Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Összpontosíts arra, hogy Isten kedvében járj, ne az emberekében

2018. szeptember 13. 03:00 - daniella_89

"A célunk az, hogy Istennek tetsszünk, nem embereknek. Egyedül Ő vizsgálja a szívünk szándékait." (1Thesszalonika 2:4, NLT fordítás)

zddgamc.jpg


Isten nem arra teremtett, hogy az legyél, akivé más akar tenni. Isten nem azért teremtett, hogy az legyél, akit a szüleid akarnak, akit a barátnőd, vagy a barátod akarnak, akit a társad, vagy a főnököd akar, hogy legyél.

Isten arra teremtett, hogy önmagad legyél. Ha mindazzá válsz, amivé lehetsz, vissza kell utasítsd azt, hogy mások határozzák meg, ki vagy.

A Zsidók 11:24 ezt mondja: "Hit által tiltakozott Mózes, hogy a fáraó leánya fiának mondják" (NIV fordítás)

Mózesnek identitáskrízise volt. Zsidó rabszolgaként született, de egyiptomi királyi sarjként nevelkedett, mint a fáraó unokája. Mikor felnőtt, két választási lehetőséggel szembesült: élete hátralevő részében megjátszhatja, hogy ő a fáraó unokája, élve mindazzal a luxussal, dicsőséggel és hatalommal, ami ezzel jár; vagy elismerheti azt, hogy kicsoda ő valójában: egy zsidó.

Ha elismeri, kicsoda valójában, a családja elutasítja, hogy ezentúl a rabszolgákkal élje le a hátralevő életét. Kegyvesztetté, megalázottá válik és az életét fájdalom és a rabszolgamunka fogja kitenni.

Te melyiket választanád?

Manapság a legtöbb ember egy élő hazugság. Olyan emberek próbálnak lenni, akik nem ők. De Mózes visszautasította azt, hogy hazugságban éljen, mert a becsület embere volt. Ahhoz ragaszkodott, hogy az legyen, akinek Isten alkotta, minden főnemesi nyomás ellenére.

A kérdésem hozzád a következő: Kinek engeded, hogy meghatározza az identitásod?

A barátaidnak, vagy a családodnak? Lehet, hogy a szüleid már évekkel ezelőtt meghaltak, de te még mindig az általuk felállított jövőképedet éled. Lehet, hogy még mindig attól függsz, amit az exed mondott neked, próbálva bizonygatni, hogy tévedett. De az is lehet, hogy próbálod fenntatani azt, amilyenné a közösségi média, a kultúra és a verseny szerint kéne lenned.

De a Biblia ezt mondja: "A célunk az, hogy Istennek tetsszünk, nem embereknek. Egyedül Ő vizsgálja a szívünk szándékait." (1Thesszalonika 2:4, NLT fordítás)

Az első elhatározás, amit meg kell hoznod, az ez: "Eldöntöm, hogy nem engedem többé, hogy más emberek belenyomjanak a formájukba. Az leszek, akivé Isten akarja, hogy váljak. Azt teszem, amit Isten akar, hogy tegyek és az Ő tervét - nem valaki más életemre vonatkozó tervét teljesítem be."

Barátom, ez igazi siker. Az igazi siker az, hogy pontosan az vagy, akivé Isten teremtett, és semmi több.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ki, vagy mi próbálta formálni az identitásod arra kényszerítve, hogy legyél valaki vagy valami, ami nem vagy?
  • Tölts időt azzal, hogy leírod, ki vagy Jézus Krisztusban. Hogyan határozza meg Ő az identitásod?
  • Hogyan fedezheted fel, Isten pontosan mire teremtett?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.09.06.)

Szólj hozzá!

Isten újjá tesz

2018. június 05. 03:00 - K. Juc

„A neved nem Jákob lesz többé … mostantól Izráelnek hívnak.” (1. Mózes, 3:32-38, NLT fordítás)

self_esteem_lion.jpg

Nem kell ugyanolyannak maradnod, amilyen eddig voltál! A megtéréssel új identitást kapsz. Nézd meg Jákob életét Mózes 1. könyvében. Amint Jákob megvallja, hogy a viselkedése manipulatív volt, Isten új identitást ad neki.

Figyeld meg, mi az a három dolog, ami ekkor történik:

Isten teljesen új identitást ad Jákobnak (1. Mózes, 3:32-38). Lényegében ezt mondja: „Tudom, hogy elszúrtad. Tudom, hogy megtűrted a bűnt az életedben, de én egy herceget látok benned. Minden érzelmi függőség, bizonytalanság és más olyan dolgok alatt, amelyekről nem szeretnéd, hogy mások tudjanak, én egy herceget látok. Isten ugyanígy szól ma hozzád is: „Minden bűnöd és függőséged alatt én egy hercegnőt/hercerget látok. Valaki nagyszerű válhat belőled, és az lehetsz, akinek teremtettelek.”

Isten megáldja Jákobot (1. Mózes, 32:29). A szívünk legmélyén kétségbeesetten vágyunk Isten áldására, és ha szeretnénk azt megkapni, akkor meg kell tennünk azokat a lépéseket, amelyekre Isten kér bennünket. 

Isten sántává tette Jákobot (1. Mózes, 32:31). Emlékezz vissza, hogy amikor küzdöttek egymással, Isten kificamította Jákob csípőjét. Jákob ezután sántított, és ez minden nap emlékeztette arra, hogy Istenre kell támaszkodnia.

Isten akkor végzi a legmélyebb munkáját benned, amikor az identitásoddal foglalkozik – azzal, hogy ki vagy és milyennek látod magad. Mindig hajlamos leszel annak megfelelően viselkedni, ahogyan önmagadról gondolkodsz. Úgyhogy Isten a legmélyrehatóbb változásokat azáltal éri el az életedben, hogy megváltoztatja, azt, ahogyan magadról gondolkodsz.

Így szól: „Hadd mutassam meg neked, én hogyan látlak!” Amikor olyannak látod magadat, amilyennek Isten lát, akkor megváltozik az életed.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kérted Istentől az utóbbi időben, hogy áldjon meg? Ha igen, akkor kész voltál meghallani az utasításait, azzal kapcsolatban, hogy neked mit kell tenned?
  • Mennyiben látod magad másnak, amikor Isten nézőpontjából nézed magadat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.29.)

Szólj hozzá!

A gondolataid formálják az életed

2016. április 24. 03:00 - Bolbásné Viola

"Engedjétek, hogy Isten új emberré formáljon titeket azáltal, hogy megváltoztatja a gondolkodásotokat." (Róma 12:2, NLT fordítás)

Nem tudsz azzá válni, amivé Isten teremtett addig, amíg meg nem érted azt az öt tényezőt, amelyek hatással vannak az identitásodra. Az első kettő a kémiád (ahogy meg lettél alkotva) és a kapcsolataid. Isten teremtésének és az életedben lévő kapcsolatoknak a “terméke” vagy.

Az identitásodra hatással vannak még a körülményeid és a tudatod is.

A körülmények azok a dolgok, amik veled és körülötted történnek – és egyiket sem tudod irányítani. A különböző traumák, bajok, szenvedések, sokkhatások, a rád nehezedő nyomás, a szégyenérzet és a fájdalom mind alakították az életed és befolyásolták azt, amilyen lettél.  Lehet, hogy még talán fizikai vagy egyéb jellegű bántalmazás is ért, ami szintén nyomott hagyott a személyiségeden. Ha sorozatos bukásokat vagy egy katasztrófát is átéltél már, az is kitörölhetetlen nyomot hagyott benned.

A tudatunk az, ahogyan saját magunkkal beszélünk. Szerintem, ha úgy beszélnénk a barátainkkal, ahogyan saját magunkkal, valószínűleg többé nem lennének a barátaink. Azért, mert a saját gondolataink tele vannak hazugságokkal, amiket más emberektől hallottunk, aztán magunkévá tettünk, és most ott dolgoznak bennünk és fertőznek. Amikor mások gondolatait ismételgetjük a fejünkben, azok egyre mélyebbre kerülnek a tudatunkban és elkezdik formálni a személyiségünket.

A Példabeszédek 4:23 azt mondja, "Vigyázzatok, mit gondoltok, mert a gondolataitok irányítják az életeteket" (NCV ford.). Nem kell, hogy igaz legyen, amit gondolsz ahhoz, hogy ártson vagy kárt tegyen, csak el kell hinned azt. Ha azt mondod magadnak, hogy a házasságod nem lesz tartós, akkor nem is lesz az. Ha attól tartasz, hogy valamit nem tudsz megcsinálni, akkor nem is fogod tudni megcsinálni. A gondolataid irányítják az életed!

Lehet, hogy a körülményeidet nem tudod irányítani, de Isten mindent a kezében tart. A gondolataid formálják azt, aki vagy, de meg tudod változtatni azt, ahogyan gondolkodsz. A körülményeid és a tudatod is alakították eddig a személyiséged, de az életed hátralévő részét az fogja alakítani, hogy hogyan fogsz reagálni a körülményeidre, és milyen gondolatokat fogsz elhinni és magadévá tenni.

Beszéljetek róla:

  • Mi a természetes reakciód egy nehéz helyzetre vagy körülményre? Elfutsz előle, vagy szembenézel vele? Aggódsz, vagy bízol Istenben?
  • Hogyan kell változtatnod a gondolkodásodon?
  • A környezetedben ki vagy mi van negatív hatással a gondolkodásmódodra?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.04.17.)

 

 

Szólj hozzá!

Akarod tudni a célodat? Kérdezd a Teremtődet!

2016. január 09. 03:00 - magyarosijulia

„Minden, teljesen minden... Istenben kezdődött és benne találja meg a célját.” (Kol 1,16 MSG fordítás)

Amikor Jézus Krisztusba helyezed a bizalmadat, megtudod Isten életedre vonatkozó tervét.
Legtöbb ember nem tudja, mi az élete értelme. Ha nem ismered az életcélodat, egész életedben csak sodródsz. Mindenfelé himbálózol. Nem te irányítod az életedet: az életed irányít téged!
Egyetlen egy úton tudhatod meg az életed értelmét. Beszélned kell a Teremtőddel.
Sokszor az emberek azt mondják, ha szeretnéd megtalálni életed értelmét, nézz magadba. Én megtettem. Nem működött! Nem tudod megmondani, hogy mi a célod, mert nem te teremtetted magad. Egyedül a Teremtő tudja megmondani, hogy milyen céllal teremtett. Soha az életedben nem fogod megtudni az életed értelmét, ha nem hiszel Jézus Krisztusban, mert Ő a te Teremtőd!
A Biblia azt írja: „Minden, teljesen minden... Istenben kezdődött és benne találja meg a célját.” (Kol 1,16 MSG fordítás).
Manapság nagyon sok ember össze van zavarodva az identitását és célját illetően. Azt mondják, hogy nem tudják, hogy kicsodák is valójában, és mit kellene kezdeniük az életükkel. Ez azért van, mert rossz helyen keresgélnek. Egyetlen egy hely van, ahol megtalálhatod az identitásod és az életed értelmét, ez pedig a Teremtőddel, Jézus Krisztussal való kapcsolat.
„Krisztusban találtuk meg, hogy kicsodák vagyunk és miért élünk... annak a célnak a részeként, amit mindenben és mindenkiben kimunkál." (Ef 1,11 szabadon angolból).

Beszéljetek róla:
  • Hol kerested az identitásodat eddig? Mi lett az eredménye?
  • Mivel megváltott vagy, hogyan ismered meg Istent?
  • Miért fontos számodra megtudni az életed értelmét?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.01.02)
Szólj hozzá!

Isten nem szégyell téged

2014. május 27. 03:00 - torokaron

"Jézus és az emberek akiket megszentel, mind egy családhoz tartoznak. Ezért nem szégyelli őket testvéreinek hívni.” (Zsidókhoz írt levél 2:11 CEV)

friend-of-sinners.png

Tudtad, hogy Jézus a testvéreként tekint rád? Ez egy eléggé lenyűgöző dolog.

Jézus nem szégyell a testvérének nevezni téged, függetlenül attól, hogy az életed mennyire van elrontva, hiszen te Isten családjába tartozol.

Isten családjának tagjaként pedig már nem a bűneid határoznak meg téged.

Ez a különbség az Anonim Alkoholisták közössége és az Ünneplő Megújulás között (az Ünneplő Megújulás – Celebrate Recovery – a szerző gyülekezetének egy szolgálata, amely különböző kötözöttségeikből szabadulni kívánó embereknek próbál segíteni – a ford.). Az Anonim Alkoholisták közössége egy nagyon jó program. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy az Ünneplő Megújulás, ami a saddlebacki gyülekezetből indult, számos indok miatt sokkal jobb. Ami a legfontosabb benne, hogy Krisztus van a középpontban, így azt hangsúlyozza, hogy a bűneid már nem határozzák meg az életedet.

Ha elmennél az Anonim Alkoholistákhoz, felállnál és azt mondanád, hogy „Sziasztok, Ricknek hívnak és alkoholista vagyok”, és ezt mondogatnád életed hátralevő részében. Megengednéd, hogy a bűnöd határozzon meg téged.

Az Ünneplő Megújulás alkalmain ezzel szemben az ember feláll, és azt mondja, hogy „Sziasztok, Ricknek hívnak. Isten gyermeke vagyok, aki küszködik az alkohollal.” Érzed a különbséget?

Nem a bűnöd az, ami meghatároz téged. Ezért nem szégyell téged Jézus sem, hiszen ha már egyszer a családba tartozol, családtagként kezel téged. Lehetsz kissé fura, de családtag vagy. Lesznek még bűneid az életed során, de akkor is a családba tartozol.

A világ nem akarja, hogy tudd, hogy Isten minek teremtett téged. Ugyanakkor azzal, hogy Isten családjába tartozol, meg fogod érteni az igazi identitásod. Az, hogy Isten elfogadott téged és egy lelki családhoz tartozol, meg fogja adni neked adni az erőt és magabiztosságot ahhoz, hogy megvalósítsd Isten tervét az életedre nézve.

Beszéljetek róla:

  • A szégyen érzete hogyan akadályozott meg abban, hogy megvalósítsd a céljaidat? Hogyan válaszolsz arra az igazságra, hogy Jézus nem szégyell a testvérének mondani téged?
  • Ha már megértetted az igazi identitásod, szerinted Isten mit szeretne tőled, hogy tegyél?
  • Hogyan tudsz segíteni másoknak abban, hogy továbblépjenek a múltjukon és a szégyenérzetükön, és csatlakozzanak Isten családjához?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.05.20.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása