Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A kapcsolat helyreállításának feltételei

2016. november 07. 03:00 - csmsdvd

"Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23,34)

A megbocsájtás nem azt jelenti, hogy a kapcsolat csak úgy magától helyreáll. Valójában a megbocsájtás és a kapcsolat helyreállítása két különböző dolog. Az egyiket a sértett fél teszi, a másikat a sérelmet elkövető, aki arra törekszik, hogy helyreállítsa a kapcsolatot. Amikor bocsánatot kér valaki, nem elég csak azt mondani, hogy „sajnálom”. A Biblia három fontos dologot említ, ami lényeges, hogy helyreálljon egy megromlott kapcsolat. Ha sérelmet követtél el valaki ellen, a következőt kell tenned:

  1. őszintén meg kell bánnod, amit tettél, más szóval, ha tényleg bánod, amit csináltál, akkor ne csak egyszerűen azt mondd, hogy „sajnálom”, hanem inkább azt, hogy „hibáztam, kérlek, bocsáss meg.” A megbánás az, amikor beismered, hogy valami olyat tettél, ami nem helyes, és ezt őszintén sajnálod.
  2. orvosolnod és helyre kell állítanod bizonyos dolgokat, ami néha fizikai vagy anyagi jellegű dolgot  is jelenthet. Még ha meg is bocsájtottak neked, az nem jelenti azt, hogy ezzel minden el van intézve. A közösségnek  vagy egy másik személynek vissza kell fizetned a tartozást azért a kárért, amit másnak okoztál.
  3. újra ki kell építened a bizalmat, és ez lehet, hogy nagyon hosszú időt igényel. Amikor valakit valami sérelem ér, akkor az elkövetőnek mihamarabb meg kell bocsájtani. Azonban nem tudunk azonnal bizalommal is lenni felé. A megbocsájtás a kegyelemre épül, és nincs feltételhez kötve. De ahhoz, hogy a bizalom helyreálljon, több idő kell.

A legtöbb ember a mai kultúránkban nem érti a megbocsájtás és a kapcsolat helyreállítása közti különbséget. Amikor egy politikai vagy vallási vezető botrányba keveredik, mindig vannak olyan emberek, akik ezt mondják: “Senki sem tökéletes, ő is csak egy ember, úgyhogy bocsássunk meg neki, és haladjunk tovább.”

 Nem! Az igaz, hogy meg kell bocsájtanod annak az embernek, de nem kell, hogy bízzál is benne. A Biblia azt mondja, a bizalom kiépüléséhez idő kell. A vezetőknek úgy kell vezetniük másokat, hogy hitelességükkel példát mutatnak. Minden vezetőnek szüksége van a bizalomra, ebből él meg, ez a kenyere. Ha elveszti a bizalmat, abban a pillanatban a jogot is elveszti arra, hogy másokat vezessen. Megmaradhat ugyanabban a tisztségben, de addig nem vezető, ameddig nem építi ki újra a bizalmat. Ez pedig nem azonnal áll helyre.

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • A te bizalmadat mikor és hogyan tudja valaki újra visszanyerni?  És te mit vagy hajlandó megtenni azért, hogy visszanyerd valakinek a bizalmát?
  • Mondj néhány példát az életedből arra, amikor nagyon sajnáltad, amit tettél, és arra, amikor őszintén megbántad, amit elkövettél.
  • A kapcsolat helyreállításához szükséges, előbb említett három dologgal kapcsolatban, mi a felelőssége annak, akit sérelem ért?

 +(Daily Hope by Rick Warren, 2016.10.31.)

Save

Szólj hozzá!

A kibékülés legyen a célod, ne a vita eldöntése!

2016. november 05. 03:00 - Szíj Melinda

„Egy Isten van és egy közbenjáró Isten és az emberiség között, az ember Krisztus Jézus”. (1Timóteus 2:5, NIV fordítás)

 Ha konfliktusod támad az életben, a megbékélésre helyezd a hangsúlyt, és ne a vitás kérdés eldöntésére. Nagy különbség van a kettő között. A megbékélés vagy kibékülés a kapcsolat helyreállítását jelenti, míg a másik inkább az adott probléma részleteibe való belemerülést.

Minden vitás részletben valószínűleg úgysem fogsz teljesen egyetérteni a másik féllel, mert mindig lesz ellenvéleményed valamivel kapcsolatban. És senki nincs a világon, aki mindenben egyetértene veled, így soha nem lesz egyértelmű megoldás minden problémádra.

Lehet szeretetteljes kapcsolatod valakivel anélkül, hogy mindenben egyetértenétek? Persze hogy lehet. Akkor, ha megtanulod, hogyan lehet valakivel nem egyetérteni anélkül, hogy megsértenéd a másikat, és ha megtanulod, hogyan tudsz együttműködni mással még akkor is, ha nem vagy vele teljesen azonos véleményen. Ezt hívják bölcsességnek.

Az egyik legnagyszerűbb dolog, amit tehetsz az életed során az, hogy hídépítő leszel, és nem falakat emelsz. Akkor hasonlítasz leginkább Jézus Krisztushoz, amikor kibékíted az embereket, és falak helyett hidakat építesz. Jézus pontosan ezért jött a Földre! Ő a nagy békéltető. Isten azért küldte Jézust a Földre, hogy kibékítsen minket önmagával, mivel mi emberek konfliktusban állunk Istennel.

Azonban mindaddig nem tudsz békét kötni a többi emberrel, amíg nem békélsz meg Istennel. Talán az is része lehet a problémának, hogy nem vagy kibékülve önmagaddal, mert még Istennel sem vagy kibékülve. Először meg kell békélned Istennel, és azután nyered el Isten békességét.

A legelső dolog tehát az, hogy békesség legyen a szívedben, és ez úgy lehetséges, hogy beengeded a Békesség Fejedelmét oda.

Imádkozz szívedből így Istenhez: „Istenem, te ismered az életemet megkeserítő konfliktust. Belefáradtam és szeretnék megbékélni. A te békédet szeretném az életembe, ezért kész vagyok békejobbot nyújtani mások felé. Ezzel elfogadom a te békességedet ma. Megnyitom életem előtted, amennyire csak tudom. Töltsd meg életem szeretettel, türelemmel, örömmel és békességgel, és tartsd távol tőlem a haragot. Jöjj, és töltsd be életem minden területét a te békességeddel, és segíts, hogy falak emelése helyett hidakat építsek. Segíts, hogy képes legyek kezdeményezni, és ne a másiktól várjam ezt. Segíts, hogy megtaláljam a megfelelő időt és helyet, és hogy bátorságot merítsek ahhoz, hogy beismerjem a saját részemet és hibámat a konfliktusban, és hogy alázatos legyek. Kérlek segíts, hogy ne a másik embert támadjam, hanem a problémát állítsam kereszttűzbe. Segíts nekem, hogy a másik fél szempontjaira is tekintettel tudjak lenni. Támogass, hogy az igazat mondjam, és hogy a probléma megoldását tartsam szem előtt, és ne a másik embert hibáztassam. Segíts kérlek, hogy a kapcsolat helyreállítása és a kibékülés legyen a célom ahelyett, hogy a nézeteltérés minden részletét meg akarnám oldani. A te nevedben kérem ezt. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.10.29.)

Save

Save

Szólj hozzá!

Ne add fel: arra figyelj, hogy mire képes Isten

2012. szeptember 30. 03:00 - *Agota*

Tanítványai megkérdezték tőle: "Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?" Jézus így válaszolt: "Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” (János 9:2-3) 

Amikor Jézus és tanítványai átsétáltak a városon, találkoztak egy olyan emberrel, aki születésétől fogva vak volt. Ekkor az apostolok vádaskodásba kezdtek: “Lehet, hogy azért vak, mert bűnt követett el? Lehet, hogy a szülei bűne miatt lett vak?”

Eugene Peterson azt javasolja, hogy Jézus válaszát akár át is fogalmazhatnánk a következőképpen: “Rossz  a kérdés. Keresel valakit, akit hibáztathatsz. Nincs itt ilyen fajta ok-okozat. Inkább arra figyelj, hogy Isten hogyan munkálkodik.” (János 9:3-4, MSG).

Ahelyett, hogy keresnél valakit, akit hibáztathatsz a nehéz helyzetedért, inkább figyelj Istenre, hogy Ő mit tud ezáltal elvégezni benned, érted!

Lásd meg, hogy mit tud Isten az Ő hatalma, ereje, dicsősége segítségével tenni. Tereld el a tekinteted a lenntebbi dolgokrol és nézd meg, hogyan tud Isten tevékenykedni ebben a pillanatban rajtad keresztül, mert az “éjszaka közeledik”, amikor már nem tudsz majd munkálkodni többet (János 9:4 – NIV).
 
Nincs időnk arra, hogy mindenre megtaláljuk a választ. Ahelyett, hogy azt kérdezzük, “Miért pont én?” azt kell kérdeznünk, hogy “Mit szerenél Uram, hogy tegyek ebben a helyzetben?”

Pál Apostol azt mondja, “Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.” (2 Kor 4:10). Más szóval: Jézus halálát a testünkben hordozzuk és Isten a bennünk lakozó Jézus életét támasztja fel bennünk.

Isten az életünk tragédiáit úgy hasznalja, mint egy akaratlan műtétet, amitől félünk és még fájdalmas is, de ennek másik oldala az, hogy erősebbek vagyunk, úton vagyunk afelé, hogy felépüljönk hitetlenségünkből.

Még akkor is, ha nehezen vesszük észre, hogy Isten hogyan teszi ezt vagy egyáltalán hogyan munkálkodik, valahogy mégis jobban fogunk bízni abban, hogy ő terelget egy békés jövő felé (Róma 8:28, Jeremiás 29:11).

Beszéljünk róla

  • Hogyan fordította Isten életed egyik nehéz helyzetét javadra?
  • Hogyan lehetünk biztosak Isten munkálkodó erejében még akkor is, ha egy nehéz életszakaszon megyünk keresztül?

 

(Daily Hope by John Walker, 2012.09.23)

Szólj hozzá!