Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A bűnvallás négy előnye

2023. augusztus 15. 03:00 - BlaZsu

Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. (Jak 5,16, TLB fordítás)

kozossegbunvallas.jpgA közösségépítés leggyorsabb módja, ha megvalljuk egymás előtt hibáinkat. De miért vállalná bárki, hogy őszinte legyen? Mert megéri a kockázatot! Isten szava azt állítja, hogy ha őszinte vagy az érzéseiddel, a vétkeiddel és a félelmeiddel kapcsolatban, akkor az négy előnnyel is jár.

Érzelmi gyógyulást nyersz. A Biblia azt mondja Jakab levele 5. fejezetének 16. versében: " Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. " (TLB fordítás). Nagy különbség van a megbocsátás és az érzelmi gyógyulás között. Ha megbocsátásra van szükséged, csak annyit kell tenned, hogy megvallod Istennek. Az érzelmi gyógyulás akkor jön el, amikor elmondod valakinek, hogy mit követtél el.

Tiszta lappal indulhatsz újra. A Példabeszédek könyve 28. fejezetének 13. versében ezt olvashatjuk: „Aki takargatja vétkeit, soha nem lesz sikeres, aki pedig megvallja és elhagyja azokat, az irgalmat nyer.” (TLB fordítás) Nagy hasznára lehetsz közösséged tagjainak, ha segítesz az embereknek megbocsátani önmaguknak. Sok embernek van szüksége arra, hogy valaki segítsen neki ebben, és kijelentse - „Megvallottad Istennek? Ő megbocsátja! Engedd el."

Isten ereje segít megváltozni. „Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket." (Jak 4,10 NLT fordítás). Hogyan történik ez? A Biblia azt mondja, hogy Isten ellenáll a kevélyeknek, de az alázatosaknak kegyelmet ad. Isten kegyelme a változás ereje. Ha megkapod Isten kegyelmét, akkor megváltoztathatod azokat a dolgokat az életedben, amiket mindig is meg akartál változtatni. De ez csak alázaton keresztül jön létre, és az alázat őszinteség útján keletkezik.

Mélyebb kapcsolataid lesznek. A Bibliában ezt olvashatjuk: „Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással.”  (1Ján 1,7 GNT fordítás)

Azt gondoljuk, hogy ha nyíltan beszélünk a félelmeinkről, gubancainkról, tökéletlenségeinkről és eltitkolt hibáinkról, akkor az emberek kevésbé fognak értékelni bennünket. Ez pont fordítva van! Minél őszintébb vagy, annál többen szeretnek és szeretnének veled lenni.

Sokan gondolkodnak így – „Elrontottam az életemet. Sok elakadásom, rossz szokásom, és rossz kapcsolatom van, sokszor rosszul reagálok. Kizárt, hogy  az összes rossz dolgot meg tudnám vallani."

Isten gyógyulássá akarja változtatni a sérüléseidet. Azután használni akar téged mások életében. Csak arra vár, hogy átadd magad!

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Más hívőknek nehezebb beismerni a hibáidat, mint nem hívőknek? Mit gondolsz, miért van ez így?
  • Mit kell megbocsájtanod magadnak ahhoz, hogy továbbléphess az érzelmi gyógyulás felé?
  • Mit jelent „a világosságban járni" (1Ján 1,7)?

Isten be akar fogadni téged a családjába!

Isten azért teremtett téged, hogy szeressen, s ez leginkább Jézus keresztáldozatából látszik. Jézus halála és feltámadása által Isten lehetővé tette, hogy örökre a családjához tartozz. Nem számít, mit tettél, hogyan éltél eddig, Isten örökkévaló családjában már készen áll és vár rád egy hely. Isten tárt karokkal vár téged! Csak higgy és fogadd el az áldozatot! Készen állsz? Ezzel az imával el is kezdheted: "Kedves Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, számot fogok adni neked az életemről. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját fejem után mentem, nem a te terved szerint éltem. Szeretném, ha ez mostantól kezdve másképp lenne! El akarok fordulni a bűneimtől, és feléd akarok fordulni. Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit rosszul tettem, hogy ne kelljen megfizetnem a bűneim árát. Tudom, hogy nem érdemlem meg a bocsánatodat. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg engem, Uram. Soha nem tudnék elég jó lenni ahhoz, hogy a mennyországba kerüljek. Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz engem, hogy minden bűnömet magadra vetted! Elfogadhatóvá tettél a mennyország számára. Kérlek ments meg, és formálj engem hozzád hasonlóbbá! Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt (angolul) a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.08.08.)

