Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Néha Istennek van egy jobb ötlete

2010. október 10. 03:00 - PokéManó

"Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az ÚR tanácsa valósul meg." (Példabeszédek 19:21) 

"Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni." (Jakab 4:15)

Neked is feltűnt már, hogy a dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogyan azt elvárnád? Hogy néha Istennek van egy jobb ötlete? A Biblia ezt mondja a Példabeszédek 27:1-ben: "Ne dicsekedj a holnapi nappal, mert nem tudod, mit hoz az a nap!"

Semmi gond nincs azzal, ha terveket kovácsolsz. De mindig jusson az eszedbe, hogy az élet kiszámíthatatlan. Isten azt mondja, hogy ne vedd biztosra, hogy minden a terveid szerint alakul. Viszont aggódnunk sem kell emiatt, hiszen Ő mindig a kezében tartja az irányítást.

A Jakab levelének 4. része megmutatja számunkra a helyes hozzáállást: "Tehát akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk; azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni." (Jakab 4:13-15) Ezzel azt mondja Jakab, hogy teljesen normális dolog tervezni, de tudatosuljon benned, hogy végül mindig Isten mondja ki az utolsó szót.

A helyes hozzáállás az, ha a terveidet mindig Isten elé viszed. Amikor tervezgetsz, tedd hozzá: "Uram, ha ez a Te akaratod, akkor ebbe az irányba fogok menni. Formálható, rugalmas hittel fogok cselekedni."

A Példabeszédek 16:9-ben azt olvassuk, hogy "Az embernek az értelme terveli ki útját, de az ÚR irányítja járását". Hogyan élhetjük ezt át? Az imádságon keresztül. Amikor reggelente felkelsz és csendességet tartasz, kérdezd meg Istentől: "Uram, mi a terved a mai nappal?"

Ha ezek után váratlan akadályokba ütközöl, eszedbe fog jutni, hogy Isten az, aki irányít. Ez hihetetlen mértékben lecsökkenti majd a szorongást és a frusztrációt az életedben, hiszen tudhatod, hogy nem minden rajtad múlik.
 

(Daily Hope by Rick Warren, 2010. október 3.)

Szólj hozzá!

Isten befejezi, amit elkezdett bennünk

2010. október 09. 00:03 - TKrisztina

 ”Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára..” Fil 1:6

Mi, emberek nagyon értünk ahhoz, hogy belekezdjünk dolgokba, de gyakran nem fejezzük be, amit elkezdünk. Sokszor egy-egy befejezetlen zeneművet, épületet, könyvet vagy projektet hagyunk magunk mögött. Lehet, hogy mi nem fejezzük be, amit elkezdünk, de Isten mindig befejezi, amit Ő kezd el.

Isten nem félszárnyú madarat teremt. Amikor megteremti a virágot vagy a csillagokat,  azok tökéletes és befejezett művek, és amikor elkészül valamivel, azt mondja, hogy „az jó”.

A Biblia azt tanítja, hogy amikor Jézus elkezd munkálkodni az életünkben, Ő be is fejezi, amit elkezdett minden probléma, hiba, rossz döntés, bűn vagy bármilyen körülmény ellenére is. Egy nap, amikor a Mennybe jutunk, olyanok leszünk, mint Jézus, és meglátjuk Őt úgy, amint van. És ez a cél.

Addig pedig, ha örömöt akarunk találni azokban az emberekben, akik életünk részei, türelmesnek kell lennünk velük. Vegyük figyelembe, hogy ők is fejlődnek és növekednek. Pál azt mondta, hogy „nem vagyok az, aki voltam, Istennek hála. De hála Istennek, hogy nem vagyok az, aki leszek. Növekszem és változom.”

Ha élvezni akarjuk a házasságunkat, meg kell tanulnunk örülni a férjünknek vagy a feleségünknek úgy, ahogy van és most, vegyük figyelembe azt is, hogy ő is növekszik és fejlődik. Máskülönben, mire megfelel az elvárásainknak, addigra mi újakat támasztunk vele szemben.

Ha szülőként örömöt akarunk találni a gyermekeinkben, meg kell tanulnunk örülni nekik folyamatos növekedésük közben is, hiszen egyik gyerek sem tökéletes.

