Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Három mentális akadály Isten hangjának meghallásában

2013. december 10. 03:00 - FodorImi

„Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványát is, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket.” (Jakab 1:21)

Mindannyian tapasztaltuk már, hogy a mobiltelefonok vételi minősége rendkívüli mértékben változik. Ugyanez igaz rád is. Isten beszédének meghallásához helyes pozícióba kell állítanod magad.

Néha esélyt sem adunk Istennek, hogy szóljon hozzánk. Saját magunk szerint gondolkodunk. Saját akaratunkat tesszük, nem pedig amit Isten akar, hogy tegyünk. Szíveinket megkeményítettük és nem akarunk hallgatni Istenre.

Mikor bezárod az elméd, Ő természetesen nem fog beszélni hozzád.

Ha azonban igazán hallani akarod Istent – és melyik hívő nem akarná – meg kell értened, mi tart távol Isten hangjának meghallásától. Létezik három mentális akadály, mely zárva tartja elméd Isten üzenete előtt.

Büszkeség
Ha azt gondolod, hogy életedben nincs szükséged Istenre, és magad akarod kezelni a dolgaidat, akkor valószínűleg nem fogsz figyelni Isten szavára. A büszkeség távol tart, hogy nyitott legyél arra a lehetőségre, hogy Isten akarhat valamit mondani neked.

Félelem
Sok ember azért nem hallja meg Isten beszédét, mert fél meghallani Isten beszédét. Lehet, azt gondolod, hogy Isten hangjának meghallása valamiféle vallási fanatikussá tesz.

Keserűség
Amikor fájdalmat, haragot, sértődöttséget őrizgetsz, akkor nem leszel képes meghallani Istent, mert megkeményítetted a szívedet. Ez hideggé és védekezővé tesz még Isten szeretetével szemben is.

Némelyek közületek súlyosan megsérültek, lehet ezen a héten, lehet évekkel ezelőtt, és még mindig nem engedték el. El akarom mondani nektek, hogy el kell engednetek. Nem mások miatt, hanem magatok miatt. A harag megöl titeket. A harag egy önmagad okozta seb, amely lehetővé teszi az embereknek a múltadból, hogy tovább bántsanak a jelenben is. Neked van szükséged rá, hogy hagyd elmenni őket. Nem azért, mintha megérdemelnék a bocsánatodat, hanem mert neked kell továbbélni az életed, neked szükséges jól kijönnöd magaddal. Neked kell megszabadulnod a keserűségtől, félelemtől és büszkeségtől, amelyek megakadályozzák, hogy meghalld Isten hangját, és megéld, betöltsd Isten életedre vonatkozó célját.

Jakab 1:21 azt mondja: „Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványát is, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket.”

„Szelíden fogadni” azt jelenti, hogy elveted magadtól a büszkeséged, és többé elképzelni sem próbálod magad büszkének, gőgösnek. Ez a kulcs, amely megnyitja az elméd és a szíved, hogy meghalld az Urat.

Beszéljetek róla

  • Hogyan hallod meg Isten hangját? Milyen módokon szólt hozzád?
  • Milyen változásokat kell megtenned az életedben, hogy megszabadulj „minden tisztátalanságtól és gonoszságtól” és meghalld Isten hangját?
  • Miért gondolod, hogy néha Isten hangjának meghallását vallási fanatizmussal tesszük egyenlővé?


(Daily Hope by Rick Warren – 2013.12.03)

Szólj hozzá!

Isten úgy alkotott meg téged, hogy halld a hangját

2013. július 28. 03:00 - gyanus

 "Isten szól - néha így, máskor másképpen - bár az emberek lehet, hogy nem értik."         (Jób 33:14, NCV fordítás)

A Biblia ezt mondja a Jób 33:14-ben: "Isten szól - néha így, máskor másképpen - bár az emberek lehet, hogy nem értik." (NCV fordítás)

Isten úgy alkotott meg téged, hogy halld a hangját. Bizonyos értelemben van egy "vevőkészülék" benned, ami lehetővé teszi, hogy vezetést kapj Istentől.

Milyen csatornákat használ Isten?

Leginkább a Biblián keresztül szól. Ezért kell olvasnunk a Bibliát minden nap. Isten akarata Isten Igéjében található meg.

Isten szólhat keresztény és Istennel élő kapcsolatban álló bibliatanítókon keresztül is. Történt már veled, hogy gyülekezetben vagy bibliaórán voltál, és úgy érezted, mintha a pulpitusról pont hozzád beszéltek volna? Ilyenkor Isten valóban egyenesen hozzád beszél!

Isten más keresztényeken keresztül is szólhat. Ő még rajtad keresztül is tud szólni. Ha ráhangolódsz és tanulmányozod az Igéjét, Isten néha arra fog használni, hogy olyan dolgokat mondj más embereknek, amiket Ő szeretne. Ez nem valami különleges dolog, nem csak a gyülekezeti pásztorok kiváltsága; Isten minden hívő által tud szólni.

Isten még a körülményeiden és a fájdalmaidon keresztül is szólhat. Isten mindig szól. De nekünk figyelnünk kell rá. Hangolódj rá Istenre, és Ő vezet majd a jó úton.

Beszéljünk róla

  • Mit kell változtatnod az Istennel töltött időddel kapcsolatban ahhoz, hogy jobban rá tudj hangolódni Istenre, és halld a hangját?
  • Isten hogyan használhatna ma téged arra, hogy másokhoz szóljon rajtad keresztül?
  • Isten hogyan használhatja a körülményeidet, hogy szóljon hozzád?   

(Rick Warren, Daily Hope, 2013. 07. 21.)

Szólj hozzá!

Készítsd elő a szívedet az Ige fogadására

2013. június 05. 03:00 - husztin

A hit tehát az ige hallásából támad, a hallás pedig a Krisztus beszédén át. (Róm 10:17 Csia)

four_steps_to_hearing_your_call_thumb.jpg

Tegyük fel, hogy te egy kertész vagy. Munkád során megtanultad, hogy ha három ugyanolyan magot három különböző helyre vetsz, akkor három különböző növényt fogsz kapni. Egyik esetében óriás paradicsomokat kapsz. Másik esetben kicsi paradicsomokat. A harmadiknál pedig semmit. Miben áll a különbség? Nem a magban, hanem a termőföldben. A talajt elő kell készíteni a mag számára.

Ugyanez igaz akkor is, amikor Isten Igéjét hallod. Ezért van az, hogy ha két embert leültetsz a templomban közvetlenül egymás mellé, az egyik úgy sétál ki, hogy azt gondolja, Isten valóban szólt hozzá, míg a másik semmit sem nyert a szolgálatokból. Az egyik ember szíve elő volt készítve, míg a másiké nem.

A szívedet fel kell készíteni az Ige befogadására. Ha késében vagy, ha nem találsz parkolóhelyet vagy felingerelnek templomba menet, várható, hogy semmit sem fogsz kapni az Igéből. Egyszerűen nem vagy fogékony lelki állapotban.

A Biblia azt mondja:

...legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát. Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványát is, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket. (Jak 1:19b-21 MBT)

A megfelelő befogadáshoz ez az igeszakasz a következő négy magatartásformára hívja fel a figyelmedet:

  1. Csendben kell lenned. Nem hallod Istent, amíg te beszélsz.
  2. Nyugodtnak kell lenned. Nem sürgetheted az Urat. Ha viharos kedélyállapotban vagy, megint csak nem fogod hallani Istent. "Légy csendben, és várj az Úrra." Az én fordításomban ez annyit tesz: Ülj le, és fogd be a szád.
  3. Tisztának kell lenned. Mielőtt találkoznál Istennel, ki kell dobnod néhány szívbeli és néhány szellemi szemetet. Meg kell szabadulnod mindentől, ami bűzlik az életedben. Ezt úgy teheted, hogy megvallod vétkeid Isten előtt, és egyetértesz vele abban, hogy amit tettél, az nem volt helyes.
  4. Alázatosnak kell lenned. Légy kész rá, hogy bármit megtegyél, amit Isten mond neked Igéjében. Gőgös vagy büszke viselkedés nem fog használni.

Beszéljünk róla:

  • Mit gondolsz, miért a büszkeség az egyik legnehezebben megvallható bűn?
  • Mi az, amit ma meg kell vallanod Isten előtt ahhoz, hogy befogadó legyen a szíved?

Daily Hope by Rick Warren, 2013. 05. 29.

Szólj hozzá!

A bölcs időt tölt Istennel

2013. január 24. 03:00 - rorsy

"Az Úr az, aki bölcsességet ad; Tőle jön az ismeret és értelem." (Péld 2,6 TEV ford.)

COR-Website_pic_Listen-1.jpg

Azt mondod: "Meg akarok bízni Istenben, de nem hallom Őt." Ahhoz, hogy meghallhasd Istent, közel kell lenned hozzá. Nem fogod meghallani a hangját, ha az elmédben ezerféle más dolog zakatol. Egyedül kell maradnod Istennel, és csendben kell lenned!

A Biblia azt mondja: "Csendesedjetek el és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten." (Zsolt 46, 10) Ez azt jelenti, hogy ülj le és maradj csendben! Ezáltal fogod hallani Istent, és így kerülsz közel hozzá. Ülj le egyedül, csendben, a Bibliáddal, és mondd ezt: "Istenem, mit akarsz nekem mondani?" Olvasd Isten Igéjét, és beszélgess Vele mindenről, ami foglalkoztat.

Imádkozz így: "Istenem, Rád akarok figyelni és nem a kételkedés hangjaira. Hallani szeretnélek Téged, és ígérem, miután meghallottam a szavad, engedelmeskedem. Szeretnék egy lenni azok közül, akiket használni tudsz és megáldasz a következő 10 évben. Azt szeretném, hogy ez határozza meg mind a magam, mind a családom életét a következő évtizedben."

Beszéljetek róla:
- Milyen dolgokat kell megváltoztatnod ahhoz, hogy Istennel a csendben találkozhass, és közelebb kerülhess hozzá?
- Hallod rendszeresen az Úr szavát? Hogy reagálsz általában a hangjára és arra, amit kér tőled?

Daily Hope by Rick Warren, 2013. 01. 16.

Szólj hozzá!

Isten azáltal építi hitünket, hogy ad egy álmot

2012. június 05. 03:00 - husztin

"Annak pedig, aki a bennünk munkálkodó isteni erővel mérhetetlenül többet meg tud tenni, mint amit kérünk vagy el tudunk gondolni, annak legyen dicsőség …" (Ef.3.20-21a  Budai)
 
 
Amikor Isten munkálkodni akar az életedben, mindig ad egy álmot magadról - arról, hogy Ő mit akar rajtad keresztül elvégezni, hogyan akarja majd használni az életedet, hogy megérintse a világot.  
Erre sok példát találunk a Bibliában: Isten adott egy álmot Noénak, hogy építsen bárkát. Adott egy álmot Ábrahámnak, hogy sok nép atyja legyen, és adott egy álmot Nehémiásnak is, hogy fallal vegye körül Jeruzsálemet.
 
De honnan tudhatod egy álomról, hogy az valójában Istentől származik, és nem csak a te elképzelésed önmagadról?
A Biblia elmondja nekünk, hogy Isten „mérhetetlenül többet meg tud tenni, mint amit kérünk vagy el tudunk gondolni”.
 
Más szavakkal, ha egy álom Istentől való, akkor az olyan nagy álom lesz az életedben, hogy magadtól képtelen lennél azt megvalósítani. Ha egy álom Istentől való, soha nem fog ellentmondásba kerülni az Ő Igéjével. Ha olyasvalamiről álmodsz, ami ellentmond a Bibliának, akkor az nem Istentől jött.
 
Beszéljünk róla:
  • Isten talán már most beszélni akar veled, csak még nem ismered fel ezt. Van olyan álmod, ami arról szól, hogy másokat szolgálsz? Mit gondolsz, honnan származik ez az álom?
  • Milyen álmot adott neked Isten? Mihez fogsz kezdeni ezzel?
 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása