatosság fel, a reménytelenségtől egy új remény felé. Neked milyen „mentális U-megfordulásra” van szükséged leginkább?

Daily Hope by Rick Warren (2018.06.03.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása