Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Nem kell félned a haláltól

2026. április 10. 03:00 - gerbeaud

Majd így szólt: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor elérkezel a te királyságodba! Jézus így felelt neki: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.
(Lukács 23,42-43)

A halál elkerülhetetlen. Mindannyian meg fogunk halni valamikor. A halálozási arány a világon még mindig 100 százalékos!

Sokan félnek a haláltól, de Isten nem akarja, hogy te félj. Sőt, megmutatja, hogy – az Ő irgalmassága miatt – nem kell félned a haláltól.

A Lukács evangéliuma 23. fejezetében egy haldokló emberről van szó, aki Isten irgalmában részesült. Talán emlékszel a történetre: Amikor Jézust keresztre feszítették, két bűnöző között függött a kereszten. A Biblia ezt mondja: A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is! De a másik megrótta, ezt mondva neki: Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el" (Lukács 23,39-41).

Az egyik bűnöző gúnyt űzött Jézusból, és úgy hitte, hogy a halál az emberi élet vége – de tévedett. A halál az örökkévalóság kezdete, akár a mennyben, akár a pokolban.

A másik bűnöző lényegében ezt válaszolta neki: „Nem fogod fel a helyzeted komolyságát? Másodpercek alatt szemtől szembe kell nézned Istennel, és most itt vagy és becsmérled Jézust.” Aztán Jézushoz fordult, és így szólt: „Emlékezzél meg rólam, amikor elérkezel a te királyságodba!” (Lukács 23,42)

Hogyan válaszolt Jézus? „Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban!” (Lukács 23,43)

Ez az, amikor valaki az utolsó pillanatban nyer kegyelmet. A gonosztevő felismerte, hogy bűnei bocsánatára van a legnagyobb szüksége, nem a fájdalomtól való megszabadulásra. Tudta, hogy nem tudja megmenteni magát, ezért egyszerűen csak ennyit mondott: „Emlékezz meg rólam!” Jézus pedig lényegében ezt válaszolta neki: „Ez teljesen elég!” Jézus válasza megmutatta, hogy neki még a halál felett is van hatalma.

Amikor elfogadod Jézus irgalmát, nem kell félned a haláltól – azért, amit Jézus tett a kereszten.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mit árul el a gonosztevőnek adott válasza Jézusnak („Még ma velem leszel a Paradicsomban” ) arról, hogy Ő mennyire kész irgalmas lenni az emberhez?
  • Előfordult már, hogy valaki gúnyt űzött Jézusból előtted? Hogyan reagáltál?
  • Jézus időt szakított a szeretetre és az irgalmasság kimutatására, még a kereszthalálakor is. Szánj időt most arra, hogy megköszönd Istennek az irántad érzett mély szeretetét, és kérd tőle, hogy segítsen neked felismerni azokat a helyzeteket, amikor irgalmas tudsz lenni mások felé.

Húsvéti ígéret: Nincs kárhoztató ítélet azok számára, akik Krisztushoz tartoznak.
Jézus kereszthalála miatt nem kell félned a haláltól. Jézus megfizetett a bűneidért, és egy gyönyörű örökkévalóságot készített számodra a mennyben. De az örök életet nem érdemelheted ki. El kell fogadnod ezt az ajándékot azáltal, hogy bízol Jézusban. A Biblia azt mondja: Hiszen kegyelemből van üdvösségetek, hit által, és ez nem tőletek van; ez Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék  (Pál levele az efezusiakhoz 2,8-9).

Ha még soha nem kaptad meg Isten irgalmát, miért várnál tovább? Ha készen állsz átlépni ezt a határt, és kész vagy döntést hozni Jézus követése mellett, mondd el ezt az imát:

„Drága Istenem, szükségem van az irgalmadra. Tudom, hogy egy napon meg fogok halni és az örökkévalósággal kell szembenéznem. Földi életemben sokszor hibáztam. Más dolgokat jobban szerettem, mint téged. A saját tervem szerint éltem, nem a tiéd szerint. Vétkeztem, és a bocsánatodat kérem. A te terved szerint akarok élni mostantól kezdve.

Jézus, köszönöm, hogy ilyen irgalmas vagy, és meghaltál értem a kereszten. Tudom, hogy nem érdemlem meg a megbocsátásodat. Soha nem lehetnék elég jó ahhoz, hogy egy olyan tökéletes helyre kerüljek, mint a mennyország. Ezért, akárcsak az a gonosztevő ott a kereszten, én is azt kérem tőled, hogy »Emlékezz meg rólam!« Kérlek, ments meg engem, nemcsak a pokoltól, hanem a fájdalmaktól, a rossz szokásoktól és a függőségeimtől is, amelyek miatt újra és újra ugyanúgy botladozom.

Köszönöm az irgalmadat. Kérlek, fogadj be a családodba. Mindezt azért kérhetem, amit te, Jézus tettél értem a kereszten húsvétkor, a feltámadásod ünnepén. A te nevedben imádkozom. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2026.04.03.)

Szólj hozzá!

Mire hív minket Isten, hogyan bánjunk másokkal

2026. április 08. 03:00 - ReveSz

Poster Jesus Writing on the sand – Wall Art | UkPosters

Jézus pedig ezt mondta neki: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”
(János 8,11)

Ha Jézus Krisztus követője vagy, Isten arra hív téged, hogy mindenkit méltósággal kezelj. Nem számít, ha másképp cselekszenek, másképp gondolkodnak, vagy másképp imádják Istent, mint te. Ő akkor is azt akarja, hogy méltósággal bánj velük. Miért?

Mert Jézus is így tett.

Jézus mindenkit elfogadott. Ez nem azt jelenti, hogy mindent helyesnek tartott, amit az emberek tettek. A te esetedben sem tart mindent helyesnek, amit teszel, de elfogad, és tisztelettel bánik veled.

 A János 8-ban Jézus méltósággal bánt egy megalázott asszonnyal, de a vádlói nem így tettek. Ehelyett Jézus elé vezették, és ezt mondták: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?” (János 8,4-5)

Jézus tudta, hogy csak csapdába akarják csalni, hogy olyasmit mondjon, amit ellene felhasználhatnak majd, ezért „ő lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: »Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.«” (János 8,6–7)

Senki sem tudja, mit írt Jézus a porba, mert a Biblia nem árulja el nekünk. Egyes tudósok úgy vélik, hogy a nő vádlóinak bűneit írta le: ítélkezés, arrogancia, becstelenség vagy házastársi bántalmazás. Végül is Jézus, lévén Ő maga Isten, ismerte titkos bűneiket, és a dolog lényegére akart rátérni.

Mit tettek végül a vádlói? A János 8,9 így ír erről: „Egyenként elosontak... míg végül csak Jézus maradt a tömeg közepén az asszonnyal” (NLT fordítás). Nem maradtak ott mások, hogy elítéljék őt.

És Jézus sem ítélte el. Ehelyett irgalmat mutatott iránta. A János 8:11-ben ezt olvassuk: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”

Tett ez a nő valami rosszat? Igen. Megcsalta a férjét. De Jézus megvédte a méltóságát egy nyilvános helyzetben, és szelíden ítélte meg a bűnét. Lényegében azt mondta neki, hogy ezt ne tegye többé. És ez megváltoztatta az asszonyt.

Ezért szeretem Jézust – mert velem is ugyanezt teszi. Irgalommal bánik velem, annak ellenére, hogy nem érdemlem meg. Ugyanezt teszi a te életedben is – és azt akarja, hogy te is így bánj másokkal.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor érezted úgy, hogy Jézus méltósággal bánt veled és irgalmat tanúsított irántad ahelyett, hogy elítélt volna?
  • Mit jelent számodra az, hogy Jézus irgalommal és méltóságodban nem megsértve akar bánni veled is, és nem elítélni?
  • Az életben milyen helyzetekben van lehetőséged arra, hogy valakivel ugyanolyan méltósággal bánj, ahogyan Jézus teszi?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2026.04.01.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten irgalmas irántad - Örökké!

2025. december 19. 03:00 - gerbeaud

"De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által." (Pál levele Tituszhoz 3,4-5)

Bármi is történjen veled, reményteljesen élhetsz. Ez a Biblia állandó jó híre.

Péter első levelének 1. fejezetében öt okot találsz arra, hogy reményteljesen élj. A tegnapi Napi Reményben az első okot vizsgáltuk: Isten már azelőtt kiválasztott téged, mielőtt te választottad volna őt.

Ma a második okot vizsgáljuk: Isten mindig kegyelemmel és irgalommal bánik veled.

Péter azoknak írt, akik már hívők voltak: "Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre" (1Péter 1,3)

Péter nem csak azt mondta, hogy Isten irgalmas, hanem dicsérte Istent „nagy irgalmáért”.

Minél jobban megérted Isten irgalmát és kegyelmét, annál inkább – Péterhez hasonlóan – lenyűgöz téged. Erre te is teljesen érdemtelen vagy. Egyáltalán nem érdemled meg! Ez nem olyan dolog, amit kiérdemelhetsz, vagy amiért megdolgozhatsz. Ez egy ingyenes ajándék.

Isten irgalma az irántad érzett szeretetén alapszik. És nem tudod elérni, hogy Isten jobban szeressen, mint amennyire már most szeret. Azt sem tudod elérni, hogy kevésbé szeressen. Ez viszont azt jelenti, hogy irgalma irántad változatlan, tehát soha nem fogod elveszíteni.

Isten Igéje, a Biblia azt mondja: "De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által." (Titusz 3,4-5)

Ezt nagyon fontos megérteni. Amikor hívőként hibázol, Isten nem lesz dühös rád. Isten nem akar bosszút állni rajtad. Isten nem fogja tönkretenni az életed.

Isten a következőket teszi: mindig irgalommal bánik veled. Miért? Mert amikor Jézus Krisztust Megváltódnak fogadod el, Jézus Krisztus vére elfedi minden bűnödet.

Jézus miatt Isten irgalommal reagál minden alkalommal, amikor elrontasz valamit. És ez reményt tud adni neked is.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez: 

  • Mit gondolsz, miért nehéz elfogadni sokaknak Isten kegyelmét és irgalmát?
  • Gyakran hallani Isten feltétel nélküli szeretetéről. De milyen érzés azt megérteni, hogy Isten irgalma is feltétel nélküli?
  • Kinek van szüksége az ismerőseid közül az Isten kegyelméről és irgalmáról szóló üzenetet hallani? Hogyan tudnád megosztani velük ezt az üzenetet a héten?
     

 

Bízol Jézusban az üdvösségedért?

A Biblia azt mondja, hogy csak akkor juthatunk a mennybe, ha bízunk Istenben az ő Fián, Jézus Krisztuson keresztül. Nem érdemelhetjük ki Isten szeretetét, és nem érdemelhetjük ki a mennybe jutást sem. A Biblia azt mondja: "Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék" (Efezusiak 2,8-9)

Ha még jutottál el odáig, hogy bízz Jézusban, és nem kötelezted el magad arra, hogy követed őt, miért vársz még? Mondd el most ezt az imát:

Kedves Jézus, megígérted, hogy ha megvallom, hogy bűnös vagyok, és bízom benned, üdvözülök és egy nap veled leszek a mennyben. Ma tehát megvallom neked ezt és hiszem, hogy te vagy az én Megváltóm. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által van, és nem a cselekedeteim által.
Jézus, szeretnék megnyugodni a te szeretetedben. Köszönöm, hogy nem kell kiérdemelnem vagy megdolgoznom érte. Alázatosan rád bízom az életemet, és kérlek, fogadj be a családodba! Legyen meg a te akaratod! Ámen."

Ha most elmondtad ezt az imát, értesíts róla e-mailben (angolul) a Rick@PastorRick.com címen. Szeretnélek bátorítani Jézussal való utazásodon, és küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsen az első lépések megtételében.

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.12.12.)

2 komment

Isten megbocsát, mert Ő jó

2024. szeptember 23. 03:00 - gerbeaud

"Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk. Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket." (a zsoltárok könyve 103, 10, 12)

Isten mindig azt adja, amire szükséged van, nem azt, amit megérdemelsz.

"Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk. Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket" (a zsoltárok könyve 103, 10, 12).

Keletnek és nyugatnak nincs vége. Isten elveszi a bűneidet, és teljesen eltörli azokat.

Amikor Dávid király a Bibliában házasságtörést követett el, majd azt azzal fedezte, hogy megölette Betsabé férjét, vajon megérdemelte-e Dávid, hogy bocsánatot nyerjen? Nem. Megérdemelte Dávid az irgalmat? Nem. De Dávid tudta, hogy Isten jó Isten, ezért irgalomért könyörgött: "Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal! Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem!" (a zsoltárok könyve 51, 3-4)

Amikor vétkezel, ugyanezt az imát imádkozhatod. És magabiztosan imádkozhatod, mert azon alapul, hogy ki Isten, nem pedig azon, hogy ki vagy te, vagy mit tettél.

Isten nem azért bocsát meg neked, mert jó vagy, hanem mert Ő jó. Nem kell megpróbálnod elég jónak lenni. Soha nem leszel elég jó! Ez az, ami olyan csodálatos Isten kegyelmében.

Amikor Isten megbocsátásáért esedezel, ő azonnal és teljesen megbocsát neked. Ez egy nagy dolog. Bármit is tettél, Isten nem utasít el, amikor vétkezel. Ő kitárt, szerető karokkal fogad téged.

Ez azért csodálatos számunkra, mert ez pont az ellenkezője annak, amit az emberek tesznek. Amikor vétkezel valaki ellen, vissza akar fogadni téged? Egyáltalán nem. Távolságtartóak akarnak lenni és eltaszítani téged. Nem akarnak téged befogadni, mert megbántottad őket.

De Isten maga a szeretet és tele van jósággal. Szeret téged, mert a szeretet az ő természete. Az Ő jósága és szeretete az oka annak, hogy azt kapod, amire szükséged van, nem pedig azt, amit megérdemelsz.

Nem érdemled meg a kegyelmet és a megbocsátást - egyikünk sem. Hála Istennek, ő mégis megadja nekünk!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Miért akarja Isten, hogy odamenj hozzá és bocsánatot kérj, amikor már tudod, hogy úgyis megbocsát neked?
  • Mit jelent az, hogy Isten befogad téged, miután vétkeztél? Hogyan tapasztaltad ezt meg?
  • Mivel Jézus ilyen nagy irgalmat mutatott neked, hogyan kellene megbocsátanod másoknak?

Isten jóságát Fián, Jézus Krisztuson keresztül bizonyította be

A Biblia azt mondja: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (János 3,16). 

Készen állsz-e bízni Istenben, hogy beteljesítsd vele az örök életre vonatkozó ígéretét? Ha igen, kezdd azzal, hogy ezt az egyszerű imát imádkozod: „ Drága Istenem, megvallom, hogy vétkeztem ellened, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad, hogy meghalt, hogy elvegye bűneimet, és hogy feltámasztottad őt az életre. Szeretnék Jézusban mint Megváltómban bízni, és a mai naptól kezdve őt mint Urat követni. Vezesd életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy angol nyelvű e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.09.16.) 

Szólj hozzá!

A gyermekeidnek szüksége van az együttérzésedre

2024. augusztus 31. 03:00 - Lilla:)

 adult-1807500_1920.jpg

"Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől jön." (1Jn 4,7/a)

Ha tudni szeretnéd, hogyan legyél jó szülő és hogyan építs erős családot, nem az interneten vagy egy könyvesboltban kell keresgélned. Nem kell mást tenned, mint megnézned a legnagyszerűbb könyvet, a Bibliát, Isten Igéjét, hogy mit ír a gyermeknevelésről.

Ezt mondja János első levelében a 4. rész 7. verse: "Szeressük egymást; mert a szeretet Istentől jön".

A gyermekeknek mindennél jobban szükségük van a megingathatatlan és feltétel nélküli szeretetre. Szükségük van egy helyre, ahol elfogadják őket - a hibáikkal együtt is.

Mi az irgalmasság? A szeretet és a megértés ötvözete. Az, hogy tudunk mindent valakiről, és akkor is szeretjük.

A szeretet nem természetes. Meg kell tanulnod szeretni. Tanulni pedig csak úgy tudsz, ha gyakorlod. És a legjobb, ha azokon az embereken gyakorlod, akikkel egy életen át össze vagy kötve. Ha megtanulod szeretni a családodat, bárkit tudsz szeretni. Miért? Mert könnyű olyan embert szeretni, aki távol van, viszont ha ha valaki mindig veled van, azzal nem mindig egyszerű kijönni. Amikor a családodban gyakorlod a szeretetet, akkor tanulsz meg igazán szeretni.

Sokszor van az, hogy szeretjük a gyermekeinket, azonban nem tudjuk ezt úgy kifejezni, hogy ők is megértsék. A gyermekek három dologból értik meg, hogy szeretik őket: amikor azt fizikailag kimutatjuk, amikor azt nekik elmondjuk, és amikor odafigyelünk rájuk.

  1. A szeretetünk fizikai kinyilvánítása. A gyermekeknek nagyon sok ölelésre, fizikai érintésre és puszira van szükségük. Fizikailag érezniük kell a szeretetünket.
  2. Szavakkal való megerősítés. Minden nap el kell mondanod a gyermekeidnek - naponta többször is -, hogy mennyire szereted őket. Erősítsd ezt meg bennük, és építsd őket a szereteteddel.
  3. Figyelem. A legnagyobb ajándék, amit adhatsz másoknak az, ha figyelsz rájuk. Amikor a szemébe nézel és odafigyelsz a gyermekekre, azzal azt mondod: "Fontos vagy nekem. Meg akarom hallgatni, amit mondani akarsz." Amikor ezt teszed, akkor is irgalmas vagy velük.

 Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez

  • Milyen módon fejezik ki és fogadják el a gyerekeid a szeretetet?
  • Milyen rutin tevékenységek vagy szokások segítségével tudnád megvalósítani azt, hogy a gyermekeidnek kimutasd a szeretetedet fizikailag, szavakkal és a rájuk való odafigyeléssel?
  • Ha nincsenek saját gyermekeid, van esetleg olyan gyerek, akiért felelős vagy (például az unokahúgodért, az unokaöcsédért, egy szomszédban lakó kisgyerekért vagy a barátaid gyerekeiért)?

Isten Jézuson keresztül mutatja meg irántad való együttérzését

Isten az ő Fia, Jézus Krisztus által bizonyította irgalmasságát irántatok. A Biblia ezt mondja: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében.” (Jn 3,16–18).

Készen állsz bízni Istenben, hogy beteljesíti az örök életre vonatkozó ígéretét? Ha igen, kezdd ezzel az egyszerű imával: „Drága Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Bevallom, hogy vétkes vagyok, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye a bűneimet, és hogy te feltámasztottad őt. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva követni akarom őt. Irányítsd életemet, és segíts teljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha elmondtad az imát, hogy befogadd Jézust, kérlek jelezd nekem (Rick@PastorRick.com). Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.08.24.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása