Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten azt mondja: igazságtalanságra szeretet legyen a válasz

2015. december 22. 03:00 - Babacson

„Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket." (Mt 5,43-44)

Az igazságtalanság az emberi állapot része. Nem élhetsz sokáig úgy a földön, hogy ne érezd azt, hogy valaki igazságtalanul bánt veled. Talán egy szülő, aki nyomorúságos gyermekkort okozott neked. Talán egy munkaadó, aki másképpen kezel téged, mint a munkatársaidat. Talán úgy érzed, hogy igazságtalanul bántak veled egy jogi eljárás alatt.

Választhatod, hogy bántással válaszolsz azoknak az embereknek, akik téged is bántottak. Kétségtelen, hogy ezt a könnyebb választani.  

Isten azonban az Igéjében egy másik lehetőséget ad nekünk: „Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket." (Mt 5,43-44).

Amikor az emberek megbántanak, arra számítanak, hogy visszavágsz. Arra számítanak, hogy bosszút állsz. Isten viszont ennek teljesen az ellenkezőjét akarja, hogy cselekedd. Azt akarja, hogy szeretettel válaszolj.

Ha a rossz bánásmódra szeretettel válaszolsz, meggátolod az embereket attól, hogy irányíthassanak. Booker T. Washington egyszer azt mondta "Soha nem engedem meg egy másik embernek azt, hogy irányítson, azzal hogy megengedem, hogy megutáltassa magát velem." Azt nem tudod irányítani, hogy mások mikor bánnak veled igazságtalanul, viszont az igen, hogy megkeseredetté válsz-e a folyamat alatt vagy sem. Irányíthatod azt, hogy hogyan válaszolsz az igazságtalanságra. 

Csak azért, mert egy támadónak szeretettel válaszolsz nem jelenti azt, hogy továbbra is engeded az igazságtalanságot. Pont ellenkezőleg, szeretetteljesen kell az igazságra törekednünk. Az igazságért kell dolgoznunk a világban anélkül, hogy a bosszúra törekednénk. A Biblia arra utasít minket, hogy „járjatok el törvényesen és igazságosan!" (Jeremiás 22,3a, NLT fordítás, második kiadás).

Martin Luther King Jr. egy nagyszerű példa erre. Erőszak nélkül harcolt az igazságtalanság ellen. A gonosz felé emelkedett a szeretet erejével. Jézus példáját követte, aki még akkor is szerette a üldözőit, amikor megölték őt. 

Ez az elhívásunk Jézus követőiként. A rossz bánásmód és az igazságtalanság az emberi lét velejárója lehet, de mi nem dőlhetünk be neki. Isten arra hív minket, hogy szeretettel válaszoljunk. 

Beszéljetek róla:

  • Az életedben milyen személyes igazságtalanságra nehéz szeretettel reagálnod? Miért?
  • Hogyan engedjük meg másoknak, hogy irányítsanak minket, amikor utálatot érzünk irántuk, vagy keserűséget dédelgetünk velük kapcsolatban?
  • Isten szeretetével milyen kreatív módon tud a családod vagy a kis csoportod reagálni a közösségedben lévő igazságtalanságokra?

*(Daily Hope by Rick Warren 2015.12.15)

Szólj hozzá!

Ne felejtsd el minden nap elmondani: Isten jó, és kézben tartja a dolgokat

2011. július 24. 01:00 - mirjam07

"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott." (Róma 8:28)

"Miért olyan nehéz az élet?" Feltetted már magadnak ezt a kérdést amikor az életkörülményeid miatt csalódott voltál? 

A frusztráció annak az eredménye, hogy a bűn által összetört világban élünk. Nem kerülheted el a szenvedést. Lesznek fájdalmak, és ha nem vagy óvatos, ez a fájdalom megkeseredéshez vezethet.

A keserűség pedig olyan méreg, amely élve felfal téged. Olyan, mint a rák a szívednek. Amikor megkeseredsz valaki miatt, nem azt az adott embert bántod; csupán magadat.

Olyan könnyű irigynek és féltékenynek lenni másokra, amikor az életünk nem úgy megy, ahogy mi szeretnénk. Elkezdünk így gondolkodni: "Ez nem igazság. Annak az embernek miért olyan könnyű, amikor nekem meg ilyen nehéz az életem?"

Nagyon könnyű sértődöttnek lenni egy széttört világban. Az irigység és a féltékenység azonban gyorsan keserűséggé tud válni, és a keserűség elemészt.

Hogyan tudsz távol maradni a keserűségtől? Te döntesz. Fájdalmak mindig lesznek az életedben. A kérdés az, hogy mit engedsz meg a fájdalomnak, hogy jobb, vagy rosszabb emberré tegyen? Sóhajtozhatsz, siránkozhatsz, és végül megkeseredsz, vagy kedves maradhatsz egy szenvedő világban, emlékezve erre a négy dologra:

1. A Szent Szellem imádkozik érted. "Hasonlóképpen, a Szent Szellem is segítségünkre siet abban, amiben gyengék vagyunk. Hiszen sokszor még azt sem tudjuk, hogy miért és hogyan imádkozzunk. A Szent Szellem azonban maga könyörög értünk, szavakkal ki sem fejezhető sóhajtásokkal." (Róma 8:26, egyszerű fordítás)

2. Isten mindent felhasznál a javadra. "Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál" (Róma 8:28) Isten nagyobb az ellenségeidnél. Ő nagyobb a kritizálóidnál. Ő nagyobb a problémáidnál. És Ő azon dolgozik, hogy mindent jóra fordítson az életedben.

3. Isten azt akarja, hogy sikeres legyél. "Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?" (Róma 8:31) Isten azt akarja, hogy sikereket érj el az összes olyan területen, ahol gyenge vagy. Ő drukkol neked.

4. Isten megadja neked, amire szükséged van. "Hiszen még a saját Fiát sem kímélte meg, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért! Hogyne adna akkor minden egyebet is a Fiával együtt nekünk?!" (Róma 8:32, egyszerű fordítás) Isten megoldotta a legnagyobb problémádat, amikor kifizette az árat az összes bűnödért, azokért is, amelyeket még nem követtél el. Ha Isten eléggé foglalkozott veled ahhoz, hogy megmentsen, és neked adja az örök élet ajándékát, akkor nem gondolod, hogy törődik az életed napi problémáival is? Ha a probléma elég nagy ahhoz, hogy aggódj miatta, akkor ahhoz is elég nagy, hogy imádkozz érte. És ha imádkozol érte, akkor már nem kell aggódnod miatta.

Mindezek a dolgok emlékeztessenek téged arra, hogy Isten jó, és kézben tartja a dolgokat.

(Rick Warren, Daily Hope, 2011.07.18)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása