Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Emiatt a három dolog miatt mondja Isten, hogy bocsáss meg

2018. október 16. 03:00 - Mate Cseri

"Mivel ha megbocsátotok másoknak, amikor vétkeznek ellenetek, a ti mennyei Atyátok is megbocsát nektek. De ha nem bocsájtjátok meg másoknak bűneiket, Atyátok sem bocsát meg nektek." (Mt 6:14-15)

 

god_forgives.jpg

Lehet, hogy olyan sebeid vannak, amiket már hónapok, vagy akár évek óta cipelsz. Amikor arra gondolsz, aki megbántott, olyan friss, mintha ma történt volna. A fájdalom még lüktet, és még mindig neheztelsz.

Ezt mondod: "Minek bocsássak meg annak, aki nagyon megbántott? Fogalmatok sincs, mennyire megsértett. Miért legyek megbocsátó vele?"

Hadd javasoljak három dolgot ennek a döntésnek a meghozatalához:

1. Azért légy kegyes másokhoz és bocsáss meg azoknak, akik bántottak, mert Isten is kegyes volt hozzád. 

Soha nem kell senkinek jobban megbocsátanod annál, ahogy Jézus Krisztus már megbocsátott neked. Emlékezz, hogy te sem mindig azt kaptad, amit érdemeltél. Isten kegyes és megbocsátó volt hozzád. Dönts úgy, hogy te is az leszel másokkal.

2. Azért bocsáss meg, mert ha nem teszed, keserű maradsz.

A tudósok szerint a legegészségtelenebb érzés a neheztelés. Téged sokkal jobban rombol, mint másokat. A neheztelés nem változtatja meg a múltat, és nem oldja meg a gondot. Még csak nem is könnyít rajtad. Valójában, sokkal rosszabbul fogod magad tőle érezni.

A Zsidó levél 12:15-ben így szól a Biblia: "Legyetek figyelmesek, hogy közületek senki se tartózkodjon válaszolni a kegyelemre, melyet Isten adott, mivel mert ha valamelyikőtök így tesz, a keserűség lelke könnyen előjön belőle és ez nem csak önmagában rossz, hanem mások életét is megmételyezi."

3. Azért mutass kegyelmet és bocsáss meg másoknak, mivel ez Isten akarata.

A Mt 6:14-15 szerint: "Mivel ha megbocsátotok másoknak, amikor vétkeznek ellenetek, a ti mennyei Atyátok is megbocsát nektek. De ha nem bocsájtjátok meg másoknak bűneiket, Atyátok sem bocsát meg nektek." Jézus szerint nem kaphatunk olyat, amit nem akarunk másoknak megadni. Ha azt mondod: "Soha nem tudok megbocsátani neki", akkor remélem, hogy soha többet nem vétkezel. Ha nem is fűlik hozzá a fogad, tedd meg így is, mivel ez a helyes!

Az egyik oka, hogy nehezen bocsátasz meg másoknak az lehet, hogy nem érzed mások megbocsátását. Elimádkoznád a szívedben ezt a felszabadító, szabaddá tevő imádságot?

"Drága Jézus Krisztus! Te tudod, hogy engem megbántottak. Tudod, hogy a neheztelés ésszerűtlen, haszontalan és egészségtelen módokon nyilvánult meg bennem. Szükségem van hatalmadra, hogy megszabaduljak és megbocsássak azoknak, akik megbántottak, és így véget tudjak vetni a felettem gyakorolt hatalmuknak. Kérlek, cseréld fel sértettségem a te békéddel! Istenem, tudom, hogy rengeteg embert megbántottam a szokásaimmal, rossz döntéseimmel és bosszantó viselkedésemmel. Kérlek, bocsáss meg nekem, amiért megbántottam másokat! Segíts, hogy készítsek egy listát azokról, akiket megsértettem, és hogy alázatosan keressem a lehetőségét annak, hogy ezeket a sértéseket a megfelelő módon és a megfelelő időben jóvátegyem. Jézus Krisztus, életemet újra rád akarom összpontosítani. Bátran, szívemben szeretettel és békével akarok szembenézni a jövővel. Kérlek, cseréld fel neheztelésem szereteteddel, keserűségem kegyelmeddel! Köszönöm, hogy irgalmas vagy hozzám! Köszönöm, hogy megbocsátasz nekem mindazon rosszért, amit elkövettem. Jézus nevében. Ámen!"

Talán még ennél is tovább kell menned. Rábíztad üdvösséged Jézusra?

Nem számít, mit tettél, hol jártál, van egy neked készített hely Isten örök családjában, ami csak rád vár. Tárt karokkal várnak! Csak higgy és fogadd el!

Készen állsz? Itt egy imádság a kezdéshez:

"Drága Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, közvetlenül neked kell elszámoljak életemmel. Megvallom, hogy mellőztelek. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a magam tervei szerint éltem, nem a tied szerint. Ezen most változtatni akarok. El akarok fordulni a bűneimtől és hozzád akarok menni.

"Köszönöm, hogy elküldted Jézust, aki meghalt mindazért a rosszért, amit tettem, hogy nekem ne kelljen bűnhődnöm. Tudom, hogy nem érdemlem meg a megbocsátásod. Tudom, hogy csak kegyelmed menthet meg, Uram. Én, egyedül soha nem lehetek elég jó ahhoz, hogy egy tökéletes helyre kerülhessek." 

"Jézus, köszönöm neked, hogy annyira szerettél, hogy minden bűnömet magadra vetted. Kinyitottad előttem a menny kapuját, és alázatosan kérlek, hogy ments meg. Arra kérlek, hogy ments meg a bűnöktől és azoktól a szokásaimtól, amelyek elrontják életem. Hiszek benned, Jézus. És hiszek abban, hogy megtartod ígéreted, miszerint megmentesz, azonnal és bizonyosan, és teljesen, és örökké. Jézus nevében. Ámen."

Ha elmondtad ezt az imádságot, kérlek írj és számolj be a Rick@PastorRick.com-on. Szeretettel küldenék pár (angol nyelvű) anyagot, amint elkezded utadat Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.10.09.)

Szólj hozzá!

A Menny 24 órás sürgősségi forró vonala

2018. május 23. 03:00 - magyarosijulia

Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem." (Zsolt 50:15 NLT fordítás)

Isten azt akarja, hogy Tőle kérj segítséget a nehézségeidben: Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem." (Zsolt 50:15 NLT fordítás).

„Mikróhullámú" imádságnak nevezem ezt, hiszen gyors és lényegre törő: Segítség! SOS! Például amikor ránk tör a kísértés, és nincs idő hosszan beszélgetni Istennel, egyszerűen kiálts fel Hozzá! Dávid, Dániel, Péter, Pál, és nagyon sokan mások imádkoztak így és kiáltottak fel segítségért a nehézség idején.

A Biblia biztosít arról, hogy a segélykiáltásunk meghallgatásra talál, hiszen Jézus együttérző a vívódásainkkal. Ő is ugyanolyan problémákkal kellett megküzdjön, mint mi. „Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt." (Zsidó 4:15).

Ha Isten várja, hogy a segítségét kérjük, miért nem fordulunk Hozzá gyakrabban? Őszintén, sokszor nem akarjuk, hogy segítsenek rajtunk! Olykor úgy gondoljuk, hogy mi tudjuk, hogy mi a legjobb nekünk – jobban, mint Isten. Máskor pedig szégyenkezünk Isten előtt. De a Biblia azt mondja, hogy „Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk." (Zsidó 4:16).

Isten szeretete örökkévaló, az Ő türelme pedig mindörökké tart. Kérd az Ő segítségét, aztán pedig figyeld, ahogy gondot visel rólad!

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Ha Isten várja, hogy segíthessen, miért nem fordulunk Hozzá gyakrabban?
  • Hogyan segítettek át a gyors, felkiáltó imák a nehézségekben?
  • Könnyen vagy nehezen tudod elfogadni, hogy Jézus megérti a gyengeségeinket és kísértéseinket? Miért?

(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.16.)

Szólj hozzá!

Miért folytassam az imádkozást, ha nincs válasz?

2018. május 19. 03:00 - daniella_89

"Maradjatok éberek és az imádkozásban állhatatosak." (Efézus 6:18, NLT fordítás)

1200-484012963-watering-soil.jpg


Miért kéne állhatatosnak maradnod az imádkozásban, ha nem kapsz választ? Négy ok miatt:

Az állhatatos imádság összpontosítja a figyelmedet.

Amikor elmondasz egy imakérést újra és újra, nem azért teszed, hogy emlékeztesd Istent. Neki nincs szüksége emlékeztetésre! Azért teszed, hogy emlékeztesd magad, hogy Isten a forrása a válasznak és minden szükségednek. Ha minden imádságban megfogalmazott kérésed teljesülne, két dolgot tapasztalhatnál meg. Először is azt, hogy az imádság fájdalmat okozna, mert néha olyan dolgokért imádkozunk, amelyek nem Isten akaratában vannak, vagy mert hibázunk, mivel korlátozott látószögből szemléljük a dolgokat. Másodszor is, az Istennel való kapcsolatod sosem tudna elmélyülni, mert olyanná válna számodra, mint egy büfé automata. Ha minden egyes alkalommal azonnal teljesülne a kérésed, csak az áldásra tudnál gondolni. Isten azt akarja, hogy gondolj Őrá, akitől az áldás jön.

Az állhatatos imádság világossá teszi a kérésedet.

Egy késleltetett válasz időt ad neked arra, hogy letisztítsd a kérésedet pontosan arra, amit szeretnél, és hogy csiszolhasd az imádságod. Ha állhatatosan imádkozol a Mennyei Atyádhoz és valamit újra meg újra elismételsz, ezzel elválasztod a mélyen benned lévő vágyakat a felszínes vágyaidtól. Ezt fejezed ki: "Istenem, nekem ez tényleg fontos".

Nem arról van szó, hogy Isten nem akarja megválaszolni az imádságaidat. Ő meg akarja válaszolni azokat. De azt akarja, hogy biztos legyél abban, hogy mit szeretnél igazán.

Az állhatatos imádság megpróbálja a hitedet.

A Jakab 1:3-4 ezt mondja: "Ha a hitetek megpróbáltatik, a kitartásotoknak van lehetősége növekedni. Tehát hadd növekedjen, mert ha a kitartásotok teljesen kifejlődött, tökéletesek és teljesek lesztek, minden szükség nélkül." (NLT fordítás). Az egyetlen módja a szellemi érettségben való növekedésnek az, hogy a hitünket Isten próbára teszi. És Isten sokszor úgy teszi próbára a hitedet, hogy késlelteti az imádságaidra a választ.

Az állhatatos imádság felkészíti a szívedet a válaszra.

Amikor megfogalmazol egy kérést Isten felé, Ő szinte mindig hatalmasabb módon akarja megválaszolni azt, mint ahogyan imádkozol érte. Néha Isten azért utasítja el az imában megfogalmazott kérésed, mert kicsiben gondolkozol és túl keveset kérsz. Valami nagyobbat és jobbat akar adni számodra. De először fel kell készítenie erre. Tehát Isten az imára adott késleltetett válaszadást arra használja fel, hogy segítsen neked növekedni és segítsen neked felkészülni egy nagyobb és jobb válaszra Istentől.

Emlékezz erre: "Isten sokkal-sokkal többet tud tenni mindannál, amit kérni vagy elképzelni tudnánk" (Efézus 3:20, NCV fordítás).

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Mi az, amiért már régóta imádkozol? Milyen módon lenne szükség a kérésed csiszolására?
  • Ha Isten most megpróbál téged azzal, hogy késlelteti az imádságodra adott választ, hogyan tudod kimutatni, hogy kész vagy arra, hogy növekedj és elfogadd az Ő rád vonatkozó akaratát és célját?
  • Gondolj egy olyan imakérésedre, amiért évekig imádkoztál, de Isten sosem adta meg neked. Hogyan láttad meg később, hogy áldássá vált az életedben az, hogy Ő nem válaszolta meg?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.12.)

Szólj hozzá!

Próbáld leírni az imádságaid

2018. április 21. 03:00 - magyarosijulia

„Az Úr ezt a választ adta nekem: Írd le világosan táblákra amiket kinyilatkoztatok neked, hogy első pillantásra kiolvasható legyen." (Habakkuk 2:2, GNT fordítás)

Ha hallani akarod Istent beszélni, vonulj el egy csendes helyre, várj türelmesen és reménykedően, majd kérd Istent, hogy mutasson egy világos képet arról, hogy mit akar mondani neked, aztán pedig írd le Isten válaszait a kérdéseidre.

Habakkuk könyvében az Úr megparancsolja a szerzőnek, hogy „Írd le világosan táblákra amiket kinyilatkoztatok neked, hogy első pillantásra kiolvasható legyen." (Habakkuk 2:2, GNT fordítás).

Így kaptuk Habakkuk könyvét. Az első fejezetben Habakkuk leírja, amit ő mondott Istennek, a második fejezetben pedig azt, amit Isten válaszolt neki.

Ugyanígy kaptuk a Zsoltárok könyvét is; sok zsoltár Dávid csendességeiből származik. Dávid a Biblia első öt könyvéről, a Tóráról elmélkedett, amikor leírta a gondolatait, ezeket pedig zsoltároknak nevezzük. A zsoltárok nagy többségében, Dávid elmondja, hogy hogy érzi magát, a végére viszont azt írja már, amit Isten mond.

Ha az imaéleted ugyanabban a kerékvágásban halad, és hajlamos vagy ugyanazt imádkozni újra meg újra – „Uram, légy ezzel az emberrel", vagy „Áldd meg ezt az ételt a testünk egészségére" – akkor íme valami, ami segíthet: kezd el leírni az imádságaid!

„Tessék? Azt mondod, nem kell elmondanom őket?" Így igaz! Ha leírod, akkor is imádság, Isten meghallja a gondolataidban is. Te csak írd le őket!

Rendben van, ha leírunk egy imádságot, majd felolvassuk? Persze, hogy rendben van! Amikor megírod, imádkozol, amikor felolvasod, akkor is imádkozol.

Ezt nevezik szellemi naplóírásnak, ez pedig egy olyan szokás, amit minden keresztyén meg kellene értsen és gyakoroljon.

Egy napló nem egyenlő a határidőnaplóval! A határidőnaplóban azok a dolgok szerepelnek, amiket megtettél; egy naplóban viszont a megtanult leckéid szerepelnek – az elkövetett hibáid, és mindazok a dolgok, melyekre Isten a hibáid által tanított meg.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan vezethetnél naplót, ha nem ceruzával és papírral, hanem úgy, ahogy kényelmesebb számodra?
  • Mire tanított meg Isten, amiről naplójegyzetet írhatnál ma?
  • Kezdj el egy imádságot úgy, hogy válaszolsz ezekre a kérdésekre: Isten milyen tulajdonságait szereted a legjobban? Ki az az életedből, akinek szüksége van Isten beavatkozására? Milyen segítségre van szükséged Istentől? Mit tudsz ma megköszönni Istennek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.04.14.)

Szólj hozzá!

Kapcsolatok helyreállítása: Istennel beszélj először

2018. március 08. 03:00 - daniella_89

"Mi okoz harcokat és viszályokat köztetek?...Vágyakoztok valamire, de az nincs... Azért nincs, mert nem kéritek Istentől." (Jakab 4:1-2 NIV fordítás)

gettyimages-531607410.jpg


Az első biblikus lépés egy kapcsolat helyreállításakor az, hogy Istennel beszélj, mielőtt még az adott személlyel beszélnél.

Beszéld meg a problémát Istennel. Ha először imádkozol ahelyett, hogy a problémádat egy barátodnak meséled el, gyakran megtapasztalhatod, hogy Isten megváltoztatja a szívedet, vagy megváltoztatja a másik embert anélkül, hogy te bármit tennél.

Minden kapcsolatod jobb lenne, ha többet imádkoznál azokért. Használd az imát arra, hogy függőleges irányban engedd ki magadból a dolgokat - ahogy Dávid is tette a zsoltárokban. Mondd el Istennek a csalódásaidat. Kiálts Hozzá. Őt nem lepődik meg és nem lesz ideges, amikor úgy mész Hozzá, hogy harag,  fájdalom, bizonytalanság vagy bármely más érzés van benned. Mondd el Neki, hogy pontosan mit érzel.

A legtöbb konfliktus betöltetlen szükségben gyökerezik, és vannak olyan szükségletek, amelyeket csak Isten tud betölteni. Ha azt várod bárkitől - egy baráttól, társtól, pásztortól vagy családtagtól - hogy töltsön be olyan szükségletedet, amit csak Isten képes betölteni, akkor annak csalódás és keserűség lesz az eredménye. Az embernek sok olyan dologra van szüksége, amit csak egyedül Isten képes betölteni.

Jakab apostol azt írja, hogy sok konfliktusunk abból fakad, hogy nem imádkozunk: "Mi okoz harcokat és viszályokat köztetek?...Vágyakoztok valamire, de az nincs... Azért nincs, mert nem kéritek Istentől." (Jakab 4:1-2 NIV fordítás)

Ahelyett, hogy Istenre néznénk, másoktól várjuk, hogy boldoggá tegyenek, és dühösek leszünk, ha ez nem sikerül. Isten ezt mondja: "Miért nem hozzám jössz először?"

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Általában mit teszel először, amikor konfliktusod van valakivel?
  • Mit gondolsz, miért hajlunk arra, hogy konfliktus esetén először másoknak beszéljünk arról?
  • Az imaéleted tükrözi, hogy csak Isten tudja betölteni minden szükségletedet? Miért, vagy miért nem?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.03.01.)

Szólj hozzá!