 

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A kis lépések fontosak

2023. július 25. 03:00 - Ivanyina Krisztina

„Ekkor Dávid felkelt a földről, megmosakodott, bekente magát és átöltözött. Elment a Tabernákulumhoz, és imádta az Urat. Ezt követően visszatért a palotába, étellel kínálták és evett. (2Sám 12,20 NLT)

59,700+ Footprints In Sand Stock Photos, Pictures & Royalty-Free Images -  iStock | Footprints in sand vector, Footprints in sand beach, Childs  footprints in sand

Képzeld el, hogy egy nap elmentél dolgozni egy olyan munkahelyre, amelyre 10 évet szenteltél az életedből, és hirtelen azt mondják neked: „Kirúglak. Sajnálom!"

Sokkot kapnál! Lebénulnál, és nem tudnál gondolkodni, mit tegyél. A legtöbben így reagálnánk egy váratlan veszteségre.

De még a bánatban, megdöbbenésben, szomorúságban és a veszteség küzdelmében is Isten el akar indítani téged a békesség útján, hogy meggyógyulhass. Az első lépés az átadás, és az átadás része az is, hogy valami produktívat csináljunk. 

Talán ez csak egy kis lépés. És egyszerre csak egy kis lépést kell megtenned!  

A Biblia leírja Dávid király előrelépését kisfia halála után: „Akkor Dávid felkelt a földről, megmosakodott, bekente magát és átöltözött. Elment a Tabernákulumhoz, és imádta az Urat. Ezt követően visszatért a palotába, étellel kínálták és evett” (2Sám12,20 NLT).

Miért ment a palotába? Ő a király, és a palota a tevékenységének a helyszíne. A palota az, ahol  dolgozik. Lényegében azt jelzi, hogy visszamegy dolgozni.

Gondolod, hogy egy nappal a baba halála után David túl volt a gyászán? Természetesen nem. Soha nem leszel túl a gyászon; túllépsz rajta. David még mindig gyászol, még mindig szomorú, és valószínűleg még mindig meg van terhelve. De tett egy kis lépést, hogy hazatért, és táplálta a testét.

Ha nagy veszteség ér – valaki épp most kisétált az életedből, valami értékeset vesznek el tőled, egy álom elveszett, rossz hírt kapsz az orvostól – meg kell tenned az első lépést a békesség felé. 

Ha megvárod, amíg kedvet kapsz az első lépés megtételéhez, akkor sokáig kell majd várnod. Csak hittel lehet előre haladni. 

Nem kell abbahagynod a gyászt ahhoz, hogy mozogni kezdj!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Honnan veszed az erőt, hogy egy lépést tegyél előre, amikor gyászolsz?
  • Ha egy veszteséget gyászolsz, milyen lépést tehetsz ma, még ha kicsit is?
  • Miért fontos emlékeznünk arra, hogy a gyász mindenkinél másképp néz ki, beleértve azt is, hogy mennyi ideig tart a továbblépés?

Megtetted az első lépést Jézussal?

Isten bizonyította jóságát Fia, Jézus Krisztus által. A Biblia azt mondja: „Mert úgy szerette Isten a világot: egyszülött Fiát adta, hogy mindenki, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).

Készen állsz arra, hogy bízz Istenben, hogy Ő beteljesíti az örök élettel kapcsolatos ígéretét? Ha igen, mondd el ezt az egyszerű imát: "Drága Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te Fiad. Megvallom, hogy bűnös vagyok, és a bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye a bűneimet, és hogy Te feltámasztottad Őt az életre. Szeretnék bízni Jézusban mint az én Megváltómban, és követni Őt mint az én Uramat a mai naptól fogva. Vezesd az életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem/ Jézus nevében imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.18.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten szeretetének Örömhíre

2022. december 22. 03:00 - Anika Enikő

 

 

Mert egy az Isten és egy a közbenjáró is, Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért, tanúbizonyságul a maga idejében.” (1Tim 2,5)

A Karácsony az Örömhírről szól; ám ez nem a különleges ajándékok örömhíre. És nem is a nagy lakomák; sőt mégcsak nem is, a családunkkal és barátainkkal töltött idő örömhíre. A karácsony Isten szeretetének Örömhíre.

A Biblia azt mondja, hogy Isten nélkül minden ember elveszett. Isten nélkül nem ismered a helyes irányt. Az örökkévalóság szempontjából nézve a világra gyakorolt hatásod beteljesületlen. Nem ismered a valódi örömöt. A mennybéli örökkévalóság számodra - elérhetetlen.

A karácsonyról szóló Örömhír az, hogy Isten elküldte Jézust, hogy megkeresse és megmentse az elveszetteket. A Biblia azt mondja: „Mert egy az Isten, és egy a közbenjáró is, Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért, tanúbizonyságul a maga idejében” (1Timóteus 2,5).

Ha valaha is töltöttél időt templomban, vagy egy gyülekezetben, akkor valószínűleg sokszor hallottad a „üdvösség” szót. De lehet, hogy nem tudod pontosan mit jelent, amikor a Biblia ezt a szót használja. Ez a szó, hogy üdvösség olyan, mint a gyémánt. Sokféle szemszögből nézheted. Íme néhány:

  • Jézus azért jött, hogy megmentsen téged.
    Egyedül nem tudod megoldani minden problémádat. Jézus nélkül mások elvárásainak csapdájába esel. A társaid általi elfogadás, és a függőségek csapdájába kerülsz. Lehet, hogy újra és újra megpróbálsz megváltozni, de egyedül nincs meg a megmeneküléshez szükséges erőd. Jézus azért jött, hogy megadja neked ezt az erőt.
  • Jézus azért jött, hogy visszakapd, ami elveszett.
    Vágysz arra, hogy visszaszerezd életed elveszett részeit. Krisztus nélkül csak vágysz arra, hogy visszanyerd az erődet, az önbizalmad, a hírneved, az ártatlanságod és az Istennel való kapcsolatodat. De ezeket, csak Jézus által kaphatod vissza.
  • Jézus azért jött, hogy helyreállítsa a kapcsolatot veled.
    Sokan azt hiszik, hogy Isten meg fogja szidni őket, ha visszatérnek hozzá. De Isten nem haragvó Isten! Sőt,  Isten rajong érted! Jézus az első karácsonykor azért jött a Földre, hogy megbékítsen Istennel és újra harmóniában élj vele.

Jézus azért jött, hogy önmagát adja ajándékba. Túl sokan ünneplik Jézus születésnapját karácsonykor anélkül, hogy elfogadnák az üdvözülés, a megváltás ingyenes ajándékát. Ajándékuk évről évre bontatlan marad. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát! Isten teremtett téged, és Isten a maga számára teremtett téged. Amíg ezt nem érted meg, az életednek soha nem lesz értelme.

Idén karácsonykor bontsd ki a legfontosabb ajándékot, amit kaptál: az új kapcsolatot Istennel Jézuson keresztül!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Jézus azért jött, hogy megmentsen, hogy visszaadjon, és, hogy helyreállítsa a kapcsolatot veled. Ezek közül az üdvösség "oldalak" közül, melyik volt eddig a legfontosabb az Istennel való kapcsolatodban? Miért?
  • Hogyan tudod „kicsomagolni” Isten ajándékát - Jézust, ezen a karácsonyon? Milyen módon tudnál másoknak is beszélni erről az ajándékról?
  • Mit tehetsz azért, hogy valóban megünnepeld Jézus születésnapját?

Készen állsz arra, hogy új kapcsolatot kezdj Istennel Jézuson keresztül? Ha készen állsz erre ma, akkor imádkozz eképpen:

„Kedves Istenem! Hallom, ahogy kopogtatsz szívem ajtaján, és szeretném megnyitni neked. Bevallom, hogy vétkes vagyok, és szükségem van a bocsánatodra és az irgalmadra. Köszönöm, hogy annyira szeretsz, és elküldted Jézust, hogy meghaljon a bűneimért, és így bocsánatot kapjak.

Jézus! Megígérted, hogy aki hisz benned, nem vész el, hanem örök élete lesz és veled lesz a Mennyei ökkévalóságban. Hiszek benned, elfogadlak Uramnak és Megváltómnak. Be akarlak engedni szívem minden zugába, és életem hátralévő részében téged akarlak szolgálni. Ámen."

Ha most imádkoztál, hogy az imént fogadtad be Jézust a szívedbe, akkor kérlek, írj nekem angolul a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni Jézussal az utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.12.15)

Szólj hozzá!

Jó elgyászolni a kudarcodat

2022. március 31. 03:00 - gerbeaud

„Azonnal kukorékolt egy kakas, és Péter visszaemlékezett Jézus szavaira: »Mielőtt a kakas kukorékolna, háromszor fogsz megtagadni engem.« És kiment, és keservesen sírt.” (Mt 26,74–75 CSB)

Amikor kudarcot vallasz, néha úgy érezheted, hogy sosem fogod kiheverni. De ki fogod. Akár pénzügyekben, akár házasságban, karrierben vagy valami másban vallasz kudarcot, talpra tudsz állni.

A talpra állás a kudarc elgyászolásával kezdődik. Ne minimalizáld, és ne tégy úgy, mintha meg sem történt volna. Ne siess, hogy jobban érezd magad! Ehelyett szánj időt arra, hogy átérezd a fájdalmadat! 

Ez egy fontos életelvre világít rá: ahhoz, hogy túllépj rajta, át kell menned rajta. Ez az élet oly sok területén igaz, de különösen igaz a kudarcokra.

A gyász a kudarc átvészelésének módja. Ha elbuksz, egyszerűen el akarod felejteni, el akarod nyomni az érzelmeidet, és gyorsan továbblépni. De ez hiba. A gyász az az út, amellyel megtanulod a kudarc leckéit.

Amikor lenyeled az érzelmeidet ahelyett, hogy átélnéd azokat, a gyomrod bánja. Olyan ez, mint amikor előveszünk egy szénsavas üdítőt, felrázzuk, és betesszük a fagyasztóba. Végül fel fog robbanni.

Péter, Jézus egyik tanítványa a saját bőrén tapasztalta meg a kudarc gyászát. Válságos helyzetben letagadta, hogy ismerte Jézust, és ez a kudarc mély gyászhoz vezetett.

A Biblia azt mondja: „Azonnal kukorékolt egy kakas, és Péter visszaemlékezett Jézus szavaira: »Mielőtt a kakas kukorékolna, háromszor fogsz megtagadni engem.« És kiment, és keservesen sírt.” (Mt 26,74–75 CSB)

Képzeld el, milyen csalódott lehetett Péter. Jézussal járt, nézte, ahogy tanít, csodákat tesz, embereket gyógyít, halottakat támaszt fel, és újra és újra kegyelmet és megbocsátást kínál. Mégis, amikor először próbára tették Jézus iránti elkötelezettségét, egymás után háromszor megtagadta.

Ahelyett azonban, hogy figyelmen kívül hagyta volna kudarcát, Péter helyesen cselekedett: alázatot és megbánást tanúsított. Beismerte a kudarcát, és gyászolt – és ez a gyógyulás kulcsa.

Sokan kudarc esetén a rövidebb utat választják. Meg akarják kerülni a félrelépést, és úgy tenni, mintha az nem tette volna tönkre a házasságukat, ezért egy másik kapcsolatba ugranak. Vagy úgy tesznek, mintha valaki más hibája lett volna a sikertelen vállalkozás, és másnap belevágnak egy másikba. Egyszerűen sosem tanulják meg a leckét.

Azonban a gyászt, és a kudarcból való talpra állást nem lehet lerövidíteni. Minél nagyobb a kudarc az életedben, annál több időbe telik a gyógyulás. Hagyd, hogy Isten munkálkodjon a szívedben! A gyógyulást nem lehet erőltetni. A gyógyulás Isten irgalmának cselekedete, és idővel el fog jönni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mondanád-e, hogy jól tudsz gyászolni? Miért vagy miért nem?
  • Mi lett az eredménye annak, amikor megpróbáltad figyelmen kívül hagyni a kudarcot ahelyett, hogy elgyászoltad volna?
  • Ha kudarcot vallasz, ki felé kell beismerned? Ez miért fontos?

(Daily Hope by Rick Warren, 2022.03.24.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A megvallás a gyógyulás kezdete

2021. november 01. 03:00 - Tomes Lívia

lelkigondozas.jpg

„Valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok!” (Jak 5,16 NIV)

Az érzelmek feltárása az érzelmi gyógyulás kezdete.

A Biblia azt mondja: „Valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok!” (Jak 5,16 NIV)

Szeretnél érzelmileg egészséges lenni? Ehhez az első lépés az, hogy valld meg bűnödet Istennek.

De ahhoz, hogy túllépj a bűneiden, és folytasd az életedet – és hogy érzelmileg egészséges lehess –, meg kell tenned egy második lépést. El kell mondanod valakinek.

Megkérdezheted: „Miért akarja Isten, hogy valakit bevonjak ebbe?” Ez azért van: Isten tudja, hogy a problémáid gyökere a kapcsolataidból ered.

Gyakran észre sem veszed, hogy a problémáid gyökere a másokkal való kapcsolataid megszakítása. Ahelyett, hogy őszinte lennél másokkal, álcázod azt, aki valójában vagy. Úgy teszel, mintha minden tökéletes lenne – amikor mindenki tudja, hogy ez nem így van. Úgy teszel, mintha minden rendben lenne – amikor nem így van.

Ez a viselkedésmód elszigetel téged más emberektől. Akadályozza az intimitást. És ez távol tart a legmélyebb szeretettől. Nem tudsz teljes mértékben szeretni rejtett bűnnel a szívedben.

Csak annyira vagy beteg, amennyi titkod van. A helyzet az, hogy minél többet bujkálsz, annál betegebb leszel. Másrészt az érzéseid feltárása a gyógyulás kezdete. Ha találsz valakit, akiben megbízhatsz – aki meghallgat téged, és megoszthatod vele a dolgaidat –, tudod, mi történik? Rájössz, hogy nekik is vannak problémáik.

Van valami abban, hogy elmondjuk valakinek titkainkat, mintha kiengednénk a gőzt. Amikor rávilágítasz a titkodra, az hirtelen elveszíti feletted hatalmát.

Ha meg akarsz gyógyulni, hagyd abba a titkolózást! Mi az a valami az életedben, amiről nem szeretnéd, hogy bárki is tudjon? Itt akar neked Isten a legtöbb kegyelmet, irgalmat és gyógyulást adni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kinek vallhatod meg bűneidet és mondhatod el érzéseidet? Ki az, aki bízik benned, hogy ugyanezt te is megteszed érte?
  • Jó hallgatónak tartod magad? Hogyan tudsz fejlődni a hallgatásban?
  • Milyen gyógyulást tapasztaltál Istentől, amikor megvallottad a bűnödet egy másik embernek?

(Daily Hope by Rick Warren, 2021.10.25.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása