Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan lelhetsz rá Isten békességére?

2019. szeptember 09. 03:00 - Lilla:)

„Egy ajándékkal hagylak itt titeket: az értelem és a szív békéjével. Ezt a békességet a világtól nem kaphatjátok meg. Úgy hogy ne aggódjatok, és ne féljetek!” (Jn 14,27 NLT fordítás).

nr0908.jpg
Isten megígérte, hogy lelki nyugalmat ad. Sőt, Isten egyik neve a Jehovah Shalom, ami azt jelenti: „Én vagyok a békesség Istene.”

Békére lelni az egyik legnagyobb szükségünk. Ha Isten megígérte nekünk a lelki nyugalmat, neked viszont még sincs, mi lehet az oka? Íme három dolog, melyek megfoszthatnak a békétől:

Elveszíthetjük a békességünket, amikor a körülmények irányíthatatlanná válnak. Életünk nagy része kívül esik az irányításunkon. Dugóban ülünk, és lekésünk egy fontos eseményről. Egy pár kétségbeesetten próbálkozik – sikertelenül –, hogy babájuk születhessen. Valaki váratlanul elveszti a munkáját, és azon gondolkozik, hogyan is fogja eltartani a családját. Amikor ezek a dolgok – legyenek nagyok vagy aprók – bekövetkeznek, idegesek leszünk, és elvesztjük a lelki nyugalmunkat.

Elvesztjük a békességünket, amikor az emberek képtelenek változni. Leggyorsabban attól veszítjük el a hidegvérünket, ha mást próbálunk megváltoztatni. A legtöbb ember nem fog megváltozni úgy, ahogy te azt szeretnéd. Még akkor is ha tudjuk, hogy nem fog működni, tovább próbálkozunk. Ez pedig távol tart minket a nyugalomtól.

Elvesztjük a békességünket, ha megmagyarázhatatlan problémákkal kerülünk szembe. Tudjuk, hogy az élet igazságtalan. A dolgok nem mindig fordulnak jóra. Amikor pedig nem tudjuk az okát, dühösek, idegesek és stresszesek leszünk.

Isten békességének elfogadása nem jelenti azt, hogy az életed problémamentes lesz. Hanem azt jelenti: még ha úgy is tűnik, hogy a világunk széthullik, képesek leszünk tisztán gondolkodni, és nyugodtan aludni.

Hogy lelhetsz rá Isten békességére? Ez nem olyan dolog, amiért meg kell dolgoznod, vagy könyörögnöd kell érte. Ez egy ajándék, melyhez hit által juthatsz. Fordulj Istenhez imádságban! Mondd el neki mi zajlik benned! Figyelj az ő jóságára! Az ő értelmet meghaladó békessége pedig betölti majd a szíved és az elméd.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mik azok a váratlan körülmények, amik legutóbb megfosztottak a nyugalmadtól?
  • Hogyan használja Isten a problémákat arra, hogy közelebb vonjon magához, és segítsen a lelki növekedésünkben?
  • Mi az eredménye annak, ha békében élünk?

(Daily Hope by Rick Warren, 2019.09.02.)

Szólj hozzá!

Ne mulasztd el ezt a hívást!

2019. szeptember 05. 03:00 - Lilla:)

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott” (Róm 8,28).

phone-735062_960_720.jpgHa mondták már neked, hogy Isten egy nap el fog hívni téged, izgatott lettél ennek hallatán, vagy inkább megijedtél? Engednéd, hogy a hangposta rögzítse a hívást, vagy rögtön válaszolnál rá?

Az az igazság, hogy a Biblia azt mondja, Isten már elhívott téged. Pál a rómaiakhoz írott levelében a 8. rész 28. versben azt mondja: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.”

Persze ez nem ugyanolyan, mint egy telefonhívás – kivéve, hogy ez valóban egy üzenet közvetlenül Istentől, és személyesen neked szól.

Isten elhívása adja meg életed küldetését, azt, amit akkor kaptál, mikor megalkotott téged. Azonban nehogy összekeverd ezt a karrieredre vonatkozó hívással! Talán arra vagy hivatott, hogy tanár legyél, viszont ez nem jelenti azt, hogy egy tanteremben fogsz dolgozni. Esetleg arra van elhívásod, hogy író legyél, de ez nem jelenti azt, hogy riporter vagy regényíró válik belőled.

Az igazi elhívásod sokkal jelentőségteljesebb bármelyik munkánál. Ez egy mindent átölelő küldetés, ami az életed középpontjában nyugszik, és mindenre hatással van, amit csak teszel.

Az egész Bibliában olvashatunk róla, hogy Isten embereket hívott el, hogy betöltsék ezt a különleges elhívást – így volt ez például Noé, Ábrahám, Mózes, Dávid, Nehémiás, Mária, Péter és Pál esetében is.

A Biblia mondja azt is, hogy Isten téged ugyanilyen fontos feladatra hívott el.

Pál az efezusiakhoz írott levelében az 1. részének 18. versében ezt olvassuk: „Imádkozom érte, hogy ez a fény betöltse a szíveteket, és hogy megértsétek a reményt, amelyet Isten adott nektek, amikor kiválasztott titeket. Ezután felfedezitek majd a dicsőséges áldásokat, amik a tietek lesznek és Isten összes emberéé” (CEV fordítás).

A legjobb ezekben a dicsőséges áldásokban a bensőséges kapcsolat Istennel. Figyelj rá, ő pedig beszélni fog neked az elhívásodról.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mit tartasz nehéznek az elhívásod felfedezésében?
  • Hogyan magyaráznád el a különbséget az elhívásod és egy munka között?
  • Milyen áldások jönnek azzal, amikor felfedezzük az elhívásunkat?

(Daily Hope by Rick Warren, 2019.08.29.)

Szólj hozzá!

Szükséged van Isten erejére a tartós változáshoz

2019. augusztus 16. 03:00 - Lilla:)

„Mindent kipróbáltam, de semmi sem segített. Elértem a határaimat. Senki sem tehet értem semmit? Nem ez az igazi kérdés?” (Róm 7,24 The Message fordítás).

change.jpeg

Nem jöttél még rá, hogy gyakran te vagy saját magad legnagyobb ellensége? A saját reakcióid, félelmeid és hiányosságaid okozhatják, hogy őrült módon viselkedsz. Tisztában vagyok vele, hogy rám ez teljesen igaz.
Szükségem van arra, hogy megmentsenek magamtól, mert vannak dolgok, amiket nem szeretek magamban: dolgok, amikről azt kívánom, bár máshogy csináltam volna, bár megváltoztathatnám. Én viszont képtelen vagyok rá, legalábbis a saját erőmből biztosan. Szükségem van egy külső erőforrásra.

Lehet, hogy erre azt mondod: „Én tudok változni”. Utálom ezt mondani, de ez nem igaz. Minden újév elején készítesz valószínűleg egy listát arról, hogy mi lesz másképp, azonban január végére ez a lista a kukában landol. Miért? Mert egyedül képtelen vagy a változásra, ehhez szükséged van Isten erejére. Szükséged van egy Megváltóra. Valakire, aki képes elérni azokat a változásokat, amiket te nem.

Ha őszintén belegondolsz, néha te is úgy érzed, hogy az életed irányítása kiesett a kezedből. Ez igen gyakran előforduló érzés. Üdvözöllek az emberi fajban!

Pál apostol is így érzett közel 2000 évvel ezelőtt. Azt mondja a Bibliában: „Mindent kipróbáltam, de semmi sem segített. Elértem a határaimat. Senki sem tehet értem semmit? Nem ez az igazi kérdés? A válasz – köszönöm Istenem –, hogy Jézus Krisztus képes erre, és meg is teszi” (Róm 7,24–25 The Message fordítás). Ez a válasz!

Lehet, hogy azt az egy dolgot keresed, ami megadja neked a teljesség érzetét, ami értelmet ad mindennek, és békével tölti be az életed. Viszont ha nem keresed Jézus megváltását, akkor rossz helyen keresgélsz. Ezért vagy csalódott.

Lehet, hogy azt gondoljuk, ha megházasodunk, munkát szerzünk, előléptetnek, gazdagabbak leszünk, gyereket vállalunk, vagy látjuk a gyermekünket lediplomázni, a dolgok jobbra fordulnak. Sok ember keresi a megváltást önsegítő könyvekben, terápiákban, a divatban, diétákban vagy a nyaralásokban.

Azonban ezek egyike sem a megfelelő hely.

A választ nem a körülményeidben fogod megtalálni. Nem egy helyben, egy programban vagy egy pirulában találod meg. A válasz egy személy: Jézus Krisztus. Isten teremtett, és Istenért lettél teremtve. Amíg ezt nem érted meg, és nem fogadod el, addig nem lesz értelme az életednek.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Hogyan változna meg az életed, ha teljesen elfogadnád Jézust, és rá bíznád magad? Hogyan néz ki a „teljesen elfogadó” hit?
  • Milyen lépéseket tehetsz azért, hogy átadd az életed irányítását Istennek? Milyen gyakran kell megtenned ezt a lépést?
  • Mit jelent az, hogy Istenért lettünk teremtve?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.08.09.)

Szólj hozzá!

Csak Isten elfogadására van szükséged

2019. július 25. 03:00 - I. K.

„Ha valaki azért szenved, mert keresztény, ne szégyenkezzék! Dicsőítse Istent azért a kiváltságért, hogy róla [Krisztusról] van elnevezve!" (1Pt 4,16 NLT fordítás)

Sose szégyellj kiállni az igazságért, és ne szégyelld, ha azt teszed, ami helyes. A Biblia azt mondja Péter első levelének 4. fejezetében a 16. versben: „Ha valaki azért szenved, mert keresztény, ne szégyenkezzék! Dicsőítse Istent azért a kiváltságért, hogy róla [Krisztusról] van elnevezve!“ (1Pt 4,16 NLT fordítás).

Engedd meg, hogy feltegyek néhány kérdést! Belehalsz abba, ha megsértenek? Nem. Belehalsz, ha kritizálnak? Nem. És ha valaki megsért, esetleg megbélyegez amiatt, mert kiálltál Krisztus mellett? Nem. És ha valaki az interneten provokál, majd beleránt egy vitába, és megsemmisítő vereséget mér rád? Abba sem fogsz belehalni.

Meg kell értened valamit, ami fel fogja szabadítani az életedet: nincs szükséged más emberek elfogadására vagy elismerésére ahhoz, hogy boldog légy.

Előfordulhat, hogy évek óta próbálod elérni, hogy egy bizonyos személy elfogadjon téged. Sajnálom, de azt kell mondjam, ha eddig nem kaptad meg ezt tőle, akkor ezután sem fogod. A jó hír viszont az, hogy nincs is rá szükséged! Senki elfogadására vagy elismerésére nincs szükséged ahhoz, hogy boldog legyél.

Nem számít, mit csinálsz, mindig lesz valaki, akinek nem fog tetszeni. Nem tudod elkerülni mások bírálatát. De mivel mindig lesz olyan, akinek nem tetszik majd, amit csinálsz, tedd inkább azt, ami helyes, és ne azt, ami helytelen!

Ezt fontos megjegyezni, amikor ellenállásba ütközöl. Ha mások véleménye fontosabb neked, mint Istené, akkor össze fogsz törni, amikor ellened fordulnak a Jézusba vetett hited miatt. Viszont ha Istenre nézel, őt helyezed a középpontba, és azt teszed, amiről tudod, hogy jó, akkor szilárd talajon állsz.

Álljatok meg szilárdan vele [az ördöggel] szemben, és legyetek erősek a hitetekben! Ne felejtsétek el, hogy a hívők családja az egész világon hasonló szenvedésen megy keresztül, mint amin ti!" (1Pt 5,9 NLT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj vissza egy olyan esetre, amikor kiállhattál volna Jézusért, és azért, ami helyes! Hogyan befolyásolta az elfogadás utáni vágyad azt, amit akkor tettél?
  • Honnan tudsz bátorságot meríteni ahhoz, hogy szilárdan állj, amikor az emberek ellened vannak a hited miatt?
  • Miért segít az, ha tudod, hogy vannak más hívők is, akik szenvednek az evangéliumért?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.07.18.)

Szólj hozzá!

Keresd a módját, hogy közelebb vidd egymáshoz az embereket!

2019. július 24. 03:00 - Lilla:)

„[Isten] helyreállította a vele való kapcsolatunkat Krisztuson keresztül, és a kapcsolatok helyreállításának szolgálatát bízta ránk is. Más szóval, Isten Krisztust használta arra, hogy helyreállítsa kapcsolatát az emberiséggel. Nem neheztelt az emberekre a hibáik miatt, és a kapcsolatok helyreállításának üzenetét bízta ránk, hogy mondjuk el másoknak.” (2Kor 5,18–19 GW fordítás) 

lovers-2761551_960_720.png

Amikor helyre akarsz állítani egy kapcsolatot, ahol konfliktus van, elsősorban a kibékülésre koncentrálj, és ne a teljes egyetértésre!

Nagy a különbség! A kibékülés a kapcsolat helyreállítása. Ez nem azt jelenti, hogy például újra összeházasodsz a volt házastársaddal, hanem csak egyszerűen azt, hogy békességben vagytok egymással.

Az egyetértés viszont azt jelenti, hogy mindenben egyetértetek, ami nagy valószínűséggel nem fog megtörténni. Az igazság ugyanis az, hogy vannak dolgok, amikkel kapcsolatban a házastársaddal, a barátoddal vagy a munkatársaddal sosem fogtok teljesen egyetérteni, hiszen mindannyian mások vagyunk. Viszont lehet nem egyetérteni anélkül, hogy megsértenél, vagy megbántanál valakit. Ezt hívják érettségnek és bölcsességnek. Ezt hívják úgy, hogy Krisztushoz hasonlónak lenni.

Lehetünk egységben anélkül, hogy egyformák lennénk. Sétálhatunk együtt kéz a kézben anélkül, hogy teljesen azonos lenne a véleményünk mindenről. A feleségemmel, Kay-jel több mint 40 éve vagyunk házasok, és bár sok mindenben nem értünk egyet teljesen, kéz a kézben járunk, támogatjuk egymást, és békességben élünk.

Én a következőt tanultam meg a házassági tanácsadások során: ha arra koncentrálsz, hogy helyreállítsd a kapcsolatodat, gyakran maga a vitás dolog jelentéktelenné válik. Hány nagy vitátok volt már apró dolgok miatt? Gyanítom, rengeteg... Próbálj meg újra a kapcsolatodra figyelni!

Temérdek konfliktus van a világban, amely tele van háborúkkal, megosztottsággal, vitákkal, előítéletekkel, rasszizmussal, terrorizmussal, fanatizmussal stb. Ennek következtében pedig tönkremennek a másokkal való kapcsolataink, a gazdaságunk, a kormányunk, a házasságunk, és összetörnek emberi életek és szívek.

Most arra hívlak, hogy hívő emberként kötelezd el magad, hogy a megbékélés és a békesség követévé válsz ebben a konfliktusokkal teli világban. Inkább hidakat építs, ne falakat! Keresd a módját, hogy egymáshoz közelebb vidd, és ne szétszakítsd az embereket.

A Biblia azt mondja Pál apostolnak a Korinthusiakhoz írt második levelében az 5. rész 18–19. versében: „[Isten] helyreállította a vele való kapcsolatunkat Krisztuson keresztül, és a kapcsolatok helyreállításának szolgálatát bízta ránk is. Más szóval, Isten Krisztust használta arra, hogy helyreállítsa kapcsolatát az emberiséggel. Nem neheztelt az emberekre a hibáik miatt, és a kapcsolatok helyreállításának üzenetét bízta ránk, hogy mondjuk el másoknak.” (GW fordítás).

Ha Jézus Krisztus követője vagy, akkor részt kell venned a békítés szolgálatában. Az a dolgod, hogy kimenj az emberek közé, és ezt elmondd: „Isten mindent megtett, hogy helyreállítsa a kapcsolatát veled. Ő már kifizette az árat a bűneidért. Nem kell, hogy az ellensége legyél. Ő nem haragszik rád, hanem mérhetetlenül szeret téged. Békülj ki Istennel! Élj békében Istennel! És vidd el ezt a békét másokhoz is!”

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen vitád van most a házastársaddal vagy a barátoddal, amit nem tudsz megoldani?
  • Mit tudsz tenni azért, hogy a kapcsolatod és a kibékülés legyen a középpontban?
  • Hogyan tudnál a béke követe lenni ott, ahol vagy? Például a családodban, a munkahelyeden vagy a közösségedben.

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2019.07.17.)

Szólj hozzá!