És nincs tökéletes felnőtt sem. Ha a körülötted élő emberektől azt várod el, hogy tökéletesek legyenek, mert csak akkor jelentenek számodra örömöt, akkor egész életedben szerencsétlennek és nyomorultnak fogod érezni magad. Ugyanis senki sem tökéletes.
 
(Daily Hope by Rick Warren, 2010. október 2.)

Szólj hozzá!

Négy hallókészülék, hogy meghalljuk Isten Szavát

2010. október 07. 03:00 - Lilla:)

„Szelíden fogadjátok a belétek oltott igét” Jakab 1:21.

 
Ha Isten szava megáld minket, fogékonynak kell lennünk. A Szentíráson keresztül Isten Szava hasonló a maghoz. Amikor Jézus a magvető példázatáról beszélt, azt mondta „A mag az Isten igéje.” (Lukács 8:11.)
 
Akkor miért lehetséges venni két magot, amik teljesen egyformák, elültetni őket két különböző helyre, aztán pedig az egyik magból sokkal több gyümölcshöz jutni, mint a másikból? Mert az egyik olyan termőföldbe került, ami kész volt befogadni a magot, a másik pedig olyan földbe került, ami nem állt készen.
 
Tehát miért van, hogy fogsz két embert, berakod őket ugyanabba a gyülekezeti szolgálatba – ahol mindketten ugyanazt az üzenetet hallják – aztán az egyik személy áldást nyer ezáltal, a másik pedig azt mondja, hogy ő nem kapott semmit belőle. Ez azért van, mert az egyik szív készen állt, a másik pedig nem.
 
Jakab azt mondja van négy „hallókészülék”, ami segít befogadni Isten Szavát:
 
1. Légy óvatos! „Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra” (Jakab 1:19) Óvatos hozzáállásra van szükségem. Sok problémánk azért van, mert elhamarkodottan szólalunk meg, ahelyett, hogy inkább „gyorsak lennénk a hallásra”. Állj készen! Törekedj befogadni Isten Szavát!
 
2. Légy nyugodt! „késedelmes a haragra” (Jakab 1:19) Légy nyugodt, ha be akarod fogadni Isten Szavát és áldást nyerni belőle. A nyugodt hozzáállás növeli a befogadóképességet. Ha nyugodt vagy, az emberek könnyebben beszélgetnek veled. Nem hallunk sokat, ha mérgesek, feldúltak, keserűek, sértődöttek vagyunk. A keserűség egy akadály, egy érzelmi gát, ami visszatart minket attól, hogy meghalljuk Isten Szavát. Néhányan kérdezhetik: „Hogy lehet, hogy nem szól hozzám sosem Isten?” Lehet, hogy van néhány neheztelés az életedben, amitől meg kéne szabadulnod.
 
3.Légy tiszta! „Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványát is…” (Jakab 1:21) Amikor bűn van az életedben, gátolja a hallás és megakadályozza, hogy Isten Szava a szívedbe jusson. Jakab azt mondja, szabaduljunk meg a gonosztól, mindentől, amiről tudjuk, hogy nem helyes az életünkben.
 
Hogyan lehetünk tiszták? Beismerés által. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1.János 1:9)
 
4. Légy szolgálatkész! „És szelíden fogadjátok a belétek oltott igét” (Jakab 1:21) Légy tanulékony, engedékeny, alázatos, akarj változni. Ne játszd meg, hogy te ezt mind jól tudod. Ha tudnád, akkor Isten szava nem tudna átmenni rajtad.
 
(Daily Hope by Rick Warren, 2010. szeptember 30.)
 
Szólj hozzá!

Add át Istennek a bűntudatodat

2010. szeptember 01. 03:00 - BrightGirl

"Mármost, gyermekeim, maradjatok meg őbenne, hogy amikor megjelenik, bizalmunk legyen iránta, és meg ne szégyenítsen minket eljövetelekor." (1János 2:28)

Mindannyian elkövetünk hibákat. Mindannyian bántunk már meg valamit. A magam elé támasztott elvárásokat sem tudom megütni, és még kevésbé Isten tökéletes szintjét. Mit teszünk akkor, ha kevésnek érezzük magunkat?

Nemrégiben hallottam egy pszichológust nyilatkozni a rádióban. Egy fiú telefonált be és öntötte ki a szívét arról, hogy milyen bűntudatot érez a hibák miatt, amiket elkövetett. "Hogyan tudnék megszabadulni a bűntudatomtól?" - kérdezte a fiú. A pszihológus így válaszolt: "Nem tud. Meg kell tanulnia vele élni!". Ekkor majdnem rákiabáltam a rádióra: "Állj csak meg! Add meg ennek a fiúnak a számát! Nem is kell az egész életét bűntudattal leélnie!"

Nincs egyetlen olyan ok sem, amiért a bűntudatunkkal kellene leélnünk az életünket. Isten megmutatta, hogy szabadulhatunk meg ettől. A megoldás a megvallás. Isten megígérte, hogy ha megvalljuk a bűneinket, akkor megbocsájt rögtön, teljesen, ingyen, és a jövőre nézve is. Ha egy keresztény bűntudatban él, akkor nem veszi el azt az ajándékot, amiért Krisztus a kereszten szenvedett.

Add át Istennek a bűntudatodat. Ha ezt megteszed, ha bűnbocsánatot kérsz tőle, akkor megtetted az első lépést a vele való kapcsolathoz.

Isten meg akar bocsájtani neked. Nem kell bocsánatért könyörögnöd és száz penitenciával esdekelned az Úr előtt. Nem kell alkudoznod vele: "Uram, ha megbocsájtasz, akkor nem teszem meg soha többé." Nem kell fogadkoznod: "Uram, ha megbocsájtasz, akkor mindig olvasni fogom a Bibliámat."

Egyszerűen hidd el, hogy Isten megbocsátott neked.
 

(2010.08.25. Daily Hope by Rick Warren)

Szólj hozzá!

Isten nem ment fel az alantas munka alól

2010. augusztus 20. 03:00 - FHanna

"Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az" Lk 16:10

"Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek" Kol 3:23

A feladat mérete lényegtelen. A kérdés az, el kell-e végezni. Soha nem fogsz az életben olyan helyzetbe kerülni, amikor túl fontos lennél ahhoz, hogy segíts az alantasabb munkákban. Isten soha nem fog kivételezni veled. Ez alapvetően szükséges része a jellemed fejlődéséhez. A Biblia írja: "Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát." Gal. 6:3

Az ilyen apró szolgálatokban növekedhetünk Krisztushoz hasonlóvá.

Jézus az alantas feladatokra specializálódott, amiket mindenki más próbált elkerülni: lábat mosni, gyerekeknek segíteni, reggelit készíteni, és leprásokat szolgálni. Nem volt semmi hátsó szándéka, Ő azért jött, hogy szolgáljon. Ezeket nem a nagysága ellenére tette, hanem pont a nagysága miatt, és elvárja, hogy kövessük a példáját (Jn. 13:15).

Kis feladatok gyakran mutatnak nagy szívet. A te szolgai szíved apró cselekedetekben tárul fel, amilyen cselekedetek megtételére mások gondolni sem akarnak. Mint mikor Pál rőzsét gyűjtött tűzgyújtáshoz, hogy mindenki felmelegedjen a hajótörés után (ApCsel. 24:3).Ugyanolyan kimerült volt, mint mindenki más, de mégis megtette azt, amire mindenkinek szüksége volt. Semmilyen munka nem alantas számodra, ha szolgáló szíved van.

Nagy lehetőségek gyakran rejtőznek kis feladatokba. Az élet apró dolgai meghatározzák a nagy dolgokat. Ne keress hatalmas feladatokat, amiket majd elvégezhetsz Istenért. Inkább csak csináld a "nem olyan nagy dolgok"-at, és Isten majd elhív arra, amit szeretne, hogy tegyél.

Mindig többen lesznek az olyan emberek, akik "NAGY" dolgokat akarnak tenni az Úrért, mint azok, akik a kisebb dolgokat. A verseny, hogy ki legyen a vezető, elég zsúfolt, de a pálya nyitva áll azoknak, akik szolgálni akarnak.

Néha felfelé szolgálsz a hatalommal bíróknak, néha pedig lefelé a szükségben lévőknek. De bármelyik eset is álljon fenn, a szolgáló lelkületed fejlődik, mikor hajlandó vagy megtenni bármit, amire szükség van.

 

(Daily hope by Rick Warren, 2010.08.13.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása